Dopping - Az IAAF felfüggesztette az orosz szövetség rehabilitációját
Az IAAF felfüggesztette az orosz szövetség rehabilitációját
Fotó: Europress/AFP

Az IAAF felfüggesztette az orosz szövetség rehabilitációját

HosszabbitásHosszabbitás
2019/11/22 21:25
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) felfüggesztette az Orosz Atlétikai Szövetség (RUSAF) rehabilitációját.

A WA pénteken azzal indokolta döntését, hogy csütörtökön a sportág tisztaságát felügyelő nemzetközi testület (AIU) a doppingszabályzat súlyos megsértéséért a RUSAF elnökét és több tisztségviselőjét is felfüggesztette. 

A döntés azzal összefüggésben született meg, hogy a magasugró Daniil Lysenko holléti nyilvántartásában szabálytalanságokra derült fény, és ezek hátterének felderítésére vizsgálat indult.

Az AIU azért marasztalta el Dmitri Shlyakhtint, mert a gyanú szerint akadályozta a vizsgálatot. Ebben közreműködött öt további elöljáró, köztük Alekszandr Parkin, a szövetség ügyvezető igazgatója, illetve a sportolóval együtt annak edzője, Yevgeniy Zagorulko is. A feltételezés szerint kitalált történetekkel és hamis orvosi papírokkal próbálták meg igazolni, miért nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartását a 2017-ben világbajnoki ezüstérmes, 2018-ban fedett pályán világbajnok Lysenko.

Az orosz sportolók 2015 vége óta nem vehetnek részt országuk képviseletében nemzetközi versenyeken, mivel doppingbotrány miatt a nemzetközi szövetség (IAAF) felfüggesztette az orosz sportági szövetség tagságát. A versenyzőknek ugyanakkor az IAAF biztosította a lehetőséget, hogy semleges színekben ott lehessenek a nemzetközi viadalokon, amennyiben egy szakbizottság erre engedélyt ad. Lysenko is ezek közé tartozott, de miután egy éven belül három alkalommal nem adta meg tartózkodási helyét - ami doppingvétségnek minősül - tavaly felfüggesztették a versenyzési engedélyét.

A RUSAF vezetősége mostanáig abban bízott, hogy hamarosan visszakapja tagságát a WA-tól.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) december 9-én értékeli az Orosz Doppingellenes Ügynökséggel (RUSADA) kapcsolatos vizsgálatok eredményeit, és hoz majd azt követően döntéseket, amelyek kihatással lehetnek az orosz versenyzők részvételére a jövő évi, tokiói olimpián.

MTI

Hozzászólások