Ráúszás - Varga Dániel: "Jó lett volna már idén BL-t játszani, az OSC-vel egyelőre az Euro-kupára vagyunk elegek"
Varga Dániel: "Jó lett volna már idén BL-t játszani, az OSC-vel egyelőre az Euro-kupára vagyunk elegek"
Fotó: Madar Dávid/OSC Facebook

Varga Dániel: "Jó lett volna már idén BL-t játszani, az OSC-vel egyelőre az Euro-kupára vagyunk elegek"

Takács MártonTakács Márton
2020/11/16 19:10
Az OSC hazai körülmények között játszhatott öt nap alatt öt mérkőzést a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Varga Dániel csapata három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a csoportja harmadik helyén végzett, így nem jutott fel a főtáblára, az Euro-kupában folytathatja szereplését. A vasárnap véget érő torna záró napján az OSC egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosa, Salamon Ferenc, és vezetőedzője, Varga Dániel értékelte a látottakat.
Az OSC október 7. és november 15. között, öt hét alatt 15 mérkőzést játszott, ami brutális terhelés.

Bő egy hónapos csúszással tudták elkezdeni OB I-es szereplésüket a koronavírus-járvány miatt, amely óriási mértékben sújtotta a XI. kerületieket. 10 fertőzött játékosuk volt, ezért a Magyar Kupa szeptember végére halasztott négyes döntőjén sem tudtak kiállni. Október 7. és november 7. között megvívtak 10 bajnokit - volt, hogy hét napon belül hármat -, amelyek közül nyolcat megnyertek, csak Szolnokon kaptak ki, és a Vasassal ikszeltek. Mindezt úgy, hogy Tóth Kristóf személyében az egyik centerük ebben a naptári évben várhatóan már nem tud pólózni, őt kétoldali tüdőgyulladással és tüdőembóliával három héten át kórházban kezelték. Bordasérülése miatt több meccset is kihagyott Hárai Balázs, így vérbeli center nélkül maradt a gárda. 

Az OSC két fiatal tehetsége nehéz meccsen van túl nevelőegyesületük, az UVSE ellen | Eurosport

Nagyon jó mérkőzést játszott egymással az OSC és az UVSE a férfi vízilabda OB I 11. fordulójában. A vendégek az utolsó percekig tartották a lépést az Európa-bajnokokkal felálló újbudaiak ellen, végül négy gólt tett közé Varga Dániel csapata. Helyszíni tudósításunk a Nyéki Imre uszodából Dala Döme és Sziládi Kristóf nyilatkozatával.

Jött a budapesti Bajnokok Ligája-selejtező, ahol öt napon belül öt kemény meccs várt az újbudaiakra. Csak magyar játékosokkal, légiósok nélkül. Hol Erdélyi Balázs, hol Hárai, Bundschuch Erik vagy Manhercz Krisztián nem tudott játszani valamelyik mérkőzésen. Ilyen előjelek után 12-9-re legyőzték a francia Tourcoingot, 12-11-re az orosz Sintez Kazanyt, 16-15-re kikaptak a spanyol Terrassától, 9-9-es döntetlent játszottak a szerb Radnicki Kragujeváccal, végül 11-7 arányban múlták felül a görög Vouliagmenit. Ez az eredménysor a harmadik helyre volt elég. A BL-be csak az első helyezett Brescia jutott, az Egerben két szezont lehúzó Angelos Vlachopoulos repítette olaszok 13-9-re nyertek a Radnicki ellen vasárnap. 

Tóth Márton hősiesen küzdött centerben, a kapuban Lévai Márton teljesítménye is dicsérhető. Mellettük kiemelendő Salamon Ferenc is, aki érdekes helyzetben van. A jelenlegi keret legrégebbi motorosa Bundschuh Erikkel együtt, mindketten 2014 óta játszanak az OSC-ben. Tavaly olyan mély volt az újbudaiak kerete soraiban hét légióssal, hogy csak peremembernek számított, a lelátón is gyakran ült. Idén viszont a gárda egyik legrutinosabb tagjaként sok időt tölt a vízben, és kiváló formában is pólózik. Megkérdeztük tőle, ő hogyan értékeli ezt az öt napot.

"Nagyon kemény, hogy a vírus miatt így találták ki a Bajnokok Ligája selejtezőjének lebonyolítását. A mi helyzetünkben főleg nem volt szerencsés, mert eleve erőltetett menetből érkeztünk. Ráadásul nem volt teljes a csapatunk, Tóth Kristóf eleve nem volt velünk, Pufi meg Manó pedig nem 100%-os állapotban voltak a napokban. Így mentünk bele ebbe a hétbe, ennyit tudtunk kihozni belőle. De nem csüggedünk, hosszú még a szezon, lesz lehetőségünk javítani, megyünk tovább. Örülünk neki, hogy erre a vasárnapi meccsre így összekaptunk magunkat, mert szombat este még nagy volt a csalódottság. De mindenki erőn felül teljesített" - kezdte értékelését Salamon Ferenc.

Salamon-Ferenc-OSC-BL-selejtező-min.jpgFotó: Madar Dávid/OSC Facebook

Az OSC játékosai sok olyan tapasztalatot szerezhettek, amelyek ennek az őrült rohanásnak a végén, elsősorban a tavaszi időszakban kamatozódhatnak, amikor a bajnokságban is ki-ki meccsek várnak majd rájuk. 

"Most még fáradtak vagyunk, de tényleg mindenki tapasztalatot szerezhetett, voltak, akiknek ezek volt az első BL-meccseik. Mindenféleképpen jó, hogy tudtunk ilyen éles mérkőzéseket játszani, még az első, a francia klub elleni is az volt. Öt ilyen meccset játszani a hasznunkra kell, hogy váljon. A fáradtságunkat ki lehet pihenni, a többiből meg lehet tanulni."

A hétvégén elhangzott olyan vélemény is a lelátón mértékadó forrásból, hogy Salamon válogatott formában játszik. Az biztosan jót tett az önbizalmának, hogy Varga Dani alapemberként számít rá. 

"Örülök neki, hogy újra ilyen szerepkörben lehetek. Amíg bírom, és ameddig szükség van rám, és közben azt mondják, hogy jól csinálom, addig játszom. Élvezem, nem érzem a hátrányát annak, hogy ebben a hónapban betöltöttem a 32-őt. A tavalyi szezon úgy sikerült, ahogy, már elengedtem. Új erővel vágtam neki ennek az idénynek, meglátjuk, hogyan sikerül!"

Salamon-Ferenc-OSC-BL-min.jpgFotó: Madar Dávid/OSC Facebook

Az első, felnőtt csapatnál megkezdett vezetőedzői munkáját végző Varga Dániel sem volt könnyű helyzetben. A nyár közepe óta dolgozik az OSC-nél, már ő állíthatta össze a keretet Cseh Sándor szakmai tanácsadó és Becsey Péter sportigazgató segítségével. Fiatal csapattal, komoly hiányzókkal kellett nekivágnia a BL-selejtezőnek.

"Komolyan gondoltuk, hogy van esélyünk a BL-főtáblára jutni, és úgy álltunk ehhez az öt mérkőzéshez, hogy lépésről lépésre haladjunk. Így tettünk minden meccsen, ami egy új csapat életében nagyon fontos dolog. Nem sikerült, pedig jó lett volna már idén BL-t játszani, úgy látszik, egyelőre az Euro-kupára vagyunk elegek. Egyébként az elmúlt évek legnehezebb Euro-kupája lesz ez, neki megyünk majd ennek is. Ha egy picit sikerül megállnunk, talán a szerdai, Honvéd elleni mérkőzés után, akkor elkezdődnek feldolgozódni az élmények, feltöltődnek a játékosok lelkileg, fizikálisan, és akkor nagyon sokat visszakapunk az elmúlt öt hétből, mert rengeteg impulzus ért minket. Az egyik fő feladatként azt kértem a srácoktól, hogy meg se próbálják a meccsek után elemezni a történteket, mert annyira hamar itt van a következő kihívás, és túlterheltséget okozna. Aki túl kritikus és pesszimista, az úgyis elsősorban a hibákat venné észre. És persze, hogy hibáztunk sokat, de én folyamatosan a jót próbáltam kiemelni, illetve láttatni, mert volt az is sok" - nyilatkozta Varga Dániel

A jelenlegi OSC játékosainak elegye több csoportból áll össze. Vannak a rutinos, magyar válogatott, a Bajnokok Ligájában már többször szereplő pólósok. Vannak köztük olyanok, akik tavaly is ott voltak, nem kaptak főszerepet. És vannak olyanok is, akiknek tavaly már az is nagy siker volt, hogy előző klubjukkal a felsőházba jutottak a magyar bajnokságban. Többen is ezekben a napokban játszottak életükben először nemzetközi kupameccset. az újbudaiak 37 esztendős vezetőedzője azt is elmondta, mivel volt elégedett és mi nem sikerült nekik ezen az öt mérkőzésen. 

Varga-Dani-OSC-sapkák-min.jpgFotó: Madar Dávid/OSC Facebook

"Mindazonáltal azt is látni kell, hogy a szoros eredmények miatt, abban a mezőnyben vagyunk, amit mi is képviselünk játékerőben. Viszont volt egy vereségünk és egy döntetlenünk a három győzelem mellett, ami azt jelenti, hogy még nem vagyunk elég jók. Azokban a szituációkban főleg nem, amikor egy mérkőzést le kell zárni. Lesz idén még sok rangadónk, sok ki-ki meccsünk, ahol bizony egy-egy ziccer, egy-egy védés, egy-egy fór, vagy jó támadás fogja meghatározni, hogy nyertünk-e vagy nem. Ez háromszor sikerült, kétszer nem tudtunk fordítani, ezt is tanulni kell, ennek a csapatnak sok mindent kell tanulnia egyébként is. Viszont a lendület, a hozzáállás, a motiváció, most már a fegyelem is egyre inkább - bár ott is vannak előrelépési igényeim – a csapat karakterét kezdik kirajzolni. Emiatt pedig elégedett vagyok."

Azzal, hogy a BL-selejtezőkben szereplő, és onnan kieső csapatok is átkerülnek az Euro-kupába, nagyon kemény mezőny gyűlik össze. A Szolnok váratlan kiesése miatt Zivko Gocic együttese is csak a második számú kupasorozatban szerepelhet a főtáblán, pedig ez a Dózsa Európa hat legerősebb gárdájának egyikének tűnik. Ott lesz még a szintén nagyon jó Mladost Zagreb, a most látott Radnicki és még sok más kiváló egylet. Na, de hová helyezi az OSC-t ebben a sorban Varga Dani?

"Hozzáteszem, hogy sosem szabad megállnunk. Elértük ezt, de egy pillanatra sem állhatunk meg. Nem ringathatjuk abba, hogy most fáradtak vagyunk, ezért kicsit kiengedünk, vagy fáj ez, fáj az, és akkor lassabban gyógyulunk, mert már szerdán a Honvéd otthonában játszunk, aztán jön a többi mérkőzés. A fejlődés akkor lesz folyamatos, ha az akarat és a munka is folyamatos marad. Tehát ez egy jó alap, de ezt fel kell használni nap mint nap, nyüstölni kell egymást. Én is folyamatosan feladatokat adok a játékosoknak, amelyeket számon kérek rajtuk, visszajelzéseket adok nekik. Látható, hogy még ezen a szinten sem vagyunk elegek ahhoz, hogy könnyen nyerjünk meccseket. Összességében, most hogy már lejátszottunk egy nemzetközi kört, valahova már be tudom helyezni az OSC-t. Úgy gondolom, hogy a BL-ben van hat-nyolc csapat, amelyik az abszolút csúcsot képviseli. Utánuk van hat-nyolc, de lehet, hogy tíz is, amelyik az Euro-kupába kerül át, azok a BL-csapatok, akik nem a csúcsot képviselik, az a következő szint, és mi ennek a részesei vagyunk. És hogy ebből a tizenvalahány csapatból álló mezőnynek az elején, a közepén, vagy a végén vagyunk, na, ezért kell majd nagyon sokat dolgozni. Ez dönti el, hogy átléptük-e a saját árnyékunkat" - zárta mondandóját Varga Dániel.

Varga-Dani-OSC-időkérés-min.jpgFotó: Madar Dávid/OSC Facebook


Hozzászólások