
Az FTC-vel mindent megnyert, túl a csúcson most Svájcban vezet le a civil életét is ott építő rutinos magyar pólós
Kállay Márk két és fél, sikerekben
gazdag szezon után távozott az FTC-Telekom Waterpolo csapatától. A balkezes vízilabdázó
nyolc kupát nyert ezen időszak alatt a Ferencvárossal. Elhódította a Bajnokok
Ligája trófeáját, két Európai Szuperkupát, három Magyar Kupát, illetve egy-egy
magyar bajnoki és Szuperkupa-címet nyert Varga Zsolt együttesének tagjaként.
Januártól Svájcban, a Schaffhausenben szerepel, és mellette építi civil
karrierjét. Vele beszélgettünk a zöld-fehér búcsúról, az utolsó táncról, új
életéről.
Egy fél évvel megtoldottad a
ferencvárosi időszakod, Zalánki Gergő sérülése miatt reaktivált téged a Fradi.
Milyen volt ez a plusz néhány hónap, a te utolsó táncod?
Nagyon jól sikerült, örömteli
visszagondolni rá, ráadásul váratlanul jött. Lett volna bennem hiányérzet, ha
nem így történik. Ennek a pótlását hozta meg a Zalesz sajnálatos sérülése miatt
kialakuló helyzet, a profi karrierem befejezése miatt egy jó lehetőség lett
belőle. Játszhattam még egy emlékezetes Magyar Kupa-sorozatot, plusz a
bajnokságban is, kivéve az OSC és a Szolnok ellen rangadókat. Ez utóbbiakat
kifejezetten sajnáltam, de abszolút megértettem a szakmai stáb döntését, ők
akkor már azt a csapatot akarták egybegyúrni, amelyik aztán a BL-ben, illetve a
szezon hátralévő részében játszik. Nagyon örültem, hogy volt egy levezető
jellege a búcsúzkodásnak, és nem egyik pillanatról a másikra történt, hanem
időben el volt nyújtva. Könnyebb volt így megélni és feldolgozni ezt azt
egészet, mert amikor egy ennyire eufórikus időszakban van benne az ember - amelyben
folyamatosan nyertünk és végig örömteli pillanatokat éltünk meg -, és ez
hirtelen zárul le, az nagyon szomorú tud lenni.
Madaras Norbert 3-as sapkáját örökölted
meg a Fradiban, akinek a helyére a 2000-es évek közepén a Vasas is szerződtetett.
Madi most a szakosztály-elnököd volt, melletted pedig két világklasszis,
Európa-bajnok balkezes, Vámos Márton és Zalánki Gergő szerepelt. Milyen volt
összességében ez az átmeneti összekötő szerep, amit betöltöttél az FTC
csapatának jobb oldalán?
Sokat gondolkoztam ezen, mert többen
mondták, hogy már Debrecenben túl voltam a csúcson. Én a '76-os
aranygenerációhoz azért jóval közelebb tartoztam, mint mondjuk Vámos Marci, aki
1992-es születésű. A mi korosztályunknak Madaras Norbiék felé kellett törnie, ők
jelentették a nagy generációt, meg persze Benedek Tibi, Kiss Gergő. Sokáig
uralkodtak a vízilabda magyar és világelitjében is, nehéz volt melléjük
odaférkőzni. Nekem sokkal több időt kellett várnom ahhoz, hogy azt a munkát,
amit beleraktam akár Debrecenben is, azt eredményekben is honorálja a sportág,
és úgy is, hogy a legjobb csapatot tekintve is számítsanak rám a legmagasabb
szinten. Az aranygeneráció közelsége miatt sok időbe telt, hogy kiforrja magát
a dolog.
Az FTC-ben hamar megtalálta a helyét az Európai Szuperkupát eldöntő pólós | Eurosport
Kállay Márkot a nyáron szerződtette az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata, a 32 éves balkezes pólós pedig élt a bizalommal, ősszel több remek meccse is volt a Ferencvárosban. Klubváltásáról, arról, hogy milyen volt éppen azzal a Madaras Norberttel tárgyalni, akinek a helyére érkezett, beilleszkedéséről, a nemzetközi szereplésről, a csapatban betöltött szerepéről és arról kérdeztük őt, hogy gondol-e a válogatott meghívóra.
Közben meg egy olyan csapatba
csöppentél, amelyben Vámos, majd Zalánki révén a két legjobb magyar balkezes játszott.
Vámos Marci alkatánál, fizikai
felépítettségénél fogva nagyon korán ki lett emelve, aztán jött Zalánki Gergő, aki
egy hihetetlen, egyedi tehetség, mind az úszástechnikáját, mind a lövőtechnikáját
tekintve. Nekem ebbe a rendszerbe kellett beférkőznöm úgy, hogy már benne
voltam a korban. Szerencsém van, mert az alkatom megfelelő arra, hogy terhelhető
legyen. Annak ellenére, hogy már 30 felett jártam, képes voltam felvenni a
versenyt a fiatalokkal.
Mennyire tudtad hasznosítani a
Debrecenben betöltött fontos szerepedet a zöld-fehéreknél?
Debrecenben négy éven át csapatkapitány
voltam, és úgy lettem cséká, hogy a közösség választott ki. Igyekeztem
megfelelő módon képviselni a közösség érdekeit. Ezt a mentalitást vittem
magammal a Fradiba. Amikor belecsöppentem ebbe a rendszerbe, a rutinosabbak
közül ott volt még a csapatban Gór-Nagy Miki, akit ismertem még a bvsc-s
időszakból. Rajtunk kívül pedig ott volt Varga Dénes is, akivel a Vasasban nyertünk
együtt magyar bajnokságot.
De rajtunk kívül inkább fiatalok
szerepeltek a csapatban, akikkel meg kellett találni a közös hangot. Karakteremből
fakadóan is egyfajta híd lehettem a nagy eredményeket elért játékosok és a
fiatalok energiával teli, bohém, és amúgy győzni akaró felfogása között. Ebben
a rendszerben kellett a saját szerepemet és helyemet megtalálni. A korom miatt
a fiatalok azért tiszteltek, de bizonyítani kellett nekem is.
Debrecenben éreztem a saját magam
erejét, hogy képes vagyok megugrani egy ilyen szintet, csak valahogy nem jött a
megfelelő lehetőség. Örülök, hogy annak ellenére tudtam bizonyítani a magyar
vízilabdaéletben, hogy sokan már lemondtak rólam. Tisztában voltam azzal, hogy
azért még lehet szerepem balkezesként, és így is alakult, ami nagyon jó
visszacsatolásnak bizonyult.
A levezető jellegű kitérődet jobban el
tudod tölteni egy svájci szintű külföldi bajnokságban, mint itthon?
Sokat gondolkodtam rajta, hogy ha nem a
Fradiban játszom, akkor melyik az a lehetőség, amelyet megragadva jól érezném
magam, és új kihívást jelentene. A Ferencvárossal mindent elértünk, nagy
dolognak számítanak az eredményeink. Az volt a kérdés, hogy ha ezek az
impulzusok már nem érnek, akkor melyik az a közeg, amiben újabb kihívások elé
nézhetek. Nagyon sok magyar klub megkeresett, ezúton is köszönöm az
érdeklődésüket! Beszéltem a Honvéddal és a Vasassal is, több tárgyaláson is
átestünk. De nem jutottunk el olyan szintre, hogy eljussunk a konkrétumokig.
Aztán fél évet maradtam a Ferencvárosban, és úgy gondoltam, hogy ott kell
befejeznem a profi karrieremet. Más közösségért nem tudtam volna annyi energiát
mozgósítani, illetve azt a motivációs szintet elérni, hogy egy olyan kimondott
célért küzdjek egy másik csapattal, amelyik a legjobb négy közé jutásért
harcol. Ezért 34 évesen már nem feltétlenül tudok felpörögni - még ha a csapatomat
tudom is segíteni -, de visszalépésnek éltem volna meg. Igyekeztem a csúcson
abbahagyni a pólót, legalábbis magas szinten. Válogatott is az FTC-ből lettem,
minden a Fradihoz kötött.
Fotó: Derencsényi István/MVLSZ
Miért pont Svájcba, a Schaffhausenhez
igazoltál?
Úgy voltam vele, hogy Svájc egy olyan
lehetőség lehet, ahol még két évet tudok játszani. Valamilyen szinten az
egészségemet is védve, levezetésképpen. Ezt a közösséget segítve, átadva a
tapasztalataimat, illetve ez akár reklám is lehet Schaffhausennek, mert a
regnáló BL-győztes csapatból jöttem ide. Ráadásul az olimpiai bajnok Cservenyák
Tibor az elődömnek tekinthető, ő is vegyészkent jött Svájcba, még mindig itt
van, és itt is dolgozik, néha még kapusedzéseket is tart Schaffhausenben.
Rengeteget segített a kijövetelemet előkészítő időszakban, és az érkezésemkor
is sokat beszélgettünk.
Nekem pedig lehet egy olyan privát,
szakmai jövőm a biotechnológiai végzettségemmel, ami ki tud teljesedni
Svájcban, és úgy gondoltam, hogy ezt az adódó lehetőséget meg kéne ragadnom. Gyakorlatilag
a biotechnológia európai központja Svájc, ma pedig minden erről szól. A magyar
piac termelt ki engem egy nemzetközi piacra úgy, hogy engem itt
foglalkoztathatnak. Végül is egy globális munkaerő-piaci versenyben veszek
részt. Tehát ez a döntés két okból született meg, sportszakmai és civil
szempontból.
Egy jó lehetőséget kerestél a
vízilabdában, ami mellett fel tudod építeni a civil életedet, vagy inkább privát,
szakmai szempontokat figyelembe véve választottál új helyszínt magadnak, ahol
mellesleg még tudsz vízilabdázni? Hogyan oldottad fel ezt a kettősséget?
Inkább az utóbbi. Követtem a
csoporttársaim karrierjét is, azokét, akikkel együtt végeztem, tartom is velük
a kapcsolatot. Vannak a gazdaságnak bizonyos szegmensei, amelyekre nagyobb
fókuszt kell helyezni. Magyarország szerencsére olyan helyzetben van, hogy van
előélete, mégpedig nagyon erős múltja orvostechnológiában és biotechnológiában.
Viszont a globális trendeket felvenni idő, mert azok transzformálódnak, és azt
a hullámot képes egy egész közösség, mint a magyar is, átvenni. Úgy gondoltam,
hogy sokkal jobban felgyorsíthatom a szakmai fejlődésem folyamatait azzal, hogy
eljövök Svájcba, és azt a tudást, amit lehet, itt magamba gyűjtöm, és esetleg
majd a későbbiekben akár a saját közösségem, Magyarország számára bármilyen
formában hasznosítani tudom.
Melyek a magyar gazdaság azon szegmensei, amelyekre szerinted nagyobb figyelmet kéne fordítani?
Érdemes jobban diverzifikálni a gazdaság
bizonyos szegmenseit. A vendéglátó szektor volt a húzóágazat Magyarországon,
amely most romokban van. Fel kell ismerni globális trendeket, és ilyen a
biotechnológia. Ilyenek a gépi tanulási rendszerek, az AI-technológiák. Ezekben
szintén jók lehetünk, mert szoftveralapú képzést jelentenek. Anyagi erőforrás
kell, de semmilyen természeti erőforrás nem. Ezekre érdemes a hangsúlyt
fektetni az oktatásban is, hogy az új generációnak legyen lehetősége
bekapcsolódni egy nemzetközi, globális versenybe, Magyarországot is erősítve. És
ott van még nekünk a mezőgazdaság és vízgazdálkodás is. Ezekre a szegmensekre
érdemes fókuszálni. Hiába, realistának kell lenni, az embereknek is el kell
azon gondolkodni, hogy melyek azok a fókuszpontok, amelyekre a hangsúlyt
helyezzük. És az előképzettséget is e szerint alakítani, hogy ne legyenek ilyen
nagy problémák.
A munkanélküliségi ráta megugrott a
globális pandémiás helyzet következtében. Nagyon fontos a tudomány és az
innováció, nyilván a humánumot nem elfelejtve. Nagyon fontos, hogy a lexikális
tudás mellett az ember általános műveltsége és az olvasottsága is meglegyen, ez
adja meg az egyén színességét. Viszont vannak olyan irányok, amelyeket, ha nem
követünk, akkor nagyon sokat veszíthetünk.
Ilyen megfontolásokat is figyelembe
vettem, amikor arra gondoltam, hogy érdemes Svájcba jönnöm, ráadásul közel van
Magyarország. Fontos a nyelvtudás és a tapasztalatok, a kapcsolatok megszerzése
is.
Fotó: Madar Dávid/MVLSZ
Egy olyan klubtól igazoltál el, ahol
nyilván közel 24 órát foglalkoztál egy nap vízilabdával. Ha összehasonlítod a
két ország pólós kultúráját, mennyiben más a helyzet?
Nagyon furcsa volt ezt megélni. Érzem a
különbséget, hogy mekkora fókuszban voltunk a Fradiban nap mint nap, és milyen
stressz-helyzeteket éltünk át. Mindig a következő nagy mérkőzés, vagy kihívás
járt a fejünkben, és ezért a hétköznapokban nagyon megfeszültünk, hiszen a
100%-ot próbáltuk kihozni magunkból minden téren. Egy-egy edzés után azon
gondolkoztunk, hogy mit rontottunk el, miben kell még fejlődni, milyen szinten
van a saját fizikális állapotunk, kell-e még fejlődni lábtempóban, lövésben.
Itt, Svájcban ez nincs bennem ilyen
szinten. Össze tudom mérni a fizikális állapotomat a többiekével. Napi egyet
edzünk, általában esténként. Sokkal több lehetőségünk lesz majd, ha megnyitják
az uszodákat, valószínűleg egy hónapon belül megnyitják a saját uszodánkat is.
Szerencsénk volt, mert át tudtunk menni egy másik városba, ahol olyanok a
szabályozások, hogy normálisan tudunk edzeni.
Mennyivel másabb a napi rutinod, mint
itthon volt profi pólósként?
Megvan a napi rutin, de egy lightosabb
verzióban, nem olyan nagy nyomással. Amúgy meg az egész napom hivatalos ügyek,
papírok intézésével, nyelvtanulással telik. Munkalehetőség után kajtatok,
Zürichben már voltam egyszer állásinterjún, onnan várom a visszajelzést. Azokat
a biotech és start-up cégeket nézegetem, ahol esetleg van lehetőség. Balanszban
vannak a hétköznapjaim, esténként megcsinálom az edzést, sőt, néha elmegyek
magamtól még futni is. Külső kondiparkokba is el lehet menni hasizmozni. Kicsit
könnyített állapot jellemez most, viszont nagyon sok olyan szál van, amit fel
kell vennem. Ezek kötelező adminisztrációs jellegű dolgok, az autóregisztrációtól
kezdve az ID-kártyámon keresztül az egészségügyi biztosítás elintézéséig. Nem
vagyok benne egyedül, mert segít a klub. Az angolom jó szinten van, az egy jó
alapot ad, németből kell sokat fejlődnöm. A svájciakat is meg kell ismernem, egész
jó úton haladok, nagyon jó véleménnyel vagyok róluk, mert segítőkészek,
szenzitívek. Nem véletlenül tudtak úgy túlélni történelmi viszályokat, ahogy,
nagyon érdekes a mentalitásuk.
Milyen protokollt kell betartanotok a
koronavírus-járvány miatt helyi lakosként?
Szigorúan kezelik a helyzetet. A
politikusokon, döntéshozókon abból a szempontból van nagy nyomás, hogy ha
esetleg könnyítenek, és ennek olyan negatív következményei lennének, amelyeket
ők nem tudnak megjósolni, akkor az ellenoldal szétszedi őket. És emiatt
gyakorlatilag egércsapdában vannak. Az óvatosság érthető. Itt az utcán nem kell
maszkot hordani, nem kötelező, csak a zárt terekben. Sokaknak hiányzik a közösségi,
szociális élet, érzékelhető, hogy ez nagy pszichés terhet helyez a svájciakra
is. Az fontos, hogy ne szokjuk meg, hogy ez a normalitás: hogy egyedül vagyunk,
hogy szociális távolságot kell tartanunk. Tudatosítani kell minden embernek
saját magában, hogy nem ez a normalitás. Természetesen meghozzuk a szükséges
áldozatokat, de törekedni kell arra, hogy visszatérjen a mederbe a normális
élet, mert ez hosszú távon sokkal nagyobb károkat okozhat mentálisan.
Fotó: Stuber Sándor/VLV
Mi a helyzet Svájcban a vakcinakérdésben?
Itt a két nagy gyártó, a Pfizer és a
Moderna vakcináit fogadták el hivatalosan a klinikai fázis után. De nem
mindenki oltatná be magát. Nem érzékelek pánikhangulatot a középkorúak között,
sokan influenza szinten kezelik a koronavírust. Természetesen egy döntéshozónak
az összes társadalmi rétegre tekintettel kell lenni. A korlátozások jogosak, de
előbb-utóbb el kell jussunk odáig, hogy visszatérjen az élet a normális kerékvágásba.
33 évesen nyertél Bajnokok Ligáját, és
mutatkoztál be a válogatottban, tehát a karriered vége felé értél fel a
csúcsra. A civil pályán mi a célod, ahol nem vagy annyira behatárolva időben,
mint sportolóként voltál?
Ráadásul 3-as sapkában játszottam. Érdekes
kérdés, mert nagyon nehéz volt megélni, amikor például Jansik Sziliék
rárobbantottak a 12. 200 méteres úszásra, akkor azért én már inkább
lemaradoztam, besavasodtam. Ilyenkor érezte az ember, hogy telik az idő. Svájci
szinten még húzóember vagyok, de az a korlát, ami az idő múlásával rátelepedik
az emberre, nyomasztó is tud lenni. Pedig állandóan azt érezzük, hogy erőnk
teljében vagyunk, mindent meg akarunk nyerni, minden szembejövő ellenfelet szét
akarunk szedni, ez a civil életben viszont nincsen meg.
Ha elkezdek dolgozni, akkor néhány év
elteltével szeretnék egy MBA- vagy közgáz-képzést is megcsinálni, hogy a
szektort ne csak szakmai vagy mérnöki oldalról ismerjem meg, hanem
közgazdasági, pénzügyi oldalról is. És nem csak a svájci, hanem a teljes,
globális szektort. Van tehát motiváció bennem, hogy ezt a kitekintést
megtegyem, és kinyissam ezt az ajtót. Később meglátjuk, hogy lehet ezt a magyar
relációban hasznosítani.
Fontos szempont volt, hogy legyen
külföldi tapasztalatom is szakmailag. Az biztos, hogy a biotechnológia,
egészségügyi technológia szektor érdekelni fog, ahogy eddig is foglalkoztatott
a hétköznapokban. A közgáz vonal pedig azért jó, mert egy olyan szemléletet ad,
amit minden egyéb szektorra rá lehet húzni. Azért is végeztem mérnökként, hogy
legyen egy konkrét szakma, amihez mindig vissza tudok nyúlni. Meglátjuk, hogy
ezt a magyar ipar számára hogyan lehet a későbbiekben hasznosítani.