Ráúszás - Az FTC több klasszisát nélkülözve aratott remek győzelmet a szuper Barceloneta ellen a BL-ben
Az FTC több klasszisát nélkülözve aratott remek győzelmet a szuper Barceloneta ellen
Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

Az FTC több klasszisát nélkülözve aratott remek győzelmet a szuper Barceloneta ellen a BL-ben

Takács MártonTakács Márton
2021/03/02 16:03
A Ferencváros több klasszisát nélkülözve is 11-10-re nyert az eddig százszázalékos Barceloneta ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második, buborék rendszerű tornájának keddi nyitónapján a Duna Arénában.

Közel másfél hónapja nem edzett együtt a Ferencváros teljes kerete a betegségek és az olimpiai kvalifikáció miatt, így Varga Zsolt vezetőedző óvatosan latolgatta az esélyeket a négynapos Bajnokok Ligája-csoportkör előtt a Magyar Vízilabda-szövetség honlapjának nyilatkozva. Szavaiból az tűnt ki, hogy a BL-címvédő a két középső napot tekinti a legfontosabbnak, érthető módon, hiszen a Dinamo Tbilisi és a Jadran ellen is a Fradi az esélyesebb. A Barceloneta és a Brescia viszont most erősebb, mint a több klasszisát nélkülöző FTC. Na, most ehhez képest a spanyolokkal szemben aratott 11-10-es nagyszerű sikerrel indítottak a zöld-fehérek kedden.

A győzelem értékét növeli, hogy azt Varga Dénes, Vámos Márton és Nicolas Constantin-Bicari nélkül érte el a magyar csapat, egyikük sem volt ott a meccsre nevezett keretben. Sőt, Vogel Soma is pihenőt kapott, Gárdonyi András védte végig - jól - a találkozót. Amelyen egyszer vezetett összesen a Ferencváros, a legvégén, a legjobbkor, 11-10-re. 

Hat (!) alkalommal jött vissza kétgólos hátrányból a Fradi: 1-3-ról, 2-4-ről, 3-5-ről, 4-6-ról, 5-7-ről és 7-9-ről. 

Óriási gólokat láthattunk sokáig, mindkét oldalról látványos találatok születtek, nyilván a Zalánki GergőNikola Jakšić és a Ioannis Fountoulis révén született bombáknak örülhettünk jobban. 3-4-nél csillant fel először a lehetőség, hogy sikerül a fordítás, de két Fradi-kapufa következett egymás után, egyenlítés helyett pedig újabb kapott gól jött. 7-7-nél aztán beérte a zseniális Felipe Perrone által vezetett spanyolokat az FTC, egyértelműen jobban játszott a magyar bajnok, mint a BVSC ellen pénteken. Öröm volt látni Jakšić klasszisát, vagy hogy az igen sok lehetőséget kapó Fekete Gergő második centerként akcióból, mozgásból a kapu elé érkezve szerzett nagyon szép gólt.

Fekete-Gergő-FTC-Barceloneta-min.jpgFekete Gergő élt a sok lehetőséggel -Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szóval 7-7 után átbillenhetett volna a mérkőzés a Fradi javára, de a magabiztosan játszó Barceloneta ragadta meg a momentumot, és megint ellépett kettővel. És bár a magyar válogatottban 2020-ban szereplő játékosok által a tavaly a világ legjobbjának választott Alberto Munarriz révén szabaddobásból ismét a vendégek voltak eredményesek, innentől a Ferencváros pillanatai következtek. Miután a klasszisteljesítményt nyújtó Zalánki Gergő  - aki a Duna Arénában remekelni szokott, lásd a tavalyi Európa-bajnokságot, ahol e sorok írója szerint ő volt a torna MVP-je - harmadik szédületes góljával először egyenlített Varga Zsolt együttese, majd Sedlmayer Tamásnak köszönhetően egy időkéréses fórt használt ki, egyértelműen lélektani előnybe is került a Ferencváros a 11-10-es vezetése mellett. Amit a hátralévő időben megtartott, így nem várt, bravúros győzelmet aratott a Barceloneta ellen.

Jó volt látni, hogy nem adták fel a zöld-fehérek játékosai, éltek a nagy lehetőséggel, és az utóbbi hónapok legjobb teljesítményét nyújtva a kontinens egyik legkiválóbb együttesét múlták felül. 

Külön öröm volt látni Zalánki Gergő elképesztő játékát, aki három hatalmas gólja mellett (mind a három lövése bement!) blokkolt egy nagyot a harmadik negyedben, a Barceloneta utolsó támadásánál pedig labdát szerzett, elvéve a riválistól az egyenlítés lehetőségét. 

Kezdhet félni a mezőny, visszatérőben van az a Fradi, amely 2019-ben dominálta a magyar és az európai mezőnyt. Ja, és a kedden látott csapat még ki fog egészülni Varga Dénessel, Vámos Mártonnnal, Nicolas Constantin-Bicarival és Vogel Somával is. 

A címvédő FTC az edzőt váltó, és remekül játszó BVSC-től is kikapott a bajnokságban | Eurosport

A BVSC-Zugló hazai medencében nagy meccsen 11-10-re legyőzte a címvédő Ferencvárost a férfi vízilabda OB I huszadik fordulójának pénteki rangadóján. Helyszíni tudósításunk a Szőnyi útról Zalánki Gergő nyilatkozatával. A mérkőzés előtt alig egy héttel jött a meglepő hír, igen furcsa körülmények között edzőt váltott a bajnokságban a legjobb négy közé kerülésért harcoló BVSC, az eddigi másodedző, Kemény Kristóf váltotta a 2017 januárja óta vezetőedzőként dolgozó Szűcs Leventét az élvonalbeli felnőttcsapat kispadján.


Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, főtábla, B-csoport, 4-7. forduló, Budapest, Duna Aréna
FTC-Telekom Waterpolo - CNA Barceloneta (spanyol) 11-10
(2-3, 3-3, 4-3, 2-1)
Gólszerzők: Zalánki 3, Fountoulis 3, Sedlmayer 2, Jakšić 2, Fekete 1, ill. Granados 3, Perrone 3, Munarriz 2, Bodegas 1, Larumbe 1

Az állás:
1. FTC 9
2. Barceloneta 9
3. Brescia 6
4. Tbilisi 3
5. Jadran Herceg Novi 3
6. Waspo Hannover 0

A csoport további programja
5. forduló - március 3., szerda
Brescia-Hannover, 14:00
Tbilisi-FTC, 16:30
Herceg Novi-Barceloneta, 19:00
6. forduló - március 4., csütörtök
Brescia-Tbilisi, 14:00
Barceloneta-Hannover, 16:30
FTC-Herceg Novi, 19:00
7. forduló - március 5.péntek
Tbilisi-Barceloneta, 14:00
Brescia-FTC, 16:30
Hannover-Herceg Novi, 19:00    

Hozzászólások