Vízilabda - Märcz Tamás: "az első számú cél most a vb"
Märcz Tamás: "az első számú cél most a vb"
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Märcz Tamás: "az első számú cél most a vb"

Takács MártonTakács Márton
2017/03/09 08:58

Märcz Tamás pályázatát december közepén hozta ki nyertesnek a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége, január 1-je óta ő a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Akkori cikkünkben megpróbáltuk megrajzolni az új kapitány portréját rendkívül eredményes játékosmúltjának és három és fél éves vezetőedzői karrierjének legfőbb pontjaival, ars poeticájának részletezésével a nyilatkozatai alapján. Most pedig egy nagy, portré jellegű interjút készítettünk vele még a válogatott harmadik, hétvégi összetartása előtt az eddigi két hónap kapitányi tapasztalatairól, edzői stílusáról és pedagógiai módszereiről, a BVSC-s DNS-ről, Gerendás Györgyről, Hárai Balázsról, Varga Dénesről és Varga Dánielről kérdezve őt. Március eleji beszélgetés a játékoskorában "Március" becenévre hallgató szakemberrel.

Vincze Balázs nyilatkozta néhány éve, hogy már újpesti pólósként tudta, ha befejezi az aktív játékot, edzőként fog dolgozni, és szeretne szövetségi kapitány is lenni. Emlékszel a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy edző leszel? Éreztem már a BVSC-s időszakban is, hogy vannak ötleteim, gondolataim erről, bár akkor még nagyon fiatal voltam, 26 évesen mentem el onnan, akkor igazoltam külföldre. Aztán folyamatosan érlelődött bennem ez a szemlélet. Elég sok edzőtől láttam sok mindent, többféle edzői modort és stílust, taktikai elképzelést. Esetenként már zavaróan is sokat láttam, annyi edzővel dolgoztam. Itthon és Olaszországban is a legjobbakkal. Aztán egyszer bele is csöppentem, amikor 2009 nyarán, Máltán játékosedző voltam, igazi mélyvíz volt egy olyan csapatnál, ahol előző két alkalommal még csak játszottam, a harmadik nyáron bíztak meg a kettős poszttal. Ez annak is volt köszönhető, hogy az első két évben is fel kellett vállalni ilyen szerepet a csapatban. Úgy éreztem, hogy mindig is elfogadnak a játékostársaim, kíváncsiak voltak a véleményemre. A legtöbbször pozitívan tudtam rájuk hatni. Kicsit mellékvágány volt az a nyár, nem sikerült túl jól, mert nem tudtam igazán se a játékomra, se az edzőségre koncentrálni úgy, ahogy szerettem volna. Ott, Máltán három hónap alatt rájöttem, hogy nem elégítem ki egyik vágyamat sem, se a játékosit, se az edzőit. Amikor szóba került, hogy visszatérhetek a BVSC-hez, felmerült, hogy ugorjak a vízbe is. Ettől az ötlettől viszont távol tartottam magam. Nem azért jöttem vissza, hogy játsszak, akkor maradtam volna kint. Azt vettem észre magamon, hogy minél több feladatot vállalok magamra, annál inkább szétesik a rendszer. Jobbnak láttam, ha csak egy munkával foglalkozom, azzal viszont 100%-osan. Ezért is volt jó döntés, hogy ez év elejétől nem vittem tovább a BVSC-t a szövetségi kapitányi poszt mellett.

Märcz Tamás válogatott sapkában és labdával a kezében

A BVSC-t nehéz volt elengedned? Nem volt könnyű, mert ezt a csapatot a magaménak éreztem. Ezt már én raktam össze, nem úgy, mint az első évben, ott kicsit kényszerhelyzetbe kerültem. Nem volt egyszerű feladat hirtelen átadni Szűcs Leventének. Meg akartam mutatni, hogy el tudjuk érni a felsőházat és jó eredménnyel zárhatjuk a szezont. Annak, hogy nem úgy alakultak az eredmények, ahogy, megvoltak az okai, a telített naptár, néhány egész furcsa meccs ősszel. Reálisnak találtam a célokat, és nem szerettem volna úgy felállni, hogy nem fejezem be a munkát. Végül egy mindenki számára jó megoldás született. Szakmailag is egy sokkal elfogadhatóbb dolog, hogy egy ilyen erős bajnokságban nem ül ott egy klub kispadján sem a szövetségi kapitány. Csak egy-két helyen láthatunk kivételt, Montenegrónál például.

Az elmúlt 25 évben csak olyan vezetőedzője volt a BVSC-nek, aki korábban játszott is az egyesület színeiben, és Gerendás György óta a vasutasok összes mestere szerepet kapott és sikeresen dolgozott valamelyik válogatottnál. Ő már harmadszor tölt be másodedzői posztot a nemzeti együttesnél, Vincze Balázs az Universiade-csapatot zsinórban kétszer vezette aranyéremig, Dabrowski Norbert a 2013-as világbajnoki aranyban vállalt szerepet Benedek Tibor mellett. Milyen ez a BVSC-s DNS? A vezetők mindig nagyon meggondolták, hogy kiket hoznak oda edzőnek, és az idő igazolta őket, jó döntéseket hoztak. Ezek a fiatalabb szakemberek kiforrnak egy idő után. A ’90-es években egy nagyon jó generáció alkotta a BVSC-t, erre alapoznak azóta is a klub irányítói. Annak a sikerszériának megvannak azok a személyei, akik az elmúlt években elérkeztek az edzői pályára. Közülük többen olyan játékosok voltak, akik nem csak az erővízilabdát játszották, hanem gondolkodtak is a vízben. Ez Gerendás Györgynek is köszönhető, aki nagyon penge edző volt, ötletelő, forradalmi újításokat hozott a ’90-es évek magyar klubvízilabdájába. Aki sok időt töltött a keze alatt, annak volt lehetősége jobb játékossá válnia, és ezekből csak profitálnak, akik azóta edzők lettek. Egy dolog, hogy az egy sikeres generáció volt, de Gerendás Gyuri döntött az igazolásokról és arról is, hogy az utánpótlásból ki került fel a felnőttcsapatba. Ez egy folyamat volt, amiben a klubhűség is nagy szerepet játszott, ezt még mindig erőlteti a klub. Amennyiben van rá mód, akkor visszanyúlnak olyan játékosokhoz, akik már eleve ott nőttek fel, vagy a legjobb éveiket ott töltötték. Preferált dolog, mert a klubhűséget csak erősíti.

Gerendás György és a te sorsodban sok párhuzam van. Mindketten játszottatok, majd edzősködtek a BVSC-nél, mindketten olimpiai bajnokok vagytok, mindketten légióskodtatok Olaszországban, Nápoly közös pont az életetekben, mindketten ott fejeztétek be a karriereteket, egyaránt 39 évesen, majd mindketten a Szőnyi úton kezdtetek el edzősködni. Mondtad egyszer, hogy apád helyett apád volt, most pedig ő az egyik segéded a válogatottnál. Hogyan élitek meg ezt a szerepcserét? Ami az én szerencsém ebben, hogy Gerendás György már akkor Horkai György másodedzője volt a válogatottnál, amikor én bemutatkoztam a nemzeti csapatban, 1993-ban. Hosszú vezetőedzői múlttal rendelkezik és mindig is egy karakteres, vezető személyiség volt. Sokan nem tudták róla elképzelni, hogy eggyel hátrébb tud ülni. Ez már a Ferencvárosnál elkezdődött, majd így volt Benedek Tibor mellett is, és én is továbbvittem ezt a vonalat. Több szempont miatt is választottam őt. Szakmailag nagyon tisztelem Gyurit, még mindig megvan benne a tűz és ambíció, motivált ettől a szerepkörtől is. Tudom, hogy bosszantotta, hogy nem sikerült a riói olimpia. Úgy ismerem, hogy ettől még újabb motivációt is tud magában találni és nem adja föl, a legvégsőkig küzd és ezt át is tudja adni. Az utóbbi években már sok tapasztalatot szerzett ebben a pozíciójában és úgy látom, hogy élvezi ezt a fajta szerepkört is. Megbeszéltük, hogy ő mit tud, hogy mit szeretnék tőle, mik az elvárásaim, a harmónia pedig úgy érzem, megvan. Ráadásul az ő személye kapocs is az előző válogatott ciklushoz, még ha néha jó azt kitörölni teljesen, és nulláról kezdeni. Viszont arra a csapatra kell építkeznünk, és Gyuri közelről látta a hibákat is, jól ismeri a játékosokat. Úgy éreztem, hogy nagy segítség tud lenni, már ebben a két hónapban nagyon jó dolgokat mondott akár szakmailag, akár a csapat menedzselésével kapcsolatban. Bizonyos dolgokban tudok rá támaszkodni, de a végső döntés az enyém, és ő ezt tiszteletben tartja. Több kérdésben is különböző álláspontjaink voltak, de ez teljesen természetes.

Gerendás György és Märcz Tamás a Volvo-kupán

Gerendás György a szakma egyik legimpulzívabb alakja, és úgy tűnik, Szűcs Levente habitusa is az övéhez áll közelebb. Te viszont egy nyugodt erő vagy. Mégis mi hoz ki a sodrodból? Heti szinten az, ha azt látom, hogy akivel együtt dolgozom, az nem a maximumot nyújtja, hanem csak úgy vegetál edzésen vagy túlélésre játszik. Azt sem szeretem, ha flegma valaki. Hosszútávon, még ha nem is hoz heves reakciókat, nem nagyon viselem jól. Nem szeretem agresszív módon eldönteni a problémás helyzeteket, hanem megpróbálok javítani rajtuk. Megoldáskereső embernek tartom magam, nem visz el annyira a hév első pillanatban, hogy hirtelen felindulásból döntsek. Ennek ellenére volt néhány alkalom eddigi edzői pályám során, amikor úgy érzem, elvesztettem a fejem. Ez inkább a sorozatos játékvezetői ítéletek meg nem értése miatt történt, gyakran előfordul, hogy egy edző az igazságérzetén nem tud uralkodni, ez azért velem is megesett. Talán az első bajnoki évemet leszámítva - ahol nem kapott senki két piros lapot az edzőkollégák közül, csak én – mindig úrrá tudtam lenni a felindultságomon. A bírókkal való kommunikációmat igyekszem tudatosan irányítani. Mindezt azért, hogy amikor kell, akkor a csapat javára dőljön el egy játékszituáció. Ebben is lehet még javulni. Biztos vagyok benne, hogy a folyamatosan hisztiző edzőt hosszútávon nem tolerálják, súlytalanná válik, viszont egy jó pillanatban történő kitörésnek is megvan a módja és a magatartási formája. Ennek inkább lehet súlya a bírók számára is. A BVSC-s játékosokban éreztem a tüzet így is, visszakaptam a hajtást tőlük akkor is, ha nem ordítottam. Nagyon kevés szó és gondolat jut el a játékosokhoz a parton lévő edzőtől. Általában csak artikulációk érnek célba, maga a kiabálás elvonhatja a figyelmet a játékostól, nekik a saját feladataikra kell koncentrálniuk. Amikor kijönnek a vízből, akkor is elvárom tőlük, hogy ne egymás között beszélgessenek, hanem maradjanak bent a mérkőzésben. Egyrészt pihenjenek és a következő feladatukra figyeljenek. Az a fajta szemlélet, amivel három és fél éven át edzősködtem a BVSC-nél, az érződik. Az a nyugodtság és magabiztosság, ami kialakult a játékosokban, az tükröződik a többi csapat összehasonlításában is. Akikkel a kezdetektől együtt dolgoztam és már nem voltak olyan fiatalok, jobb játékosok lettek. Nem feltétlen technikailag vagy taktikailag, hanem valahogy sikerült átadnom nekik a higgadtságot, ami párosul bennük azzal a győzelmi éhséggel, amit újra elültettünk bennük. Ha jól tudom, a kialakult mag a következő évre is együtt marad, nem változtat keretén a BVSC. Ez nekem is egy visszaigazolás.

Csurka Gergely Győzelemre születtek című könyvéből tudhatjuk, hogy amikor gyerekként levittek a KSI-be, már mind a négy úszásnemet ismerted, serdülőként ment az óhéberezés is. Játékosként mindenre képes voltál a labdával, bal kézzel is tudtál csavarni például. Már edző voltál, amikor internetes vízilabdás játék indításában vettél részt. Honnan ez a sokoldalúság, stílusos viselkedés és kreatív gondolkodás? Édesapám jól úszott és tőle lestem el, hogy csinálja. Az a képességem mindig jó volt, hogy ha valakit, vagy valamit vizuálisan megfigyelek, akkor azt jól tudom utánacsinálni. Amikor gyerekkoromban zongoráztam, akkor sem a kottából szerettem tanulni, hanem megnéztem, a tanár hogyan játssza el a darabot, majd otthon, hallás és emlékek alapján lejátszottam, ezért nem is tudtam jól kottát olvasni. Úszásban pedig apukámat próbáltam utánozni. Valószínűleg így alakultak ki a technikai képességeim is. Az utánpótlássportban, a gyerekekben talán azt kell a leginkább fejleszteni, hogy utánozzanak. Hiszek abban, hogy az utánzás egy nagyon fontos eszköz. Talán ebben jó voltam. Lehet, hogy a koordinációs képességem is jobb volt, mint a többi gyereknek a korosztályomban. Ráadásul a Klauzál téren nőttem fel (mint Kiss Gergő – a szerk.), egész pici koromtól kint voltam a játszótéren, ami egy nagyon fontos terület a gyerekeknek, a kisebbek ott is utánozzák a nagyobbakat. Foglalkoztat sok minden. Azt nem mondom, hogy polihisztor vagyok, de azért mindig valahogy a vízilabdához kötődnek azok a dolgok, amelyekkel foglalkozom. Ahogy korábban mondtam, nem lehet mindenben megfelelni. Az internetes játékot is csak akkor lehetett volna tovább, profi szintre vinni, ha többet tudok foglalkozni vele, Az ötlet jó volt, energia nem maradt a fejlesztésére. Ezért halt el, pedig volt benne fantázia.

Generációd legnagyobb alakjai nagyon sokáig játszottak, Biros Péter tavaly, 40 évesen vonult vissza. Kiss Gergő 39 évesen, Steinmetz Barnabás 40 évesen még mindig az OB I-ben szerepel. Te 38 évesen majdnem kijutottál a londoni olimpiára az olasz válogatott tagjaként. Mi az oka ennek a kitolódásnak, mit tudott ez a '74-es, '75-ös, '76-os korosztály? Nagyon jó vízilabdán nőttünk föl, éhesek voltunk a sikerre. El akartuk érni azokat az eredményeket, amelyeket a ’70-es években a Faragó-féle generáció. Olimpiai bajnokok akartunk lenni. Összejött egy jó szellemű gárda, erős bajnokság is volt Magyarországon abban az időben, a külföldiek aránya is megfelelő volt, nem volt úgy elhalmozva légiósokkal, mint jelen pillanatban - a mostani helyzettel nem feltétlenül értek egyet, hosszútávon ez nem a magyar vízilabda jövőjét szolgálja. A ’90-es évek elején egy egészen más szemléletű munka kezdődött Horkai György irányításával. Az olaszok akkor már teljesen máshogy dolgoztak, többet úsztak, több konditermes edzésük volt. Horkai Gyuri hazahozta magával az ott tapasztaltakat, a mentalitást is beleértve. Ezeknek a módszereknek az alapjai megvoltak az utánpótlás-válogatottakban, az a generáció sokat dolgozott, így mire odaértünk Horkaihoz, már fel voltunk készülve egy nagyobb terhelésre. Nagyon ambiciózus és alázatos gárda volt ez, amelyik tudott dolgozni. Sosem fordult meg a fejünkben, hogy azért, mert hétvégén klubmeccs lesz, azért ne menjünk hétfőn és kedden válogatott edzésre. Ma már az is nehezen kivitelezhető feladat, hogy akár havonta egy összetartásra összegyűljön a válogatott.

Ez a harmadik hónapod szövetségi kapitányként. Mi lepett meg a legjobban ez idő alatt? Alakulgat a válogatott menedzselése, az utóbbi hetekben, a Volvo-kupa óta lett egy csapatmenedzserünk, Tóth Szabolcs, aki átviszi a kéréseket, hogy ne nekem kelljen sokfelé kopogtatnom a szövetségnél. Először azt hittem, hogy ez nekem is fog menni, de jobb, hogy valakinek át tudtam adni ezeket a munkákat. Nehezebben alakultak a dolgok, mint gondoltam, a kapitányváltás összekuszálta a válogatott előre tervezett programját, pedig Benedek Tibor ezt 80%-osra megcsinálta az egész évre. Nagyjából elfogadható volt számomra is, de mire a többi válogatottól visszaigazolást kértünk, január-februárra visszamondták a terveket, így nulláról kellett újratervezni a nyarat. Meglepő volt, hogy bár van csapatmenedzser, a szövetségi kapitányon keresztül fut minden dolog, programtervezés, szponzorációs felkérések.

Szabó Zoltán fogalmazott úgy a Volvo-kupa után, hogy most Kőműves Kelemenként dolgozol, csak nem szabad, hogy amit építetek éjjel a válogatottnál, az lehulljon reggelre. Hogy álltok a januárban elkezdett munkával? Nem szeretném, ha mindig összeomolna a vár. Még nem is az építkezési fázisban vagyunk. Annak a munkafolyamatnak az elő fázisa zajlik, ami majd júniusban fog elindulni. A válogatottak játékával nagyjából tisztában voltam, de a személyiségükről is szeretnék egy képet kialakítani. Egy-egy összetartás alkalmával ízelítőt kapok abból, hogyan és milyen gyorsan reagálnak a játékosok a kéréseinkre, hogyan találják fel magukat bizonyos helyzetekben. Most, a Montenegróval tartandó közös edzéseken már nagyobb feladatokat is szánnék nekik. Továbbra is az a legfőbb feladatom, hogy kialakuljon a fejemben egy durván 18 fős keret, amellyel majd elkezdhetem júniusban a munkát. A játékosoknak néha érthetetlennek tűnik, hogy mit is csinálunk ezeken a háromnapos összetartásokon, utána pedig egy hónapig nem találkozunk, kérdezhetik, hogy hova épül ez. Ráadásul ezek az információk szinte kitörlődnek, mire újra látjuk egymást. Jó lenne sűrűbben és rendszeresebben válogatott edzéseket tartani, ha megszokottabbá válna ez a tevékenységünk, mert jelenleg még nem tudnak egymásra épülni az edzések. Ezek több célt is szolgálnak. Megmutathatják magukat a játékosok, válogatott meghívót kapni pedig legyen megtiszteltetés. Legyen az illető 18 vagy 33 éves. Az elmúlt két összetartás nagyon jó hangulatban zajlott. Jó kedvvel jöttek és mentek is mindkét alkalommal. Úgy vettem észre, hogy pozitív töltetet kaptak. Fontos, hogy kapjanak egy injekciót, miszerint válogatott játékosként térhetnek vissza az egyesületeikhez. Érezzék magukat ettől húzóembernek, legyen ez nekik pluszmotiváció a klubszezonban is, hogy vigyék a vállukon a csapatukat. Ezt több játékoson látom, kaptam visszajelzéseket klubedzőktől is, hogy mennyire jól kezdtek el játszani bizonyos pólósok azok után, hogy visszatértek a válogatottól. Remélem, hogy júniustól tényleg épülni fog valami, ott már nem Kőműves Kelemen leszek, hanem célirányosan fel fogunk építeni valamit, aminek lesz egy vége, hétről hétre és a klubtevékenységet teljesen elfelejtve.

Varga Dénes a riói olimpia óta nem szerepelt a válogatottban

Pláne úgy, hogy talán a két legnagyobb klasszis, Hárai Balázs és Varga Dénes is jelezte, hogy nyártól a válogatott rendelkezésére áll. Nehéz volt megegyezni velük? Volt egy mentális mélypontjuk a válogatott játékosoknak Rio után. Ha minden igaz, mind a tizenhármukkal beszéltem. Nagyon rosszul élték meg az eredményt, és jó néhány játékosban mély sebek maradtak, amelyeket nem tudtak jól feldolgozni, túl gyorsan beleléptek a klubszezonba, nem volt rendesen a helyén kezelve a helyzetük. Amikor ezt tapasztaltam, akkor éreztem, hogy nem lehet erővel közelíteni a játékosok felé. Nagyon lassan kellett beszivárogtatni ezeket a játékosokat a keretbe. Így volt ez Hosnyánszky Norberttel is. Hárai Balázs hosszú sérülések és betegségek után épülgetett, vele úgy egyeztem meg, hogy jönni fog a nyáron, addig folyamatosan erősíti magát és elég erőfeszítés neki a klubtevékenysége is. Varga Duminál abszolút érezhető volt, hogy volt csapatkapitányként pluszterheket is cipel a vállán, még negatívabban élte meg az olimpiát. Talán most már kimondhatjuk, hogy januárban sem tudott még tervezni a válogatottal. De esetében úgy éreztem, hogy az a „nem”az nem igazi „nem”. Éreztem benne azt a bajnokot, aki talpra fog állni, csak nagy volt a pofon. Minden esetben az volt az elképzelésem, hogy senkit nem fogok erővel behívni. Akkor lehet jó az ő szereplésük, ha maguktól jönnek. Mindhármuk „igen” válasza saját maguktól jött. Többször beszéltem velük, elmondtam a véleményemet, de nem éreztem úgy, hogy presszionálnom kellett volna őket vagy ultimátumot adni nekik. Úgy éreztem, hogy jelentkezni fog náluk a vágy a válogatott felé. Velük erősebb lesz a válogatott.

Még nem tudni, Varga Dániel ott lesz-e a budapesti vb-n

Mi a helyzet Varga Dániellel, aki szintén nem szerepelt a válogatottban Rio óta? Folyamatosan sérülésből sérülésbe esik. Ahogy a testvérében, úgy benne is hagytak nyomot az olimpián történtek. Vele arról beszéltünk, hogy mentális és fizikai erősítés után térhetne vissza a válogatottba, addig nincs értelme belevágni egy ilyen nagy kalandba. Jelen pillanatban el kell napolnunk a visszatérésének a kérdését, meg kell várnunk, míg felépül. Egy hathetes válogatott felkészülésnek csak egészségesen lehet nekivágni. Amennyiben Dani dolgai rendeződnek, akkor le fogunk ülni beszélni újra, de ez még nem lehet aktuális.

Hogyan telnek a napjaid szövetségi kapitányként, amikor nincsenek klubmérkőzések, és épp nincs válogatott összetartás? Minden napra találok egy-két meccset, amit megnézek. Ha nem aktuálisat, akkor visszanyúlok egy korábbira, ami érdekel. Az adminisztratív tennivalókkal inkább délelőtt szoktam foglalkozni, például a nyári edzőtáborok szervezésével. Már elmentem az összes olyan hotelbe, ami szóba jöhet a budapesti világbajnokság alatt. Lelátogatok egy-egy klubedzésre, edzőmeccsekre pláne. A Margitszigetre is be kell mennem egyszer-kétszer hetente, hogy egyeztessek akár Kemény Dénes elnök úrral, vagy a csapatmenedzserünkkel. Rengeteget telefonálok, sokkal többet, mint korábban. Sok interjú adódik, jóval több sajtókötelezettségem van, mint eddig. Rengeteg felkérés jut el hozzám, amiket szűrni kell. Ami pozitívum, hogy úgy végződik a napom, hogy este 8-ra otthon szoktam lenni, ha nincs bajnoki meccs. A családi tevékenységekben, ha minimálisan is, de többet tudok részt venni, rugalmasabban tudom kezelni a programokat. Ez nem sokáig lesz így, mert a nyáron kitolódik a munka az Universiade-válogatott miatt. De örömmel csinálom, mert ez utóbbi is egy előremutató dolog lesz, talán ilyen sose volt. Mindenki tudja, hogy jelen pillanatban ebben az évben gondolkodik a szövetségi kapitány. Nem számít se kor, sem az, hogy ki mikor volt legutóbb válogatott, az első számú cél most a vb. Onnantól viszont lehet már gondolkodni három évre előre. Biztos vagyok benne, hogy olyan Universiade-csapat lesz, amelynek több tagja bár az idei vb-n még nem szerepel, de a tokiói olimpiára jó eséllyel pályázhat. Szeretném, ha a játékosok látnák ezt a jövőképet. Ne azt érezze, hogy kimaradt, hanem azt, hogy abban az Universiade-csapatban van, amelyből kikerülhet a Tokióba utazó keret gerince.

Hozzászólások