Csapatsport - A sportkártyák és matricák (tényleg nagyon) rövid története
A sportkártyák és matricák (tényleg nagyon) rövid története
Fotó: Europress/AFP

A sportkártyák és matricák (tényleg nagyon) rövid története

Gecsei AndreaGecsei Andrea
2020/10/05 19:10
A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott labdarúgó-Európa-bajnokság hiánya különösen fájó pont a hazai focirajongóknak, részben mert még a Puskás Arénában sem mindennapos, hogy világsztárokat nézhetünk testközelből, részben pedig mert a legutóbbi Eb emléke még élénken él bennünk és hosszú évek után végre valamivel jobb szájízzel várhattuk a magyar válogatott pótselejtezőjét. 

De ez a cikk most nem rólunk vagy a fociról szól, hanem néhány olyan papírdarabról, ami valamiért boldoggá teszi az embereket. Kivételesen nem a pénzről van szó, hanem néhányszáz forintos kis csomagocskákról, amik időről-időre feltűnnek az újságárusoknál és amik komoly felnőttekből is előcsalogatják a gyereket.

A kezdetek

A sportkártyák története a képrögzítési eljárások fejlődésével és terjedésével, valamint a legkülönfélébb sportágak népszerűvé válásával kezdődött. A fotográfia forradalmian új technikai megoldásai kitűnő lehetőséget teremtettek arra, hogy az 1800-as évek végén profivá váló sportklubok, szövetségek eljuttassák az emberekhez a brandjüket. Igazából ez a sztori is a reklámról szól.

A T206-os Honus Wagner kártya 1909/1911-ből, valószínűleg egyike a legértékesebb baseball kártyáknak a világon.A T206-os Honus Wagner kártya 1909/1911-ből, valószínűleg egyike a legértékesebb baseball kártyáknak a világon.Fotó: Europress/AFP

Az American Tobacco Company által kibocsátott kártya érdekessége, a gyártását Wagner hamar leállítatta (egyes források szerint azért, mert nem akarta, hogy gyerekek miatta vásároljanak cigarettát, mások szerint pedig mert nem kapott elég pénzt a dohányvállalat profitjából. Bármi is legyen az igazság, a kártyái azóta is elképesztő összegekért cserélnek gazdát az árveréseken, ha valaki elég mélyre tud nyúlni a zsebében - olyan 2-3 millió dollárnyi mélyre -, akár egy olyan darabot is hazavihet, ami korábban Wayne Gretzky tulajdonában volt. 

A történet úgy kezdődött, hogy az 1800-as években a dohánytermékek mellé egy vastagabb papírlapot csomagoltak a forgalmazók, hogy ezekkel óvják a dobozok tartalmát. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában nagyjából egyszerre, az 1880-as évek végén jöttek rá, hogy ha már ott van ez a szabad felület, a kártyákra akár reklámot is lehetne nyomtatni. A felismerés pedig pont kapóra jött, hiszen a cigarettagyártó gép 1881-es feltalálásával, majd a tömeggyártás megindulásával rohamosan nőni kezdett a dohánytermékek iránti kereslet, és mivel már nem kézzel kellett sodorni a cigarettákat, az előállítás költségeinek csökkenésével a forgalom is teljesen átalakult, már luxuscikknek sem számított a használatra kész cigaretta. Az Egyesült Államokban az Allen and Ginter nevű cég élénk érdeklődést mutatott a cigarettagyártó gép iránt, és közben kitalálták azt is, hogy ezekre a kis reklámkártyákra a néhány soros reklámszövegen túl akár igényes tartalmat is lehetne tenni. Ez a richmondi vállalat, valamint a bristoli W.D. & H.O. Wills jelenik meg a legtöbb hivatkozásban, ahol az első cserélgethető, gyűjtögethető kártyák eredetét mutatják be.

cap-anson-baseball-min.jpgAdrian Anson cigaretta kártyák 1887-ből és 1888-ból.https://www.metmuseum.org/art/collection/ search/410138

A századfordulóra a cigarettagyártó vállalatok száma megsokszorozódott, a kártyák pedig megindultak hódító útjukra. A dohányboltok előtt gyerekek tucatjai várták, hogy a vásárlók odaadják nekik a kártyát a dobozukból, amiken először használati tárgyak, városok rajzai, természeti csodák és igen, sport témájú képek is helyet kaptak. A gyártók ekkor már rájöttek, hogy ezeknek a kártyáknak a cigarettás dobozokon kívül is helyük lehet; a legkülönfélébb termékek mellett jelentek meg, de önálló termékként is elkezdték forgalmazni őket. A különválás bejött, a második világháború utáni korlátozott erőforrás-készletek a papír felhasználásának módjait is megváltoztatták, a cigarettás dobozokból végleg kikerültek a kártyák, de addigra már mindenhol máshol elterjedtek ezek a kis, gyűjthető papírdarabok. 

Az 1933-as nagy gazdasági világválságot követően már teljes sorozatok, életrajzi és sportstatisztikai adatokat is tartalmazó kártyák jelentek meg, de még nem voltak direkt erre a célra gyártott gyűjtőalbumok, úgyhogy a kollekciók rendszerezése és az utókornak való megőrzése még messze nem volt olyan, mint most. Amikor 1935-ben feltalálták a modern, öntapadós papírt (amit a rögzítéshez már megnedvesíteni sem kellett, mint a bélyegeket), a sportkártyák megszerzése és cserélgetése mellett egy új hobbi is megjelent a gyűjtők körében: a ragasztgatás. Ezzel együtt a vásárlók köre is kibővült, a matricák jóval alacsonyabb árral és nagyobb mennyiségben érkeztek meg a piacra, ezáltal a kevésbé tehetős gyerekeknek is lehetőségük nyílt beszállni a gyűjtögetésbe.

Topps! Az amerikai út

A dohányhiányra majd a válságra adott válaszként az 1890-ben alapított American Leaf Tobacco tulajdonosai is léptek egy merészet: a bostoni vállalat új nevet kapott 1938-ban - ez lett a Topps -, majd kihasználva a meglévő kereskedelmi partneri hálózatukat, a rágógumi gyártásába és értékesítésébe kezdtek. A terv működött, az ötletgazda Shorin testvérek az akkor még viszonylag újdonságnak számító rágót (ez volt az azóta is forgalmazott Bazooka) kezdték forgalmazni, majd ahogy nőttek az eladások és bejöttek új szereplők a piacra, kiegészítették őket a csomagolásba rejtett képregényekkel. Ezek főszereplője, Bazooka Joe, több mint 1535 különböző történetben szerepelt és külföldön is hamar a gyerekek kedvence lett, ahhoz viszont, hogy mindig újdonságokkal tudjanak előjönni, a vállalathoz kellett csábítani a legkreatívabb alkalmazottakat. 

Az egyik ilyen volt Sy Berger, aki 1947 és 1997 között volt a Topps munkatársa, és akit a “modern baseball kártyák atyjának” neveznek. Gyerekként nagy rajongója volt a baseball kártyáknak, az ő javaslatára lett a műfaj valamivel informatívabb: a játékos neve, csapata és persze a fényképe mellett megjelentek olyan információk is, mint a magassága, az ütői, a dobásai, a születési adatai és egy rövid életrajz is a kártya hátulján. 1951-ben jött ki a Topps első két sorozata, amelyekben 52 darab kártya volt, és ugyanúgy lehetett velük játszani, mint mondjuk egy pakli francia kártyával. Egy évre rá már egy 407 darabos sorozat került forgalomba, aminek a méretei már jobban hasonlítottak a mai kártyákra, és amiken a már említett, és azóta általánossá vált statisztikai és életrajzi adatok is helyet kaptak. 

Egy aláírt Topps baseball kártyaEgy aláírt Topps baseball kártyaFotó: Europress/AFP

Természetesen a gazdasági szereplők egymással való versengése a baseball kártyák piacán is megjelent, a játékosokkal kizárólagos szerződéseket kötöttek, hogy milyen termékeken szerepelhet a fotójuk. A Bowman rágó gyártója élen járt ezekkel a leszerződtetésekkel, ami a Toppsnak és a nagyszabású terveinek érthető módon nem igazán tetszett. Az ötvenes években pereskedések, ezek miatt a sorozatokból hiányzó kulcsjátékosok és vállalati összeolvadások jellemezték a piacot, majd végül a Topps felvásárolta a Bowmant, így a megkötött szerződéseit is, ezzel megalapozta a saját monopol helyzetét. A következő vállalat a Fleer volt, amivel egészen egy 1980-as eljárási húzták a pereskedést, de még a játékosok különböző szakszervezetivel is olykor összetűzésbe keveredtek. A nagy rivalizálásnak köszönhetően gyorsan fejlődött a piac, egyre pontosabb és bővebb statisztikák, egyre jobb minőségű és kreatívabb képi megjelenítés volt jellemző a kártyákra, ami a többi sportágban is ugyanígy megjelent.

Panini, az európai matrica-nagyhatalom

Míg az Egyesült Államokban a baseball, a kosárlabda, jégkorong és amerikaifutball kártyák, illetve nyilván az ezeket forgalmazó cégek (a már említett Topps mellett a Fleer, az Upper Deck, stb.) alakították a piacot, addig Európában a labdarúgáshoz köthető kártyák és matricák kezdtek elterjedni. 1960-ban, Modenában, egy újságokat forgalmazó testvérpár, Benito és Giuseppe Panini felvásárolt majd eladott pár millió olyan matricát, amitől egy milánói kiadó már nem tudott megszabadulni (ezeken döntően színészek arcképei voltak, amik kártya formában a háború utáni Olaszországban rendkívül népszerűek voltak). Gyorsan jött a siker, a kis csomagokba szétosztott matricákat szinte azonnal elkapkodták, így egy évvel később Giuseppe már saját céget tudott alapítani a befolyó pénzből, ez lett a Panini.

Giuseppe-Umberto-Franco-Cosimo-Benito-Panini-1966A Panini testvérek és a saját matricagyártó gépük 1966-ban, balról Giuseppe, Umberto, Franco Cosimo és BenitoForrás: https://www.gazzetta.it/Calcio/23-02-2019/ figurine-panini-storia-3201644912369.shtml? refresh_ce-cp

Néhány éven belül saját matricákat dobtak a piacra, az egész család beszállt az üzletbe, az olasz gyerekek pedig megőrültek a focis matricákért, amik először még fekete-fehérben készültek, és csak a nyomdában lettek utólag kiszínezve, de 1971-ig még az öntapadó megoldás sem úgy nézett ki, ahogy most - a kis kartonlapokat a gyűjtőknek kellett kétoldalas ragasztóval behelyezni a megfelelő oldalakra. A modenai gyárban saját fejlesztésű gépsorokat állítottak munkába, ezeket a technikákat azóta is használják. Tíz év alatt a cég Olaszország meghatározó gazdasági szereplője lett, kiadványokat, képregényeket, újságokat is készítettek, a grafikák és a nyomtatás minősége is gyorsan javult. 

Az első igazi Panini matricán szereplő futballista, Bruno Bolchi idén töltötte a 80. születésnapját, 1961-ben egy Inter-Atalanta meccs előtt fotózták le kísérletképpen, de annyira tetszett Giuseppének a kész matrica, hogy meg sem állt az ötleteléssel és a Bolchi-matricát azonnal le is gyártotta több száz példányban. (Bolchi így akár vihetett is volna belőle az összes olyan csapathoz, ahol a visszavonulása után megfordult edzőként, márpedig ilyenből volt néhány, 1971 és 2007 között húsznál is több csapatnál dolgozott, de ez egy másik történet, elsősorban azoknak, akik szeretnek véletlenül rábukkanni ilyen Wikipédia-különlegességekre).

A nagy Panini áttörés 1970-ben jött el, amikor a FIFA megegyezett a céggel, hogy a soron következő labdarúgó-világbajnokság hivatalos matricagyűjtő albumát készítsék el. A 288 matricát egy 50 oldalas puhakötésű füzetbe lehetett gyűjteni, vagyis még most is lehet, az Ebayen már másfél millió forint alatt meg lehet szerezni a teljes mexikói vb-s albumot. A FIFA-együttműködéssel gyorsan nemzetközivé váló Panini meghódította Európát és a foci vb-kkel együtt az egész világot. Egyre több nyelven jelentek meg a matricaalbumok, és innentől kezdve nem is volt megállás, az Eb-k és a vb-k sokak szemében elmaradhatatlan kísérő programja lett a gyűjtögetés, de már a BL és nemzeti bajnokságok is rendelkeznek saját matricasorozattal. 

Ha azt hinnénk, ezzel csak a gyerekeknek lehet boldog pillanatokat szerezni, tévedünk, felnőttek, ismert emberek, sőt, maguk a matricákon szereplő sportolók is rá tudnak kattanni a Paninire; Gianluigi Buffon például gyerekkora óta nagy rajongó volt, majd 2016-ban még a Panini reklámarca is lett, de Mario Balotelli is szeret ragasztgatni (bár neki valaki igazán elmondhatta volna, hogy kell ezt csinálni, és hogy még egy Panini albumban sem lehet ott egy ember az összes poszton).


Hol tart most a Panini?

A Panini cég azóta is létezik, bár a tulajdonosi kör sokat változott (a Maxwell Group, a Marvel Entertainment Group és a Fineldo S.p.A. vállalatcsoport is megjelent tulajdonosként), a székhelye továbbra is Modenában van. 12 leányvállalattal, 1 milliárd eurós forgalommal (2018) piacvezető a gyűjtemények és a kereskedelmi kártyák forgalmazása terén, 1965 óta ugyanis nem csak sport témájú sorozatokkal foglalkoznak, létezik állatos, rajzfilmes, videójátékos és sokféle más kollekció is, de ezeket biztos látta már mindenki az újságosnál vagy a boltok pénztáránál. Ahogy a  kártyákat is, a 2009-es év óta ugyanis a Panini is megkezdte a sportkártyák forgalmazását. Ezzel a lépéssel itthon is egy olyan űrt töltött be, amit a kilencvenes évek óta senkinek sem sikerült. 

Nem sokkal a rendszerváltás után szinte a semmiből megjelentek a kosaras kártyák Magyarországon, valószínűleg mi, akik akkor voltunk gyerekek, sohasem fogjuk elfelejteni a frissen feltépett csomagok illatát és azt az izgalmat, amit a pakli átnézése okoz. Persze akkor még vadászni kellett a boltokat, ahol be lehet szerezni a kártyákat (vagy a matricákat), de most már szinte bárhol belefuthatunk a kis lovagba a sárga hátterű Panini logón és csak a képzeletünk (meg a pénztárcánk) szabhat határt a gyűjtőszenvedélynek. Az Ebayen elképesztő különlegességeket lehet találni, van például gyűjtemény nagyjából 10 millió forintért, vagy egy ilyen Cristiano Ronaldo matrica, ami a miénk lehetett volna négy és félmillió forint körüli összegért. A legdrágábban értékesített album az első kiadásból való: a hiánytalanul teleragasztott, jó állapotban lévő 1970-es füzetet (két eredeti Pelé aláírással!) 12,038 euróért vitték el 2017-ben.

A Panininél évente nagyjából egymilliárd csomagot gyártanak, úgyhogy 6 milliárd matrica kerül a rajongók kezei közé. Vagyis kerülne, ha éppen nem maradna el a gyűjtők körében legjobban várt sportesemény. Valahogy így kanyarodtunk vissza az Eb-hez és a körítéshez. Néhány hete érkezett egy e-mail a Paninitől, hogy gondoltak azokra a rajongókra, akik idén matricák nélkül maradtak, és piacra dobtak egy UEFA EURO 2020 előzetes gyűjteményt a már megjelent kártyasorozat mellé. Ezekben már szerepel Magyarország és akár a válogatottat is megtalálhatjuk a csomagokban, ami meglepően jó érzés azok után, hogy hosszú-hosszú éveken keresztül csak más nemzetek fiait (és lányait!) illesztgettük a helyükre.

collage.jpg

Ugyanez a helyzet a Giro d’Italiaval, senki sem gondolhatta, hogy egy olasz cég pont a nemzet legrangosabb kerékpárversenyéhez nem készít különálló matricás albumot! Természetesen létezik ilyen is, és a 2020-ra tervezett budapesti Grande Partenza, valamint a profi csapatokba szerződött magyar kerékpárosok miatt a kívánságlistánk élére került az aktuális album, de ezekre az élményekre is várnunk kell még.

Viszont ha most bárki kedvet kapott volna a gyűjtögetéshez és már épp készül bevásárolni, álljon itt egy jó tanács a világ legnagyobb Panini focis matricagyűjteményének tulajdonosától: Gianni Bellini azt mondja, évente nagyjából 3-5000 eurót költ a szenvedélyére, szóval csak óvatosan!

Gianni Bellini, a legnagyobb focis Panini gyűjtemény tulajdonosaGianni Bellini, a legnagyobb focis Panini gyűjtemény tulajdonosaFotó: Europress/AFP


Hozzászólások