Kézilabda - Tüzet láttunk a lányok szemében - legyőzte Romániát csapatunk a női kézi Eb-n!
Tüzet láttunk a lányok szemében - legyőzte Romániát csapatunk a női kézi Eb-n!
Fotó: Europress/AFP

Tüzet láttunk a lányok szemében - legyőzte Romániát csapatunk a női kézi Eb-n!

Rév DánielRév Dániel
2020/12/14 22:40
Kvázi tét nélküli mérkőzés várt a magyar női kézilabda válogatottra a dániai Európa-bajnokságon, hiszen azzal, hogy Hollandia megverte Németországot a kora esti meccsen, biztossá vált, hogy a magyar-román rangadó két résztvevője végez a középdöntő csoport utolsó két helyén. Ennek ellenére (vagy pont emiatt?) küzdős, harcias szellemben lépett pályára a magyar csapat, amely a hajrában kiharcolta a második győzelmét a tornán.

Elég érdekes intermezzóval kezdődött a hétfői nap, hiszen a magyar válogatott szakmai stábja először bejelentette, hogy Tóvizi Petra helyett Pásztor Noémit cseréli be az utolsó két középdöntő mérkőzésre a keretbe, ám nem sokkal később kiderült, hogy az előző találkozóra becserélt Tóth Eszter bölcsességfoga begyulladt, így ő került ki a keretből, és Lakatos Rita szállt vissza a csapatba.

Az, hogy Tóvizire már nem első számú beállóként számítottak az edzők, az első pillanatban egyértelművé vált, hiszen Helembai kezdett a helyén, és egy cserével kezdtük a mérkőzést, Tomori jött védekezni Klujber helyett. Az első negyed órában sokkal nagyobb lendülettel játszott a magyar csapat, mint az előző mérkőzésein, Kovacsics a tőle korábban megszokott módon száguldozott a pályán, és az első két gólt még rendeződő fal ellen sikerült megszerezni. A szélsők is szépen hozták magukat, Schatzl és Lukács is hamar megszerezte első két gólját, a kezdőcsapatból egyedül Szöllősi-Zácsik Szandra volt bizonytalanabb.

Negyed óra után, 8-5-ös magyar vezetésnél a románok váltottak kapuban, érkezett a tavaly még Siófokon védő Denisa Dedu. Talán meglepő volt, hogy miért nem a magyarokat jobban ismerő kapus kezdett, mindenesetre fantasztikusan szállt be a meccsbe, egy 4-0-s sorozatot produkálva Románia a vezetést is át tudta venni, Dedu pedig 55%-os teljesítménnyel, 6 védéssel zárta az első félidőt. Azt persze hozzá kell tenni, hogy a félidő utolsó 10 percében lehetőséget kapott Lakatos és Tóvizi (akik az eredeti tervek szerint a lelátón nézték volna végig ezt a meccset), és jött Háfra is, akinek a padról beálló kiegészítő ember szerepe úgy tűnik jobban fekszik mentálisan, mint a kezdő balátlövővel szembeni elvárások terhe alatt játszó kézilabdázóé.

A félidő utolsó 9,5 percében mindössze egy gólra volt képes a magyar válogatott Dedu remeklésének köszönhetően, így a szünetben 14-13-ra a románok vezettek, és köszönetet mondhattunk a jobbszélre beálló Seraficeanunak, amiért két helyzetét is kihagyta a hajrában, és így nem volt még nagyobb a különbség.

A második félidő elején Bíró Blanka nagy védése jött nagyon jókor, hiszen három góllal is megléphettek volna a románok, majd a pályán maradó Háfra nagy küzdésének volt köszönhető, hogy nem jött újabb román ziccer. Ezután szinte végig fej-fej mellett haladt a két csapat, de a hajrában inkább nálunk volt az előny, és ez annak volt köszönhető, hogy ezúttal a kulcsfontosságú pillanatok közül több dőlt el a mi javunkra, mint a románokére, szemben a két nappal ezelőtti mérkőzésünkkel.

Újabb súlyos vereségbe futott bele női kéziválogatottunk az Eb-n | Eurosport

Ugyan voltak olyan szakaszai a magyar női kézilabda válogatott első Eb-középdöntős mérkőzésének, amikor a körülmények tökéletes együttállásának köszönhetően veszélyeztette Németország győzelmét, de a hajrára teljesen széteső csapat végül elég nagy arányú vereségbe szaladt bele. Ezzel a románok elleni mérkőzésen dől majd el, hogy lesz-e, újra jön-e mindenidőklegrosszabb szereplése, vagy az első 10-ben végzünk.

Most ugyan Tomorinak volt egy kihagyott ziccere, amikor 3 góllal vezethettünk volna (Măzăreanu érkezett a román kapuba, és két védéssel kezdett), de 21-20-nál Szikora óriási bravúrral hárította Neagu büntetőjét, majd Popa hibázott többször a jobbszélről. 22-21-nél megpróbálkoztunk Neagun egy szoros emberfogással, amit talán inkább a román játékos múltja indokolt, mint a mai meccsen mutatott formája, és bár az első támadásukból - egy időkérést követően - szépen megjátszották a beállót, utána mintha megijedtek volna attól, hogy vezérük kivonta magát a játékból, és ez végül a magyar csapat felé billentette a mérkőzést.

A hajrában támadásban Lakatos Rita vált vezérré az egész mérkőzésen parádézó Schatzl mellett, a váci irányító öt gólig jutott, azt pedig nagyon érdekes volt látni, hogy az Eb első olyan meccsén, amit szoros csatában sikerült megnyerni, a hajrában a padon ült Kovacsics, Háfra és Tóvizi is azok közül, akik a torna elején még egyértelmű kezdőjátékosok voltak, és a fontos pillanatokban is tőlük vártuk a gólokat. Védekezésben sokat volt a pályán Csiszár-Szekeres Klára is, általában Tomorival együtt, így volt olyan időszak, amikor két cserével játszottunk, de középtávon alighanem ez a belső védőpáros lehet a legjobb megoldás a védekezés stabilizálása érdekében.

A végeredmény 26-24 lett, ami után egyértelműen jár a dicséret mind a játékosoknak, mind az edzőknek. Szemben a korábbi mérkőzésekkel, ma egyértelműen érezhető volt az, amikor az edzők belenyúltak a taktikába, amikor megpróbáltak váltani mind támadásban, mind pedig védekezésben, és ezek a váltások általában bejöttek.

Azt viszont mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a román csapat jelenleg nem tartozik a kontinens legjobbjai közé - azzal, hogy mi a 9-10. helyen zárjuk majd az Eb-t, talán még egy picivel előrébb is végzünk majd, mint ahol a játékerő alapján a helyünk lenne.

Hozzászólások