Kézilabda - Lett volna mit megkérdezni Kocsis Máté elnöktől
Lett volna mit megkérdezni Kocsis Máté elnöktől

Lett volna mit megkérdezni Kocsis Máté elnöktől

Mártha BenceMártha Bence
2017/12/16 13:54

“A szövetség részéről Pálinger Kati fogja értékelni a világbajnokságot, kérlek, hozzá forduljatok a kérdéseitekkel” - kaptam a választ az MKSZ-től, amikor jeleztem, nagyon szeretnék interjút készíteni Kocsis Máté elnökkel. Kár, pedig lebeg néhány kérdés a levegőben. 

Hallgatom Pálinger Katit, ahogy a Sport Tv dedikált adásában értékeli a világbajnokságot, de hiába dobálja fel a magas labdákat, nem kap visszakérdést. Még arra a kijelentésére sem, amitől kis híján lefordultam a székről: “Ha mindenki játszana mindenkivel a vébén, azt gondolom, a 6-8. hely környékén végezne a magyar válogatott.” Pálinger viszi végig a szót, felmondja a paneleket, és kész is van a vb értékelése: jövőre fogunk nagyot robbantani, most kicsi a merítés, de majd nagyobb lesz, és rengeteg potenciál van bennünk. Pont. Ja, még annyi, hogy majd az Eb-hez hasonló, középdöntős lebonyolítás mennyivel jobb lesz nekünk. 

A gond az, hogy a szövetség elnöke az alelnökét küldi a frontra ahelyett, hogy saját maga állna a közvélemény elé. Kocsis Máté egyébként is elég ritkán gyakorolja elnöki hivatását, a Fidesz supermanje annyi poszttal bír, hogy a kézilabdára jutó ideje nyilvánvalóan véges. Hogy érdemel-e egy főállású elnököt a magyar kézilabda akkor, amikor történelmi mennyiségű pénz áramlik a sportágba, az részletkérdés, az azonban nem az, hogy az MKSZ elnöke egy ilyen súlyú ügyben, mint amilyen a női világbajnokságon elért 15. helyünk, nem hajlandó kiállni a közvélemény elé.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke

 

A kellemetlen kérdések elől menekülő kormánypárti politikusok eszköztára az akadályfutástól egészen a bújócskáig terjed, és hát a közállapotokat elnézve nem csoda, hogy egy sportági szövetségi elnök is megengedheti magának, hogy egyszerűen elbújjon, amikor a miniszterelnök szemrebbenés nélkül meghúz egy ilyet.  

Most még nem Kocsis a hibás

Pedig nincs szó arról, hogy azt gondolnám, a magyar kézilabda minden baja egy két és fél éve regnáló elnöknek lenne köszönhető. A soha el nem készülő interjúban is inkább a jövő lett volna a téma, a jelen és a múlt csak a tanulságok levonása miatt került volna szóba. Nem Kocsis a felelős azért, mert kb. 10 éve képtelenek vagyunk kinevelni egy beállót, egy szaggatotton kívülről is gólképes átlövőt, vagy egy olyan védekező specialistát, aki “nem csak lobog az embere után, mint a győzelmi zászló, hanem meg is állítja” (az idézet névtelen, de a válogatott közvetlen közeléből érkezett).

Lógó orral távoztunk

Nem kértem volna számon rajta azt sem, miért akkor szállítja a legrosszabb eredményeket a magyar kézilabda, amikor a legtöbb pénz áramlik belé, és azt sem, miért az ő elnöksége alatt fordult elő először, hogy egyik csapatunk sem jutott ki az olimpiára. Talán még azt sem pendítettem volna meg, hogy ha már a fociválogatott hollandiai 1-8-a után lemondásra szólította fel Csányi Sándor MLSZ-elnököt, nem gondolkodott-e el hasonlón úgy, hogy a női válogatott a vb-n 15., a tavalyi Eb-n a 11. helyen végzett. Az utóbbi tételt leszámítva a fentieknek Kocsis pusztán elszenvedője, nem okozója.

Arra viszont adhatott volna érdemi választ, hogy tervezik-e a jelenlegi status quo feloldását akár szövetségi szigorral végigvitt teljes koncepcióváltással, akár a jelenleg érvényes légiósszabályozások megváltoztatásával. Arra is válaszolhatott volna, hogy mennyire fogják tudni számon kérni az érintettektől a frissen elkészült utánpótlás-nevelési szakanyag implementálását, és arra is, hogy jut-e az irtózatos mennyiségű pénzből utánpótlásedzőkre, az ő képzésükre is, vagy csak francia és norvég válogatott játékosokra  szabad költeni. Ezen kívül megkérdeztem volna tőle, miben látja a magyar kézilabda legnagyobb erejét jelenleg, és nem ért volna azt válaszolni, hogy Vranjesben és Rasmussenben.

Érdekelt volna, melyik oldalra áll a vitában, ami az utóbbi hetekben azzal kapcsolatban bontakozott ki, hogy a kiválasztás és a képzés miatt maradtunk-e le, vagy pusztán azért, mert a klubcsapatoknál, ahol azonnali eredmény kell, nincsenek kellően rákényszerítve, hogy a magyar fiatalokhoz nyúljanak. És persze nagyon érdekelt volna a véleménye a TAO-pénzek elköltésének rövid- és középtávú hasznát tekintve.

Lehet hiányérzetünk, de nincs helyünk a legjobb nyolc között | Hosszabbítás

Néha egy-egy pillanatra elhittük, pedig igazi esélyünk soha nem volt, hogy legyőzzük Franciaországot, és bejussunk a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé. Talán nem túlzás, hogy jelenleg nincs is ott a helyünk.

Az elnöki értékelés tehát elmarad, a sportág első embere ránk, a közvéleményre bízza, hogy mérleget vonjunk, értékeljünk, megkíséreljük feltárni a problémákat, esetleg megoldási javaslatokkal éljünk. Hasonló lesz majd a helyzet a nőihez kísértetiesen hasonló helyzetben levő férfi válogatottnál is (nagy különbség, hogy Rasmussen még kivihette magával az egyetlen klasszisunkat, Vranjesnek pedig már ennyi sem jut), csak ott Pálinger szerepét  vélhetően más alakítja majd.

A magyar kézilabdával kapcsolatban a közvéleményt alaposan félreviszi a klubcsapatok legmagasabb szinten elért eredményessége. A Győr és a Veszprém BL-döntős kereteinek jelentős része azonban külföldiekből áll, és az ettől a szinttől elég távol eső, második számú csapatokra (a Ferencvárosra és a Szegedre) épülnek a válogatottak. Ez még így rendben is lenne, ha a hátország stimmelne, és a két kiemelkedő csapat mögött nyomuló klubok is hozzátennék a magukét a válogatotthoz, ám ez az, amiből - elsősorban a nőknél - nagyon keveset látunk. Az emberek mégis úgy vannak vele, hogy minden tornára éremért megyünk, és ennek megváltoztatását nem segítik az olyan szövetségi nyilatkozatok, mint hogy a női válogatott a 6-8. hely környékén van a világon.

Rasmussen a legnagyobb sztárunk

Nincs ott. Nagyon nincs. Ha peches is volt a csapat, sőt ha a szlovénokat kapjuk a nyolcaddöntőben, és bejutunk a legjobb 8 közé, akkor sincs így. Ha még jobban meg akarjuk forgatni a kést, akkor hozzátehetjük, most már olyan csapatok is előttünk járnak, akiket az utóbbi években meg-megvertünk, és mindennek a létező legegyszerűbb oka van: a magyar játékosok nemhogy nem emelkednek ki a nemzetközi mezőnyből, de sok esetben épphogy megütik azt.

Nem a játékosokon kell elverni a port

A világbajnokságon becsülettel küzdött a csapat, tényleg beleadott mindent, és ki is játszotta magából, ami benne volt. Nem érheti szemrehányás a lányokat, és a stábot sem, mindenki megtette, amit tehetett, és ebből ennyi jött ki. Persze jönnek majd hangok, hogy az egyik döntőst megszorongattuk, a másik ellen pedig nyertünk egy félidőt, de - különösen a más sportot űző norvégok ellen - látható volt, hogy nagyon messze vagyunk az éremesélyes csapatoktól.

Kovacsicsé lesz Görbicz öröksége

Nem tudom, mire gondolt Pálinger, amikor a vb előtti utolsó sajttájon azt mondta, “jövőre várja a nagy ugrást a csapattól”, mert én nem nagyon látom, mi változna meg gyökeresen egy éven belül. Tomori Zsuzsa kivételével nem voltak sérültjeink a németországi tornán, volt viszont egy Görbiczünk, aki jövőre már nem lesz. Sajnos a női kézilabda-utánpótlásban is van egy (?) lyukas korosztály, így a közeljövőben nem várható, hogy többen úgy berobbannak a csapatba, mint Háfra Noémi, viszont az ifik között brutálisan jó játékosaink vannak. Az U17-es Eb-n bronzérmet szerző, Bohus Bea által irányított csapatban óriási potenciál van, többen már most fel-felugranak a juniorok közé, ahol szintén van néhány tehetséges játékos.

Akikre nagyon kell figyelnünk, azok az átlövők (Afentáler Sára, Hornyák Bernadett, illetve az irányító Pál Tamara), és a beállósok (Tóvízi Petra, Varga Emőke és Simon Armilla). Az ő fejlődésük prioritás kell, hogy legyen, és ha kell, a szabályozáson kell változtatni, hogy ne egy légiós mögött koptassák a padot a klubjaikban. De ők 17-18 évesen jövőre még nem fogják egy csapásra megváltani a világot. Arra azonban nagyon kell vigyáznunk, hogy legalább a lehetőséget megkapják. 

Hozzászólások