Kézilabda - 10 ok, amely a kéziválogatott bukását okozta
10 ok, amely a kéziválogatott bukását okozta

10 ok, amely a kéziválogatott bukását okozta

Mártha BenceMártha Bence
2018/01/18 14:43

A magyar férfi kézilabda-válogatott - vállalom, hogy fickándozó tollú újságíró vagyok - története legrosszabb szereplésével, nulla ponttal esett ki az Európa-bajnokságról, és csakúgy, mint a második legrosszabb tornán, ezúttal is Csehország okozta a kiesését. Érdekes párhuzam, hogy a 2010-es Eb-n is ott voltak a csoportunkban a spanyolok, akik Ausztriában is laposra verték Csehországot az első játéknapon, hogy aztán az utolsó játéknapon a verhetőnek ítélt csehek egy 14 gólt szerző játékos parádéjával legyőzzék a magyarokat. Hogy mennyit változott azóta a világ? Hát annyit, hogy akkor ez az extraklasszis, BL-győztes Filip Jícha volt, most pedig a svájci bajnokságban a kiesés ellen küzdő St. Gallen 34 éves irányítója. 

A kiesés, bár nagyon fájó, egyáltalán nem ok arra, hogy temessük ezt az igenis sokra hivatott, kifejezetten tehetséges generációt. Sok van ebben a csapatban, annál legalábbis sokkal több, mint amit Horvátországban mutatott. Hogy ez most így alakult, annak számos oka van, ezek közül emeltünk ki 10-et.

  1. Rosszul felépített torna

Az eredményeket tekintve botrányos szereplés okai között többször is szerepelni fog Ljubomir Vranjes neve, aki mondhatja ugyan, hogy “abból főz, amije van”, de azért akadt néhány dolog, amiben nyakig benne van a kapitány is. Az utolsó utáni leszek, aki visszasírja Mocsai Lajos időszakát, de egy valamit nem vehetünk el a kézilabda-professzortól: a formaidőzítés mindig tökéletes volt. Mocsai már a sorsolás pillanatában pontosan tudta, melyik meccset kell megnyernünk, és melyiket engedhetjük el, így soha nem fordult elő, hogy a legfontosabb meccsen játsszunk a legrosszabbul. Vranjes ezzel szemben szétfuttatta a csapatát a dánok ellen, aztán a spanyolokba is keményen beleálltunk, így hiába vártuk, hogy majd a csehek fáradnak el, a mieink is ugyanúgy kikészültek a sorsdöntő meccs végére. És még ennél is fontosabb, hogy a legfontosabb meccsünkön nem akadt egyetlen kiemelkedő egyéni teljesítmény sem a magyar válogatottban.

Elfáradtunk

  1. Statisztából címszereplő

Sokan kérdezik, mi történt Lékai Mátéval, aki ugyan a válogatott legeredményesebb játékosa volt a tornán, de kis túlzással mondható, annyi labdát adott el most, mint az egész őszi BL-sorozatban. Ennek valószínűleg - részben - az az oka, hogy a társak, akikkel a válogatottban együtt szerepel, egészen más minőséget képviselnek, mint a klubcsapatában. Nem tehetségben, abban nem állunk rosszul, hanem elsősorban nemzetközi rutinban. Mondhatjuk, hogy Bodó Richárd folyamatos BL-terhelést kap, csakhogy a Szegedben kevesebbet, és egészen más rendszerben védekezik, nem is beszélve szegény Ancsinról (róla még később lesz szó), aki amúgy sem játszik a klubcsapatában, főleg nem szélsőt, még kevésbé kettes védőt. Összegezve az a helyzet, hogy Lékain és Császáron kívül a többi játékos nem feltétlenül főszereplő a klubcsapatai meccsein, a válogatottban pedig azzá kellett volna előlépnie. Ez, ne tévedjünk, óriási ugrás, és sokan nem álltak készen rá.

Lesz még főszereplő Bodóból

 

  1. A régi mantra: nem bírjuk a nyomást

Minden rendelkezésre álló eszközzel próbálom irtani azt a baromságot, hogy a magyar sportoló vesztes lenne, de nagyon kevés vagyok az év(tized)ek óta mantrázott agymenés elpusztításához. Nem lúzerek vagyunk, hanem defetisták, és a magyar társadalomban szocializálódott játékosokat nem is szabad emiatt bántani, hiszen ők is folyamatosan ezt a kishitűséget kapják minden oldalról. A hasonló eredménnyel zárult női világbajnokságon Kim Rasmussen is megdöbbent az első meccsünk után, hogy mi történt a játékosaival, hiszen edzéseken olyan szépen csinálták, amit megbeszéltek. Most Vranjesen a sor, hogy rájöjjön: az, hogy a magyar játékosok tehetségükből fakadóan simán megcsinálnak bármit egy edzésen, még nem jelenti azt, hogy irgalmatlan nyomás alatt is képesek rá. Ez jelen esetben nyilván összefügg a 2. ponttal is, de magában is kétségbeejtő, hogy alig van magyar kézilabdázó, akit nem összenyom, hanem felpörget a nyomás.

  1. Achilles üzeni, kettes védők nélkül nem lehet

Bár az Eb előtt inkább a hármas posztok miatt aggódtunk (Nagy Laci pótlása miatt joggal), végül a Schuch-Ligetvári kettős, illetve Bánhidi egészen jól megoldották a dolgot. Az átlövőkön védekező kettesek azonban mindkét oldalon óriási gondot okoztak, és Vranjes - bár ebben az esetben igaz, hogy “ezek a játékosok állnak rendelkezésemre” - sem tudott megoldást találni a problémára. Bodónak nagyon sokat kell még tanulnia erről a posztról (jó szellemű, tehetséges srác, meg fogja oldani), Ancsin kettesbe csorgatása a szélről pedig papíron jó ötletnek tűnt, de Vranjesnek tudnia kellett, hogy nem jelent megnyugtató megoldást.

A védekezés látta kárát az új rendszernek

  1. Ezt Vranjes is benézte

Nyilván a magyar képzési hiányosságoknak köszönhető, hogy ennyit kell cserélgetnünk támadás és védekezés között, hogy mind elöl, mind hátul a legütőképesebb csapat legyen a pályán, de Vranjes döntéseinek köszönhetően simán elvesztettük a vámon, amit megnyertünk a réven. A kapitány a sebesség növelésének érdekében minimalizálni akarta az átrendeződési cserék számát, ezért találta ki, hogy az irányítók a szélen védekezzenek, Ancsin pedig beljebb lépjen eggyel, és ezért volt kulcsszereplő Bánhidi, aki hármasban védekezve egyetlen cserére (Schuch) redukálta a változtatásainkat. Ez a dicséretes törekvés azonban azzal a feltételezéssel számol, hogy működik a fenti felállásban a védekezés, és a labdaszerzések után le tudjuk rohanni az ellenfelet, amely így nem tudja végrehajtani saját cseréit. Az igazság azonban az, hogy Vranjesnek tudnia kellett volna, hogy Bodó (egyelőre!) ezen a szinten nem elég jó kettes védő, Ancsin pedig teljes tévút volt: az ő oldalára jártak gólt lőni az ellenfelek. Azt már felesleges is bolygatni, hogy 100 kg és 2 m feletti játékosokkal nem biztos, hogy a játékunk sebességének növelése a legcélszerűbb harcmodor.  

Ikertornyok

  1. Kapusok nélkül nekünk soha nem ment

Új edző, új elképzelések, új játékosok, de azért alapvetően senki nem fog kibújni a bőréből. A mi játékunk mindig is arról szólt, hogy felhúzunk egy masszív hatosfalat, és ha mögötte jól teljesít a kapus, akkor bárkit el tudunk kapni. A védekezés a fentiek ellenére volt, hogy egészen kiválóan működött, de a kapusaink adósak maradtak a kiegyensúlyozottan jó teljesítménnyel, és ebbe alapvetően már kódolva volt a tragédia. A magyar kapusok 119 lövésből 27-et védtek ki (a miheztartás végett: a cseh kapusok szerdán 12 védést mutattak be ellenünk), ez 23 százalékos védési hatékonyság, amivel nem lehet meccset nyerni egy Európa-bajnokságon. Mikler, aki a csehek ellen egyébként nem volt rossz, magához képest sehol nem volt a 26%-os teljesítményével, szegény Borbély pedig egyetlen védést mutatott be az egész tornán. A kapusaink egyetlen hetest sem hárítottak az Eb-n (a dánok kapufára lőttek egyet), ami azért elég beszédes adat.

Miklertől is több kellett volna

 

  1. Mintha Vranjes sem tudta volna, mit akar

A magyar csapat három teljesen különböző meccset játszott a tornán. A dánokkal szemben felvállaltuk a futóversenyt, aminek következtében 40 perc után teljesen kikészültünk. A spanyolok ellen azt játszottuk, ami a magyar csapatnak talán a legjobban fekszik, tőlük viszont azért kaptunk ki, mert egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni azzal, hogy a hajrában kijöttek 5-1-et védekezni, és Perez de Vargas révén volt egy nyerő emberük. A csehek ellen viszont megint futni akartunk, és Vranjes szélesíteni akarta a támadójátékot (be is cserélte mindkét addig jegelt szélsőt), és bár utóbbi részben bejött, a futásról elég annyi, hogy egyetlen lerohanást tudtunk csak végigvinni szemben a csehek hatjával. Vranjes nem akart belemenni a két hatosfal verekedésébe, mert a cseh-dán meccsen úgy látta, abban alulmaradnánk, pedig valószínűleg jobban járunk, ha a védekezést tartja inkább szem előtt, hiszen egyéni képességekben azért a csehek előtt járunk.

  1. Fiatalság, rutintalanság

Nincs mit tenni, a kézilabda sokkal inkább a csapategységről szól, mint az egyéni képességekről, márpedig a mi csapatunk ebben a felállásban nem játszott még együtt nagy tornán. Ezt a rutint csak nagy tornákon lehet megszerezni, így semmiképpen nem mondhatjuk, hogy ment a kukába az egész Eb, de nem lett volna baj, ha pozitív tapasztalatokon megerősödve jövünk ki belőle. Hangsúlyozzuk: ebben a csapatban sokkal több van ennél, az olyan játékosok, mint a 22 éves Bánhidi, a 21 éves Bartók, a vele egykorú Ligetvári, illetve a sérülés miatt kimaradó Győri és Faluvégi még sok örömet okoznak majd nekünk, de most a vezér nélkül maradt, féloldalas csapatban csak ennyi volt. Egy közös tornával viszont már előrébb tartunk.

Nem ment a kukába ez az Eb sem

 

  1. A klub-válogatott érdekellentét

A svéd már a harmadik kapitány, aki egyszerre veszprémi klubedző és válogatott kapitány, és ez a keserű kenyér egyiküknek sem ízlett. A válogatottban ugyanis azoktól kell a mannát várniuk, akiket a klubjukban a folyamatosan eredménykényszer miatt nem tudnak megfelelő mennyiségű játékperccel ellátni (ez most Ancsinon volt a legjobban olvasható). Az biztos, hogy Vranjes sokat segítene magán, ha a Ligetvári-Schuch kettős nagy BL-meccseken is komoly terhelést kapna (ettől még persze ugyanúgy nem lenne kettes védője), de ezt már Xavi Sabaté sem merte bevállalni - még Lékainál sem, pedig az irányító kihúzta a csávából jó néhányszor a válogatottnál. Ahogy a nőknél, úgy a férfiaknál is a második számú magyar csapatra épül a válogatott, ez pedig a fiúknál azért is baj, mert a Szeged egészen másfajta játékot játszik, mint amit Vranjes szeretne meghonosítani. Bodó és Bánhidi a klubjukban centire kiszámolt, labdacsapdás védekezést játszanak (Balogh meg nem védekezik), felesleges azt várni tőlük, hogy alszanak rá egyet, aztán a bunyóban is megállják a helyüket. Vranjes ezt várta.

  1. A magyar kézilabda minden baja kijött

A fentiek egészen szépen összefoglalják a magyar kézilabda minden baját kezdve az éveken át mostohagyerekként kezelt utánpótlástól (szélsők, helló!?), folytatva a TAO-milliók által biztosított anyagi jólét botrányosan rossz felhasználásán át egészen a játékosok felé az utóbbival küldött rossz üzenettel, aminek köszönhetően a fiatal tehetségek (tisztelet Donátnak, Faluvéginek és Borbélynak) inkább a jó fizetéssel járó padot választják ahelyett, hogy kevesebb zsetonért folyamatosan játékban legyenek. Január legszomorúbb kézilabdás eseménye egyébként nem is az Eb volt, hanem a NEKA által szervezett Négy Nemzet Tornája, ahol a Mocsai-csapat, az egész világon egyedülálló körülmények között készülő magyar ifjúsági válogatottal a Másik Három Nemzet (Norvégia, Szlovénia, Horvátország) úgy feltörölte a padlót, hogy csak pislogtunk.

Timu maradt a nagy öregek közül

A torna után az MKSZ elég fenyegető hangú közleményben tudatta, hogy igencsak elégedetlen Ljubomir Vranjes bemutatkozásával, de nagyon meg lennénk lepve, ha ez azt jelentené, hogy máris megköszönnék a kapitány munkáját. Vranjes nem lett rosszabb edző, ráadásul ismert a válogatott összes gondja-baja, de az is tény, hogy ennél több volt a magyar csapatban.

A svéd kirúgása komoly öngól lenne, más felelős pedig nem fogja feltenni a kezét, ezt egészen biztosan állíthatjuk az utóbbi évek alapján. Mióta a magyar kézilabda a világon egyedülállónak mondható összegből gazdálkodik, egymást alulmúló teljesítményekkel bizonyítja a női és a férfi szakág, hogy ennél rosszabbul nem lehet elkölteni a sportágba özönlő pénzt. Mindenesetre, ha nem is a felelősségtudat miatt, de Kocsis Máté vélhetően hamarosan távozik az MKSZ éléről, és csak remélni tudjuk, hogy új pozíciójában nagyobb sikerrel ténykedik majd, mint a szövetség elnökeként. 

Hamarosan kiderül, hogy az utolsó, még vb-selejtezős kiemelést biztosító helyet megszerzi-e Magyarország. Ha igen, akkor egész jó helyzetből várhatjuk a selejtezők sorsolását, hiszen Bosznia-Hercegovina, Oroszország, Montenegró, Ausztria, Portugália, Románia, Litvánia és Hollandia közül kapunk ellenfelet. Ha nem, akkor az Úr irgalmazzon nekünk!

UPDATE: Elnézést a félrevezetésért, elszámoltam magam azzal, hogy a vb-nek két házigazdája is lesz, akik automatikus résztvevők, így a magyar csapat 14. helyezése azt jelenti, hogy az alsó ágra kerültünk, így a mostani Európa-bajnokság 12 középdöntőse (mínusz a már kijutottak: Franciaország, Németország, Dánia) közül kapunk vb-selejtezős ellenfelet.

Hozzászólások