Ráúszás - Az UVSE-nél nyár felé sem tetőzött az ifjúsági probléma, mint az egyik legikonikusabb Cseh Tamás-Bereményi Géza-dalban
Az UVSE-nél nyár felé sem tetőzött az ifjúsági probléma, mint az egyik legikonikusabb Cseh Tamás-Bereményi Géza-dalban
Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Az UVSE-nél nyár felé sem tetőzött az ifjúsági probléma, mint az egyik legikonikusabb Cseh Tamás-Bereményi Géza-dalban

Takács MártonTakács Márton
2020/07/25 11:34
Bár az UVSE férfi vízilabdacsapatából hat kulcsjátékos is távozott, maradt egy hét-nyolc fős mag a tavalyi csapatból, akikhez három új igazolás csatlakozott. Előbbiek közül az egyik fontos pólóst, a mindössze 17 éves Molnár Eriket kérdeztük, és mindhárom új embert - Bencz Rolfot, Kardos Alexandert és Szentesi Ádámot - is kifaggattuk az eddigi tapasztalataikról.

Az akkor még csak 16 éves (!) Molnár Eriket - a vele egykorú Vigvári Vincével együtt - bátran bedobta a mélyvízbe a tavalyi szezonban Benedek Tibor. Az ifjabbik Vigváriról már többször megírtuk, mekkora tehetség, Molnár Erikről még kevésbé, pedig talán a legígéretesebb bekk a korosztályában. Elképesztő fizikai adottságai vannak, magas és bivalyerős már ilyen fiatalon is, hatalmas tehetség a posztján. Van olyan OB I-es edző, aki szerint ő lehet a következő Aleksandar Ivovic, a montenegrói óriás, aki védőként gólkirály is volt már világversenyen. 

Az UVSE 2020/2021-es, 15 fős OB I-es keretéből nyolcan még tizenévesek: Prágay Botond 18 esztendős, Szieben A. László 19, Aranyi Máté 18, Eppel Barnabás 18, Vámosi Bertold 19, Hegedűs Csanád 17, Molnár Erik 17, Vigvári Vince 17. A lila-sárgáknál tehát nyár felé sem tetőzött az ifjúsági probléma, mint az ikonikus A hatvanas évek című Cseh Tamás-Bereményi Géza-dalban.

Molnár Erik is átmenetet jelent a tavalyi csapathoz képest, először a nyári felkészülésről kérdeztük.

"Elég nehéz volt a nyár eddigi része. Volt egy nagyobb kihagyás a vírushelyzet miatt. Voltak távozóink, új játékosaink is vannak, vannak, akik az ifiből kerültek fel. Jól haladunk a felkészüléssel, a hétvégén lesz az első megmérettetésünk a Magyar Kupában, ahol remélem, jól fogunk szerepelni."

Valószínűleg még több szerephez jut majd ő is, bár már tavaly sem panaszkodhatott, 10 OB I-es meccsen, négy Magyar Kupa-mérkőzésen játszott a felnőttek között az ifjúsági és serdülő korosztály találkozói mellett. 

"Egy hasonlóan jó csapatunk tud lenni, mint tavaly. Ugyanúgy sok mozgásos, nagyon aktív gárdánk. Jött három jó játékos, akik vezető szerepet fognak betölteni. Ahogy a fiatalabbak is, gondolok azokra, akik kiöregedtek, a 2001-esekre. Sokkal jobban beleerősödhetnek az OB I-be. Az is pluszerőt ad nekünk a tavalyi példából merítve, hogy már egyáltalán nem ijedünk meg az erősebb játékosoktól. Erős csapatunk lesz megint. Az eddigi játékunkat megtartva, Vincze Balázs felfogását alkalmazva nálunk jobb csapatokat is meg tudunk majd szorítani."

Molnár-Erik-UVSE-min.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

A három új játékos közül a 22 éves Bencz Rolf kilenc évet töltött a Vasasnál, mielőtt nyáron az UVSE-hez igazolt volna. Úgy tűnik, a felturbózott piros-kékeknél már nem volt hely számára, a lila-sárgák pedig kapva kaptak az alkalmon és leigazolták.

"Furcsa volt egy másik csapatban elkezdeni a nyári felkészülést, vagy kilenc évet töltöttem a Vasasban. Mindig is szerettem a Margitszigetre járni, mert ez a vízilabda Mekkája. Nagyon tetszett az UVSE tavalyi játéka, sok csapat orra alá tudott borsot törni a csikócsapat, reméljük, hogy velünk kiegészülve is ilyenek leszünk a következő szezonban."

Bencz-Rolf-UVSE-min.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

A 21 esztendős Kardos Alexander két szezont töltött a Honvédban, majd Vincze Balázs lecsapott rá a nyáron. 

"Azért jöttünk ide, mert ez egy nagyon fiatal, pörgős csapat, ahol mi már az idősebbek közé tartozunk, de ugyanúgy be tudunk illeszkedni ebbe a gyors, jó értelemben vett agresszív játékstílusba. A felkészülésünk hatodik heténél tartunk, van meló rendesen, de ez kell is a fiataloknak. Felvettük a ritmust, keményen dolgozunk, a hétvégi Magyar Kupa lesz az első megmérettetésünk így együtt. Összeszokunk, és menni fog a dolog. Az a cél, hogy azt a játékstílust és vonalat folytassuk, amit Benedek Tibor elkezdett. Azon vagyunk, hogy ezt tudjuk teljesíteni."

Kardos-Alexander-Honvéd-min.jpg Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Az újpesti nevelésű center, a 28 éves Szentesi Ádám három, Tatabányán töltött idényt követően tért vissza az UVSE-hez, ahol két évadot már eltöltött.

"Mondhatni hazajöttem. Már uszodaszinten is, meg csapatszinten is, mert újpesti nevelés vagyok. Próbálom a korábban elsajátított mentalitást továbbvinni a csapaton belül is, hogy minél jobb eredmény süljön ki a munkánkból. Én már az OSC-nél és az Universiade-válogatottaknál is együtt dolgoztam Vincze Balázzsal, elég sikeres és reményteljes közös múltunk van. Nem is az UVSE játékstílusát emelném ki tavalyról, hanem a mentalitást. Amit Benedek Tibor adott ennek a csapatnak, azt próbáljuk továbbvinni erősen."

UVSE-három-új-igazolás-min.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Nem sokat öregedett tehát az UVSE. Ahogy eddig, úgy most is mindössze egy, 30-on felüli játékosa lesz a csapatnak, a 33 esztendős kapus, az Európa-bajnoki bronzérmes, Universiade-győztes Bisztritsányi Dávid személyében. Őt a csapatkapitány, a 29 éves Korényi Balázs, és a most szerződtetett Szentesi Ádám (28) követi a rangsorban fentről lefelé. Hat huszonéves és nyolc tizenéves pólós található a keretben. 

Tavaly és két éve még a 20-at sem érte el a csapat átlagéletkora, most 21,1 év átlagéletkorú gárdával vág neki a szezonnak a gárda.

Az UVSE csapatkapitánya szerint nekik kell megmutatniuk, hogy Benedek Tibor itt hagyta az örökségét, és nem vitte el | Eurosport

Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook Korényi Balázs, az UVSE csapatkapitánya az egyik olyan játékos, aki az átmenetet jelenti a lila-sárgák tavalyi és idei gárdája között. A csékát a nyári felkészülésről, az új igazolásokról, és arról is kérdeztük, hogyan próbálnak megbirkózni elhunyt Mesterük, Benedek Tibor örökségével.


Benedek Tibor utódja, Vincze Balázs a vele készített interjúnkban így fogalmazott ezzel a fiatal csapattal kapcsolatban:

"Ha őszintén akarok fogalmazni, ez a helyzet nekem jött a legjobban. Mert nem feltétlenül lehet lemérni azt, hogy 'ezzel a csapattal Tibor mit ért el, nézzük, a Vincze mire lesz képes velük'. Abban a tekintetben már kis sikerélményem van, hogy arról is volt szó, hogy akár tízen is elmennek, végül "csak" hatan távoztak. Annak is örülök, hogy olyan játékosokat tudtunk hozni, akikről úgy gondolom, hogy abba a filozófiába, amit én, vagy ez a klub képvisel, abba beleillenek, és remélem, hogy eredményesen tudunk együttműködni velük és a többiekkel is. A legfontosabb célkitűzés a felnőtt csapat szempontjából nem elsősorban helyezésben mérhető, hanem abban, hogy többet fejlődjön mindenki annál, mint amit önmagában az egyéves vízilabdázás jelent. Ha egyénileg többet fejlődünk, csapatszinten is többet fogunk fejlődni. Ha meglesz a megfelelő összhang a játékosok között, egy olyan homogén társulat alakulhat ki, amilyen az előző évben."

Benedek Tibor örökségét vinné tovább az utódja, Vincze Balázs az UVSE-nél | Eurosport

Borzasztó nehéz feladatot kapott örökül Vincze Balázs, akit Benedek Tibor maga kért fel, hogy legyen az utódja az UVSE szakmai igazgatói és OB I-es vezetőedzői posztján. A lila-sárgák új főnöke a vele készített interjúnkban elmesélte, miért vacillált a felkérés elfogadásakor, hogy milyen egykori csapattársa örökébe lépni, és hogy mi a célja az OB I-es mezőny elmúlt két szezonjában üde színfoltként szereplő gárda új mestereként.



Hozzászólások