Ráúszás - Nem temetné még a vízilabdát a sportág 178 centis óriása, Pep Guardiola legfontosabb bizalmasa
Nem temetné még a vízilabdát a sportág 178 centis óriása, Pep Guardiola legfontosabb bizalmasa
Fotó: LEN

Nem temetné még a vízilabdát a sportág 178 centis óriása, Pep Guardiola legfontosabb bizalmasa

Takács MártonTakács Márton
2020/05/02 18:18
A spanyol Manuel Estiarte az egyetlen vízilabdázó, aki játékosként hat olimpián is szerepelt. Alacsony termete ellenére a sportág történetének egyik legnagyobb alakja, aki hosszabb interjút adott a napokban a Waterpolo Italy-nak olaszul, a beszélgetést a Total Waterpolo oldalon olvashatjuk angolul, nálunk pedig annak fordítását magyarul.

Estiarte 1980 és 2000 között hat olimpián szerepelt, amelyek közül négy alkalommal is ő volt a gólkirály. 1980-ban (21 gól), ’84-ben (34 gól), ’88-ban (27 gól) és ’92-ben (22 gól), Barcelonában Benedek Tiborral holtversenyben. Az olimpiákon összesen 127-szer volt eredményes, amely azóta is rekord. Atlantában olimpiai bajnoki címig vezette a spanyol válogatottat, amellyel négy évvel korábban ezüstérmes volt. Klubkarrierje során a Manresa, a Barcelona, a Catalunya és a Barceloneta csapatában játszott, Olaszországban pedig a Pescara és Savona játékosa is volt. 

Klubszínekben kétszeres BEK-győztes (C.N. Barcelona és Pescara), háromszoros KEK-győztes (C.N. Barcelona és kétszer Pescara), négyszeres Szuperkupa-győztes (kétszer C.N. Barcelona és kétszer Pescara). Ötszörös spanyol  és négyszeres olasz bajnok, ötszörös spanyol és hatszoros olasz kupagyőztes. Hét egymást követő évben is megválasztották a világ legjobb vízilabdázójának.

178 cm-es magassága és 62 kg-os testsúlya nem feltétlen erre a sportágra predesztinálták őt, ilyen testi adottságokkal tudott korszakának zsenijévé válni, a „vízilabdázás Maradonájának” is nevezték emiatt, ahogy Herzog Tamás róla szóló kiváló blogbejegyezésében olvashatjuk. 

Estiarte-Guardiola-vízilabda-min.jpg

Még mindig a sportban tevékenykedik, de már egészen más szerepben. Pep Guardiola vezetőedzői karrierje óta vele dolgozik, a legfőbb tanácsadója és bizalmasa. A Barcelonánál, a Bayern Münchennél is együtt tevékenykedtek, ahogy a Manchester City-nél is. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben pescarai otthonában tartózkodik házi karanténban, az így készült interjúban Estiarte mesélt a családjáról, a pólós múltjáról, a járvány alatt megváltozott életéről, olimpiai élményeiről, és a sportág jövőjéről is.

"Nem akarom, hogy félreértsenek, mert ami most történik velünk, az kétségkívül drámai, fájdalmas és korunk számára teljesen váratlan. De végre közel lehetek a feleségemhez, Silviához. Sajnos az elmúlt években a munkám elragadott engem Pescarából, ahol ő él és dolgozik. Vagyis megpróbálom meglátni ennek a tragédiának a pozitív oldalát."

Idén lesz 59 esztendős Estiarte, aki fantasztikus pályafutást futott be vízilabdázóként és sportvezetőként is. A vízilabdából a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba vezetett az útja, amelynek 2000 és 2006 között volt tagja, majd a labdarúgásban helyezkedett el. Fontos tapasztalatokat szerzett, amelyek mind gazdagították őt. Vajon mit szeretne, és mit tudna másoknak átadni mindezekből?

"Talán semmit. Ez az életem tapasztalata. Mindenkinek megvan a saját élete, amit megérdemel, amit keres, az, amelyért küzd. Életem egy kis részéről, a sportról beszélünk most, amelyet szeretek és mindig is szeretni fogok. De a lényeg máshol van: a szüleim, a testvéreim, a barátaim, a feleségem, a lányaim. Miattuk igazi, naponta átérezhető az élet. Természetesen kiváltságos helyzetben voltam és vagyok, de sokat harcoltam érte. Sokat izzadtam a vízben, hogy megtaláljam ezt az utat, ami elvezetett egy olyan sport gyakorlásához, amelyet szerettem, és amely eljuttatott a világban sokfelé, és amely Pescarába és Savonába is elhozott. Ez az út vezetett az olimpiákhoz is. Rendkívüli emberekkel találkoztam. Aztán jött a NOB, majd a futball, ahol egy másik világban mozgok, de amely mindig szép és hatalmas. És nézzünk szembe a tényekkel, ezen az úton ismerkedtem meg Silviával, a feleségemmel is."

Estiarte-1980-Moszkva-olimpia-min.jpg

Manuel 33 évvel ezelőtt találkozott Silviával. A család mindig meghatározó szerepet játszott az életében.

"Így van. Úgy nőttem fel, hogy mindig hangsúlyozták a családi értékeket. Lehet, hogy kisfiúként nem vettem ezt észre, de édesapám és édesanyám megtartotta a kötelékeket köztünk. Csakúgy, mint ma, amikor a testvéremmel vannak. Ahogy ők hittek a családban, úgy hiszek én a feleségemben és a lányaimban. Köszönettel tartozom a szüleimnek, hogy ilyen módon létezem és gondolkodom én is."

Két egészen rendkívüli élményben is része volt az olimpiákon: az egyik a haraggal teli barcelonai, a másik pedig a boldogsággal végződő atlantai. Vajon mennyiszer jutnak eszébe ezek és hogyan gondol vissza rájuk?

"A hat olimpián, amelyen részt vettem, négyen történtek a legjobb pillanatok. Kétségkívül Moszkva van az élen, életem első olimpiája. Alig tizennyolc éves voltam, és hogy őszinte legyek, még mindig izgatottan gondolok vissza rá. Kicsit még gyerek voltam, aki megvalósította az álmát: részt vehettem az olimpián. Ki gondolta volna, hogy egyszer meg is fogom nyerni? Manresában születtem, egy kis városban, ahol még nem létezett vízilabda, ahol csak egy dolgot akartam, a bátyámmal játszani. Aztán pedig egyszer csak ott voltam Moszkvában! Az olimpián! Ez volt a mindenem."

Olimpiai ezüst Barcelonában, majd arany Atlantában

A barcelonai olimpián Spanyolország ezüstérmet szerzett, miután háromszori hosszabbításos döntőben vereséget szenvedett az olaszoktól. 

"Gyönyörű emlékeim vannak a hazai medencében játszott mérkőzésekről, a családias légkörről, a mi embereinkkel együtt élve, természetesen számunkra fájdalmas befejezéssel, még akkor is, ha az elnyert ezüst volt akkor a Spanyolország által valaha elért legjobb eredmény. Csodálatos döntőt játszottunk, izgalmas hosszabbításokkal, kiváltság, hogy ott lehettem. A végsőkig küzdöttünk az olaszokkal. Akkor ők nyertek, amihez gratuláltunk."

Manuel-Estiarte-Facebook-min.jpg Fotó: Manuel Estiarte/Facebook

Atlantában, 1996-ban viszont már a spanyolok lettek az aranyérmesek.

"A torna első szakaszában nem ragyogtunk. Ma csak inkább az utolsó meccsre emlékszik mindenki. De az igazi rangadót Magyarországgal vívtuk az elődöntőben. A negyeddöntőben egy vad közönség előtt süllyesztettük el a házigazda amerikaiakat. Vezettünk 5-0-ra, aztán megálltunk. Négy gólt is lőttek, de végül mi jutottunk a legjobb négy közé (5-4). Nagyszerű ellenféllel találkoztunk az elődöntőben. Kiváló csapata volt Magyarországnak: Kásással, Benedekkel (aki az olimpia gólkirálya lett). De nyugodtak voltunk. A mérkőzés nagy részében hátrányban voltunk, de az utolsó negyedben lőtt három góllal mi jutottunk a fináléba (7-6). A horvátokkal vívott döntőben aztán biztosak voltunk a győzelemben. Ugyan a félidőben még vesztésre álltunk (1-3), de végül a mi nyakunkba akaszthatták az aranyérmeket (7-5)."

Estiarte utolsó olimpiai fellépése Sydney-ben zajlott, ahol a spanyolok a negyedik helyen végeztek.

"Negyedik helyen zártunk, ami nekem egyben a végét is jelentette. Könnyek? Már majdnem 40 éves voltam akkor, és ott játszottam az utolsó válogatott meccsemet. Sőt, ott érintkeztem utoljára a medencével. A sportkarrierem 2000. október 1-jén véget ért. És azt hiszem, számomra az is nagyon érzelmes volt. 20 évvel az első, moszkvai alkalom után."

Fantasztikus emberek csoportja vezér nélkül

Az aranyérmes spanyol csapat egyik tagja, Miki Oca (aki ma a spanyol női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya) mondta arról a gárdáról: Manuel volt a vezére, a kapus, Jesus Rollan pedig a lelke. De egyetért-e ezzel Estiarte?

"A megfelelő szemlélet kialakítása mindig kihívást jelent. Amikor Barcelonában ezüstérmesek lettünk, az emberek nem vették ezt annyira figyelembe. De Spanyolország abban az időben még nem volt Oroszország, Magyarország, Jugoszlávia és Olaszország szintjén, ahol évtizedes hagyománnyal és háttérrel rendelkezett a vízilabda. Spanyolország nem rendelkezett a sportág tradícióival. Soha nem nyertünk olimpiát vagy nagy eseményt korábban, mint például ezek a nagyszerű csapatok, ahol a vízipóló hagyománya már a múlt század elején elkezdődött. A múlt pedig fontos. Mi viszont még csak a kiindulási pontnál jártunk akkor. Madridi fiatalok csoportja, velünk katalánokkal, a '90-es évektől 2000-ig alapoztuk meg a jövőt a klubvízilabda sikereivel. Fantasztikus csapatot alkottunk. Vezér nélkül."

Mennyire hiányozhat neki Jesus Rollan? Kora legkiválóbb kapusa 36 éves korában halt meg, miután leesett egy teraszról egy Barcelona közelében található gyógyszállóban, ahol depresszióval kezelték.

"Hiányzik Jesus... Hiányzik egy perc vele. Sok problémával küzdött. Egy idő után már nem volt önmaga. Senki sem hibáztathatja azért, amit tett. Ő volt a csapatunk legfontosabb tagja. A legjobb kapus volt a mezőnyben. Egy perc hiányzik vele, mert amikor eltávozott, nem álltam már nagyon közel hozzá, ahogy a többiek sem, némi ostobaság miatt kicsit hűvösek voltunk vele. Abban a pillanatban már nem voltam annyira jelen az életében."

Estiarte-1998-vb-Perth-min.jpg

Estiarténak két lánya van, Nicole és Rebecca. Ha lenne fia is, elküldte volna vízilabdázni?

"Abszolút nem. Talán csak a feleségem ragaszkodott ahhoz, hogy mindkét lányom sportoljon. De nem versenyszerűen. Ez a DNS kérdése. Én sem csak a tehetségemmel éltem. Keményen dolgoztam. Mindent beleadtam. 40 évesen hagytam abba, mert már fáradt voltam. Fizikailag és mentálisan is. Emiatt is hagytam, hogy a lányaim választhassák meg az útjukat." 

Elmagyarázva, hogy miért hagyta el a vízilabda világát, Estiarte elmondta, hogy sok barátja van így is egykori játékostársai, ellenfelei közül (a magyar Gyöngyösi András, az olasz Carlo Silipo és Franco Porzo). De még a Spanyol Vízilabda-szövetség is mindig azt kérdezi tőle, miért hagyta el a sportágat.

"A vízilabda nagyon sokat adott nekem - családot, barátokat, érzelmeket, utazásokat. De sokat is adtam a pólónak - álmokat, csalódásokat, 20 évet az életemből. Nem, nem éreztem, hogy bent kellene maradnom abban a közegben. Leváltam erről a sportágról. Aztán az Olimpiai Bizottság felhívott. Az egészen más élmény volt. Elfogadtam az ajánlatot, mert szavaztak is rám."

Guardiola-Estiarte-2-min.jpg

Egy telefonhívás, amely megváltoztatta az életét

2008-ban Estiarte csatlakozott a Barcelona futballcsapatának technikai stábjához.

"Joan Laporta, a Barcelona elnöke felhívott és azt javasolta, hogy menjek a klubhoz. Akkor nem hittem el azonnal, de aztán beszéltem a barátommal, Pep Guardiolával. Épp akkor kezdte meg vezetőedzőként a barcelonai kalandját. Tehát újra részt vettem a sportban, az azzal járó idegességgel és felelősségvállalással. De ez egy másik dolog, amire nem számítottam volna. Talán ez a jutalom az életemért, azért, amit korábban tettem. Vagy talán a sportban mutatott viselkedésem miatt. Ez egy olyan lehetőség, amely már tizenkét éve tart."

A vízilabda sokat adott neki. Hogyan látja Estiarte a vízilabdát a Covid-19 után? Zárt kapus mérkőzések nézők nélkül. Fennáll annak a kockázata, hogy túl meredek úttal kell szembenéznünk?

"A vízilabda túl fogja élni. Biztos vagyok benne. Ez a legszebb sport a világon. Nagyszerű sportolókat termelt. Meredek út lesz, de a vízilabdának sikerülni fog. Sírni is fogunk az út során, mert nagyon nehéz lesz. De mikor nem volt ilyen? Nehezebb lesz? Oké, és akkor mi van? Olyan pillanat ez, amire senki sem számított, nem voltunk készek rá, senki sem gondolta volna, hogy ilyen zavaró esemény történhet. De reagálunk rá és helyreállunk majd."

A vízilabda örökké élni fog

Estiarte elmondta, hogy eljön az idő, amikor más valósággal kell szembenéznünk, a vírussal, amely mindig is lesz, és olyan szörnyű helyzetet hoz magával, mint amilyet ma tapasztalunk.

"Nehéz lesz, de a vízilabda soha nem fog elpusztulni. Mindig voltak hullámvölgyek. Különbözőek vagyunk. Ismétlem, nagyon nehéz, bonyolult a helyzet: az a legrosszabb, ami az életben történhet, az, ha nem tudjuk, mi fog történni holnap, még mindig sok dolgot figyelmen kívül hagyunk, mert nincsenek precedensek, nincsenek példák. Új döntéseket kell hozni. A vízilabda hatalmas nehézségeket küzdött már le. Játszották már a tengerben, télen szabadtéri úszómedencékben, hideg vízben is. De meg fogja tenni és legyőzi az új kihívásokat. Biztos vagyok benne."

Manuel-Estiarte.jpg

via Total Waterpolo


Hozzászólások