Ráúszás - "Nem a futottak még kategóriába, hanem a futottak méghez bemelegíteni igyekvőkhöz tartozom"
"Nem a futottak még kategóriába, hanem a futottak méghez bemelegíteni igyekvőkhöz tartozom"
Fotó: FTC Vízilabda/Facebook

"Nem a futottak még kategóriába, hanem a futottak méghez bemelegíteni igyekvőkhöz tartozom"

Takács MártonTakács Márton
2019/12/13 09:15
Az Újpest legendás vízilabdacsapatával játékosként az 1990-es években mindent megnyerő, többek között BEK-győztes Szabó Zoltánnal kilenc évvel készítettünk legutóbb nagyinterjút. Tíz esztendeje szakkommentátorkodik, itt, a Hosszabbításon a riói olimpiát és a 2017-es budapesti vb-t értékelte kérésünkre. Hallhattuk a SportKlubon, az Eurosporton és a Sport TV-n is szakérteni, véleményét gyakran olvashatjuk a Nemzeti Sportban, évek óta az M4Sport szakkommentátora. A nyár óta szülővárosa, a Szeged OB I-es férfi csapatának vezetőedzője. Az őszi szezon vége után a szegedi munkájáról, a Ferencváros elképesztő dominanciájáról, a januári budapesti Európa-bajnokságról és az olimpiai csapatlétszám véglegesítéséről kérdeztük.

Szabó Zoltán szerint a kulcs: teremtő képzelettel játszani - SportKlub-interjú a kommentátorral

A SportKlub televízió vízilabdaközvetítéseinek kommentátora (nem is olyan régen még maga is sikeres pólós), a meccsek alatti megszólalásoknál bővebb lehetőséget kapott, hogy kifejtse álláspontját kedvenc sportága helyzetéről. Takács Márton kollégánknak a SportKlub internetes oldalán megjelent interjúját közöljük. - Zoli, kérlek elevenítsük fel eredményekben gazdag játékospályafutásodat.

Hat éven át voltál a Szegedi Vízipóló Suli szakmai vezetője, a 2014-es Világkupán az akkori szövetségi kapitány, Benedek Tibor másodedzőjeként tevékenykedtél, ahogy egy szezon erejéig Varga Péter segédje is lehettél a Szeged OB I-es férfi csapatánál. Voltak egyáltalán valaha vezetőedzői ambícióid?
Nem. Azzal tudom kiegészíteni, hogy tulajdonképpen most sincsenek, de iszonyúan élvezem a munkát. Valami olyasmi érzésem van a vezetőedzősködéssel kapcsolatban, hogy megtalált valami, amit nem kerestem, de örülök neki, hogy megtalált. 

Ezek szerint, ha nem gyerekkori barátod, Molnár Tamás kért volna fel a munkára, és nem a szülővárosodban, akkor nem vállalnád, hogy leülj egy másik OB I-es csapat kispadjára, mondjuk Szentesen?
Most, 2019 karácsonya előtt egyértelműen az a válaszom, hogy nem. Nekem a Szeged felnőtt gárdáján kívül egy másik felnőtt csapattal való munka egyelőre érzelmileg nem fér össze. Ez a legfontosabb. Szakmailag pedig még ennél is bonyolultabb, hiszen elég nagyképűség lenne részemről, hogy majd én választhatnék, hogy hová menjek edzőnek. A saját csapatomnak is el szoktam mondani, hogy én ugyanúgy tanulok a parton, mint ahogy ők tanulnak a vízben. Egy hiperintenzív gyorstalpaló tanfolyam vagyunk, az egész csapat, úgy, ahogy van. Tehát én a magam mögött hagyott bő négy hónapnyi első osztályú edzősködéssel nem a futottak még kategóriába, hanem a futottak méghez bemelegíteni igyekvőkhöz tartozom. 

Erre az egy szezonra szerződtél vezetőedzőnek. Ha bármi történne, akár olyan szélsőséges esetek, mint a felsőházas szereplés, vagy egy esetleges kiesés, vagy egy köztes eredmény, változhat a véleményed, tehát csinálnád akár több éven át?
Nincs köztes eredmény és nincs olyan, hogy kiesünk. Nem nagyképűségből, de hiszek a pozitív gondolatok erejében. Egyszerűen nem vagyok képes gondolkodni sem abban, hogy van ilyen alternatíva. Vállaltam egy feladatot, a csapatom képes rá, és úgy vagyok ezzel, hogy csak rajtam múlik. Tehát ha nem hozom ki a csapatból, hogy bentmaradjon, akkor az az én kudarcom, és nem az övék. Mivel a saját kudarcomnak fognám fel, ha ez nem sikerülne, ezért nem vagyok hajlandó ebben a dologban gondolkodni, mert nem akarok elbukni, és reményeim szerint a csapat sem fog. Úgyhogy nincs sem köztes, sem lefelé irányuló eredményben való gondolkodás, egyetlen egy dolog van jelen pillanatban, az, hogy elérjük a bentmaradást, ami az év eleje óta a célkitűzésünk. Amikor ez megvan, akkor lehet bármit beszélni a jövőről, addig semmi értelme. Ha sikerül, akkor utána gondolom leülünk és megbeszéljük, hogyan tovább. Tényleg lépésről lépésre és napról napra haladunk, azt hiszem, ez így helyes. Nem vagyok hajlandó és képes sem tovább gondolkodni annál, mint hogy bentmaradjunk az OB I-ben. 

Szabó_Zoli_szakkommentátor_vlv.jpg A legjobb szakértő-kommentátor páros, Szabó Zoltán és Hajdú B. István - Fotó: vlv.hu

10 éve dolgozol szakkommentátorként is, egy darabig a küszöbön voltál a sportágban, kívül is, belül is, most már inkább a sűrűjében. Mennyire tudod a szakértőként tapasztaltakat kamatoztatni vezetőedzőként?Nagyon érdekes, mert egész más szakkommentátorként, tévében, monitoron vagy a nézőtérről nézni a mérkőzéseket, mint a padról irányítani. Ez is egy mesterség, és nem lehet azt állítani, hogy azért, mert az ember tíz éve figyeli a mezőnyt, akkor ezt egyből, gond nélkül transzformálja edzői, szakmai tudássá, és akkor minden megy magától. Persze ez abban a tekintetben talán előny, hogy elsősorban a csapatok szerkezetét, szakmai és taktikai tudását azért az ember könnyebben megismeri, illetve vannak már gondolatai, hogy melyik csapat mit csinál. De azért a mérkőzésről mérkőzésre való felkészülés sokkal mélyebb, és részletesebb annál, mint hogy láttam őket egyszer föntről, meg beszéltem róluk a tévében. 

Mióta vezetőedző lettél, máshogy figyeled azokat a meccseket, amiket kommentálsz? Van, hogy nem részletezel annyira egy észrevett szituációt, hogy majd később csak a saját csapatodnak add át az ott észrevetteket?
Üzenni szoktam. Ez nagyon érdekes, néha veszik az adást. Amikor az ember azt mondja, hogy érdemes figyelni másoknak is, hogy például egy-egy védekezés vagy emberelőny-megjátszás, vagy bármilyen taktikai forma hogyan működik az éppen vízben lévő csapatoknál, akkor az egy “üzenet haza”, csak hogy legyen benne egy kis irodalom is. De természetesen igen. Másképp nézi az ember. Itt is igaz az, hogy ha egyszer megnézi kívülről, az impulzusokat hagy. De azonnal szakmai elemzést nem ad, tehát ugyanazt a meccset meg kell nézni kétszer, háromszor videón, percről percre, akcióról akcióra. Minden pillanatát ki kell elemezni, mert akkor lehet olyan tudása az ellenfélről, amit aztán utána át is lehet adni. 

A ‘90-es évek nagy Újpestjéből rajtad kívül Benedek Tibor, Zantleitner Tamás és Mátéfalvy Csaba is edzősködik az OB I-ben, Vincze Balázs pedig Szombathelyen szakmai igazgató. Benedek Tibor azt mesélte a nyáron, a honlapunknak adott interjújában, hogy "el kell magamtól engedni ezt az ego-kérdést, hogy nem fogok tudni mindig nyerni. Ezt nagyon jól éltem meg év végére. Akkora már a vereségeket nem személyes kudarcnak fogtam föl, hanem úgy, hogy egyszerűen jobb volt az ellenfél". Neked milyen az egykori csapattársaid ellen küzdeni?
Tibor az ilyen, ő ezért Benedek Tibor, ez nem is csoda. Nekem azért kicsit más volt ellene meccselni. Nem mondom, hogy furcsa, hanem más csapattársnak lenni gyerekként, vagy fiatalként, mint felnőttként, edzőként egymás ellen játszani. Azért örülök annak, hogy ilyen sokan benne maradtunk a vízilabdában, mert edzőként többször találkozunk egymással. Az öröm fokozott. És még Dala Tamást is ide lehet venni, aki legalább fia, az UVSE-ben pólózó Döme miatt is itt van az uszodában, és vele is találkozik az ember. Talán nem véletlen, hogy ennyien megmaradtunk a vízilabda környékén, és az elsődleges élmény az, hogy többször találkozunk.

Szabó_Zoli_Szolnok_Szeged_Szeged_FB_Illyés Csaba.jpg Fotó: Illyés Csaba/Szeged Férfi Vízilabdacsapat/Facebook

Novemberben az UVSE vendégei voltatok bajnokin, és nagy különbségű vereséget szenvedtetek. Azt írtad később a Facebookon egy Benedek Tibit és téged kézfogás közben látható fotóról, hogy “különleges pillanat volt…” Milyen élményt jelentett az a szituáció? 
Ahogy vége van a meccsnek, ott azért ő is túllép azon, hogy vezetőedző. Szerintem - és gondolom ő is így érzi - az egy baráti kézfogás volt. Amennyi időt mi egymás mellett eltöltöttünk, az a sportban mindig összekovácsol embereket, csapattársakat annyira, hogy bárhol, bármikor, bármilyen szituációban találkozunk, az nem csak egy egyszerű találkozás, hanem minden egyes ilyen pillanatban benne van az együtt eltöltött idő, az együtt megélt sikerek, a vízben egymásért való küzdés. Azért minősítettem különleges pillanatnak, mert ilyen minőségben először találkoztunk. 

Két győzelmet már arattatok a Szegeddel, a Debrecen ellen otthon, a Tatabányával szemben idegenben nyertetek, de közel voltatok a pontszerzéshez a Péccsel vívott meccsen is. Elégedett vagy az őszi szereplésetekkel?
Sokféleképpen meg lehet közelíteni az elégedettséget, vagy adott esetben az elégedetlenséget. Ha objektíven nézzük, hogy a szezon előtt mit gondoltunk, hol állhatunk majd, a megszerzett hat pontunkkal nem lehetünk elégedetlenek. Ennél tovább megyek, azzal sem, ahogy ezt a hat pontot megszereztük, mert az nekem sokkal fontosabb. Jól játszottunk ezeken a meccseken, még akkor is, ha a tatabányai mérkőzés első negyede nagyon elment, emiatt lehet kifogásolnivalónk. 5-0-ra vezetett a Tatabánya, onnan jöttünk vissza és nyertünk 10-9-re. A mérkőzés kétharmadát megnyertük 10-4-re, innen is meg lehet közelíteni. De ha az ember négy órát utazik Szegedről kisbusszal, és egy órát áll az M0-on dugóban egy keresztbeálló kamion miatt, akkor nehéz számonkérni a csapaton egy elbaltázott első negyedet. 

A Péccsel vívott meccsen is visszajöttünk hátrányból és volt esélyünk a döntetlenre. Nem sikerült, de ez sem okoz bánatot. A Pécs ellen az utolsó támadásban az ikszért mentünk, és volt egy UVSE-meccsünk, ami nagyon nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, azon túl a kilenc meccsünkből öt az kettő Szolnok, kettő Fradi és egy Miskolc, azon meg várjon bárki, amit akar. Hozzátenném, hogy a Magyar Kupa-selejtezőn döntetlent játszottunk a Vasassal, és bár kikaptunk a Kaposvártól és a Honvédtól, azok is egész jó mérkőzések voltak. Az edzőmeccseinken is vannak olyan biztató jelek, amelyeket jó látni. Összességében úgy gondolom, hogy szakmailag is, és az eredmények tekintetében is jelen pillanatban elégedett vagyok, de ahogy ezt most ezt kimondom, úgy mondtam el a csapatomnak is, hogy ha ezt el is hisszük, akkor végünk van. 

Szabó_Zoli_Szolnok_Szeged_Szeged_FB_Illyés Csaba_3.jpg Fotó: Illyés Csaba/Szeged Férfi Vízilabdacsapat/Facebook

Soha nem lehetünk elégedettek, mert egy pillanatra sem lehet azt szem elől téveszteni, hogy az OB I jelenlegi mezőnye rettenetesen kiegyensúlyozott. Az első négytől eltekintve - öt talán, ha a Miskolcot is odavesszük -, hattól tizenhatig látva az eredményeket, bárki, bármikor, bárkit, bárhol megverhet egy meccsen. És ez azt jelenti, hogy nincs elkényelmesedés, nincs olyan, hogy, na, nekünk van hat pontunk, és biztos nem lesz még két csapat, amelyik szintén szerez hatot és már bent is maradtunk. Szó sincs erről. 18 vagy 21 pont kell ahhoz, hogy az ember azt kimondja, valószínűleg áprilisra, hogy bentmaradtunk. Nem ahhoz kell 21 pont, hogy a felsőházba bejussál, hanem ahhoz kell 21, hogy bentmaradjál. És ez óriási változás az előző szezonokhoz képest is. 

Itt az utolsó pillanatokig, és menet közben is minden pillanatban koncentrálni kell, és elfelejteni, hogy elégedettek vagyunk. Nem vagyunk azok, most is dolgozunk, és mindenki pontosan tudja, hogy a február az életünket fogja meghatározni. Abban a hónapban jön hozzánk a Tatabánya, az UVSE, a Miskolc, megyünk Pécsre, Debrecenbe. Öt olyan mérkőzés vár ránk, ahol helyt kell állnunk. Akkor már nem mondogathatjuk, hogy de nekünk van hat pontunk, úgy kell oda állnunk, hogy nincs egy se. És mennünk kell tovább és szerezni még hatot, aztán ha jön az alsóházi keresztbejátszás, akkor majd még megpróbálunk pontokat szerezni. Ez egy olyan bajnokság, hogy senkit sem hagy nyugton.

Mi lepett meg a legjobban a vezetőedzői munkád során, amivel előre nem számoltál?
Talán az, hogy mennyire megoszlik a figyelem mérkőzés közben. Tényleg nagyon más nézőként, vagy akár játékosként is részt venni egy meccsen, és még ehhez képest is mennyire más edzőként. Ebben gyerekcipőben járok még, igyekszem fejleszteni ezt a szegmenst, hogy azért mérkőzésről mérkőzésre úgy legyek jelen, ahogy azt a csapat és a mérkőzés érdeke megkívánja. Talán ez volt az egyik legkomolyabb újdonság. Nyilván gyerek csapatnál már ültem padon, de felnőtt meccsen ez más. Intenzívebb impulzusok vannak, sokkal gyorsabban és több mindenre kell reagálni egy adott mérkőzésen belül. Ez a rutin, amit meg kell szerezni. Ha valaki azt mondja négy hónap után, hogy ebben tökéletes, az azonnal jöjjön, mert annak valamelyik válogatottnál kell edzőnek lennie. Az ember sokat beszélget mondjuk Varga Zsolttal, Cseh Sanyival, nyolc-tíz év, amíg megjön az az érzés, hogy most már minden rendben edzőként.

Szabó_Zoli_Szolnok_Szeged_Szeged_FB_Illyés Csaba_2.jpg Fotó: Illyés Csaba/Szeged Férfi Vízilabdacsapat/Facebook

Hogyan hidaljátok át a két hónapos bajnoki szünet adta tétmérkőzés-nélküliséget?
Edzünk tovább december 20-ig, úgy készülünk, mintha menne a bajnokság, csak nincsenek meccsek. A fizikai állapot megtartásán, fejlesztésén dolgozunk, gyakorlunk olyan elemeket, amelyekre szezon közben kevesebb idő jut, aztán mindenki elmegy két hét megérdemelt szünetre, január 6-tól pedig lesz egy négy hetes felkészülés, ami minimum intenzív, de leginkább sok munkával teli időszak lesz a meccsekkel teli február előtt.

A bajnoki, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája-címvédő Ferencváros elképesztő formában játszott november óta itthon és a nemzetközi porondon egyaránt. Te láttál már ehhez hasonló dominanciát magyar csapattól a szezon ilyen korai szakaszában?
Beszélgettünk velük is erről, egy szó jut eszembe rájuk, hogy ijesztőek. És nem azért, mert borzalmas dolog történik velük, hanem pont azért, mert ilyen formában lenni, ennyire összeszedetten, dominánsan játszani nem nagyon szokott csapat a szezonnak ebben a periódusában. Sem ők, sem más. Úgy lehet ezt megfogalmazni, hogy a játékuk hatékonysága olyan szintű, amit nem hogy ritkán látott az ember, hanem én például még soha. Olyan szinten dominálják a mérkőzéseiknek főleg az elejét, hogy az alapján talán a tíz évvel ezelőtti Partizanhoz lehet hasonlítani őket. Nekik az volt a taktikájuk lételeme, hogy az elején négy-öt góllal elmennek és utána a teljesen önbizalomvesztett ellenfelet csak bedarálják a végéig. Egyetlenegy csapat tudta őket ebből megverni, a Recco a BL-elődöntőben, akik 0-4-ről vissza tudtak jönni és nyertek hosszabbításban 8-7-re. Senki más nem. Valami ilyesmit érzek most a Fradinál. 

Nagyon egyben és a helyükön vannak, nagyon jó emberek vannak a csapatban jó arányban. A világklasszisok is cipelik a zongorát, és néha a zongoracipelők is világklasszis teljesítményt nyújtanak. És ebben mindenki részt vesz, tehát nincs olyan, hogy vannak hatan-heten, akikből két-három embernek jól kell játszani, hanem van 12-13 játékos, akikből egészen biztosan hét-nyolc pólós jól fog játszani. És egyelőre nem nagyon látja az ember azt, hogy mi lesz akkor - jön a Magyar Kupa-döntő -, hogy mi lesz akkor, amikor ez nem sikerül (az interjút másfél órával az FTC-OSC kupadöntő előtt készítettük - a szerk.). Egyelőre ugyanabban a mederben zajlanak a mérkőzéseik hétről hétre, napról napra, hónapról hónapra. Ha lesz egy olyan ellenfél, amelyik ebbe a kényelmes menetrendbe bele tud meccs közben nyúlni, annak az alapja egy borzalmasan komoly kapusteljesítmény lehet. 

Az OSC-nél Mitrovic kezében lesz a kulcs, hogy ne kapjon az első két negyedben tíz gólt, ahogy a többi ellenfél szokott. Minden rivális elmondja, hogy akkor van esélyük, ha tíz gól alatt tartják a Ferencvárost, erre már a félidőben megvan a tíz lőtt gól a Fraditól. Erre egyelőre várni kell, és nem lehet tudni, hogy mikor lesz ennek vége. Ha a magyar vízilabda szurkolójaként kell válaszolnom, akkor azt mondom, hogy nemzetköziben, remélem, sose, magyar bajnoki résztvevőként, ha konkurens csapat edzője lennék, akkor nyilván várnám, hogy mikor lesz vége, de mint nem egészen konkurens csapat edzője, csodálom.  

Szabó_Zoli_FTC_Szeged.jpg Fotó: FTC Vízilabda/Facebook

Mivel már kétszer is játszottatok velük, túl vagytok a megpróbáltatásokon.
A két meccsen lőttünk 19 gólt, ami egyébként a magyar mezőnyben is példátlan. Azt nem mondom el, hogy mennyit kaptunk, nem férne ki ebbe a sorba. El is mondtam a csapatomnak, hogy azért büszke vagyok, hogy ilyen részsikereket el tudtunk érni. És tényleg arról kell beszélni, hogy egy Ferencváros ellen egy Szeged szintű csapatnak egy-egy gól vagy jó védekezés, egy taktikai variáció jó megvalósítása az egy olyan siker, amiből ha van kettő-három egy meccsen, akkor örülünk, ha öt-hat, nagyon boldogok vagyunk, ha esetleg megnyerünk egy játékrészt, vagy tudtunk döntetlent csinálni, vagy a középső két negyedben csak kettővel kikapni, az egészen boldogító dolog, hogy aztán elfelejtsük a másik két negyedet, ahol 11-1-re kikaptunk. Példaértékű, amit a Ferencváros csinál. Csak az a kérdés, hogy meddig tart.

Mit vársz a magyar férfi válogatottól a januári, budapesti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon?
Az, hogy én mit várok, rendkívül jelentéktelen dolog. Ilyenkor mindig úgy szoktam fogalmazni, remélem csak annyit, amennyit ők várnak saját maguktól, mert annál többet úgysem lehet. Nyilván mindenki számára megnyugtató lenne, ha bármi módon kijutnánk az olimpiára. Látjuk a női kézilabda vb-n, hogy micsoda értéke van már a kijutásnak is. Azt is, hogy ez a kvalifikációs sorozat mennyire rárakja a terhet a csapatokra. A Világliga elment, oké, onnan nem volt esélyünk kijutni. Elment a vb, nem sokon múlt, de nem sikerült.

Most itt van az Eb, ahol kimondva-kimondatlanul házigazdaként úgy megyünk neki, hogy három csapat már kijutott Tokióba Európából, így elég lenne mögöttük negyediknek lenni. Azért mindenki úgy gondolja, hogy tessék úgy szerepelni, hogy ha első hely, akkor első hely, ha negyedik, akkor legyen előttünk a spanyol, olasz, szerb első három, csak jussunk ki! Érdekes módon ez az Európa-bajnokság nem az Eb-ről fog szólni, hanem az olimpiai kvalifikációról elsősorban. Negyedik hellyel is lehet nagyon boldognak lenni, és adott esetben egy második hellyel is meg lehet élni kudarcként ezt a szereplést, ha az a második hely olyan lesz, hogy olyan csapat végez az első helyen - Görögország, Montenegró vagy Horvátország tud ilyen lenni papírforma szerint -, amelyik elveszi tőlünk a kijutás lehetőségét.

Nem csak maga a tény miatt fontos, hogy kijusson most a csapat, hanem azért is, hogy ne kelljen márciusban megint a bajnokság és a BL-meccsek közben iszonyú feszített, intenzív terhelés közben még egyszer nekirugaszkodni az olimpiai selejtezőnek. Ebből a szempontból azt remélem, hogy bármilyen játékkal is, de a csapat kijut az olimpiára, és pont. Nincs is tovább, se váromány, se remény. 

November végére véglegesítették az olimpián résztvevő csapatokban lévő játékosok létszámát, a korábbi 11+2 helyett 12+1-ben állapították meg a számukat. Hogyan értékeled edzőként és szakértőként ezt a fejleményt annak tükrében, hogy ez a szezon szabálymódosításokkal is indult?
A szabálymódosításokkal azért csínján bánjunk, mert azt látjuk, hogy szépen lassan szelidülnek a viszonyok, tehát bár volt az a nagy lendület a világbajnokságon, meg a Világliga-sorozatban, ahelyett már visszacsöppenünk a régi szabályok adta környezetbe. El-elengednek néhány dolgot, vannak ilyen hallgatólagos utasítások a játékvezetők felé, hogy ami a labdától távol történik, azt nem mindig kell észrevenni, satöbbi. Úgy fogalmaznék, hogy a józan ész részsikert ért el. Már a plusz ember is óriási jelentőségű. Szigorúan szakmailag véve ez azt jelenti, hogy nem kell attól félni olyan mértékben, mint eddig, hogy a kipontozódások miatt kevesebb játékos lesz, teljesen irreális végjátékok talán nem alakulnak majd ki. Mégis csak egy emberrel, egy ténnyel kell számolni, hogy azzal több van. Edzőként pedig nyilván a taktikai variációk száma is megnő. 

Már csak olyan tekintetben is, hogy többet lehet cserélni. Nem nagy mértékben, de egy picit föl lehet adni, hogy csak olyan játékost viszünk, aki négy negyedet bír és minden poszton használható. Ez egy pár százalékot hozzátesz ahhoz a lehetőséghez, hogy lehet egy kicsit - nem sokat -  lazítani ezeken a követelményeken. Mondjuk ki lehet vinni plusz egy bekket, aki azért rosszkéz oldalról nem fog belőni tízből tízet. Elképesztő változást nem hoz ez a fejlemény, könnyebbé teszi, de minden az adott mérkőzés, illetve az olimpia játékvezetői felfogásán fog múlni. Lehet 11, 12, 13 vagy 14 játékosról is beszélni, de ha ilyen flag waterpolo lesz, hogy hozzányúlok, ötös, hozzányúlok, kiállítás, akkor lehetnek bármennyien. Ha kicsit visszamegy az eredeti állapotba a sportág, és lehet fizikálisabb vízilabdát játszani, akkor jobb, meglátjuk.  

Szabó_Zoli_Süli_Róbert_Délmagyarország.jpg Fotó: Süli Róbert/Délmagyarország


Hozzászólások