Ráúszás - Az egyik 19, és a másik is - így viselik a vízilabdás leállást nem középiskolás fokon 
Az egyik 19, és a másik is - így viselik a vízilabdás leállást nem középiskolás fokon 

Az egyik 19, és a másik is - így viselik a vízilabdás leállást nem középiskolás fokon 

Takács MártonTakács Márton
2020/04/20 11:11
A koronavírus-járvány alatt indított vízilabdás sorozatunk ötödik részében két egyetemista pólóst kértünk meg, hogy meséljen az otthoni edzés és tanulás részleteiről. Két 19 éves játékos, a Vasasból Bóbis Botond, az UVSE-ből Konarik Ákos nyilatkozott honlapunknak.

Bő egy héttel ezelőtt három gimnazista játékos, ráadásul végzős, érettségi előtt álló pólós mondta el az elmúlt hetekben  szerzett tapasztalatait, előtte OB I-es edzők, illetve válogatott férfi és női vízilabdázók is szerepeltek sorozatunkban.

"Rájöttünk, a harisnya remekül csúszik a kövön a Prontóval" - érettségiző pólósok az otthoni edzés és tanulás rejtelmeiről | Hosszabbítás

A koronavírus-járvány alatt indított vízilabdás sorozatunk negyedik részében három, érettségire készülő magyar pólóst kértünk meg, hogy meséljen az otthoni edzés és tanulás részleteiről. Három 18 éves játékos, a Honvédból Kevi Bendegúz, a BVSC-ből Utassy Kata, az UVSE-ből pedig Vigvári Vendel nyilatkozott honlapunknak.

Bóbis Botond sajátos helyzetben pólózott ebben a szezonban. Kettős igazolással játszott a KSI OB I/B-s csapatában - annak ifi együttesében - és a Vasas OB I-es gárdájában is. Minden szinten az egyik legjobb volt, az U20-as vb-n kilencedik helyen végző junior válogatott tagjaként is szerepelt. Közben pedig egyetemre is járt, nappalira ráadásul.

"A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi karának nappali tagozatos elsőéves hallgatója vagyok, a létező legnehezebb módon csinálom. Délutánra raktam a gyakorlati óráimat, sajnos az előadások többségét a vízilabdaedzések miatt nem nagyon tudtam látogatni. Próbáltam a lehető legjobban összeegyeztetni a kettőt, általában a hétfő délelőttöt megkaptam, és akkor oda elég sok órát be tudtam tenni. A többirányú lekötöttség – KSI ifi, KSI OB I/B, Vasas OB I – miatt ez legalább megvolt, így tudtam abszolválni eddig az első évet. A Microsoft Teams-alkalmazáson keresztül folynak az órák, már a tanárok többsége is megbarátkozott ezzel az új rendszerrel, úgyhogy mostanra nagyjából már mindenki jól használja, az előadásokat ezen keresztül le tudják adni. Ezen kívül a Neptunnak van egy olyan rendszere, ahol meg lehet beszélni a részleteket, ott kérdéseket is fel lehet tenni, oda szoktak dokumentumokat feltölteni. Nálunk elég jól működik ez a rendszer, és viszonylag gyorsan ment az átállás is. Elővizsgám már volt, május közepe után indul be a vizsgaidőszak, valószínűleg lesz választási lehetőségünk, hogy a Microsoft Teams-en keresztül legyen szóban, vagy marad az online vizsgarendszer."

18 éves új igazolása volt a Vasas egyik nyerőembere a Honvéd elleni sokgólos pólórangadón | Hosszabbítás

A Vasas hazai medencében játszva, négygólos hátrányból fordítva 13-11-re legyőzte a Honvédot a férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának csütörtöki játéknapján. Helyszíni tudósításunk a Komjádiból Bóbis Botond és Fülöp Bence nyilatkozatával. Ha nem is a 12 évvel ezelőtti színvonalon, de rangadó volt most is a csütörtöki Vasas-Honvéd mérkőzés a férfi vízilabda OB I-ben.

A digitális tanulásra való átállással tehát nem volt különösebb gondja Bóbitának, nem úgy a vízilabdában történt leállással, és a kizárólag szárazföldi edzésekre való áttéréssel. Nem csoda, hiszen 41 klubmérkőzést játszott a március 13-i leállásig, sokat volt vízben. 
"A vízilabdában nagyon nehéz volt az átállás, bár nekem picit kapóra jött ez az egész, mert volt egy dobhártyaszakadásom, és a vírushelyzetet megelőző két hétben nem is nagyon tudtam edzeni, csak lábtempózni, és a mostanihoz hasonló szárazföldi edzéseket végezni. Szerencsére ebből már fölépültem, minden rendben. De hiányzik a víz és a játék. Próbáljuk kardio-edzéssel karban tartani magunkat, főleg futás meg biciklizés szerepel a programban, heti ötször. Az 5 km-es futáson és a 10 km-es biciklizésen kívül különböző kondiedzéseket csinálunk otthon. Ez egy érdekes helyzet, mert elméleti képzések is vannak a KSI-ben, meccselemzések, különböző vízilabdatörténeti kérdéseket is kapunk. Ezeket a Google Classroomon keresztül csináljuk, és egészen jól működik. Ezeken kívül a korosztályos válogatottban is van házi feladat. Úgyhogy háromfelé dolgozunk."

Eddig túl volt terhelve Bóbis Botond, viszont a vízi edzések és meccsek nélkül, és mert az egyetemre sem kell bejárnia, jóval több szabadidővel rendelkezik, mint korábban. 

"Próbálom úgy csinálni ezeket, hogy maradjon idő olvasásra, sorozatok nézésére. Van még egy kedves szabadidős tevékenységem, horgászni szeretünk nagyon a családdal, a baráti körrel, ennek most lehet hódolni. Most is megyünk egy többnapos horgásztúrára."

Bóbis-Botond-Vasas-3-min.jpg Bóbis Botond - Fotó: Vasas Attila/Vasas Vízilabda

Ahogy Bóbis, úgy Konarik Ákos is kapásoldalon szerepel, csak ő az UVSE-ben. Posztjukon mindketten a legtehetségesebbek közé tartoznak, akik a jövő felnőtt magyar válogatottjában is helyet kaphatnak. Ő sem középiskolás fokon játszott ebben az idényben, 39 klubmeccsen szerepelt Benedek Tibor csapataiban, és közben egyetemre is járt. Mint szavaiból kiderül, a BME-n a digitális oktatásra való átállás nem volt olyan gördülékeny, mint Bóbisnak a Pázmányon.

"A BME-n gazdálkodás-menedzsmentet tanulok, és az első év abból a szempontból könnyebb volt, hogy napi egy edzésünk volt, kettő csak ritkábban, az is inkább kondi és délután. A nappali tagozaton így azért abszolút könnyebb teljesíteni. UVSE-s csapattársammal, Dala Dömével gyakorlatilag ugyanazokat a tantárgyakat tanultuk az első félévben, ő nemzetközi gazdálkodást tanul egyébként, nagy volt az átfedés, tulajdonképpen egymás segítségei voltunk. A második félév pedig úgy alakul eddig, ahogy. Nem akarok rossz reklámot csinálni a BME-nek, de elég szörnyű, amit eddig csinálnak a távoktatásban. Ilyen Zoom-szerű oktatás - amin mi beszélünk éppen – egyáltalán nincsen, ami különös, főleg, hogy hallom a többi csapattársamtól, hogy mindenkinek vannak online órái. Átküldik a PowerPoint prezentációt, megkapjuk az emaileket arról, hogy mikor lesz számonkérés, és azokra fel tudunk készülni, vagy nem. Minden ránk van hagyva. Nehezebb a dolgunk, és a motivációnk is sokkal kevesebb. Voltak izgalmas óráink, amiket szívesen hallgatnék itthonról is, és a napi edzésen kívül ez most pláne beleférne."

Az UVSE volt ennek a bajnokságnak az egyik meglepetéscsapata - az olimpiai bajnok Varga Dániel szerint nem történt csoda, "hát ki a fene jutott volna fel a legjobb nyolcba, ha nem az UVSE?" - mondta többek között a vele készített interjúnkban -, Benedek Tibor 19,7 év átlagéletkorú gárdája bejutott a legjobb nyolcba, bár a leállás miatt mindössze egyetlen meccset tudtak lejátszani a srácok a középszakaszban. Az egyik legrosszabb ebben az egész történetben, hogy nem láthatjuk ezt a pazar vízilabdát játszó csapatot, és a zuhanyhíradó szerint ebben az összetételben már nem is fogjuk. 

Benedek Tibor: "Ez a két év az UVSE-nél minden keserű emlékért kárpótolt, amit ott hagytam a válogatottnál" | Hosszabbítás

Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook Benedek Tibor hét olimpián járt, megnyert szinte mindent, amit a vízilabdában lehet, játékosként és edzőként is világklasszis. Az pedig, hogy a 19,7 év átlagéletkorú UVSE-t bevitte az OB I felsőházába, a legjobb nyolc csapat közé az elmúlt héten, ott van a legszebb eredményei között.

"Az UVSE-nél nem akartunk leállni, azt beszéltük egymással, hogy a nyolcadik helynél előrébb akarunk végezni. Ez nagyon rossz volt. Bisztró már beszámolt neked arról, hogy az utolsó edzésen szervezett egy kétkapus edzést, azt mondtuk egymás között, hogy lehet, hogy ez az utolsó edzésünk közösen. Mentálisan nehéz volt átállni. Azt a tényt is nehéz elfogadni, hogy az UVSE-ben együtt valószínűleg az volt az utolsó edzésünk és játékunk. Személy szerint a motivációt találom meg a legnehezebben, minden nap úgy megyek le a pincébe súlyokat emelgetni, hogy nem tudom mi és mikor fog következni. De a bizonytalanságtól függetlenül csinálom, tartottam egyszer eddig egy négy-öt napos szünetet, mert kicsit már beteltem. Akkor nem a klub által kért dolgokat csináltam, hanem próbáltam egyénileg kitalált módszereket végrehajtani. Futottam, sétáltam inkább. Úgy gondoltam, hogy hosszú távon sokkal jobb az, ha pihenek néhány napot, és utána folytatom, mert nem ezen fog múlni, viszont lehet, hogy mentálisan jobban oda tudom majd rakni magam. Vannak gyakorlatok, amiket kaptam az UVSE-től, azokat csinálom, ez a része teljesen profi, de nehéz kezelni a szituációt."

Jedi mesterként adná át tudását leendő fiatal csapattársainak az FTC csékája, a világ legjobb pólósa | Hosszabbítás

A világ jelenlegi legkiválóbb, és 2019 legjobb vízilabdázójának választott Varga Dénes a VLV-nek még decemberben adott interjújában elmondta, hogy a legnagyobb motiváló erője azt kezd most lenni, hogy mit tud átadni a posztján szereplő fiataloknak a Ferencvárosban, illetve azoknak, akik még a csapattársai lehetnek a jövőben. Összegyűjtöttük, hogy kikre gondolhatott.

Az UVSE zöme közel tíz éve játszik együtt, így pláne nem csoda, hogy ebben a helyzetben is összetartanak szabadidejükben is. Amelyet Konarik Ákos aktívan tölt, rengeteget olvas például. 

"Tartjuk egymásban a lelket, beszélgetünk, a playstation platformon van is fent egy-két srác a csapatból, akikkel nap mint nap játszunk. A hozzám legközelebb állókkal szinte naponta beszélgetek. De még ez is nehéz, annyira ingerszegények a napjaink. Támogatjuk egymást, próbálunk szervezni dolgokat. Amikor még nem volt kijárási korlátozás, kosaraztunk is együtt páran. Van egy olyan kihívásom - amelyet még október 28-án kezdtem el -, hogy 52 hét alatt 52 könyvet elolvasok. Nagyon sokat olvasok, és jól is állok vele. Van, hogy ráülök egy könyvre és két nap alatt végzek vele. Nincs listám, ami jön. Olvasok angolul is - angol suliba jártam -, így szerencsém van, mert nem korlátoz a magyar nyelv sem. Yuval Noah Harari: Sapiens című könyvét olvastam most, egyébként a Steve Jobs-könyv volt, ami beindította nálam ezt az olvasási menetet, azt apukám adta oda, nagyon tetszett. Szeretem az önéletrajzokat, Elon Muskét például. Nagyon szeretem Frei Tamás köteteit is."

Konarik-Ákos-UVSE-3-min.jpg Konarik Ákos akcióban - Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook


Hozzászólások