Ráúszás - FTC-maszatolás után súlyos retorzió - azt beszéli már az egész város, kitiltott a Ferencváros - vol. 2.
FTC-maszatolás után súlyos retorzió - azt beszéli már az egész város, kitiltott a Ferencváros - vol. 2.
Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

FTC-maszatolás után súlyos retorzió - azt beszéli már az egész város, kitiltott a Ferencváros - vol. 2.

Takács MártonTakács Márton
2020/06/09 19:29
A legolvasottabb, legnépszerűbb magyar vízilabdás szakportál, a VLV féléves eltiltást kapott a Ferencvárostól, miután az FTC kommunikációs igazgatóhelyettese által szignózott e-mail szerint engedély nélkül közölte hétfőn a klub és a válogatott csapatkapitányával, Varga Dénessel készített interjút. Az alábbiakban szolidaritásunkat fejezzük ki kollégánkkal némi kritikával fűszerezve, illetve rávilágítunk a helyzet visszásságaira. 

Ahogy arról honlapunk is beszámolt hétfő délután, Varga Dénes, a Ferencváros és a válogatott csapatkapitánya súlyos térdsérülést szenvedett a nemzeti együttes májusi összetartásán, egy csapatépítő program során, konkrétan paintballozás közben. Az öthetes edzéssorozat - amelynek utolsó két hetén vettek csak részt a Bajnokok Ligája-címvédő Ferencváros játékosai - május 29-én ért véget, az FTC és a nemzeti együttes zsenijének térdsérüléséről szóló hírt ahhoz képest csak 10 nap elteltével, június 8-án délután közölte a Magyar Vízilabda-szövetség  és a VLV  egy hivatalos közleményben Vári Attila, az MVLSZ elnöke és Madaras Norbert, az FTC vízilabda-szakosztályának elnöke nyilatkozatával.  

A kommüniké úgy végződik, hogy "a  szövetség, az FTC és Varga Dénes a továbbiakban a játékos teljes és maradéktalan felépülésére koncentrál, így nem kíván nyilatkozni a témában." Ehhez képest még aznap interjú jelent meg Varga Dénessel a VLV-n, aki igen zavaros gondolatokkal tarkította mondanivalóját, és kapitányhoz igen méltatlan módon számolt be annak a programnak a fölöslegességéről, amelyen megsérült, nem a saját felelősségét hangsúlyozta az esetben, már csak az hiányzott onnan, hogy megnevezze Märcz Tamás szövetségi kapitányt hibásként. Az interjú végén arra is utalt a világ jelenlegi legjobb vízilabdázója, hogy nem biztos, hogy érez magában annyi erőt - kedvet - ahhoz, hogy 33 évesen, több hónapos kihagyás után annyira felépítse magát újra, hogy több fronton, az FTC mellett a válogatottban is magas szinten tudjon teljesíteni.

A Ferencváros honlapján és Facebook-oldalán cikkünk megjelenéséig egyébként még mindig, egy nap elteltével sincs semmi nyoma annak, hogy a vízilabdacsapatuk legjobb játékosa, csapatkapitánya súlyos sérülést szenvedett. 

Varga Dénes meglebegtette a válogatottól való visszavonulását súlyos térdsérülése után | Eurosport

Ahogy arról korában beszámoltunk, súlyos térdsérülést szenvedett Varga Dénes, az FTC-Telekom és az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya. A VLV-nek adott interjújában a sportág jelenlegi legnagyobb klasszisa arra utalt, hogy felépülése után inkább már csak a klubjára szeretne koncentrálni. Varga Dénes még a válogatott összetartásán, egy medencén kívüli csapatépítő program, konkrétan paintballozás során sérült meg.


Másnap, tehát kedden ezt a levelet kapta a VLV főszerkesztője, Stuber Sándor a Ferencvárostól:

"Tisztelt Stuber Sándor,

a vlv.hu-n, 2020. 06. 08-án megjelent 'Varga Dénes a vlv-nek – exkluzív interjú' című cikk az FTC engedélye nélkül jelent meg. Az elmúlt évek közös munkáját követően tisztában kell lennie az egész klubra érvényes sajtórenddel, miszerint az FTC minden vezetője, sportolója, alkalmazottja csak a klub engedélyével nyilatkozhat. Amennyiben engedély hiányában mégis elkészül egy interjú, akkor az a megszokott rend, hogy az újságíró kollégák utólag jóváhagyatják ezeket az írásokat. Ön a vlv.hu-n, 2020. 06. 08-án megjelent 'Varga Dénes a vlv-nek – exkluzív interjú' című cikkének esetében sem engedélyt nem kért az interjúra, sem utólag nem hagyatta azt jóvá az FTC-vel. Mindezek mellett az elmúlt időszakban többször is bármiféle engedély nélkül közölt írásokat az FTC sportolóival.

Az FTC sajtórendjének többszöri, és durva megsértése miatt jelen levelemtől számítva 2021. január 1-ig nem tudjuk elfogadni semmilyen formában az akkreditációs kérelmét az FTC által szervezett vízilabda-mérkőzésekre. Legközelebb 2021. január 1. után tudjuk ismét mérlegelni akkreditációs kérelmeit. Ez időszak alatt az FTC egy vezetője, sportolója, alkalmazottja sem tud a rendelkezésére állni, tehát interjúkérelmeit legközelebb 2021. január 1. után tudjuk ismét mérlegelni. A mellékelt levelében küldött, az FTC játékosaival készült interjú megjelenéséhez az FTC semmilyen formában nem járul hozzá.

Üdvözlettel,

CZÉGÁNY PÁL

kommunikációs igazgatóhelyettes"

A VLV ennyit tett hozzá az emailhez: "Nem ígérjük, hogy az ügyre nem térünk vissza. (Most csak annyit, hogy meglepve olvastuk, miszerint a korábbiakban engedély nélkül közöltünk volna írásokat FTC-sportolókkal, tehát többször és durván megsértettük "az FTC sajtórendjét". Mind ez idáig ugyanis ilyen jelzést az FTC-től nem kaptunk.)"

Drasztikus retorzió a Dumi-interjú miatt - szerkesztőségünk féléves eltiltást kapott az FTC-től

Így jártunk. Interjúkéréseinket és meccsre való bejutásunk iránti kérelmünket legközelebb 2021. január 1-je után "mérlegelik". A mára előkészített, a két játékos és az illetékes sajtós által reggel már jóváhagyott(!) interjúnkat a Fradi két új játékosával nem közölhetjük. A vlv 2020. június 9-én az alábbi emailüzenetet kapta az FTC kommunikációs igazgatóhelyettesétől: Tisztelt Stuber Sándor, a vlv.hu-n, 2020.


A Ferencvárosnál nem ez az első, drasztikus szigor, amelyben újságíró részesül. Az alábbiakban felelevenítünk egy három évvel ezelőtti történetet.

2017 áprilisában, éppen az FTC sikerrel megvívott Euro-kupa-döntőjének napján értesültünk róla, hogy a vízilabdacsapat két nappal azelőtti, a sajtó képviselői számára is nyilvános edzésére nem mehettek be az uszodába a Hír TV ésa Magyar Nemzet munkatársai. Ezt a Ráúszás-blog egyik Facebook-posztjában is megemlítettük akkor. A Magyar Nemzet azt írta erről szóló cikkében, hogy "a Ferencváros regisztrációhoz kötötte a bejutást, ehhez a lehetőséghez viszont csak olyan orgánumok jutottak, akiknek erre a zöld-fehérek előzetesen lehetőséget biztosítottak." Itt jegyezzük meg, hogy mi például kaptunk meghívót, de egész nap géphez voltunk kötve a szerkesztőségben, így nem lehettünk jelen a tréningen. A Magyar Nemzet rosszabbul járt, hozzájuk nem érkezett meghívó, az edzésről az MTI eseményértesítőjéből kaptak hírt, de munkatársaiknak belépését azzal az indokkal utasították el a népligeti sporttelep bejáratánál (!), hogy nem regisztráltak az eseményre. Ami meghívó nélkül mondjuk tényleg nehéz.

Akkori információnk szerint ez egy folyamat része volt, a klub egyik szakosztályának mérkőzéseire sem kaptak akkreditációt a két médium újságírói, például az az évi kupadöntőre is elutasították a kérelmüket. Megkérdeztünk a történtekről több rutinos pólós újságírót is, hogy mindez a G-naphoz köthető-e, vagyis ezeknek a médiumoknak a tulajdonosa miatt hozták-e ezeket a rendelkezéseket. Egyikük sem utasította vissza a feltételezést, sőt. 

FTC-vízilabda-csapat-címer-min.jpg Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Erről az egész történetről két dolog jutott eszünkbe három évvel ezelőtt.

Voltaire mondta: "Egyetlen szavával sem értek egyet, de mindhalálig védem a jogát ahhoz, hogy elmondhassa."

Toby Ziegler karaktere pedig így fogalmazott a The West Wing (Az elnök emberei) című sorozatban a szabad sajtóval kapcsolatban: "Aki az ellenfelet támogatta, azt nem kitiltani kell, hanem megalázni azzal, hogy kénytelen a győzelmedről tudósítani. A legelső sorba kell ültetni!" 

A Ferencváros jelmondata a klub alapítása, azaz 1899 óta: Erkölcs, Erő, Egyetértés. Úgy tűnik, ebből mára csak az erő maradt, illetve annak kifelé mutatása a legfontosabb. Ahol egyik napról a másikra bezárnak egy országos napilapot, vagy egy világhírű egyetem működését lehetetlenítik el egy még nem is létező törvényre hivatkozva, ott szinte már fel sem tűnik, hogy bizonyára politikai okokból, felsőbb utasításra nem engednek tudósítani bizonyos médiumokat egy vízilabdacsapat edzéséről. Még egyszer leírjuk, egy vízilabdacsapat edzéséről.

Ez itt az ország.

Azt beszéli már az egész város, kitiltott a Ferencváros | Eurosport

"Itt a kérdés az hogy mikor, Hogy meddig érdemes Elmerülni a többivel Ezen a magyar tengeren" ( Esti Kornél: Ez itt az ország) Mi csak szerdán, éppen az FTC sikerrel megvívott Európa-kupa-döntőjének napján értesültünk róla, hogy a vízilabdacsapat hétfői, a sajtó képviselői számára is nyilvános edzésére nem mehettek be az uszodába a Hír TV és a Magyar Nemzet munkatársai.

Eltelt három év, azóta úgy változott a magyar médiapiac, hogy az említett Magyar Nemzet előbb megszűnt, majd egy másik lap működését folytatva felvette annak nevét, a Hír TV-t is visszafoglalták, akik, így ez a két médium nyilván azóta az elsők között kap regisztrációt, pogácsát, ásványvizet és fanfárt a klub rendezvényein. 

2019 végén Kubatov Gábor, az FTC elnöke évértékelőt, újévi köszöntőt tartott, amelyben kifejtette, hogy mi a véleménye a médiáról, amely szerinte gyakran úgy foglalkozik Magyarország legnépszerűbb klubjával, ami nem az ő szájíze szerint való.

"Emlékszem még arra az időre, hogy ide kerültünk, volt egy blikkes újságíró hölgy, és ha valaki összecsapta a kezét a nézőtéren, leszaladt, és írt egy botrányos cikket. Mi ezekkel az emberekkel nem dolgozunk. Tehát akik kárt okoznak, azokkal nem dolgozunk. De ehhez az kellett, hogy kiépítsük a saját médiarendszerünket. (…) Ha nincsen valamiféle érdekképviseletünk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak, és higgyék el, hogy ez nem politikai kérdés, mert innen a stadionból egy csomó portál ki van hajítva. Nem dolgozunk velük, nem léphetnek be, mert csak a vizünket isszák, és az időnket pazaroljuk rájuk, mert úgyis tudják, hogy mit írnak, előre megvannak a cikkek."

Kubatov két portált is megemlített akkor, igaz, név nélkül, amelynek nehezményezte a tudósítását, illetve egy cikkének címét. Tehát ha már cenzúra nincs lehetőség - miközben arra is van -, Kubatov bizonyos, neki nem tetsző cikkek címeinek alapján simán kitiltathat bárkit a Groupama Arénából. A klubelnök azt is elmondta, hogy ugyanolyan elv alapján tiltják ki az újságokat, ahogyan a klubnak kárt okozó szurkolókkal is tették.

"Nekünk megvannak a saját csatornáink, mi tudunk kommunikálni a saját szurkolóink felé, és az nekünk elég. És arra kérem önöket, hogy támogassanak minket, ebben a dologban rendkívüli szigor lesz, nem fogunk szórakozni."

A videóban 41:10-től látható, hallható a médiával kapcsolatos rész:

A Ferencvárosnál évek óta bevett gyakorlat, hogy engedélyt kell kérni az adott szakosztály sajtósaitól interjúkra, belépéshez a népligeti bázisra, vagy esetünkben a Komjádi uszodában csak előzetes regisztrációval vehetünk részt mérkőzéseken. Tiszta sor. E cikk írója egyszer, 2017 nyarán futott bele abba a hibába, hogy úgy készített interjút a válogatottól visszavonuló Varga Dániellel, hogy ahhoz sem előzetesen nem kért engedélyt, sem nem küldte el a megjelenés előtt a szöveget ellenőrzésre a klubnak, csak az interjúalanynak. Egész egyszerűen azért, mert nem tudtunk erről a szabályról. Nekünk volt kellemetlen, hogy erről Varga Danin keresztül, utólag, telefonon értesültünk.

Azóta még profibbá vált a vízilabda-szakosztály sajtószekciója, amiben elévülhetetlen érdemei vannak a nekünk rengeteget segítő, extra munkát végző Kovács Dánielnek. Nyilván a VLV munkatársa is tisztában van ezzel az amúgy sajátos, talán egyik klubra sem jellemző szigorral, amely nem feltétlen könnyíti meg az ember munkáját. Hozzá kell tennünk azt is, hogy messze a szinte egyszemélyes VLV a leginformatívabb honlap a megalapítása óta a sportág hazai reprezentációjában, napi olvasmányunk immár 2007 óta. Elképesztő melót - és saját pénzt - rak bele azóta Stuber Sándor a weboldal működtetésébe, a tudósításokba, az exkluzív interjúkba. Mi személy szerint is nagyon sokat köszönhetünk neki, tizedik éve van köztünk remek szakmai munka és kölcsönös tisztelet, számos cikkünk jelent meg ott az elmúlt évtizedben másodközlésben. 

Mindezt azért írjuk le, mert ahogy sokaknak, úgy időnként nekünk is van problémánk azzal, hogy a VLV a válogatott eseményein, edzésein mindig és mindenhol ott van, ahol más nem lehet, mindenhol előbb, mint más, mindenről előbb értesül, mint mindenki más, a válogatott összes edzésén jelen volt és van, és gyakran teljesen feleslegesen számol be egy mezei vizes edzésről is. Felbecsülhetetlen értékű adatbázissal, fotó-és videógalériával rendelkezik, de kollégánk stílusa, és a honlap mindenekfelettisége néha tényleg kiveri a biztosítékot sokaknál. Ezt is fontos megjegyeznünk, ahogy azt is, hogy elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy klub hat hónapra kitiltson bárkit a saját rendezvényeiről, a magunk szerény eszközeivel - ezzel a cikkel - tiltakozunk a döntés ellen.

Varga-Dénes-FTC-MVLSZ-min.jpg Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Nagyon nem tetszett e cikk szerzőjének, hogy tegnap exkluzív interjú jelent meg Varga Dénessel a nyilatkozatstop ellenére a VLV-n, tiszteletlenség és felelőtlenség volt minden más médiummal és újságíróval szemben. Ha nem kért engedélyt ehhez kollégánk, akkor tényleg lehet gondolkodni valamilyen szankción, na de eltiltáson, pláne ilyen mértékű, hat hónapos büntetésen? Ami alapján Stuber Sándor ebben a naptári évben már nem lehet ott semmilyen FTC-edzésen, meccsen, nem nyilatkozhat neki egy fradi-pólós sem. Teljesen nonszensz.

Ez felveti a kérdést, a válogatott gerincét alkotó FTC-játékosok válogatott témában, eseményen sem nyilatkozhatnak ez idő alatt?

Ahogy Varga Dénes ködös mondandója is furcsa, azt sem értjük, miért kellett a Magyar Vízilabda-szövetségnek és a Ferencvárosnak együtt eltitkolnia eddig, hogy az FTC és a válogatott mindent megnyerő zseniális játékosa legalább 10 nappal a közlemény megjelentetése előtt olyan súlyos térdsérülést szenvedett egy, abban az időszakban tényleg felesleges csapatépítő válogatott programon. Varga Dumi nyilatkozatából kábé már csak az hiányzott, hogy Märcz Tamás a hibás a sérüléséért. Miközben ott vannak fotók a VLV-n, amelyen a válogatott játékosok a Császár uszoda vizes kövén lábtengóznak kikapcsolódás gyanánt. Az még a paintballnál is sérülésveszélyesebb, sőt. Az senkit nem zavar? Ha véletlenül tengózás közben sérült volna meg Dumi, akkor ki lenne a hibás, a felelős a történtekért?

A Ferencváros rendkívül álságosan viselkedik ebben a helyzetben, mert amellett, hogy tegnapig bő egy héten át elsunnyogta a Varga Dénessel történteket, e sorok megjelenéséig egyik online felületén, se a honlapján, se a Facebook-oldalán nem adott hírt arról, hogy legjobb játékosa, csapatkapitánya komolyan megsérült, térdműtéten esett át, és legalább 3-4 hónapon át biztosan nem játszat. Mi ez a maszatolás? És vajon Varga Dénes is elszenved majd valamilyen retorziót azért, mert engedély nélkül nyilatkozott, vagy csak a szabad, független média egyik képviselője részesül büntetésben? 

Mondjuk Varga Dénes számtalanszor jelét adta az elmúlt években, hogy mennyire szereti a VLV-t. Ennek eklatáns példája volt, amikor a 2013-as megnyert világbajnokság után, a Hajós uszodában felavatott márványtábla előtt végig ott volt a kezében a Stuber Sándor által írt - egyébként remek - Barcelonai kulisszatitkai c. könyv, és amelyre az MVLSZ akkori kommunikációs igazgatója a "Köszönjük, Dumi!" megjegyzéssel reagált. 

Nekünk januárban volt gondunk azzal, hogy Varga Dénes, az aznap hazai körülmények között, Budapesten, a Duna Arénában megnyert Európa-bajnoki döntő után nem volt hajlandó nyilatkozni az M4 Sporton és a Fradi TV-n kívül másnak, tehát a teljes online és írott sajtó - vagy 20 ember, és az adott médiumok több tízezer olvasója - maradt interjú, nyilatkozatmorzsa nélkül. 

Ahogy akkor írtuk, miközben a montenegrói, görög vagy szerb játékosok a vereségeik után is megálltak első szóra most is az Eb-n -, ahogy teszik hosszú évek óta mindig, úgy nálunk ez több magyar pólósnál is kvázi szívesség felénk. Ha Gurisatti Gréta, Illés Anna, Vályi Vanda és Leimeter Dóra (plusz Bíró Attila) meg tud állni mindenkinek nyilatkozni, akár sírva is egy elveszített Eb-elődöntő után, ha Vogel Soma, Vámos Márton vagy Zalánki Gergő (plusz Märcz Tamás) meg tudja tenni ezt, akiket szintén alaposan igénybe vett a sajtó, akkor ezt a csapatkapitánynak, és az első számú kapusnak is illene megtennie, egy megnyert Eb-elődöntő, finálé után pláne. Biztos érdekeseket mondott a Törökország vagy Málta elleni agyonnyert meccsek után, a torna első, kevésbé fontos szakaszában Viktor és Dumi, de minket az érdekelt volna inkább, hogy értékelik a két legfontosabb, legnagyobb téttel bíró partit, és magát a hazai Európa-bajnokságot. Így fordulhatott elő, hogy ezen a felületen sajnos nem olvasható tőlük egy mondat sem az Eb-ről.

"Örökre szívembe zártalak" - sokáig emlékezetes elődöntő és finálé után lett Eb-aranyérmes férfi pólócsapatunk | Eurosport

A magyar férfi vízilabda-válogatott 21 év után nyert ismét Európa-bajnokságot. Märcz Tamás tagja volt annak az 1999-ben Eb-aranyérmes csapatnak játékosként, most szövetségi kapitányként ért fel a csúcsra. A nemzeti együttes sikerének értékét növeli, hogy veretlenül állhatott fel a dobogó tetejére úgy, hogy játékban maradt még tartalék a mieinkben, akik főleg a kiváló csapatmunkának, a közösségi morálnak köszönhetik nagyszerű diadalukat, amelyet örökké emlékezetes körülmények között arattak, a telt házas Duna Arénában.


A januári és ez a friss eset is rávilágít arra a súlyos problémára, hogy a Magyar Vízilabda-szövetségben jelenleg nincs egy olyan felelős, szakmailag kvalifikált sajtófőnök, aki a válogatottak, a nemzeti együttes játékosainak kommunikációjáért felelne. Ha lenne, a tegnapi Varga Dénes-interjú sem jelenhetett volna meg abban a formájában, hanem úgy repült volna vissza a feladóhoz, mint annak a rendje. Ahogy az is elképesztő, hogy az MVLSZ-ben nincs elég pénz, akarat, ember arra a vezetők részéről, hogy a szövetség honlapja minőségi tartalmakkal frissüljön akár naponta is, ezt a funkciót is inkább a VLV tölti be a waterpolo.hu helyett. 

A Fradi - meg az összes többi klub - és a szövetség például abba is belefeccölhetne több energiát, időt, hogy megértesse a játékosokkal, hogy az újságírók a partnereik, nem az ellenségük, akiket ki kell kerülni, semmibe kell venni adott esetben, vagy hibáztatni egy világversenyen elszenvedett vereség után. Ha már maguktól nem megy, megtaníthatnák őket kommunikálni is, és azt, hogy mit lehet és mit nem mondani egy médiamunkásnak, így talán utólag nem húznának ki annyi szót, mondatot egy klub képviselői egy felnőtt ember szavaiból, aki azokért vállalta a felelősséget.

Miközben az FTC vízilabda-szakosztályát úgy szakmailag, mint emberileg egy makulátlan ember elnököli, az ő felettesei, ahogy a fentebb részletezett esetek mutatják, inkább csak az Erőt tartják fontosnak a klub három szóból álló jelmondatából. Nekik ennél sokkal több Erkölcsöt kívánunk, ha az Egyetértés meg is van köztük, Varga Dénesnek kisebb arcot és higgadtságot, a VLV-nek türelmet és egy picivel több tisztességet és felelősségteljesebb viselkedést ajánlunk!

FTC-vízilabda-tiszta-játék-molinó-min.jpg Fotó: Madar Dávid/MVLSZ


Hozzászólások