Ráúszás - Extra védekezéssel, Nagy Viktor parádéjával megvan az Eb-döntő, és zsebben az olimpiai kvóta is
Extra védekezéssel, Nagy Viktor parádéjával megvan az Eb-döntő, és zsebben az olimpiai kvóta is
Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

Extra védekezéssel, Nagy Viktor parádéjával megvan az Eb-döntő, és zsebben az olimpiai kvóta is

Takács MártonTakács Márton
2020/01/24 22:30
A magyar férfi vízilabda-válogatott eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a budapesti  Európa-bajnokságon, a kiváló védekezés és Nagy Viktor kitűnő teljesítménye 10-8-as győzelmet, egyben olimpiai kvótát ért a Montenegró elleni elődöntőben. A fináléban a horvátokat egy góllal legyőző Spanyolország vár a mieinkre. Helyszíni tudósításunk a Duna Arénából Jansik Szilárd és Märcz Tamás nyilatkozatával, valamint Szabó Zoltán értékelésével.  

Märcz Tamás 2017 januárja óta tartó szövetségi kapitányi korszaka egyik legjobb teljesítményét láthattuk az általa irányított magyar csapattól a Montenegró elleni Eb-elődöntőben. A mieink abban a tudatban ugrottak vízbe telt ház előtt, és végre varázslatos hangulatban, hogy a spanyolok fináléba jutása azt jelentette, egy győzelemmel nem csak a döntő lenne meg, hanem az olimpiai kvóta is. És bár nem kezdte valami jól a meccset a csapat, 2-0-ra vezettek a montenegróiak, Varga Dénes elpuskázta az első három lövését, a középső két negyedben olyan extra védekezést, és támadásban pedig nagy tempót, óriási lelkesedést mutattak be Angyal Dánielék, hogy azzal nem tudtak mit kezdeni Drasko Brguljanék. 

Varga_Dénes.jpg Varga Dénes extra gólokat szerzett - Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

Nagy Viktor a 2013-as barcelonai világbajnokságon mutatott bombaformáját hozta, transz-extázisban védett, 61,9%-os hatékonyságot produkált, ami világklasszis teljesítmény. Hatalmas tartás adott a többieknek, ami kellett is, mert kezdetben idegesnek és pontatlannak tűntek a srácok, az emberelőnyeiket sem játszották meg jól. Varga Dénes eszméletlen szabaddobásból elért csavargólja tolta át talán ezen a képzeletbeli falon a többieket, miközben záporoztak a kiállítások, és tartanunk kellett a kipontozódásoktól. Végül olyan jól forgatta játékosait Märcz Tamás, hogy a veszélybe kerülő pólósok közül csak Pohl Zoltán állt ki idő előtt. 4-3-nál vezetett először a magyar válogatott, amely onnantól kezdve már kontrollálta a partit, és nem engedett túl nagy teret a kiváló ellenfélnek. Zalánki Gergőék abszolút dominanciát mutattak a középső két negyedben, elöl és hátul is, és innen már nem volt visszaút 9-8-as vezetésünknél Varga Dénes üres kapus ejtése lezárta a csatát. 

A magyar csapat 10-8-ra diadalmaskodott, és bejutott a kontinenstorna fináléjába, amire 2014, a szintén budapesti rendezésű Eb óta nem volt példa. Ott majd a mezőny egyik legszimpatikusabb és egyik legerősebb gárdája, a fenomenális Felipe Perrone fémjelezte spanyol vár a mieinkre, már a biztos tokiói kvalifikáció birtokában. Óriási mérkőzés várható a két, egyaránt gyönyörű vízilabdát játszó csapattól. 

Eb-döntős és olimpiai résztvevő a magyar férfi vízilabda-válogatott | Hosszabbítás

A magyar válogatott bejutott a döntőbe, amivel olimpiai kvótát szerzett a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján. A két csapat mindössze négyszer találkozott egymással az Európa-bajnokságok történetében, mind a négy alkalommal Montenegró diadalmaskodott, érdekesség, hogy ebből két januári kontinensviadalon is az elődöntőben csaptak össze a felek.

Jansik Szilárd élete első Eb-döntőjére készülhet:

"Úgy gondolom, hogy a legjobb meccsnek a végén kell lennie. Ez előtt egy meccsünk volt az egyenes kieséses szakaszban, a negyeddöntő, lehet mondani, hogy ott túllőttük az oroszokat, de nem állt össze a védekezés. Úgy terveztük, hogy a védekezést az elődöntőre összerántjuk, és ez sikerült is. Helyén voltak a blokkok, ahogy Viktor is. Tudtuk, hogy kik a legjobb játékosaik, őket sikerült semlegesítenünk, és ez volt a kulcs. A fináléban a spanyolokat is tíz gól alatt kell tartani, nem lehet ennyi gólt kapni. A támadás rendben lesz, látszik, hogy milyen sok jó támadónk van. Védekezésben kell hasonlót nyújtanunk, mint amit ma tettünk, és akkor itthon tarthatjuk az Eb-aranyat."

A csapatát már vb-, Világliga-, Világkupa-, Európa-kupa-, és most Eb-döntőbe kormányzó Märcz Tamás hosszabb nyilatkozatot adott vagy egy tucat újságírónak:

"Először is szeretnék gratulálni az ellenfelünknek, mert nagyon jó meccset játszottak a montenegróiak, és nagyon nem volt könnyű hozni ezt a mérkőzést. Nagyon jól kezdték ezt az elődöntőt, és nehézzé is tették. Óriási erőfeszítésre kényszerítettek bennünket, hogy megnyerjük ezt a találkozót. A játékosaink egy pillanatra sem veszítették el a hitüket 0-2-nél, pedig az nem volt egy álomszerű kezdés. Viszonylag gyorsan vissza tudtunk jönni, viszont az elején három emberelőnyt is elpuskáztunk, és egyszer sem azt csináltuk, amit megbeszéltünk. 

Utána helyreálltak a dolgok, a védekezés sokkal jobb lett. Óriási blokkok voltak, és olyan küzdeni akarást láttam a játékosokon, amit talán még egyszer sem az elmúlt időszakban. Nem mintha eddig nem akartak voltak, de most határtalan, az extránál is extrább volt az a védőmunka, amit játszottak. A gólok is megérkeztek, mindig bízom azokban a játékosokban, akik a gólokért felelősek. Volt, amikor kidolgozott akciógól végén, volt, amikor óriási egyéni teljesítményből tudtunk gólokat lőni. Sikerült áttörni a kemény montenegrói védőfalat, és úgy ki tudtuk nyitni a meccset a végére, hogy ez akár lehetett volna egy simább meccs is. De az előzetes videózáson azt is megnéztük, hogy a horvát csapat ellen 5-10 után sem adta fel, és öt perc alatt tudott öt gólt lőni. Most is így történt, itt voltak a nyakunkon, de úgy gondolom, hogy a játékosok kézben tudták tartani ezt a meccset, és megérdemelték ezt a győzelmet egy ilyen közönség előtt, így játszva. Örülök neki, hogy egy ilyen szenzációs mérkőzés lett. 

Meglátjuk, hogy a spanyolok milyen vízilabdát fognak játszani, rendkívül összetett a védelmük. Tudjuk, mivel tudnak nehéz helyzetbe hozni egy csapatot, ahogy tették ezt a másik elődöntőn a horvátok ellen. Megnézzük, hogy éles helyzetben hogyan tudjuk megoldani a feladatot. A csoportmeccset és ezt a horvátokkal vívott elődöntőt látva biztosan rejtettek még el dolgokat. Remélem, hogy tudunk majd arra válaszolni. Két olyan csapat játszik majd a fináléban, amelyek már rendelkeznek olimpiai kvótával, ami a mi részünkről most egy óriási dolog, hiszen pár perce értük el. A spanyoloknak már régóta a zsebükben van, de ők arra hajtanak, ami nincs még meg nekik, az Európa-bajnoki címre. Mi meg azt hajtjuk, amit évek óta nem kapott vissza a magyar vízilabdasport. Nagy csata lesz, és óriási vízilabda.

Tudván az első elődöntő végeredményét, fokozta a feszültséget és az intenzitást, a tenni akarást, hogy a győzelmünk olimpiai kvalifikációt jelentene. Ez extra motivációt adott, ahogy a montenegróiaknak is. Természetes, hogy nem akar senki az utolsó lehetőségig várni a kvóta megszerzésével. Nekünk ez most összejött, Montenegró is nagyon jó, biztos vagyok benne, hogy meg fogják szerezni Rotterdamban a kvalifikációs tornán, és ott lesznek az olimpián. Szurkolok is nekik, mert egy nagyon szimpatikus és jó csapat.

Nem kellett volna annyit öregednem, mint a végén, az utolsó két-három perc alatt. Majd visszafiatalodom, ha vége van az Európa-bajnokságnak."

Ráúszás_Szabó_Zoli_Eb_2020.jpg

Szabó Zoltán értékelése:

"Nagyon nehéz egyáltalán bármit mondani, mert ez a teljesítmény önmagáért beszélt. Amit hiányolt az ember talán az egész Európa-bajnokságon, az Zalánki Gergő a harmadik negyed végén bemutatott blokkjánál, és utána Nagy Viktor védésénél jött elő. És nagyon jó, hogy itt van. Az a hihetetlen, eddig elfojtott emóció, az a lelki plusz, amivel egy magyar csapatnak hazai medencében több mint 6000 szurkoló előtt rendelkezni kell, az most itt volt. 

A spanyolok elleni meccsünk nem volt jó meccs a csoportban, azért, mert megkockáztatom, hogy ott a spanyolok jobbak voltak nálunk. Úgy lett döntetlen, hogy ha egy hajszállal is - mondjuk nem pontozással -, hanem szőnyegelnöki döntéssel a spanyolok nyerték volna azt a meccset, ha van ilyen. Messze voltunk attól a teljesítménytől, amit az elődöntőben nyújtott a csapat. Így is lőttünk akkor 11 gólt, viszont kaptunk is 11-et, és ez is sokat elmond. A döntő nem lesz 11-11, ebben majdnem biztos vagyok, viszont egy jó meccs lesz az is.

Nézzük a pozitív részét a kapásoldali játékunknak, az ott szereplő játékosaink teljesítménye hullámzó. A negyeddöntőben egy rossz után jött egy nagyon jó, most megint jött egy viszonylag rossz, akkor most jöjjön a döntőben egy nagyon jó, és akkor eltöröljük az összes rossz teljesítményt ebből a két hétből."

Nagy_Viktor_Zalánki_Gergő.jpg Az a bizonyos momentum, Nagy Viktor és Zalánki Gergő összmunkája - Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

34. LEN vízilabda Európa-bajnokság, Budapest, Duna Aréna  
elődöntő
Montenegró-Magyarország 8-10 
(2-1, 1-3, 2-4, 3-2)
vezette: Alexandrescu (román), Colombo (olasz) 
Montenegró: Lazic - Brguljan, Radovic 3, Petkovic 1, Cuckovic, Vidovic, Ivovic. Csere: Obradovic, Durdic 1, Spaic, Draskovic 1, Pjesivac 2. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovic
Magyarország: Nagy V. - Zalánki 2, Vámos 1, Pohl 1, Erdélyi 1, Varga D. 4, Mezei 1. Csere: Angyal, Manhercz, Hosnyánszky, Jansik Sz., Hárai. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

további eredmények
a 11. helyért
Törökország-Románia 3-20
a 9. helyért
Grúzia-Németország 8-9
az 5-8. helyért
Olaszország-Oroszország 14-12
Szerbia-Görögország 12-9
elődöntő
Spanyolország-Horvátország 9-8

Az Eb további programja
január 26., vasárnap
a 7. helyért
14.30: Oroszország-Görögország
az 5. helyért
16.00: Olaszország-Szerbia
a 3. helyért
17.30: Montenegró-Horvátország (Tv: M4 Sport) 
döntő 
19.00: Magyarország-Spanyolország (Tv: M4 Sport)

Hozzászólások