Ráúszás - Benedek Tibor: "Ez a két év az UVSE-nél minden keserű emlékért kárpótolt, amit ott hagytam a válogatottnál"
Benedek Tibor: "Ez a két év az UVSE-nél minden keserű emlékért kárpótolt, amit ott hagytam a válogatottnál"
Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Benedek Tibor: "Ez a két év az UVSE-nél minden keserű emlékért kárpótolt, amit ott hagytam a válogatottnál"

Takács MártonTakács Márton
2020/03/02 10:05
Benedek Tibor hét olimpián járt, megnyert szinte mindent, amit a vízilabdában lehet, játékosként és edzőként is világklasszis. Az pedig, hogy a 19,7 év átlagéletkorú UVSE-t bevitte az OB I felsőházába, a legjobb nyolc csapat közé az elmúlt héten, ott van a legszebb eredményei között. A lila-sárgák részsikeréről őt, Korényi Balázs csapatkapitányt, és a gárda 16 éves tagját, Vigvári Vincét kérdeztük. 

"Még tanulom ezt a szakmát" - mondta mosolyogva Benedek Tibor 2018 októberében, élete első, klubedzőként letudott OB I-es mérkőzése után, amelyet csapata, az UVSE a Szolnokkal játszott. Benedek azt mondta a 13-7-re elveszített parti után, hogy még sosem örült vereségnek annyira, a csapat felének (!) ugyanis az volt az első OB I-es meccse. A Komjádiból kifelé menet még odaszóltunk Tibornak, hogy ez egy kezdő OB I-es edzőtől nem volt rossz. Szmájli.

Benedek Tibor: "Még tanulom ezt a szakmát" | Hosszabbítás

Sporttörténelmi pillanatoknak lehettek szemtanúi, akik szerda este úgy döntöttek, hogy megtekintik az UVSE-Szolnok férfi vízilabda OB I-es mérkőzést a bajnoki szezon első fordulójában. Helyszíni riportunk a Komjádi uszodából. Adott két olimpiai bajnok, vb-aranyérmes, Eb-győztes vízilabdázó, akik játékosként mindent megnyertek lenyűgöző pályafutásuk alatt. Egyikük a sportág történetének egyik legnagyobb alakja, másikuk hazájában, Szerbiában nemzeti hős.

Benedek játékosként mindent megnyert, háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok, szövetségi kapitányként vb-aranyérmes volt a magyar válogatottal, Európa-bajnoki döntőbe, Világliga- és Világkupa-fináléba is vezette a nemzeti együttest, klubedzőként viszont az volt az első idénye. Az előző szezonban még örült minden egyes megszerzett pontnak a sportág egyik, ha nem a legnagyobb alakja. Irányításával az UVSE 19,2 év átlagéletkorú csapata tavaly csont nélkül bent maradt az OB I-ben, a 13. helyen végzett úgy, hogy szemre is szép játékot nyújtott, több bravúrgyőzelmet is aratott, Märcz Tamás szövetségi kapitány a bajnokság legnagyobb meglepetésének nevezte a szereplését. Az első, Tatabányán aratott győzelmükről Benedek azt mondta utólag, hogy "azt hittük, hogy az lesz az a három pontunk, amit szerzünk egész évben." Közben már tavaly is volt esélyük a felsőházra, de akkor még nem jött össze. 

A csapat nagy része az ifi bajnokságban is szerepelt, ahol a KSI-t és a BVSC-t megelőzve, velük nagy csatákat vívva megnyerték az alapszakaszt, majd azt a KSI-t múlták felül kettős győzelemmel a fináléban, amelyet a szezonban egyszer sem tudtak legyőzni. Benedek saját elmondása alapján 62 (!) meccsen irányította az évadban a felnőttet és az ifit, utóbbi aranyérme koronázta meg az UVSE amúgy is fényes idényét.

Benedek Tibor ifi bajnoki aranyig kormányozta az UVSE-t élete első vezetőedzői szezonjában | Hosszabbítás

Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook Azok után, hogy Benedek Tibor vezetésével az OB I 13. helyén végzett az UVSE, az Ifjúsági Országos Bajnokságban aranyérmet ünnepelhettek a lila-sárgák, miután kettős győzelemmel múlták felül a KSI-t. Helyszíni tudósításunk a finálé Komjádi uszodában rendezett második felvonásáról Baksa Benedek, Konarik Ákos és Benedek Tibor nyilatkozatával.

A nyáron Egerbe szerződött az UVSE talán legképzettebb pólósa, házi gólkirálya, Baksa Benedek, akinek a helyére nem igazoltak senkit, centerposztra jött a klub nevelése, az ifi világbajnok Tóth Kristóf, aki remekelt Aranyi Mátéval párban, és felkerült az OB I-es csapat keretébe a 16 esztendős Vigvári Vince. A 19,7 év átlagéletkorúra öregedő gárda pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta. Bisztritsányi Dávid extrát nyújtott a kapuban, per pillanat vezeti az MVLSZ kapusranglistáját. Vigvári Vendel előlépett házi gólkirállyá, 34 találatával harmadik az élvonal mesterlövészei között. Poszttársa, a kapásoldalon szintén nagyszerű játékra képes Konarik Ákos 28 találatot hintett csak az élvonalban. Többen is látványosan fejlődtek, Szieben László egyre jobb bekké válik, Sziládi Kristóf a csapat egyik legmegbízhatóbb pólósa, mindkét oldalon bevethető, több kitűnő meccset is produkált az idényben. Molnár Erik pedig a fiatalabb Vigvári testvérhez hasonlóan 16 évesen áll helyt több korosztályban, így az OB I-ben is. Benedek Tibor olyan emberekből is élvonalbeli vízilabdást faragott, akikre más edző talán nem is számított volna ilyen szinten.

Hét győzelmet is arattak a fiúk, a Debrecent, a Tatabányát és a Szegedet is oda-vissza verték, kiütötték a Pécset hazai medencében, a baranyaiaktól idegenben is elcsentek egy pontot. Mindezt sokmozgásos, látványos támadójátékkal, szervezett védekezéssel. Ez a 22 szerzett pont már elég volt a felsőházhoz is. 

Benedek Tibor csikócsapata, az UVSE álomjátékkal ütötte ki a Pécset, érik a felsőház | Hosszabbítás

Fotó: Varga Jennifer/UVSE Benedek Tibor 19,7 év átlagéletkorú csapata, az UVSE nagyszerűen játszva 14-6-os győzelmet aratott a Pécs ellen a férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának 13. fordulójában, így ha szombaton nem szenvednek vereséget a lila-sárgák Szegeden, bejutnak az OB I felsőházába, a legjobb nyolc közé.

Benedek Tibor tavaly még szívesebben lett volna alsóházas, mert akkor hozzájuk hasonló erősségű csapatokkal küzdhettek az UVSE-vel, idénre azonban változtak az ő céljai is:

„Van ennek veszélye, de idén már nagyon szerettem volna, hogy felsőházban legyünk, mert ez a mutatója annak, hogy mennyit fejlődtünk tavaly óta. Úgy éreztem, hogy fejlődtünk is. De a tavaszi szezon úgy kezdődött, hogy papíron volt két nyerhetetlen meccsünk, aztán utána jött három olyan, amelyet mindenképpen meg kellett nyerni. A nehézségét abban éreztem, hogy háromszor egymás után nyerni tűnt nekem nehéznek. Ezért is koncentráltam arra nagyon, hogy egyesével próbáljuk feloldani a feszültséget. Azt hiszem, ez sikerült is. Mind a három meccsen baromi lazán, könnyedén játszottak a fiúk, és nagyon taktikusan, elméleti hibák nélkül. Ráadásul nagy különbségű győzelmeket arattunk. Ezért a három meccsért minden tiszteletem az övék. Mindent meg tudtunk tenni azért, hogy a lehető legjobb körülmények között tudjunk készülni ezekre a meccsekre, ahhoz képest, hogy egy pici klub vagyunk, nagyon profi módon zajlott a felkészülés."

Az ifi bajnokságban címvédőként szereplő UVSE a tavalyi ezüstérmes KSI-vel vívott vasárnap délben rangadót, amelyet 11-10-re meg is nyert. A találkozó után tudtunk beszélni Benedek Tiborral, aki ezt a meccset is kommentálta, és kitért a felnőtt felsőházban rájuk váró feladatokra is.

"Ezért is jó, hogy ez az ifimeccs ennyire nehéz volt, mert kellenek nekünk ezek a meccsek. Az utolsó pillanatokat tanuljuk. A Fradi elleni kifejezetten rosszul ment az utolsó két perc, de azt most kijavítottuk... A felnőtt bajnokság mellett megy az ifi is, ami innentől kezdve még kiélezettebb, hiszen a felnőttben nagy veszteséget már nem élhetünk át. Ettől is még nagyobbra nőtt az ifi bajnokság értéke. Komjádi-kupa is van még, úgyhogy rengeteg feladatunk van."

Benedek_Tibi_UVSE_FB.jpg Benedek Tibor és csapata - Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

A háromszoros olimpiai bajnok extraklasszis már előretervez, és nem elégszik meg az elért részsikerrel, menne tovább, egyre feljebb, ahogy az elmúlt 30 évben megszokhattuk tőle.

"Bíztam ebben a felsőházban. Ennek az a nehézsége, hogy öt csapat ellen nincs esélyünk. Kettő ellen van esélyünk, a Honvéd és a Szentes ellen. Ha a pontokat visszük tovább, akkor a Szentes előtt leszünk három ponttal, ez azt jelenti, hogy egy, a Szentes felett aratott győztes meccsel sikerülhet a nyolcadik helyről eggyel előrébb lépnünk. Mivel még van 12 meccs, nem elégedhetünk meg azzal, hogy felsőházba jutottunk, mert akkor tulajdonképpen nem is lenne értelme ennek a szezonnak."

És hogy mit érhet a felsőházas szereplés a többnyire tizenévesekből álló UVSE-nek a legjobb nyolcban?

"Nekem az volt a célom a fiúkkal, hogy ők fejlődjenek. Ha ők megnyugszanak, hogy vége, innentől kezdve ez a bajnokság tulajdonképpen nem végződhet rosszabbul, mint a nyolcadik hellyel, akkor olyan sokat nem érünk vele. Mégis, fél évet nem úgy küzdeni, ahogy másfél évet küzdöttünk, az szerintem pazarlás lenne az ő karrierjük szempontjából. Nekem nagyon fontos az, hogy azokon a meccseken, ahol van esélyünk, ott úgy is játsszunk, hogy van esélyünk. Főleg a Miskolc ellen éreztem azt, hogy még mindig van bennünk ezekkel a nagyon jó csapatokkal szemben egy kis előre eldöntött elképzelés, hogy jobb nálunk az ellenfél. Ha ezen sikerül túllépnünk, akkor még a nálunk sokkal jobb csapatok ellen is van keresnivalónk, ha nem is a győzelemre, de egy szoros, izgalmas mérkőzésre. Nekem nagy elégtétel a felsőház. Keserű szájízzel hagytam ott a válogatottat, utána nem is nagyon akartam edző lenni, két évig nem is ültem kispadon. Ez a két év az UVSE kispadján minden keserű emlékért kárpótolt, amit ott hagytam a válogatottnál."

Benedek Tibor: "El kell engednem ezt az ego-kérdést, hogy nem fogok tudni mindig nyerni" | Hosszabbítás

A játékosként mindent megnyerő, a magyar férfi vízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként világbajnoki aranyéremig vezető Benedek Tibornak a mögöttünk hagyott szezon volt élete első klubedzői idénye. Az UVSE fiatal férficsapata az OB I üde színfoltját jelentette, ifi bajnokok is lettek a sportág legendájának irányításával.

29 évével Korényi Balázs az UVSE második legidősebb játékosának, egyben csapatkapitányának mondhatja magát. Hat esztendeje játszik ennél a klubnál, korábban megfordult az FTC-nél és az OSC-ben is, miközben - Bisztritsányival együtt - UTE-nevelés. Arról érdeklődtünk nála, ő hogyan éli meg, hogy felsőházba jutott a csapat.

"Ez a 10. OB I-es szezonom, de mindössze másodszor fordult elő, hogy aktuális csapatommal bejutottam a bajnokság legjobb nyolc csapata közé, és ez a Magyar Kupára is érvényes. Nagyon nagy élmény! Fiatal és nagyon tehetséges csapattársaimnak ennél sokkal nagyobb céljai vannak, de ez a siker is kellett nekik, hogy beinduljon a dolog, ebből erőt meríthetnek a folytatásban. Remélem, nem ez lesz az utolsó alkalom nekik, ahogy azt is, hogy nem állnak meg kettőnél, ahol én tartok most! Nem titok, már Szegedről hazafelé a buszon számolgattunk a középszakaszt illetően. Bravúrpontokkal akár az 5-6. helyekért is játszhatunk majd, amelyek közül az ötödik pozíció már európai kupasorozatot érne."

Korényi Balu az egész élvonal egyik legszimpatikusabb pólósa, és nem éppen a hangosabb csékák közé tartozik, arra a szerepre ott van Bisztró a gárdában.

„Bár én vagyok a csapatkapitány, Bisztróval ketten visszük a srácok terelgetését. Ő a vízben és a parton is rengeteget tesz a csapatért. Ha kell, üvöltözik, vagy konfrontálódik, de mindezt a csapatért csinálja. Óriási segítség nekem, nekünk, ahogy Benedek Tibor is az a parton. Ő a legmagasabb szinten töltötte be a csapatkapitányi posztot korábban, a magyar válogatottban. A motiváló beszédeit nagyon szeretem, amit lehet, szeretnék átvenni belőle."

Korényi_Balu_UVSE_FB.jpg Korényi Balázs egy kiváló csapatot vezet a vízben - Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Korényi esetében az az érdekes, hogy két éve ott volt abban a csapatban is, amely csak osztályozón tudta kivívni a bentmaradást az élvonalban, most meg a legjobb nyolcban van az UVSE-vel. 

"Szóba került a két évvel ezelőtti osztályozónk, Bisztróval beszéltünk erről. Tóth Zoltán munkáját kiemelném az OB I-es csapatunk fiataljaival kapcsolatban, a 2001/2002-esek az ő vezetésével lettek serdülő bajnokok akkor, két éve mindössze egy vereséggel, amit a Fraditól szenvedtek el a Népligetben. Nem megbántva az akkori csapattársaimat, akiknek a becsületére legyen mondva, hogy abban a tudatban is mindent megtettek az UVSE-ért, hogy tudták, a szezon végeztével távoznak a klubtól, de ezekkel a fiatalokkal már akkor is nagyobb biztonsággal maradtunk volna bent, nyugodtabban vágtunk volna neki az osztályozónak. De bent maradtunk, és utána jöhettek fel ezek a srácok az OB I-es keretbe."

Ahogy az se semmi, hogy Korényi Balázs a 2017/2018-as szezonban még a gyermek bajnokságban volt az edzője annak a Vigvári Vincének, akivel a nyár óta együtt játszik az OB I-ben, és akitől pazar gólpasszt kapott a szombati, Szegeden 14-8-ra megnyert, felsőházas szereplést érő bajnokin.

„Vártam azt a pillanatot, hogy például korábbi tanítványommal, Vigvári Vincével is együtt játszhassak. Most már értem, milyen lehetett Benczur Marcinak és Dávid Zolinak, gyakorlatilag ők neveltek fel engem, Varga Viktort és Szentesi Ádámot az uszodában, az edzőink voltak, aztán játszottunk is együtt az UVSE-ben és az OSC-ben. Könnyű a Vincéhez hasonló rendkívül fiatal srácokkal együtt pólózni, mert ambiciózusak, és nagyon értik ezt a játékot. Jó élmény együtt játszani olyannal, akinek pár évvel ezelőtt meg az edzője voltál."


Az OB I-es keret második legfiatalabb tagja - egy nappal született előbb, mint Molnár Erik -, Vigvári Vince a bátyjához hasonlóan óriási tehetség. A sűrűjébe került tavaly, minden szinten szinte minden meccsen sokat van a vízben. A jó értelemben vett szemtelenség már az első válaszából kitűnik, amikor felvetettük neki, hogy ő az egyik, de igen jelentős különbség a tavalyi csapathoz képest.

„Abszolút előrelépés volt, hogy már én is a csapat tagja vagyok (nevet). Óriási dolog, hogy a felsőházba jutottunk, nagyon örülünk neki, de ezzel nem elégedünk meg. A következő mérkőzésünkre is úgy fogunk odaállni, mint eddig, a felsőházban is szeretnénk pontokat szerezni."

Vigvári_Vince_UVSE_FB.jpg Vigvári Vince a magyar vízilabda egyik legnagyobb értéke - Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Vajon mennyire megterhelő számára, hogy az iskola mellett három korosztályban is hétről hétre szerepel? A serdülőben 15 meccsen 77 (!), az ifiben 15 mérkőzésen 27, az OB I-ben pedig 12 partin 13 gólt lőtt a miheztartás végett.

"Nagyon élveztem ezt az őszi, téli periódust. Elég sok mérkőzésem volt, hiszen a serdülő, az ifi és az OB I-es bajnokságban is játszom. Mondhatom, hogy mindig az OB I volt az első, de nyilván az utánpótlás mérkőzések, és korosztályok, és a saját csapatom, a serdülő is nagyon fontos volt. A fontosabb felnőtt bajnoki meccsekre pedig még jobban odakoncentráltam. Őszintén szólva nagyon megterhelő lett az egész őszi szezon, a háromszoros terhelés miatt. Ez is egy elég tartalmas hét volt, a szezon két legfontosabb OB I-es meccsén vagyunk túl, és az utánpótlás szuperrangadója után beszélgetünk. Jó ideje nem volt olyan, hogy az UVSE mind a három korosztályban győzedelmeskedett a KSI ellen."

Benedek Tibor UVSE-je szállíthatja a következő Varga Dániel, Varga Dénes kettőst a Vigvári testvérek személyében | Hosszabbítás

Az egyik 18, a másik négy híján húsz. A 18 éves Vigvári Vendel és öccse, a 16 esztendős Vince egyre meghatározóbb szerepet játszik az UVSE OB I-es férfi vízilabdacsapatában, korosztályaik legtehetségesebb pólósai közé tartoznak. Pályafutásuk kezdetéről, példaképeikről, az UVSE remek élvonalbeli szerepléséről, Benedek Tiborról, a felnőtt válogatottban való szereplés lehetőségéről, a párizsi olimpiáról és arról beszélgettünk velük, hogy tényleg belőlük lehet-e a sportág következő zseniális testvérpárosa.

Edzőjéhez és a csapatkapitányhoz hasonlóan ő sem állna meg itt, a nyolcadik helynél a felsőházban.

„A Szentes egy nagyon jó csapat, a Magyar Kupában találkoztunk velük, akkor egy döntetlenre volt elég az akkori játékunk. Azóta elég jó csapatokat, a Honvédot és a BVSC-t is megverték otthon. De nem csak ellenük, hanem más csapatok ellen is lehet esélyünk a felsőházban, komolyan gondolom, hogy nem szeretnék a nyolcadik helyen végezni.”

Az UVSE-nél nagyszerű képzést kapnak ezek a tehetséges játékosok, az OB I-ben magukra szedett tapasztalattal, a meccsterheléssel, és az olyan, zseniális hardvertől kapott elképesztő tudásanyaggal, szemlélettel, alázattal, szorgalommal, amellyel Benedek Tibor rendelkezik, egész életükre szóló útmutatást kapnak ezek a srácok. A mérkőzéseiken pedig mindig látunk olyan megoldást a játékosoktól, ami az adott helyzetben szóba jöhető A, B, C variánsok után egy negyedik, D-jelű végrehajtást jelent, ami talán eszébe se jutna másnak. Legyen az őket a lelátón figyelemmel követő világbajnok vízilabdás, szülő, rivális klub szurkolója, vagy újságíró, biztosan megragad bennük egy csomó ilyen momentum.

Benedek Tibor többnyire saját nevelésű tinédzserekből álló, légiósokat nélkülöző UVSE-je az egyik legjobb dolog a mai magyar vízilabdában. Ez a klub a nehezebb utat választva sorra neveli ki a tehetségeket, akik aztán a nagyobb, tehetősebb egyesületek játékosai lesznek. Amíg Benedek ott dolgozik, garantált a minőségi játékosok nevelése és felkarolása, a látványos játék, és a sikerek az élvonalban is. Lehet utána csinálni!

Benedek Tibor az Ajax példáját követné az UVSE-nél | Hosszabbítás

Az UVSE Hunguest Hotels férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője, Benedek Tibor egy 40 perces videóinterjúban értékelte klubja youtube-csatornáján a 2018/19-es alapszakaszt. Csongár István kérdezte őt a napi rutinjáról, játékosairól, együttese szerepléséről, a váratlan, de annál kellemesebb OB I-es győzelmekről, célokról, jövőképről. Ebből a videóból gyűjtöttük ki a legérdekesebb mondatokat. „ Nagyon sokat tanulok a fiúktól.


Hozzászólások