Ráúszás - Benedek Tibor: "El kell engednem ezt az ego-kérdést, hogy nem fogok tudni mindig nyerni"
Benedek Tibor: "El kell engednem ezt az ego-kérdést, hogy nem fogok tudni mindig nyerni"
Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Benedek Tibor: "El kell engednem ezt az ego-kérdést, hogy nem fogok tudni mindig nyerni"

Takács MártonTakács Márton
2019/06/23 08:53
A játékosként mindent megnyerő, a magyar férfi vízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként világbajnoki aranyéremig vezető Benedek Tibornak a mögöttünk hagyott szezon volt élete első klubedzői idénye. Az UVSE fiatal férficsapata az OB I üde színfoltját jelentette, ifi bajnokok is lettek a sportág legendájának irányításával. Benedek Tiborral értékeltük az évadot, a háromszoros olimpiai bajnok elmesélte, miért ült vissza a kispadra, hogyan boldogult a sok feladatával, és hogy milyen volt tinédzserekkel együtt dolgozni. Nagyinterjúnk.

"Elegem van már abból, hogy állandóan csak itt az íróasztalnál kell üljek... Azt hiszem, hogy le kénem mennem már a medencepartra." - ezekkel a mondatokkal vezetted fel tavaly márciusban az UVSE Instagram- és Facebook-oldalán látható videókban a klub bejelentését, miszerint a szakmai igazgatói poszt mellett az UVSE férfi OB I-es és ificsapatának vezetőedzője is leszel. Mi volt az, ami kiváltotta belőled ezt a döntést és milyen elképzelésekkel vágtál neki a munkának? 
Leginkább az, hogy Dávid Zoli volt az ifiedző, és volt egy három hónapos eltiltása, amialatt a mérkőzéseken én helyettesítettem. És annyira élveztem a meccselést abban az időszakban, hogy elkezdett hiányozni egy saját csapat. Szerencsére pont azzal a 2001-es ifi csapattal meccseltem, amelyről láttam, hogy baromi tehetséges, és hogy velük van értelme dolgozni. Ez a kettő volt, ami erre vitt. 

Illetve még egy fontos dolog, úgy éreztem, hogy szakmai igazgatóként nem tudom magamból kihozni a maximumot, nem tudok eléggé segíteni az egyesületnek szakmai vezetőként. Ezt annyiban módosítanám egy év távlatából, hogy amióta van egy saját csapatom, automatikusan veszítettem a szakmai irányításom hatékonyságából, mert nem tudok minden feladatra egyformán odafigyelni. 

Foglalkoztam az összes csapatunkkal, elmentem a nemzetközi játékvezetőkkel parolázni, ültem a női felnőtt csapat kispadján, kicsit, de a nemzetközi eredményes szereplésben azért számított. De ugyanúgy igaz az, hogy péntekenként a 2007-eseknek tartottam edzéseket, bementem velük a vízbe, vagy reggelenként bárki jöhetett a hajnali edzéseimre, ahol bementem a játékosokkal vízbe egyéni képzésre. De ezek elvesztek. Amennyit nyertünk a vámon, annyit veszítettünk a réven is. De a saját szemszögemből az én sikerélményem 100x nagyobb, mint tavaly.

Benedek_Tibi_kézfogás.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Ez volt az első klubedzői idényed. Amikor október elején a bajnokság első fordulójában, az UVSE-Szolnok mérkőzés utáni sajtótájékoztatón felvetettem neked, és az edzőként szintén akkor debütáló kollégádnak, Zivko Gocicnak, hogy ez volt életetek első felnőtt magyar bajnokija vezetőedzőként, mosolyogva mondtad, hogy  "még tanulom ezt a szakmát". Milyen meglepetésekkel szembesültél azóta a munkád során?

Azt kell mondjam, hogy én még mindig csak tanulom a szakmát. Bár sokan cáfolják, hogy erre szükségem lenne, kell jó pár év ahhoz, hogy az ember valóban föl legyen készülve mindenre. Amikor sikeresen működik egy csapat, akkor nem olyan nehéz egy csapat élén állni. Igazából a tapasztalat ahhoz kell, amikor nem megy, akkor mihez nyúl egy edző, és hogyan tudja megoldani ezeket a nehéz periódusokat. 

Ezek a fiatal srácok is ugyanolyan lelki hibákat tudnak elkövetni, mint felnőtt társaik, akár nagy lesz a mellény, ha látják, hogy nagyon megy, vagy lazsálni kezdenek, ha az edző hagyja. Olyan nehézséggel is meg kellett küzdenünk, amikor egy szombati napon egy nehéz OB I-es mérkőzés után másnap jött egy könnyű ifimeccs vagy éppen egy nehéz a KSI ellen. A KSI elleni első bajnoki ifimeccs egy komoly csalódás volt nekünk, mert előző nap szereztük meg az első hazai OB I-es győzelmünket, másnap a KSI-vel játszottunk, és nem hiszem, hogy megfordult a játékosok fejében, hogy ha nyertünk az OB I-ben, akkor másnap kikaphatunk a KSI-től utánpótlásban. Ki is kaptunk. Ez egy óriási tapasztalat volt. És sok ehhez hasonló tapasztalatot szereztünk év közben. Kikaptunk a Komjádi-kupa elődöntőjében a Vasastól, ahol egy teljesen fölhergelt csapat vert meg minket egész jó taktikával. Ők már abban a tudatban játszottak velünk, hogy egy erős UVSE-vel találkoznak, amelyet nagy dolog legyőzni. Azért a saját bőrünkön is éreztük, hogy nem vagyunk verhetetlenek, nagyon jól megyünk meg ügyesek is vagyunk, de sebezhetőek is egyben. Ezeknek az élményeknek köszönhetően is sikerült végül az ifi döntőben jól teljesítenünk. Nagyon rosszul játszva is nyerni tudtunk az ifi döntő első meccsén, illetve a második mérkőzésen nagyon jól játszottunk, bármi történhetett, akkor is simán nyertünk. 

Melyik jelentett nagyobb kihívást szakmailag? Egy szinte mindig eredménykényszerben lévő magyar nagyválogatottat irányítani szövetségi kapitányként, vagy egy főleg tinikből álló gárdából olyan csapatot összegyúrni, amelynek a tagjai hosszú távon lehetnek inkább sikeresek? 

A válogatott egy sokkal nehezebb kihívás volt nekem. Jobban élvezem ezt a hétről hétre való megküzdést. Ez ugyanolyan, mint amit játékosként megtanultam, vagyis minden szombaton ott van az ellenőrzés: hogyan dolgoztunk a héten. Igényem van a napi munkára, és imádok meccselni. Sokkal jobban szeretem a meccset, mint az edzést. 

Az edzést kicsit másra használtam, kísérletezésre is: hogyan tudok új edzésmódszereket bevezetni. Próbáltam egy évet úgy felépíteni, hogy szerintem két ugyanolyan edzés nem sok volt. Az nem egy könnyű dolog, hogy sose ismételd magad, és mindig valami újat találj ki. Egy egész éves edzéstervet megcsinálni is új volt. Nekem korábban hat-hét hetes edzésterveket kellett csinálnom, mert körülbelül annyi volt a válogatott felkészülési ideje egy-egy nagy világverseny előtt. Az is igaz, hogy a meccseléshez baromi nagy meccsrutin kell. Ha már csak két-három hétig nincs mérkőzés, akkor kiesik belőle az edző, és megint kell egy meccs, hogy visszarázódjak. Így, hogy hétvégente két mérkőzés is volt, maga a meccselés nagyon élvezetes dolog volt, folyamatosan rá voltam hangolódva a játékosok rezdüléseire. 

Benedek_szomorkás.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Az ötödik fordulóban, Tatabányán szereztétek meg az első OB I-es győzelmeteket. Megkönnyebbülést jelentett akkor? 
Az nagyon nagy öröm volt. Ott szerencsére még lebecsültek minket, ez látszódott a bemelegítés előtt. Emlékszem, hogy végigkérdeztem a játékosokat, hogy mit ebédeltek. És olyan válaszokat kaptam, hogy teljesen el voltam szörnyülködve, hogy mennyire nem tudják az idősebb játékosok sem, hogy mit kell mondjuk egy meccs előtt enni. Sok szempontból egy tanulóév volt ez mindenkinek. Nagy boldogság volt az a győzelem. Azt hittük, hogy az lesz az a három pontunk, amit szerzünk egész évben. 

Ez olyan, mint amikor 1997-ben Eb-t nyertünk, akkor azt hittem, az lesz életem legnagyobb sikere, hogy akkor Európa-bajnok lehettem. És ezt akkor annak is könyveltem el. Tíz évvel később pedig azért kellett küzdenem, hogy egy Eb-aranyat egyáltalán ismerjenek el, hogy micsoda nagy dolog Európa-bajnoknak lenni. 

Három olimpia után sokan azt gondolták, hogy az már semmi. A négyéves szövetségi kapitányi időszakom alatt azzal küzdöttem, hogy ne csak az olimpia számítson, hanem minden más is. 

A szezon előtt a biztos bentmaradást tűzted ki célul, de a játékosaid egy csoportja továbbment ennél, élükön Bisztritsányi Dáviddal, akik a felsőházat is megcélozták. Te mennyire lelkesültél be menet közben, hittél benne, hogy sikerülhet a bravúr? 
Amikor ott tartottunk, hogy ha az előttünk álló két meccsből az egyiket megnyerjük, és abban az esetben felsőházba jutunk, akkor már nagyon lelkes voltam. Addigra már én is benne voltam, hogy nyerjünk és csináljuk meg, ha már látom, hogy ennyire szeretnék a fiúk. De tudtam, hogy szakmailag az a jó irány, ha az alsóházban küzdünk. Szerencsére ez lett, és nagyon sokat tanultunk azokban a küzdelmekben. Ha a Szentest megverjük az alsóházban itthon, amihez közel voltunk, akkor nem ott végzünk, ahol, hanem sokkal följebb. Igazából három olyan meccsünk volt idén, hogy ha azokból egyet is megnyerünk, akkor nem a 13. helyen zárunk, hanem akár három hellyel följebb. Tulajdonképpen a legjobban alakult a meccsek szempontjából, mert a legnagyobb csapatok kivételével talán csak a Pécs ellen idegenben kaptunk ki könnyen, sok góllal. Különben mindig csak egy-kétgólos vereségeket szenvedtünk, vagy döntetlent játszottunk, illetve nyertünk. A végén azt láttam, hogy az ellenfelek már nem úgy néznek az UVSE-re, mint egy meglepetéscsapatra, hanem kifejezetten már féltek ellenünk játszani, és úgy érezték, hogy bármi megtörténhet. 

Benedek_Tibi_Bisztró.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Több emlékezetes meccsetek volt a szezonban, az OB I-ben a Debrecen, a Tatabánya és a Pécs elleni hazai győzelmetek is ilyen volt, az ifiben pedig a KSI-val vívott ifi döntő második felvonása. Neked melyek voltak a legemlékezetesebbek? 
A Debrecennel vívott egy taktikailag nagyon jól kitalált meccs volt, mert nagyon jól felkészültünk rájuk edzőmérkőzésekkel. Tudtuk, hogy a DVSE nem lesz még olyan jó formában a téli szünet után, talán el lehetett őket kapni. A Tatabánya elleni meccs az egyetlen olyan találkozónk volt, ahol úgy éreztem, hogy támogatnak minket a játékvezetők. Jóval több kiállítást kaptunk, mint általában. Nehéz megállapítani, hogy melyik az igazságos. 

Balhézom, hogy a gyerekeimet ne verjék szét, általában szétverik őket és általában nem is nagyon tolerálják azt, hogy mi kisebbek vagyunk. Tehát el kell fogadnom azt, hogy a játékvezető úgy áll hozzá, hogy ez egy OB I-es csapat, jól is szerepel, mi nem díjazzuk azt, hogy ők többet mozognak, oldják meg. 

Azon az egy meccsen úgy éreztem, hogy a játékvezetők díjazták azt, hogy mi meg sem állunk, és egy nagyon statikus Tatabányával játszunk. Kaptunk 15 emberelőnyt, senki más ellen nem kaptunk ilyen sokat. Minden más mérkőzésünkön úgy éreztem, hogy teljesen kiegyenlített játékvezetés volt. Sőt, előfordult olyan, hogy esélye nem volt a centereknek, hogy a labda közelébe kerüljenek. A nagycsapatok ellen pedig sokszor azt éreztem, hogy a félpályán sem tudunk átmenni, annyira hagyják a kemény, agresszív játékot. Az OSC-vel vívott második meccsen már azt tűztem ki, hogy ne kapjunk 12 gólnál többet, annyit is kaptunk. Nem is volt érdemes arról beszélni, hogy maradjunk meccsben, mert már a labda megtartása is nehéznek számított. 

Benedek_balos.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

"Nekem az a legfontosabb, hogy játékos legyen belőlük. Az, hogy emellett még sikereket is elérünk, az nagyon nagy öröm. Valahol próbálom a kettőt párhuzamosan elérni." - még a télen nyilatkoztad ezt nekem. A csont nélküli bentmaradással, az OB I-ben elért 13. hellyel és az ifi bajnoki arannyal sikeresek voltatok. Hogy állsz a dolog másik felével, a játékosneveléssel? 
Az a játékos, aki úgy gondolom, hogy kész van, és útra lehet indítani, Baksa Benedek, őt útra is indítottuk. Ő egy érett, kész, felnőtt játékos lett, meg fogja állni a helyét új csapatában is. Jó edzője is lesz, úgyhogy nyugodt szívvel engedtem el. A többiek még nem kész játékosok. Bármennyire is tehetségesek, még ez a helyzet. Ezúton is nagyon köszönöm azoknak a szülőknek, kluboknak, akik felhívtak engem, és megértették, hogy ezeknek a játékosoknak még egy évig mindenképpen itt van a helyük. Az UVSE-ben együtt játszva kapnak annyi lehetőséget, és annyi önbizalmat, hogy a következő évben be tudják bizonyítani, hogy esetleg már arra a szintre kerülhetnek, ahová Baksa Beni került idén. Megvan hat-hét játékosban a lehetőség erre, és egy év sok idő. Addig még van egy teljes nyár, a játékosok a különböző válogatottaknál lesznek, ahol sokat fognak edzeni, és ezáltal valószínűleg fejlődni is. Világversenyeken fognak szerepelni, egy-egy játékosom elmegy Amerikába, ahol nagyon sok meccset fognak játszani, ott is biztosan fejlődni fognak. Eddig akármennyi játékosom ment ki Amerikába, mind jobb pólósként jött vissza. Lesz egy olyan szezonjuk, amelyet az OB I-ben már nem tehetségként fognak végigjátszani, hanem már az egy év tapasztalatával a hátuk mögött. El fog dőlni év végére, hogy ők valóban készen állnak-e arra, hogy kilépjenek ebből a viszonylag védett környezetből, vagy olyan helyzetbe tudunk kerülni az UVSE-vel, hogy azt mondjuk, még egy évet tudunk vállalni, hogy ez a csapat együtt maradjon. 

Az hagyján, hogy a Hosszabbításon sokat dicsértünk titeket, Bisztritsányi Dávid személyében ad játékost idén az UVSE a válogatottba is, Bisztró ott van a Világliga Szuperdöntőjén. Märcz Tamás szövetségi kapitány a szezon legnagyobb meglepetésének nevezte az UVSE szereplését, Baksa Benedek pedig az egyik európai kupában szereplő élcsapathoz szerződik. Mit jelentenek neked ezek a visszajelzések? 
Nagyon örültem, ha Tomi ott volt több meccsünkön. Úgy láttam, hogy a játékosokat is feldobja. Egyébként engem is feldob, ha egy szövetségi kapitány eljön egy UVSE-meccsre. Örülök és nagyon boldog vagyok a visszajelzések miatt. Nekem ez az egész év egy óriási élmény volt, hiszen rossz szájízzel fejeztem be a válogatott szereplést.

Tulajdonképpen rosszul váltam el a csapattól is, mert bár jóban vagyok mindannyiukkal, lezáratlan történet maradt nekem. Ettől évekig szenvedtem, mert sokkal több volt abban a csapatban. Úgy gondoltam, több sikert fogunk elérni, senki nem várta, hogy nem fogunk bejutni a legjobb négybe a riói olimpián. 

És bármennyire is összességében sikeres négy év volt, rossz szájízt adott annak a négy esztendőnek a 2016-os ötödik hely. Azok a szép dolgok, amelyek menet közben akadtak, elhomályosultak emiatt. Tulajdonképpen ennek a rossz érzésével fejeztem be, és ezért is volt olyan fontos, hogy a visszatérésem ilyen jól sikerült nekem személy szerint. 

Kívülről nézve úgy tűnik, a rád mindig jellemző maximalizmusod töretlen. A Tatabánya elleni győztes hazai meccsen még szoros állásnál az egyik játékosodról már akkor láttad, hogy védekezésben hibát fog elkövetni, amikor ő még csak nem is sejtette, a kezed ügyébe kerülő köntöst mérgedben a földre dobtad és a játékosoddal is kiabáltál. Éreztél valamilyen változást magadon ezekben a hónapokban attól, hogy egy nagyon fiatal, mindössze 19,2 év átlagéletkorú csapatot irányítottál az OB I-ben? 
Máshogy csináltam. A négyéves kapitányságom alatt nagyon feszültem, főleg a végére. Úgy gondoltam, ha én nem feszítek, akkor nem fogják kihozni magukból a játékosok a maximumot. Most meg úgy voltam vele, hogy megtanítom őket arra, hogy ők hozzák ki magukból a legtöbbet, és nekem csak egy-egy alkalommal kelljen közbeavatkoznom. Majdnem minden meccsen akadt olyan alkalom, amikor be kellett lépnem. Egy rossz kezdés, vagy egy gyenge első, harmadik negyed miatt. Általában még kiabáltam is, le is szidtam őket. De nem volt bennem az, hogy nekem végig teljes idegfeszüléssel kell dolgoznom, hogy lássák rajtam, hogy nekem szétpattannak az idegeim, hanem úgy voltam, vele, hogy amikor majd kell, akkor közbeavatkozom. És ez nagyon jól működött. A válogatottban – valószínűleg, mert még nem is volt sok tapasztalatom – tiszta erőből vittem, és nem is tudtam nagyon ezalatt a négy év alatt kiengedni. 

Benedek_Tibi_ifi.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

"Nagyon sokat tanulok a fiúktól. Szoktam is mondani nekik, hogy legalább annyit tanulok tőlük, mint amennyit ők tőlem." - mondtad az alapszakaszt értékelő videóinterjúban. Mit tanultál tőlük? 
Elsősorban a fiatalságuk ad nekem óriási lendületet. Pont az évzáró ökörsütés előtt volt a szezont értékelő beszélgetésünk, és mondtam nekik, hogy nagyon sokszor hallottam azt, hogy a „Benedek óta nincsenek szorgalmas játékosok”. Nekem viszont van négy-öt olyan szorgalmas játékosom, akik minden edzés után még ott maradnak fél órát. Nagy öröm, hogy ennyire szeretik a vízilabdát. Remélem, hogy lesz belőlük valaki. De már az nagyon jó dolog, hogy ilyen szeretettel állnak hozzá ehhez a sporthoz. Ahogy a válogatottban, úgy itt is sokféle játékosom van, vannak hangosabbak, csendesebbek, irányítók, vezérek. Pontosan úgy működik, mint egy válogatottnál. Ugyanúgy rendet kell tenni, csak egy éven belül hosszabbak ezek az időszakok, és ezért több konfliktushelyzet van nyilván egy csapaton belül. Azt is nagyon szeretem - és ez így volt válogatott edzőként is -, amikor föl tudom őket pörgetni mondjuk egy meccs előtti megbeszéléssel. Valamikor jól sikerül, valamikor rosszul, ez is ugyanolyan, mint a játék, hullámok vannak benne. Amikor érzed, hogy jól sikerült egy megbeszélés - ezzel mindig is így voltam -, akkor majdnem mindig biztos voltam benne, hogy megnyerjük a másnapi meccset. Ilyenkor nincsenek kétségeim, hogy nyerni fogunk.

Ugyanebben a videóban mondtad, hogy "a csapatból lehet olimpiai bajnok játékosunk is, de nem mondanék nevet." Annyit legalább elárulsz, hogy ez a valaki az Aranyi Máté, Baksa Benedek, Vigvári Vendel hármas egyik tagja-e? 
Több jelöltem is van. Amit idén elértünk, az nagy siker, de az, amit nyújtottunk, nem lesz elég jövőre, se egyénileg, se csapatként. Ha csak azt akarják folytatni, amit eddig csináltak, az már kevés. Az ő sikerességük azon múlik, hogy most egy ilyen szezon után megelégszenek magukkal, vagy ott van bennük az a belső erő, ami nem az eredménytől teszi függővé az ő küzdelmüket, hanem van egy közeli és egy távoli céljuk is. És utóbbinak folyamatosan ott kell lebegnie körülöttük ebben a korban. 

12 évesen még nem kell, hogy olimpiai bajnok akarjon lenni valaki, érezze jól magát az egyesületében. 14 évesen mondjuk akarjon a csapata legjobbja lenni. 16 évesen már tudja, milyen ez a sportág, miért olyan fontos. 17-18 évesen pedig már akarjon olimpiai bajnok lenni. 

Benedek_Tibi_ifi_2.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Az UVSE-ben elég családiasnak tűnik a hangulat. Ezen a téren mit tapasztaltál? 
Ami itt pluszdolog, az, hogy emögött a gyerekek mögött ott vannak a családok. Nem vagyok egy brahizós típus, tehát megtartom a három lépés távolságot a szülőkkel, de azt kell mondjam, hogy a családok igenis segítették a munkámat. Nagyon nyitottak a gyerekek fejlődésére, akár a TAO-támogatással, akár a személyes segítségükkel is nagy szerepet játszottak idén a csapat életében. Minden meccsen ott voltak, egy szurkolói bázist adnak. Büszke vagyok arra is, hogy 800 ember eljött az ifi döntőre a Komjádiba. Ez egy nagyon különleges és ritka dolog. De ez nem jön magától. Elmentünk minden iskolába, és a játékosok a bemutatkozó videójukban a saját iskolájukban szerepeltek, ami furcsa lehet, de jól sült el.

Januártól az Utánpótlás Bizottság társelnöke is vagy. Emellett a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségi tagjaként, az UVSE szakmai igazgatójaként, az OB I-es és az ificsapat vezetőedzőjeként is dolgozol. Ez milyen terhelést jelentett számodra, nem volt sok? 
Nagyon sok volt, nem is tudtam mindennek jól megfelelni. Aminek mindenképpen meg akartam felelni, az az edzősködés. A többi emiatt egy kicsit hátrányt is szenvedett. Ha a szakmai igazgatói munkámat 100-nak vesszük az elmúlt két évben, akkor ez az idén 50-60% között volt. Az Utánpótlás Bizottságnál betöltött munkám pedig talán még kevesebb. Az UP-bizottság vezetésében én sem vállaltam sokkal többet, amit viszont igen, az nem napi munka, hanem a rendszer felépítése. És az egész rendszert is egy szakmai anyag elkészítésének az érdekében vállaltam. Tulajdonképpen már szakmai igazgatóként elkezdtem ezen dolgozni másfél évvel ezelőtt. Egy egységes vízilabda oktatói anyagot kell csinálni, mert ebben hiányosságot éreztem. Nincsenek korosztályra bontva a megtanítandó anyagok, maga a tudásanyag, és az ahhoz való gyakorlatok sem. Ezen dolgozom nagyon sokat, és szeretném, ha nem csak terv lenne, hanem el is készüljön. Közben napi feladatok is vannak, és ezekkel van a legnagyobb bajom. A napi adminisztrációs feladatokban vagyok a leggyengébb. Ezeket szeretem a legkevésbé, és ezeket érzem a legkevésbé építőnek. Meg kell csinálni, és szerencsém van, mert Tóth Erzsi és Kis Józsi az UVSE-ben megcsinálják, és a szövetségben is vannak olyanok, akik ezt átveszik tőlem. 

Egykori újpesti játékostársaid közül Varga Zsolt, Zantleitner Tamás, Mátéfalvy Csaba és már Szabó Zoltán is OB I-es klub kispadján ül, Dabrowski Norbert, aki a válogatottnál volt a segéded, szintén. A te generációdból egyre több a kiváló edző. Milyen velük szemben szerepelni, van nagyobb tétje egy korábbi csapattársad, kollégád elleni meccselni? 
Nekem ezt meg kellett tanulnom idén és ez egy hosszú folyamat volt. Mondjuk, amikor játszunk egy OB I-es meccset, és bár elég jó edzőnek tartom magam, van, hogy egy nálunk jobb csapattól kikapunk. El kell magamtól engedni ezt az ego-kérdést, hogy nem fogok tudni mindig nyerni. Ezt nagyon jól éltem meg év végére. Akkora már a vereségeket nem személyes kudarcnak fogtam föl, hanem úgy, hogy egyszerűen jobb volt az ellenfél. A szezon elején még küzdöttem ezzel. Ez is egy tanulási folyamat. Ha mindent megteszel, akár játékosként, akár edzőként, akkor se fogsz mindig nyerni. Ebbe a sikerhajszolásba azért bele lehet fáradni. Úgy érzem, megtaláltam az egyensúlyt ebben, remélem, ezt egy hosszú nyári szünet után sem felejtem el!

Benedek_Tibor_UVSE_DVSE.jpg Fotó: Varga Jennifer/UVSE Facebook

Hozzászólások