Ráúszás - Az FTC 15 gólt dobva nyerte meg az OSC elleni pólódöntő második meccsét
Az FTC 15 gólt dobva nyerte meg az OSC elleni pólódöntő második meccsét
Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Az FTC 15 gólt dobva nyerte meg az OSC elleni pólódöntő második meccsét

Takács MártonTakács Márton
2019/05/18 17:19
A címvédő Ferencváros 15-10-re győzött az OSC vendégeként a férfi vízilabda OB I döntőjének szombati második mérkőzésén, így már csak egy sikerre van az aranyéremtől. Helyszíni tudósításunk a finálé második felvonásáról Kállay Márk és Mezei Tamás nyilatkozatával.

2015 májusában ültünk a csurig megtelt Nyéki Imre uszodában, ahol a férfi bajnoki döntő második mérkőzését a Szolnok simán nyerte meg az OSC ellen, majd a harmadik meccset is behúzva 3-0-s összesítéssel lett aranyérmes. Négy év elteltével hasonló a helyzet idén is, azzal a különbséggel, hogy 2019-ben a címvédő Ferencváros adott vízilabdaleckét az újbudaiaknak a finálé középső meccsén. Varga Zsolt csapata 15-10-re diadalmaskodott, és játékban ismét alulmúlta a XI. kerületieket.

Pedig a hazaiak szempontjából ez volt az aranycsata legfontosabb mérkőzése, mert ha a szoros, de elveszített első felvonás után a másodikat is elbukja Vad Lajos legénysége, földöntúli bravúrra lenne szükségük, hogy háromszor egymás után felül múlják a csúcsformájukat súroló zöld-fehéreket. Nem is sikerült megállítaniuk a szezon legfontosabb részére lendületbe jövő, és szépségdíjas játékot mutató címvédőt. 

Három perc sem telt még el a partiból, amikor 3-0-ra meglépett a Ferencváros. Úgy tűnt, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésük óta lendületben maradtak Vámos Mártonék, és gyorsan nyomatékosították, hogy minél gyorsabban le akarják zárni ezt a párharcot, és már szerdán bajnokok akarnak lenni. A nagyszünetben 8-4-re vezettek Stefan Mitrovicék, már ekkorra alaposan megszórták a Lévai Márton vezette OSC-védelmet. A trombózisa után visszatérő, és Slobodan Nikic ujjsérülése miatt sokat a vízben lévő Mezei Tamás, valamint Kállay Márk és Vámos Márton is duplázott két negyed alatt a Fradiban, az OSC-ben csak a kezdőcsapatba is bekerülő Aleksa Ukropina volt dicsérhető, ha ki is harcoltak emberelőnyöket, azokat eltékozolták a többiek.

Vámos.jpg Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Egyedül a harmadik negyedet tudták megnyerni Erdélyi Balázsék, 3-1-es részsikerük azt jelentette, hogy két gólra megközelítették riválisukat (7-9). Sőt, Drasko Brguljan záró negyedbeli találatával 8-9 volt az állás, de a holtponton ezúttal sem tudtak átlendülni, folytatódott az üldözés, eredménytelenül. Innen egy 6-1-es sorozatot repesztett az FTC - kezdve a fontos gólok embere, Sedlmayer Tamás találatával - és lelépte a csak erre az egy meccsre egy hetet készülő OSC-t. Megúszásból, emberelőnyből, centerakcióból és büntetőből is eredményesek tudtak lenni a vendégek, a döntő első felvonását eltiltás miatt kihagyó Varga Dénes is megvillant kétszer, az ellenfelét a játék minden elemében felülmúló Ferencváros pedig végül 15-10 arányban diadalmaskodott és egy győzelemre van a címvédéstől. 

Az OSC-ben az első meccshez hasonlóan ismét góltalan maradt az egyik kulcsember, Manhercz Krisztián (4/0), a meglepetésember, a szezonban mindössze a negyedik (!) bajnokiján szereplő Ukropina viszont 4/4-gyel zárta a partit, a túloldalon Aaron Younger betlizett lövéshatékonyságban (6/0), de most ez is bőven belefért. Rengeteget hibáztak a hazai játékosok védekezésben és támadásban. A Ferencvárosban viszont kilencen is eredményesek tudtak lenni - hatan is dupláztak közülük -, csapatként is sokkal jobban muzsikáltak és ennek köszönhetik fölényes sikerüket.

A szép gólokat szerző Kállay Márk értékelte nekünk mérkőzést:

"Oroszországban egy kemény meccset játszottunk meleg vízben, az edzésnek is kiváló volt, illetve fenntartotta a csapatnak azt a fajta fókuszát, ami szükséges egy bajnoki döntőben, és sikerült átmentenünk ezt a mentális formát is. A harmadik negyedben feljött az OSC, de képesek voltunk még egy lapáttal rátenni támadásban, a 15 lőtt gól nagyon eredményesnek tűnik, örülünk neki, hogy megvan a második mérkőzés is, szeretnénk lezárni a bajnoki döntőt a harmadik meccsen. Érdekes volt, hogy az OSC most játszatta Ukropinát, nekünk is ismeretlen volt a lövőstílusa, nem is mentünk ki rá sokszor, a játéka megmutatkozik lőtt góljainak számában. Legközelebb jobban készülünk majd rá. Komplettebbnek éreztem amúgy az OSC-t, mint a korábbi mérkőzéseken, mert mindkét oldalon erős, kiegyensúlyozott támadójátékot tudtak produkálni. Talán egy-két gól elkerülhető lett volna, ha hét-nyolc gólon tudjuk tartani az ellenfelet egy bajnoki döntőben, az kifejezetten jó teljesítmény. Kicsit többet kaptunk a kelleténél, de nagyon sokat lőttünk."

Hozzá hasonlóan Mezei Tamás is duplázott a meccsen:

"Megint tettünk egy lépést a céljaink felé, remek ellenfelünk van, ezt ma és az előző meccsen is megmutatták. Nagyon komoly fizikális csata volt, nekik is van szívük, ők is tudnak küzdeni, volt bennük annyi, hogy visszakapaszkodjanak, csak a végén nyílt ki az olló. Nem lehetünk nyugodtak, ugyanígy kell tovább menni."

E.ON férfi vízilabda-bajnokság, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés 
A-Híd-OSC-Újbuda – FTC-Telekom 10-15 (2-5, 2-3, 3-1, 3-6)
Nyéki-uszoda, vezette: Rubos K., Homonnai D. 
OSC: Lévai – Brguljan 1, Manhercz, Randjelovic 1, Erdélyi 2, Ukropina 4, Hárai. Csere: Salamon 1, Kovács G. 1, Seman, Tóth M., Bundschuh, Burián. Vezetőedző: Vad Lajos
FTC: Vogel – Vámos 2, Mezei 2, Jaksic 2, Younger, Varga D. 2, S. Mitrovic 1. Csere: Sedlmayer 2, Kállay 2, Pohl, Német 1, Jansik Sz. 1, Gór-Nagy. Vezetőedző: Varga Zsolt 
az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 2-0, az FTC javára 

a további program 
3. mérkőzés: május 22, szerda, 19:00 - Komjádi-uszoda 
4. mérkőzés (ha szükséges): május 25., szombat, 17:00 - Nyéki-uszoda 
5. mérkőzés (ha szükséges): május 28., kedd, 20:15 - Komjádi-uszoda


Hozzászólások