Ráúszás - A címvédő FTC került előnybe az OSC-vel szemben a férfi pólódöntőben
A címvédő FTC került előnybe az OSC-vel szemben a férfi pólódöntőben
Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A címvédő FTC került előnybe az OSC-vel szemben a férfi pólódöntőben

Takács MártonTakács Márton
2019/05/11 11:15
A címvédő Ferencváros két góllal, 8-6-ra nyert az OSC ellen a férfi vízilabda OB I döntőjének első mérkőzésén, pénteken.

Elkezdődött a bajnoki döntő, amelynek első felvonásán az FTC az eltiltott Varga Dénes és az ujjtörést szenvedő Slobodan Nikic nélkül volt kénytelen kiállni. A trombózison áteső Mezei Tamás visszatért, de közel sem kaphat még annyi terhelést és játékpercet három hónapos kihagyást követően, így centerprobléma is növelte Varga Zsolt gondjait. A többet pihenő OSC komplett csapattal indult harcba a trónfosztásért. Előzetesünkben szoros párharcot vártunk, inkább ferencvárosi sikerrel.

Ehhez tett egy lépést a Fradi az első mérkőzésen. Bár a nyitó negyedben sok túlhelyezett lövést láttunk mindkét együttestől, kevés jó megoldást láthattunk, az emberelőnyök sem mentek jól, így 1-1-re végeztek a felek. A második nyolc percben Hárai Balázs folytatta remek centerjátékát, folyamatosan szállította az emberelőnyöket, Erdélyi Balázs két büntetőt is értékesített, de csak a másodikat adták meg, az elsőnél Tóth Imre játékvezető szerint bemozdult, túlságosan előre jött az újbudaiak 9-ese. Vámos Márton két szép átlövésgóllal jelentkezett, a túloldalon Sava Randjelovic értékesített egy fórt, így 4-3-mal fordulhattak a felek.

Sedlmayer.jpg Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A nagyszünet után az FTC-nél a bekkek, az OSC-nél a centerek kerültek a kipontozódás szélére, ebből az OSC jött ki jobban - Pohl Zoltán, Nikola Jaksic, Jansik Szilárd és Gór Nagy Miklós is kiszállt végleg a Fradiból -, de a meccset a Ferencváros nyerte meg. 5-5 után Vámos a harmadik találatát is megszerezte, ezúttal egy szabaddobást vágott be messziről, és talán ez lehetett a fordulópont, az a momentum, amelyet a Fradi megragadott és élt is vele. Ezen a mérkőzésen ő jelentette a különbséget a két csapat között, mert játékban ezúttal nem volt nagy differencia köztük, de a a döntő helyzetek kihasználásában igen. Jó példa volt erre Sedlmayer Tamás két szép emberelőnyős gólja a záró felvonásban, 5-5-ről csinált egy 3-0-s sorozatot a Fradi, Kovács Gergő már csak szépíteni tudott fórból 11 másodperccel a vége előtt, így 8-6-ra győzött a címvédő.

Az OSC ismét hadilábon állt az emberelőnyök kihasználásával (14/4), nagyon hiányoztak nekik Manhercz Krisztián (1/0), az utóbbi időben remeklő Drasko Brguljan (3/0) és Salamon Ferenc (1/0) góljai. Hárai emberfeletti munkát végzett centerben, de hat lőtt találattal nem lehet legyőzni ezt a Fradit. 

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban 1-0-ra az FTC vezet, folytatás május 18-án szombaton a XI. kerületiek otthonában. Addig még szerdán vár egy moszkvai Bajnokok Ligája-túra a zöld-fehérekre, amely ellen Varga Zsolt is szót emelt - teljesen jogosan - a VLV-nek adott nyilatkozatában: "Annyiban viszont mindenképpen kihatással van a BL a döntőbeli teljesítményünkre, hogy hátra van még egy meccsünk a főtáblán, ráadásul utaznunk kell. Moszkvába megyünk a jövő héten és bár a mérkőzésnek nincs tétje, kétszer hat-hét órát biztosan utazni fogunk, ez biztosan nehezíti a helyzetünket. A BL-meccs miatt nekünk egy napunk lesz arra, hogy a bajnoki döntő második fordulójára felkészüljünk, míg ellenfelünknek erre öt nap áll rendelkezésre. Nem szerencsés, hogy ez előfordulhat, jó lenne, ha a versenynaptár kialakításakor megoldanák az illetékesek, hogy ne alakulhasson ki ilyen szituáció."

E.ON férfi vízilabda-bajnokság, rájátszás, döntő, 1. mérkőzés
FTC-Telekom - A-Híd-OSC-Újbuda 8-6
(1-1, 3-2, 2-2, 2-1)
Komjádi-uszoda, vezette: Tóth I., Füzesi Zs. 
FTC: Vogel S. - Vámos 3, Mezei, Jaksic 1, Younger 1, Jansik Sz., S. Mitrovic. Csere: Sedlmayer 2, Kállay 1, Pohl, Német, Gór-Nagy. Vezetőedző: Varga Zsolt 
OSC: B. Mitrovic - Brguljan, Manhercz, Randjelovic 1, Salamon, Bundschuh, Hárai 1. Csere: Kovács G. 1, Seman, Tóth M., Erdélyi 2, Ubovic, Burián 1. Vezetőedző: Vad Lajos
az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0, az FTC javára 

a további program 
2. mérkőzés: május 18., szombat, 13:45 - Nyéki-uszoda 
3. mérkőzés: május 22, szerda, 19:00 - Komjádi-uszoda 
4. mérkőzés (ha szükséges): május 25., szombat, 17:00 - Nyéki-uszoda 
5. mérkőzés (ha szükséges): május 28., kedd, 20:15 - Komjádi-uszoda    

Hozzászólások