Ráúszás - A bronzért játszhatnak férfi pólósaink is az egy nagyon rossz negyeddel elveszített vb-elődöntő után
A bronzért játszhatnak férfi pólósaink is az egy nagyon rossz negyeddel elveszített vb-elődöntő után
Fotó: Derencsényi István/FINA/waterpolo.hu

A bronzért játszhatnak férfi pólósaink is az egy nagyon rossz negyeddel elveszített vb-elődöntő után

Takács MártonTakács Márton
2019/07/25 13:13
A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-10-re kikapott az olaszoktól a kvangdzsui világbajnokság elődöntőjében, így  a bronzéremért játszhat szombaton a címvédő horvátokkal. 

Bő egy éve, 2018. július 18-án a barcelonai Európa-bajnokság csoportkörében a magyar csapat kiütéses, 12-5-ös vereséget szenvedett az olaszoktól. Märcz Tamás az Eb-n a nyolcadik helyen végző együttese azóta megnyerte a Világkupát és az Európa-kupát is, utóbbi zágrábi elődöntőjében 12-11-re viszont a mieink nyertek úgy, hogy Hárai Balázs sérülés miatt hiányzott, az egyetlen centerünk, Német Toni pedig már az első negyedben két kiállítással állt. 

Hárai most ott volt a vízben, mondjuk a harmadik negyedben kipontozódott. Nagyszerűen kezdte a meccset a magyar válogatott, 4-2-re vezetett az első negyedben, az első három kapuralövésünkből gól született, a játékrészt 4/4-es emberelőnyös mutatóval zártuk. Magabiztosak voltak Manhercz Krisztiánék, mindenki tette a dolgát, domináltunk a mérkőzést. Ez alapján pláne nem láttuk jönni a második nyolc percben történteket, amelyet 5-1-re bukott el a magyar csapat. A vb-n addig néma Gonzalo Echenique kedvére lőhette a góljait - végül négyig jutott -, figyelmetlenségek és pontatlanságok jellemezték a mieink védekezését, így egy perc alatt kiegyenlítettek az olaszok. Sőt, végül a nagyon gyorsan produkált 4-0-s sorozatukkal 7-5-re átvették a vezetést, amelyet többé már nem tudott magához ragadni a Märcz-csapat. 

Pohl.jpg Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nagy Viktor sem védett jól, így viszont már elég rosszul nézett ki a parti. Az extrát játszó Mezei Tamás IFA-val szállította a kiállításokat, de nem tudtak hatékonyan élni a lehetőséggel Jansik Szilárdék. Ő például két ziccert is elhibázott, Bátori Bence pedig 6/0-s lőlappal zárta a meccset. Manhercz Krisztián egy gólt szerzett ugyan, és bár Varga Dénes ott volt a kezdőben, de törött ujjal játszva ezúttal kapura sem lőtt, így a kapásoldalunkról összesen egy (1!) gól született. Túlságosan féloldalas volt a támadójátékunk, mindenki az egész vb-n szenzációsan játszó Vámos Márton, Zalánki Gergő kettőstől várta a megoldást. Ők megint meglőtték a maguk adagját - mindketten dupláztak -, de az olaszok is tudták, hogy rajtuk múlik a legtöbb. 

Nagy Viktor közben megsérült, és bár Vogel Somának bravúrja is volt a kapuban, volt olyan kapott gól, ami az övé volt. 7-7-nél sikerült béerni Olaszországot, az ismét hatalmasat teljesítő Angyal Dániel és Jansik centerezett innnentől sokat, de Alessandro Campagna együttese lőtt két gólt, és 7-9-nél megint futni - úszni - kellett az eredmény után. Voltak labdáink az egyenlítésre, de 9-11-nél és 10-12-nél megint kettő volt közte. Túl sok volt a kapott gól, és azt a gólszámot ezúttal nem sikerült ellensúlyozni.

Ez maradt a végére is, a remek első negyedet egy pocsék második követte, és bár sikerült kiegyenlíteni, már nem tudta ismét magához ragadni a kezdeményezést a túlságosan is a két balkezes átlövöjében bízó magyar csapat, amely kevesebb hibát elkövetve és jobb helyzetkihasználással így is legyőzhette volna a Di Fulvio és Echenique vezette olaszokat.

A szombati bronzmérkőzésen így megismétlődik a két évvel ezelőtti margitszigeti döntő, Märcz Tamás együttese a spanyoloktól vereséget szenvedő horvátokkal találkozik - közép-európai idő szerint 10 órakor.

18. FINA világbajnokság, Kvangdzsu
vízilabda, férfiak 
elődöntő
Magyarország-Olaszország 10-12 (4-2, 1-5, 2-2, 3-3)
Gólszerzők: Vámos 2, Zalánki 2, Angyal 2, Pohl, Sedlmayer, Manhercz, Hárai, ill. di Fulvio 3, Ecenique 4, Figari 2, Bodegas, Figlioli, Luongo 

további eredmények
elődöntő

Spanyolország-Horvátország 6-5

az 5-8. helyért
Szerbia-Németország 12-12 - ötméteresekkel 5-4
Ausztrália-Görögország 9-8

a 9. helyért
Montenegró-Egyesült Államok 14-15 

a 11. helyért
Japán-Dél-Afrika 15-5

Hozzászólások