Ráúszás - 25 éve nyerte meg a BEK-et a '90-es évek legendás pólócsapata, a Benedek Tibor repítette UTE
25 éve nyerte meg a BEK-et a '90-es évek legendás pólócsapata, a Benedek Tibor repítette UTE
Fotó: Nemzeti Sport

25 éve nyerte meg a BEK-et a '90-es évek legendás pólócsapata, a Benedek Tibor repítette UTE

Takács MártonTakács Márton
2019/04/12 09:25
25 évvel ezelőtt, 1994. április 12-én nyerte meg a BEK-et a Catalunya ellenében az UTE férfi vízilabdacsapata. Cikkünkben felelevenítjük az Újpest negyedszázaddal ezelőtti fantasztikus menetelését, melyben Csurka Gergely beszámolói mellett a korszakos lila-fehér gárda két akkori játékosa, Benedek Tibor és Szabó Zoltán volt a segítségünkre. Múltidézőnk.

E sorok írójának a szöuli olimpia volt az első nagyobb sportélménye, de vízilabdával kapcsolatos emlékeink nem maradtak az 1988-as ötkarikás játékokról. A barcelonairól már igen, főleg a torna gólkirálya, Benedek Tibor miatt, lenyűgözött minket a játéka. Aztán rácsatlakoztunk a klubvízilabdára is, úgy 1993, 12 éves korunk óta követjük a magyar pólót, és Benedek miatt az 1990-es években kiemelten figyeltünk az Újpest szereplésére, az 1994-es BEK-menetelésük meghatározó szerepet tölt be az életünkben. 25 év elteltével is.

Az hagyján, hogy minket ennyire foglalkozott ez a szupercsapat, amely abban az évtizedben nyert három LEN-kupát, zsinórban három BEK-finálét játszott és európai Szuperkupát is nyert, de például a nagy Újpest miatt a később két olimpiai aranyérmet is szerző Gergely István és öccse, Mihály is miattuk utazott Szlovákiából Budapestre, hogy láthassa élőben a legjobb vízilabdát játszó csapatot, Gergely Misi később aztán játékosként is erősítette az UTE-t. De saját bevallása szerint Szivós Mártont is lenyűgözte a lila-fehérek játéka, a már két szuper filmet rendező Reisz Gábor pedig az UTE ifijében testközelből csodálhatta Benedekéket, erről mesélt is a vele készített interjúnkban

Vincze.jpg Fotó: Nemzeti Sport/Arcanum

A nagy Újpest felépítésében kulcsszerep jutott Görgényi Istvánnak, aki 1984-ben lett az Újpest edzője, és itthon teljesen új módszerekkel kezdett el dolgozni (nem mellesleg, amikor Benedek Tibor szövetségi kapitány lett, Görgényi segített neki a tanácsaival, a tőle tanultakat alkalmazta is a nemzeti együttesnél). A VLV-nek 2015-ben adott interjújában így beszél erről:

"Például minden héten háromszor tornaterembe mentünk. A mozgásos játék híve voltam és a sportágra jellemző mozgásokat a fejlődés érdekében elkezdtem elemeire bontani, ezeket az elemeket egyenként vizsgálni és ennek alapján edzéseket tartani. Az akkori, teljesen fiatal csapattal olyan stílusú játékot kezdtünk játszani, amire a többiek nem tudtak válaszolni, egyszerűen 'szétmozogtunk' minden csapatot. 1986-ban úgy nyertünk bajnokságot, hogy egyetlen válogatott játszott nálunk."

Majd 1989-ben a klubhoz szerződött Benedek Tibor, aki 2013 decemberében ezt mondta erről egy óbudai beszélgetésen: "Hívott a Vasas, a Spartacus és az UTE. A Vasas és a Spartacus 20-20 ezer Ft-ot ajánlott, az UTE 10 ezret. Tehát nem a pénz döntött." Benedekkel együtt jött Varga Zsolt is, Vincze Balázs már régebb óta ott játszott, ahogy például Vigvári Csaba vagy Dala Tamás, a most az UVSE-ben pólózó tehetségek, Vigvári Vendel és Dala Döme édesapjai és Gál András. Görgényi átvette Ratko Rudic tudományosságon alapuló edzésmódszereit is, "és akkor én elkezdtem ezt bevezetni az Újpestben, Kovács Pista folytatta, ő volt az asszisztens edzőm az utolsó évben."

A legnagyobb sikereket már Kovács István vezetésével érte el az UTE, így az 1993-as LEN-kupa-győzelmet is, a friss alapítású sorozatot magyar klub nyerte meg először. Majd 1986 és 1991 után 1993-ban is magyar bajnok lett az Újpest - innentől, és ezzel együtt - zsinórban háromszor, így ismét indulhatott a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban, és ha már ott volt, meg is nyerte a BEK-et. De még milyen meneteléssel!

A sikerben kulcsszerep jutott a szezon előtt Szegedről Újpestre igazoló Szabó Zoltánnak, aki már első újpesti évében tarolt.

"Az egyetlen magyar játékos vagyok, aki úgy lett BEK-győztes és Szuperkupa-aranyérmes, hogy nem voltam előtte magyar bajnok. Már az 1992-es soproni junior Európa-bajnokság alatt szóba került, hogy az Újpestben is játszhatnék. De akkor még szerződésem volt a Szegeddel és egyetemre is jártam. Egy év múlva újra érdeklődtek az újpestiek, és nem nagyon gondolkoztam, hogy szakmailag megérné-e oda szerződnöm. Sikerült minden kérdést megoldani, az egyetemet is, így az Újpesthez igazoltam. Fiatal voltam még, 21 éves, amikor még sok mindent akadály nélkül lát az ember. Ismertem a csapatot, Benedek Tiborral három évet együtt játszottam az utánpótlás-válogatottakban, Gál Andrással pedig az Universiadén. Nem voltak tehát idegenek számomra, természetesen tűnt, hogy velük játszhatok, miközben iszonyú büszke is voltam rá, hogy megkerestek, ráadásul feküdt is nekem az UTE játéka. Persze minden magyar pólós álma, hogy olimpiai bajnok legyen, de idővel szelídülnek az álmok, az enyém is."

A selejtezőben például kikaptak Benedekék attól a Catalunyától, akikkel szemben a kétfelvonásos fináléban majd veretlenek maradnak később. Csurka Gergely írja a sportág bibliájában, az Aranykorban ezeket a sorokat (tőle idézzük az összes tudósítást a könyvéből): 

"Az UTE együttese az elmúlt évi BEK-finálét csupán hosszabbításban elvesztő Mladost Zagreb elleni csatára készülődött. Nem állították a fiúk, hogy vérmes reményekkel. Igaz, azt sem, hogy feltett kezekkel. Egy biztos, a papírforma a horvátok három-négygólos sikerét ígérte. Néha azonban előfordul, hogy nagy hirtelen, szinte önmagukat is meglepve, egy sportegylet tagjai megtalálják a ritmust, az összhangot, a tökéletes harmóniát. És onnantól történhet bármi, letéríthetetlenül és megállíthatatlanul menetelnek végig az úton. Valami hasonló történt az Újpest együttesével, amikor néhány másodperccel az első támadás végét jelző duda előtt Vincze Balázs tíz méterről ejtett egy gólt Danko Rebicsnek. Ettől fogva a lilák egyszerűen nem tudtak téveszteni, csak mentek, mentek, mentek - vethettek nekik bármennyi gáncsot. Pedig a Nakosz-Caputti bírópáros próbálkozott becsülettel. Ha a Mladost uszodában a hazai gárda 17-szer játszhat emberelőnyben, ellenfele pedig csupán 5-ször, az az esetek túlnyomó többségében elég szokott lenni a sikerhez. A negyeddöntő első felvonásán a vereség elkerüléséhez is kevés volt. Benedek és Dala ismét varázsolt, amit pedig a friss szegedi szerzemény, Szabó Zoltán művelt... A meccs akkor dőlt el véglegesen, amikor egy nyilvánvaló sarokdobás helyett a hazaiak kapták meg a labdát, így a kornerhez induló Szabó nem kis hátránnyal eredt embere után. Miközben visszafelé tempózott, egyszercsak elépottyant a labda. Istenkém, nem lehet minden indítás pontos. Szabó azonnal felismerte a lehetőséget, visszafordult, aztán a gólpasszt úgy köszönte meg a kapusnak, hogy egy Szegeden tanult piszkos kis trükkel a fejére pattintotta a labdát, ami onnan kacsázott a hálóba. Rebics ekkor önként 'kijelentkezett" a csapatból, ám helyettese, Skolnekovics sem tudott csodát tenni. Végül úgy nyertek a lilák 14-12-re, hogy még átkozódhattak is, hiszen már 12-7-re is vezettek. Zágrábban, a BEK tavalyi finalistája, Európa legeredményesebb klubcsapata ellen. Csoda-e, hogy a meccshez afféle harci zenét szolgáltató rezesbanda tagjai a negyedik negyed közepén abbahagyták a tülkölést a rajtkövek mögött, és szedelőzködni kezdtek?"

Vajon hogy élte meg ezt a meccs hőse, Szabó Zoltán? Így: 

"A Mladost otthonában játszott meccs a legemlékezetesebb, amelyen három gólt lőttem. Ott fordult meg a csapat saját megítélése is. Nem, hogy ellenszélben kellett játszanunk Zágrábban, hanem 5-ös erősségű hurrikán támadta meg a medencét. Azt a mérkőzést szoktam emlegetni a szegedi tanítványainknak is, miszerint mindent el kell viselni. Az a Mladost veszélyt jelentett bárkire. És a címvédőt ki kell ütni, hogy pontozással nyerjünk. Abban az évtizedben háromszor is megnyerték a BEK-et a zágrábiak, az előző évben döntősök voltak. Ott játszott a Szöulban olimpiai bajnok jugoszláv válogatott fele, a pályafutásuk csúcsán voltak. Úgy tudtuk őket megverni, hogy a kiállítási arány 18/5 volt a javukra. 14 gólt lőttünk, amiből vagy kilenc akcióból szerzett találat volt. Azt üzentük, hogy itt vagyunk.”

Visszaadjuk a szót Csurka Gergőnek: 

"A visszavágó már nyögvenyelősebbre sikeredett - vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy ez volt a vajúdás, miközben egy nagycsapat született. A horvátok keményen tartották magukat, vezettek is, az újpestiek azonban a három gólt lövő Benedekkel, valamint a parádésan védő Mátéfalvyval az élen felvették a kesztyűt, és a 6-6-os döntetlennel kiharcolták az elődöntőbe jutást."

Az elődöntőben a Posillipo Napoli próbált a lila-fehérek útjába állni, kevés sikerrel.

"A violákat úgy engedték el itthonról, hogy ha lehet, ne kapjanak ki nagyon Nápolyban. Elvégre a világot uraló Itália legjobbját, a Posillipót vezérelte a Kovács-legénység útjába a sors. És a világot uraló együttesben négy olasz (Gandolfi, a Porzio-fivérek, Fiorillo), egy jugoszláv olimpiai bajnok (a kapus, Sostar) 'húzódott meg', plusz a hazai kiegészítők mellett két balkezes klassziscenter, régi ismerősünk, Polacik, továbbá az amerikai Humbert. 

A magyar póló jelenlegi, felívelő szakaszában nem tett volna jót a visszaszerzett hírnévnek, ha most beleszaladunk a késbe. Annál is inkább, mert Franco Porzio a helybéli lapban előre bejelentette: 'Késsel a szánkban szállunk vízbe az újpestiek ellen!' Lenyelettük velük. A szurkolóikkal pedig az ádámcsutkájukat. Amikor a harmadik negyed után bajnokcsapatunk a túlsó kispad felé botorkált, egy hazai drukker átnyúlt a korláton, és elkapta Nitsovits Tamás kezét. Megszorította - őszintén gratulálva. A kopasz balkezes fenomenálisan játszott. Ugyan a másik két suta mögött a harmadik helyre szorult, ám ezen a mérkőzésen egyszer bement - és attól kezdve nem lehetett kivenni. Hármat lőtt, Sostar csak kereste a labdát. Rajta már csak Benedek Tibor tett túl. Egy ötössel. Nápolyban lőtte, a Posillipónak - ennél több méltatás aligha szükséges. És a dudát követően - akárcsak Zágrábban - megint Mátéfalvy Csaba hordta le az egész bagázst őszinte felháborodással, hogy nem tudnak rendesen koncentrálni. Merthogy 11-9-ről adtuk 11-11-re a találkozót..."

Benedek.jpg Fotó: Nemzeti Sport/Arcanum

És hogy nézett ez ki belülről? Szabó Zoltán megmondja:

“A Posillipo a fél olasz válogatottat, plusz Sostar kapust jelentette. Leírhatatlan hangulat uralkodott a nápolyi meccsünkön. Török László volt a rádió riportere, valahol megvan magnókazettán a közvetítése, olyanokat mondott, hogy 'elnézést, most nem látok semmit, mert ráléptek a fejemre', meg hogy 'most pénzérmékkel dobálóznak a szurkolók, duplán jobban járnánk, ha papírpénzzel tennék, mert nem fájna és többet is érne'. Az itthoni visszavágó hosszabbítását 4-0-ra nyertük meg, Vogel Zsolt is gólt lőtt a ráadásban. Nem lehet elmesélni az érzést, amit a szurkolók okoztak. 21 évesen is kezdett eluralkodni az az érzés az emberen a medencében és a parton, hogy ezért megérte minden, a sok munka is.”

Vissza Csurka Gergő tudósításához:

"A visszavágóra már szinte tökéletesen megtelt a Komjádi - és akik kimentek, vagy akik  a tévén nézték a találkozót, egyöntetűen megállapíthatták, ennél káprázatosabb csatát aligha fognak látni ebben az évben, holott még csak márciust mutatott a naptár.

Őrült derbi volt, leírhatatlan izgalmakkal. Benedek ismét hátára kapta a társaságot, lőtt egy hármast, a harmadik negyed után már 7-4-re vezetett a lila had. Hanem akkor az olaszok megrázták magukat, és feljöttek 7-7-re. Sőt, támadtak is, de nem jutottak sokra, megindult az UTE, Benedek pedig egy zseniális visszaugrásból negyedszer is mattolta Sostart, aki a sapkát is letépte a fejéről éktelen dühében. Később mi téptük a hajunkat, hiszen az olaszok egyenlítettek, és Gál bombáját követően, 20 másodperccel a duda előtt hosszabbításra mentették a heroikus ütközetet. A ráadásban viszont állva hagytuk őket: Nitsovits húzott egyet, majd Benedek a rázuhanó emberek közül tette ki Vogelhez a labdát, aki nem tévesztett. A második három percben pedig az emberhátrányban szenzációsan záró újpesti fal tizenötödszörre is mentett (20/5 volt az olaszok mutatója), Vincze meglógott, ejtett, ráadásképp Dala is lőtt egyet, a 4-0-ra nyert hosszabbítással pedig az UTE bejutott a BEK-döntőbe - tíz év után, első magyar gárdaként."

Az egész BEK-sorozatban lenyűgöző teljesítményt nyújtó Benedek Tibornak ez a legemlékezetesebb meccse abból az évből. Az elődöntős párharc két felvonásán összesen kilenc (9!) gólt lőtt.

“Ami nagyon megmaradt, az az itthoni Posillipo-meccs. Hosszabbításban dőlt el, fantasztikus érzés volt az megnyerni. A mai napig borsódzik attól a hátam, amikor elindult a lefordulás-rohamunk, a közönség elkezdett őrjöngeni, mi meg átmentünk mindenkin. Ment vagy a Vincze, vagy a Dala, vagy én, fordultunk le belőle. Az egy nagyon jó Posillipo volt, és az olasz válogatott ellen abban az időben szenvedtünk. Az az Újpest egy átmenetet jelent a mai napig az én fejemben a nagyon hosszú kudarcos évek és a nagy sikerek között. Az UTE volt az, amely kilendítette az állóvízből a maga dinamizmusával és játékával a magyar vízilabdát. Utána kikaptunk ugyan két BEK-döntőben is, de baromi hálás volt akkor is a közönség. Nagyon szerettek minket, nagyon jó viszonyt is ápoltunk az újpesti szurkolókkal, akik a mai napig emlékeznek ezekre a mérkőzésekre, ráadásul felnőtt egy generáció azóta. Egy csodálatos élmény az a sikerünk, egy nagyon szerethető csapat voltunk, egymást is nagyon szerettük, miközben nyilván köztünk is voltak konfliktusok, ahogy minden csapatban. De összességében egy nagyon összetartó és állandóan együtt programokat szervező csapat volt a miénk. Ha tudjuk, ezt a 25. évfordulót is meg fogjuk majd ünnepelni.”

A két mérkőzéses finálé első felvonását Budapesten rendezték március 26-án, a visszavágóra pedig Barcelonában került sor április 12-én, vagyis idegenben ünnepelhette fantasztikus sikerét az Újpest az ellen a Catalunya ellen, ahol a jugoszláv Gocanin Szöul ötkarikás bajnokaként, míg Pedrerol, Payá, Pedro García, Abarca és legfőképpen az évtized egyik legzseniálisabb kapusa, a tragikusan fiatalon, 2006-ban mindössze 37 évesen elhunyt Jesús Miguel Rollán spanyol válogatottként pólózott. 

Megint Csurka Gergő következik:

"Miután a szurkolók átvergődtek a Komjádi előtti piaci forgatagon - a tévé szombaton 11-től tudott közvetíteni -, odabent az uszodában egyik ámulatból a másikba eshettek. Az újpestiek ugyanis minden addigit felülmúló produkcióval játszották le a színről a spanyolokat. Decemberben, a selejtezőben még szenvedtek ellenük. Azt a lélektani előnyt sem tudták érvényesíteni, hogy a bírónak 'csivitelő' kapust, Rollánt cserével kiállították. 

Rollán most négyszer hét percig volt a vízben. Ám kissé alárendelt szerepet osztottak rá. Nézte, amint Dala Tamás ötöt súvaszt neki, a legkülönfélébb helyzetekből. Négyesből, előnyből, megúszásból, távolról. Aztán még távolabbról. A támadóidőt jelző órán vészesen pörögtek a másodpercek, Andrics, a vendégek mestere már feltett kézzel mutatta, hogy akkor figyelem, most forduljon mindenki - ám egy villanás, és a magasba tartott edzői kar aláhullott a megrökönyödéstől. Dala tíz méterről találta telibe úgy a felső sarkot, hogy annál tökéletesebben úgy elvben, mint gyakorlatilag lehetetlenség. S minthogy a lilák másik három kulcsembere, Benedek, Gál és Vincze végre egyszerre érte el a csúcsformáját ezen a napon, csupán a különbség lehetett kérdéses: közte öt után még faragtak valamicskét a katalánok (10-6), ám ők is tisztában voltak azzal, üres szólam eztán a kupagyőzelem hangoztatása. Azért hangoztatták, de Kovács István, az újpestiek mestere csupán mosolygott: 'Lehet, hogy a Catalunya nyeri a BEK-et. Csak nem az idén.'

UTE_Catalunya.jpg Fotó: Nemzeti Sport/Arcanum

Nem volt nagy művészet megjósolni. Ahogy a barcelonai meccs indult... Vincze egy megúszás végén nem lőtt, nem ejtett - pöckölt. Rollán a visszavágóra összekuporgatott önbizalma ezáltal semmivé is lett, a meccs pedig lila gálává alakult. Ugyan Andricsék rendkívül rendkívül egyszerű haditervet eszeltek ki - negyedenként ledolgozunk egy gólt, aztán nyerünk a hosszabbításban -, ám ez legkésőbb a harmadik negyed végén megdőlni látszott, hiszen ekkor az újpestiek vezettek 9-7-re. A Mátéfalvy - Rázga, Gál, Dala, Benedek, Vincze, Bene, Zantleitner, Szabó Z., Fazekas, Vogel, Nitsovits, Kovács Z. összeállítású szupergárda a gálázás végére átment gálánsba, megengedte, hogy fordítsanak a spanyolok, igaz, Dala 12 másodperccel a befejezés előtt tett arról, hogy a veretlenség mégse vesszen oda (11-11). 

Ritka nagy fölénnyel nyerte meg tehát a trófeát a klubtörténet legnagyobb sikerét elérő újpesti együttes, amelynek kapitánya, Mátéfalvy Csaba Schmitt Páltól, hazánk spanyolországi nagykövetétől vehette át a hatalmas serleget, majd a csapat a Barcelonáig elbuszozó majd százfőnyi újpesti drukkerhaddal ünnepelt, feledhetetlen perceken át. Avagy itt, a kies Hispániában hangzott igazán remekül a kórus: 'UTE ollé!...' S hogy mindenki otthon érezze magát, este a vacsoránál a Sipos vendéglő főnöke, Fejér Miklós a hazulról szállított libamájat szervírozta a társaságnak, hófehér zsírban úsztatva - természetesen lila hagymával." 

A lila-fehérek sikerének összetevőit kérésünkre Szabó Zoli és Benedek Tibi is összefoglalta. Jöjjön előbb a szegedi szakértő megfejtése:

“A Catalunya elleni döntőre mindent félretettünk. Mindenki nagyon akarta a sikert. Mindent meg akartunk tenni azért, hogy a magyar vízilabda kilépjen abból a mederből, amiben benne ragadt. Ezzel a sikerrel szintet lépett itthon a sportág, bár a fejlődés már az előző évi sheffieldi Eb-ezüsttel elindult. Ha valaki a 100%-ból csak 96-ra lement akár csak egy edzés egyetlen percében, a többiek már rászóltak, hogy ezt ne tegye. Az önmotiválás, az önhajcsárkodás, az önmegvalósítás miatt volt olyan jó az a csapat. A csapatban mindenki tudta a feladatát, a húzóemberek és a kiegészítő játékosok is."

"És hát ott volt Benedek Tibor, aki mindig meglőtte a maga két-három gólját, szinte fel se tűnt, amikor ötöt vágott. Csak meg kell nézni a kupaátadáskor hogy nézett ki, ahogy fél kézzel tartja a többkilós trófeát, miközben magából kikelve üvölt. Ha Tarzan alakítására ott és akkor castingoltak volna, övé a szerep."

"Olyan szurkolótáborunk volt, amely előtt egyszerűen sosem volt szabad kikapnunk. Kiváltság volt előttük játszani. A finálé előtt két órával már telt ház volt a Komjádiban. Már akkor hatalmas tombolás volt, amikor még csak melegíteni mentünk az uszodába. Sosem felejtem el azt sem, amikor a barcelonai visszavágón 500 métert kellett megtennünk gyalog a szállodától az uszodáig, és az útvonalon gyakorlatilag sorfalat álltak nekünk az újpesti szurkolók lila-fehér zászlókat lengetve. Nem lehetünk eléggé hálásak nekik!"

Itt egy videó az elődöntő és a finálé első meccsének összefoglalójáról Knézy Jenővel ("Lődd be, Dala Tamás! Belövi, szófogadó fiú."),  a kupaátadásról és az őrületes reptéri fogadtatásról, Benedek Tibor, Dala Tamás és Vincze Balázs nyilatkozatával. A síró, örömkönnyeket hullajtó Újvári László (Pinokkió) is feltűnik a felvételeken, az eddigi egyetlen magyar műugró Eb-győztes masszőrként tevékenykedett a lila-fehérek mellett, Dalával ápolt igen jó, zrikákkal teli barátságot.

Az elképesztő szurkolótábor szerepét Benedek Tibi is kiemelte, ő mélyebb szakmai elemzésbe is belement.

"Volt egy nagyon speciális stílusunk, a lefordulásos játék. Kiálltunk nem teljesen külső körös zónába, hanem ilyen fél M-zóna-szerűségbe, és rengeteg lefordulásgólt lőttünk. Centerjátékban pedig Bene Andris sokszor például kiment, én meg bevittem egy gyengébb védőt, tehát egy teljesen más stílusú vízilabdát játszottunk, mint ami általában megszokott volt. Valahogy nagyon jól megtanultuk egymást figyelni. Nyilván volt Vincze Balázzsal az a nagyon jó játékkapcsolatom, ami legendás lett. Egyszer kapott is tőlem ajándékba egy összevágást, amit ezekből a gólpasszokból csináltam neki. És olyan lövőink, bekkjeink - Rázga vagy Zantleitner - voltak, akik nem világsztárok, de nagyon motivált játékosok voltak. Mindenki, amit jól csinált, azt nagyon jól csinálta, speciális dolgokat. Gál Andrásnak például föl lehetett nagyon magasra dobni a kapufához a labdát, ami akkor nem volt olyan gyakori a magyar vízilabdában. A csapat szerkezete is nagyon egységes volt, Kokó hagyta a csapatot játszani, nem erőltette rá a saját akaratát, azt játszhattunk, amit igazán jól tudtunk csinálni. Ez éveken keresztül nagyon jól működött."
"A közönséggel való viszonyunk mindig kiemelkedő volt. Annyira különleges dolog volt, hogy mindig megtelt a Komjádi. Sose volt ott olyan hangulat, mint akkor. Egy Fradi-Újpesten vagy egy Vasas-Újpesten is hátborzongató érzés volt mindig játszani. Ez maradt meg a leginkább abból az időszakból."
Az UTE BEK-győztes csapata:
Bene András, Benedek Tibor, Dala Tamás, Fazekas Zoltán, Gál András, Kovács Zoltán, Mátéfalvy Csaba, Nitsovits Tamás, Rázga Zoltán, Szabó Zoltán, Vincze Balázs, Vogel Zsolt, Zantleitner Tamás
(edző: Kovács István)

UTE_BEK_1994_Catalunya.jpg Fotó: Nemzeti Sport/Arcanum


Hozzászólások