Ráúszás - 20 éve ők ketten voltak a pólóválogatott ügyeletes poénfelelősei, most a szövetséget vezetik
20 éve ők ketten voltak a pólóválogatott ügyeletes poénfelelősei, most a szövetséget vezetik
Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

20 éve ők ketten voltak a pólóválogatott ügyeletes poénfelelősei, most a szövetséget vezetik

Takács MártonTakács Márton
2019/02/27 10:45

Szeptember 30. óta a játékosként kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila a Magyar Vízilabda-szövetség új elnöke. Főtitkárként az MVLSZ elnökségének február 26-i döntésének értelmében az a Kovács Zoltán segíti munkáját, aki vele együtt lett kétszer is Eb-aranyérmes Sevillában és Firenzében, illetve világbajnoki ezüstérmes 1998-ban. Kettejükről legendás történetek keringenek az 1997-ben összeálló és lassan mindent megnyerő válogatott első éveiből, ezeket is összegyűjtöttük cikkünkben.

Kemény Dénes lemondása után az ő korábbi játékosa, a vele kétszer olimpiát és Európa-bajnokságot, egyszer világbajnokságot nyerő Vári Attila lett az MVLSZ első embere. Az egykori világklasszis bekket egyhangú döntéssel választotta meg a közgyűlés tavaly ősszel, megbízatása 2020. október 22-ig szól.

Megvan Kemény Dénes utódja, Vári Attila lett az új pólóelnök | Hosszabbítás

A játékosként kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila lett a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) új elnöke. A szervezet vasárnapi közgyűlésén, a Duna Arénában egyhangú döntéssel választották meg a sportvezetőt, megbízatása 2020. október 22-ig szól. A 2012 decembere óta MVLSZ-elnök Kemény Dénes idén májusban jelentette be, hogy ősszel távozik posztjáról.

Vári mindent elsöprő lendületű játékára, jellegzetes gólörömére sokan emlékezhetnek, és valószínűleg mindenkinek a sydney-i olimpia döntőjében szerzett legendás csavargólja jut eszébe róla először. Nem csak szerintünk ez minden idők egyik leglátványosabb találata, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos youtube-csatornájára tavaly augusztus utolsó napján kikerült egy videó minden idők tíz legszebb, olimpián szerzett vízilabdás góljáról. A kilencedik helyre jelölték Steinmetz Ádám az athéni elődöntőben az oroszoknak lőtt találatát, a második lett Vári Attila csavarja Sydney döntőjéről, az első pedig Szivós Márton zseniális gólja Londonból, a románokkal vívott meccsről.

Szivós Mártoné és Vári Attiláé az olimpiák két legszebb vízilabdás gólja - videó | Hosszabbítás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos youtube-csatornájára augusztus utolsó napján kikerült egy videó minden idők tíz legszebb, olimpián szerzett vízilabdás góljáról. A Top10-ben öt női és öt férfi gól szerepel, a válogatásban három magyar is helyet kapott.

De vissza a szövetséghez. Ahogy a VLV cikkében október elején olvashattuk, az elnökválasztást követően - elnökségi döntés alapján - jelentős változások történtek az MVLSZ vezetésében. A szervezet munkáját új főtitkár, Kollár Edina irányított ideiglenesen, aki akkor így nyilatkozott teendőiről: "Alapszabály-módosítást készítünk elő, amely szerint a főtitkári feladatkörök kicsit átalakulnak majd. A főtitkár a jövőben a szakmai teendőket intézi, az iroda működtetését szolgáló jogi, pénzügyi és más, ilyen jellegű feladatok ellátására pedig egy ügyvezető igazgatói tisztséget hoz létre várhatóan a közgyűlés. Engem azzal bízott meg az elnökség, hogy készítsem elő ezt a módosítást és ebben az átmeneti időszakban irányítsam a munkaszervezet tevékenységét. Ha elfogadják az új alapszabályt, akkor új főtitkárt fognak választani, aki a "vízilabdából jön", mert én egyébként közgazdász vagyok, eddig az állami sportirányításban dolgoztam. Amikor ez a lépés megtörténik, akkor az én feladataim a létrehozandó ügyvezető igazgatói tisztség alá tartoznak majd, ez lesz az én szerepem, munkám a szövetségnél."

Nos, ő végül elnöki stratégiai tanácsadóként folytatja munkáját az MVLSZ-ben. A zuhanyhíradóban már akkor pletykálták, hogy az új főtitkár - az eggyel előbbi elődjéhez, Hesz Mátéhoz hasonlóan - valóban a sportágból érkezik, és Kovács Zoltán lesz az. És tényleg ő lett, épp Vári Attila születésnapján. Rá talán már kevesebben emlékeznek, pedig a '90-es évek szuper Újpestjével BEK-győztes, majd a Dominóval Euroliga-aranyérmes volt - Várival együtt -, szintén az UTE-val kétszeres LEN-kupa-első, és kétszeres Európa-bajnok (Kósz Zoltán mögött, mellett), vb-ezüstérmes kapusról van szó, hétszeres magyar és egyszeres török bajnok ráadásul.  

A sportág bibliájában, az Aranykorban több helyen is olvashatunk róla Csurka Gergely tudósításainak hála. Az UTE 1993-as LEN-kupa-győzelméből tevékenyen kivette a részét. A sorozat döntőjének első, a Komjádiban megrendezett mérkőzése után, amelyet 12-7-re nyer meg az Újpest, "a visszavágó rutinmunka volt (16-13, bár úgy megszórták a lilákat a bírók, hogy a végén Mátéfalvy kiment a mezőnybe, helyére pedig az ifjú Kovács Zoltán állt be - védett parádésan), azaz a KEK után ezt a trófeát is magyar együttes nyerte el az alapítás évében."

Az 1996-os BEK-menetelésben az elődöntőben jutott főszerephez: "ami azért volt feltűnő, mert Kovács István húzott egy merészet, és a rutinos, ám az új idényben kissé bizonytalankodó Mátéfalvy helyére a 22 esztendős Kovács Zoltánt állította a háló elé. Amikor a Gólya becenévre hallgató portás 6-3-nál kivédte Gandolfi négyméteresét, már tudni lehetett, a tréner jól döntött."

A Galatasaraynál tett kitérő után visszatért az Újpesthez, és 1999-ben tagja volt az ismét LEN-kupát nyerő gárdának. A négy között a Dubrovnik volt Godova Gábor csapatának ellenfele, ahol "Kovács Zoli még egy kis jutalomjátékot is megszavazott önmagának: egy ejtésnél inkább a kaput húzta le a labda helyett - viszont kivédte az ezért járó négyméterest..." A második meccsen "Kovács elkapta a ritmust, olyannyira,  hogy a negyedik negyedben a gárda legszilárdabb pontjává vált". 

2000-ben szorította csak ki őt a válogatottból Szécsi Zoltán, amihez egy sérülés is hozzájárult. 2001-ben óriásit nyújtott a Magyar Kupa döntőjében a Vasasban, de visszahozták mellé az FTC-ből Kósz Zoltánt, így átment a Honvédhoz, ahová meg Gergely Istvánt szerződtették le rajta kívül. 2005-ben, mindössze 31 esztendősen hagyta abba a védést. Az egyik legmegbízhatóbb, legsportszerűbb kapusként emlékezhetünk rá, azon kevés hálóőrök közé tartozott, aki gólt is szerzett. 10 éven át egy távközlési vállalatnál dolgozott, aztán a saját vállalkozását irányította.

Kovács_Zoltán_2003.jpg Kovács Zoltán a 2003-as Unicum-kupánFotó: Europress/AFP

Csurka Gergő Győzelemre születtek című könyvében szédületes sztorikat olvashatunk Kovács Zoltán és Vári Attila csínytevéseiről, ezeket elevenítjük fel most. 

Az 1997-es sevillai Eb-n járunk.

"A döntő napján különös dolgok történtek a Hotel Alcorában. 
Kora délután a pincérek tizenhárom leharapott fejű körtét leltek azon az asztalon, amelynél korábban a magyar válogatott tagjai étkeztek. 
Délután hat tájban aztán nagy tumultus támadt az első emeleten, amelynek folyosóján két magas, szőke rendőr egy 'Police' feliratú szalaggal körbekerített területen baljós ábrázattal szemlélődött. Előttük egy vérrel átitatott fehér lepel valami tetemféleséget takart, amely környékén különféle bűnjelek sorakoztak, természetesen megszámozva. Egy üdítőskupak, továbbá egy poroltó. A két nyomozó nyilván a kettő közötti összefüggés feltérképezésével foglalatoskodott, miközben rémült arcú szülők hajtották el a közelből kíváncsiskodó magzataikat, mások pedig hanyatt-homlok rohantak a szobájukba, telefonálni a rokonoknak: 'Képzeld, valakit meggyilkoltak a szállodánkban!'

Azt csak az igazán élesszeműek vették észre, hogy a tetthelytől nem messze egy beugróban tizenhárom pólós fetreng a röhögéstől, így díjazván társaik, Kovács Zoltán és Vári Attila tökéletesen élethű produkcióját. 

A lepet alatt ugyanis párnák voltak, a fehér gyolcson pedig ketchup, akár a hollywoodi stúdiókban. 
És hogy mi történt a körtékkel? 
Egy woodoo-szertartás keretében ők jelképezték a jugoszláv válogatottat. 
Merthogy ennél a csapatnál nemigen volt divat görcsök közepette várni a finálé közeledtét."

De a Kovács-Vári kettősnek nem ez volt az első közös nagyjelenete.

"Első közös galádságukra a '95-ös fukuokai Universiadén kerítenek sort. Először megszerzik a később érkező vívók szobájának kulcsát. Amikor a hosszas utazás után hullafáradtan beeső pengeforgatók elfoglalnák szállásukat, megdöbbenve tapasztalják, hogy egy félmeztelen vízilabdázó nyit ajtót, szájában fogkefével, miközben egy másik a háttérben épp lefekvéshez készülődik. Szerencsétlenek feldúltan rohannak le a hajnali órán a csapatirodára, hogy velük ne szórakozzanak, húszórás út után szeretnének végre lepihenni, erre rossz kulcsot adnak nekik. A morcos, álmatag szemű illetékes dúlva-fúlva felrobog, nyitja az ajtót, belül senki, minden a legnagyobb rendben, ahogy egy üres szobában elvárható. 'Jó volna, ha nem ébresztenétek fel mindenféle hülyeséggel, máskor nézzétek meg a szobaszámot' - közli a vívókkal, akik nem értik, mi is történt valójában - Váriék meg kicsit feljebb röhörésznek, a színjáték tökéletesen sikerült. Másnap új trükk van soron, a hirdetőtáblára is kifüggesztett hivatalos értesítés szerint a női sportolóknak a versenyeket megelőző hagyományos nemvizsgálaton kell részt venniük az emeleti orvosi rendelőben. A szobaszám történetesen megegyezik Váriékéval, de ezt a lányok nem tudják. A tornászok például annak rendje s módja szerint bekopognak az ajtón - amelyen hatalmas vörös kereszt látható -, bent két magas, szőke, igen jósvádájú doktor fogadja őket, fehér köpenyben. Különféle, olykor kissé indiszkrétnek ható kérdéseket tesznek fel a hölgyeknek, akik zavarban vannak, de becsülettel válaszolgatnak. Mindazonáltal Váriék nem 'húzogatják végig' a partit, az eredeti tervtől elállva nem szólítják fel vetkőzésre Ónodi Henriettáékat. "Azért így sem volt rossz' - mondja Attila utóbb. Később a megnyitó ünnepségen produkálja magát a kapustárssal egyetemben: fehér ingben, napszemüvegben, Police kitűzővel a mellükön - fülükben a biztonsági őrök ismert ketyeréjével - gyakorlatilag leültetik az összes érkező delegációt: 'Honnan jöttek?' - érdeklődnek a vezetőktől, akik készségesen válaszolnak: 'Németország'. 'Hatodik sor'. És a germánok elvonulnak a hatodik sorba. 

Perth-ben egy másik újítást dobnak be: a finálé előtti délutánon sztriptíz számot adnak elő a hotelben - ez azonban nem jön be, így a továbbiakban a 'pörformansz' kikopik a finálé előtti repertoárból."

Vári_Attila_Athén.jpg Vári Attila az athéni olimpiánFotó: Europress/AFP

Kovács Zoltán hónapok óta Vári Attila elnöki főtanácsadójaként tevékenykedett, mindketten rengeteg protokolláris tevékenységet vállaltak, mindenhol ott voltak, hol együtt, hol külön. Fogadták a japán delegációt, köszöntötték az európai Szuperkupa-győztes dunaújvárosi női csapatot, együttműködési megállapodást kötöttek a Mocsai Lajos vezette Testnevelési Egyetemmel. Sok mérkőzésre is ellátogattak, legyen az női vagy férfi OB I, vagy éppen a Komjádi-kupa, utóbbin koszorúztak és díjátadóként is közreműködtek. 

Kovács Zoltánnal az elmúlt években nem találkozhatott a széles nyilvánosság, a Honvéd 2014-es decemberi jótékonysági gáláján, az Euroliga-győzelem tizedik évfordulóján azért vízbe ugrott Vári Attilával együtt. "Profi körülmények, profi csapat, profi eredmény – ez jut eszembe először arról a csapatról. Hálás köszönet érte azoknak a vezetőknek és csapattársaknak, akik ezt megteremtették.” - mondta akkor Kovács a 2004-es Dominóról.

2013-ban a DigiSport Megint mesélek.. sorozatában Ferkai Marcell készített vele egy portréinterjút, ahol többek között az alábbiakat mondta:

"Nekem nagyon fontos volt az ellenfelek tisztelete, sose csináltam volna, hogy csúnyát mondok (az ellenfelekre). Nekem nagyon szimpatikus volt a régi időkben a párbajozás, a dolog marketing része távolabb áll tőlem. A nemes küzdelemre koncentráltam." - így nyilatkozott a saját stílusáról.

Ahogy fentebb írtuk, három éven át stabil tagja volt Kemény Dénes válogatottjának, de a 2000-es olimpiára nem jutott ki, amiben szerepe volt egy furcsa sérülésnek.

"Egy mátraházi edzőtáborban focizásra került sor, bekeveredtem a kapuba, jött egy lövés, és úgy hátravitte a csuklómat, hogy egy nagyon speciális törést szenvedtem el a karomon. Ez januárban volt, az olimpia valamikor ősszel, a sérülés nagyjából elvitt öt-hat hónapot. A bajnoki szezon végére, a rájátszásra jöttem rendbe, ott már játszottam. Az olimpiai felkészülés végén úgy döntött a kapitány, hogy nem velem vág neki az olimpiának." 

Sok év elteltével újra összeállt a nagy páros.


Hozzászólások