Vízilabda - Rijekában úgy hullámzott a Märcz-csapat játéka, mint a Balaton
Rijekában úgy hullámzott a Märcz-csapat játéka, mint a Balaton
Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Rijekában úgy hullámzott a Märcz-csapat játéka, mint a Balaton

Takács MártonTakács Márton
2018/04/10 16:36

Az épülőfélben lévő magyar férfi vízilabda-válogatott egy-egy győzelemmel és döntetlennel, két vereséggel a hatodik helyen zárta az első ízben kiírt Európa-kupa nyolcas döntőjét Rijekában. Értékelésünk.

Decker Attila, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Varga Dénes. Ez a hét játékos még ott volt a tavaly nyári budapesti világbajnokságon ezüstérmet szerző magyar csapatban, Rijekában, a vb óta rendezett első világversenyen már nem. Muszáj szinte mindig ezzel a névsorral kezdeni az ehhez hasonló értékeléseket, hogy lássuk, milyen nehéz dolga van a szövetségi kapitánynak, és hogy lehűtsük azokat a szurkolói kedélyeket, amelyeket a Ráúszás Facebook-oldalán is kaptunk komment formájában, miszerint "miért biztató, hogy 1-4-ről és 3-6-ról kellett visszajönni a görögök ellen?" Egyrészről nem a hátrányba kerülés biztató, hanem hogy az, hogy visszajöttünk mínusz háromról kétszer is a világ hat legjobb csapata egyikével szemben. Viszont az szembetűnő, hogy nem egyszer kezdte rosszul a mérkőzéseket a magyar válogatott. Azt is látnunk kell, hogy a vb-ezüst egy bravúros eredmény volt egy olyan összetételű csapattól, amelyet már soha többé nem láthatunk úgy együtt. 

Hosnyánszky Norbert és Varga Dénes a vb után bejelentették, hogy idén biztosan nem szerepelnek a válogatottban, Hárai Balázs semmilyen hivatalos nyilatkozatot nem tett, de mivel 2017 augusztusa óta még csak keretben sem volt, minden bizonnyal vele sem számolhatunk idén. Ők hárman világklasszisok, egy az egyben lehetetlen pótolni őket. Ahogy a riói olimpia után búcsúzó Kis GáborSzivós Márton, vagy a nemzeti együttesnek tavaly márciusban búcsút intő Varga Dániel helyettesítése sem egyszerű. Ha idáig eljut valaki a cikk olvasásában, akkor nézze végig még egyszer a rijekai eredményeket és gondolja át újra esélyeinket a nyári barcelonai Európa-bajnokságra nézve.

Märcz Tamás tavaly januári munkába állása pillanatában új csapat építésébe kezdett Kőműves Kelemenként, sikerrel, ennek jó értékmerője volt a vb-2. hely, amiután viszont a fentebb részletezett okokból kezdhette elölről az egészet. 

Ennek megfelelően kísérletezésre használta fel a Világliga-sorozatot, ahol a hollandokat oda-vissza legyőzték Manhercz Krisztiánék, ahogy itthon a spanyolokat is, az Európa-kupa kecskeméti selejtezőjén pedig mind a négy mérkőzésüket megnyerték GrúziaRomániaSpanyolország és Franciaország ellen. Nála debütált Vogel Soma, Vadovics Viktor és Sedlmayer Tamás is a válogatottban, miközben több olyan pólós is kulcsszereplő lett a kezei alatt, akik még húszas éveik elején járnak, de OB I-es klubcsapataikban egyre meghatározóbb szerepet töltenek be. 

Így érkeztünk el a múlt héthez, amikor is a bajnoki középszakasz két záró fordulója elé, a Bajnokok Ligája-mérkőzések utáni hétre a LEN beiktatta az EK nyolcas döntőjét, amit Cseh Sándor, a BL-címvédő, bajnok és kupagyőztes Szolnok vezetőedzője egyébként élesen - és teljesen jogosan - kritizált a vlv-nek adott nyilatkozatában: "Tudom, hogy mennyire fontos a válogatott, Magyarországon hagyományosan népszerűbb is, mint bármely klubcsapat, s a nemzeti csapat programjaihoz, edzőtáboraihoz, tornáihoz mindig is százszázalékosan alkalmazkodtam, ez az első alkalom, amit nonszensznek tartok, hiszen egy világversenyt raknak be a klubszezon kellős közepébe, lényegében közvetlenül a bajnoki elődöntők előtt."

Ahogy Märcz Tamás a torna előtt nyilatkozta nekünk, a csapatépítés egy fontos állomása volt ez a négy mérkőzés.

"Nehezebb ellenfelek következnek, mint az elmúlt időszakban, a Világligában és az Európa-kupa-selejtezőn sem topcsapatokkal futottunk össze. Ráadásul nem lesz olyan komplett a csapatunk, mint idén eddig. Azt várom, hogy rendezettek legyünk, védekezésben és támadásban egyaránt, ez már félsiker lenne. Most kevésbé érdekel, hogy győzelem vagy vereség van. A játékosok elég lehetőséghez jutnak majd, hogy bizonyítsanak, azt szeretném látni, hogy az elmúlt hónapokhoz hasonlóan ebben a négy napban is fejlődjünk. Az eredmény mindig fontos, de most másodlagos, nem ez az év fő eseménye."

A dolgát nehezítette, hogy a LEN-nek már hónapokkal ezelőtt le kellett adni egy 20 fős listát, csak az ezen szereplő pólósokból kerülhetett ki a nyolcas döntőn résztvevő 15. Tőlünk viszont Erdélyi Balázs és Német Toni is megsérült, ki kellett hagyniuk a tornát. Mindössze két napot tudott erre a négy meccsre együtt készülni a keret, buszos utazással egybekötve.

Mini Eb, négy nap alatt négy meccs vár Rijekában férfi pólósainkra

Kedden délután a sajtó képviselői számára is nyilvános edzést tartott az Európa-kupa nyolcas döntőjére készülő magyar férfi vízilabda-válogatott. Helyszíni riportunk a Komjádi uszodából Märcz Tamás, Bátori Bence, Vadovics Viktor, Manhercz Krisztián és Nagy Ádám nyilatkozatával. Az Európai Úszószövetség (LEN) új sorozatot írt ki Európa-kupa néven 2017 szeptemberében, melyben a magyar férfi válogatott is részt vesz.

A görögök elleni nyitómeccsen gyakorlatilag két különböző meccset játszottunk. A második negyedet 5-2-re hozták a hellének, a védekezésben tátongó lyukak és blokkhibák látszottak. A folytatásban viszont 1-4-ről és 3-6-ról is visszajött a magyar csapat, de a második nyolc perc hibáira majdnem ráment a mérkőzés, ami végül 9-9-es döntetlent hozott. Bátori Bence triplázott, ekkor még jól mentek neki a lövések. Az ellenfél egyik legjobbja volt az Egerben nagyszerű szezont futó, az általunk és Märcz Tamás által is nagyon kedvelt, most duplázó Angelos Vlachopoulos.

Az olaszokkal szemben nem volt esélye a győzelemre a mieinknek, a jóval rutinosabb itáliaiak 6-1-re is vezettek, végül 10-5-re nyertek. Itt már a nyitó negyed sem sikerült jól (0-1), a másodikban elért 1-4-gyel pedig el is dőlt a találkozó. Märcz Tamás előzetesen azt mondta az olaszokról, örül, hogy játszunk velük, “mert az egyik legkellemetlenebb és legtöbb meglepetést okozható csapat lesz idén nyáron az Európa-bajnokságon.” Ennek igazolását láthattuk mi is. Michaël Bodegast alig tudták tartani a magyar védők. Nálunk szinte semmi nem működött, Vámos Mártont szinte teljesen kivették a játékból, a három balkezes lövőnk mindössze egy gólt hozott össze, kapáson pedig csak Manhercz Krisztián tudott duplázni, Bátori Bencének ezúttal nem ment (6/0).

A spanyolok ellen nyújtotta messze legjobb teljesítményét Rijekában a magyar válogatott, a már biztos döntős hispánokat a fúgába döngölték a mieink 13-7-es sikerükkel. Láthattunk két szinte tökéletes negyedet, az elsőt 3-0-ra, a harmadikat 5-1-re hoztuk. Jansik Szilárd élete egyik legjobb meccsét játszotta, bekkből robotolta végig a partit, a harmadik nyolc percben háromszor (!) is eredményes volt, mindhárom lövését gólra váltotta. 

Bátori Bence is megszerezte harmadik találatát, Vámos Márton pedig zseniális gólpasszokkal jelentkezett. A Mezei Tamásnak kiosztott assziszt olyan figurából született, amiből a közelmúltban az Eger és az olasz Busto is ízelítőt kapott. 

Zárásként Montenegró következett, Drasko Brguljanék 15-7-re gyalulták földbe a csapatunkat. Mind a négy negyedet elveszítettük, a harmadik elég csúnyán sikerült (2-6). Két olyan fiatal maradt ki a keretből ezen a mérkőzésen a sérült Jansik Szilárd és Kovács Gergő személyében, akik lendületükkel, betöréseikkel, vagányságukkal sok borsot törhettek volna a rivális orra alá. Nagyon sok gólt kaptunk, Bogdan Durdic hatszor terhelte meg a hálónkat. Ennyi gólt legutóbb a 2015-ös BENU-kupán Ausztrália tudott dobni a magyar csapatnak, akkor 16-15 volt ide. 

Az látszik a négy mérkőzés alapján, hogy rengeteg közös játékra van szüksége ennek a keretnek. Még hiányzik a stabilitás a játékunkból a komoly ellenfelekkel szemben, nagyon hullámzó volt a csapat és a játékosok egyéni teljesítménye is. A játékkapcsolatok megfelelő kialakításához elengedhetetlenek az ilyen szintű ellenfelekkel játszott mérkőzések, még ha olyan árat is fizetünk érte, mint a két vereség alkalmával.

És Rijekában még nem is találkoztunk a két legjobb válogatottal, a horvátokkal és a szerbekkel. Úgy tűnik, felzárkózik melléjük Olaszország, per pillanat ez a világ három legjobb gárdája. Itt húznánk egy vonalat, majd jönnek erősségben a montenegróiak, a spanyolok, a görögök és a magyarok. Európában így fest most a helyzet. Az olaszokkal a nyári barcelonai Eb-n egy csoportban vagyunk, láthatjuk, ők most jóval előttünk járnak a csapatépítésben, ráadásul két frissen honosított pólóssal, Gonzalo Echeniquével és Guillermo Molinával erősödött az amúgy sem vékony keretük.

A februári kecskeméti EK-selejtező után azt írtuk, "szerintünk hét játékos helye biztos a jelenlegi válogatottban: Nagy Viktor, Vámos Márton, Erdélyi Balázs, Manhercz Krisztián, Zalánki Gergő, Jansik Szilárd, Mezei Tamás. A másik hat pozícióért nagy harc lesz júliusig."

Märcz Tamás megtalálhatta nyári Eb-csapatának felét

Az épülőfélben lévő magyar férfi vízilabda-válogatott biztató teljesítményt nyújtott a Volvo támogatásával megrendezett kecskeméti Európa-kupa-selejtezőn, ahol mind a négy mérkőzését megnyerte. Értékelésünk posztok szerint lebontással.

Ezt még most is tartjuk. Szinte biztos, hogy a Rijekában látott 15-höz pluszban nem sokan pályáznak a barcelonai 13-ba kerülésért. Kapusposzton, a védőknél és kapáson nagy a merítési lehetőség, centerben nem. A kapusoknál Nagy Viktor és Vogel Soma ezúttal nem tudtak olyan támaszt adni, mint szoktak, mindketten az elsőszámú kapusai klubjaiknak, a nagy terhelésben nekik főleg a szellemi fáradtság jut ki osztályrészül. A védelemnek pedig előttük össze kell szokni ahhoz, hogy megfelelő támogatást tudjanak nyújtani a hálóőröknek.

Úgy tűnik, bekkben is megleszünk végre. Jansik Szilárd remekelt most is, ráadásul gólerősen játszott. Bátyja, Dávid is jól teljesített és egy pazar átlövésgóllal is jelentkezett. Angyal Dániel a legjobban centerező védő a magyar mezőnyben a válogatottak közül, rajtuk kívül még Török Béla és Nagy Ádám jön szóba ezen a poszton. Töröknek a világ legjobb centerei elleni védekezésben akadhatnak gondjai, elöl pedig összesen négyszer lőtt kapura a tornán, eredménytelenül. 

Kapáson megvagyunk, ott Erdélyi Balázs és Manhercz Krisztián tűnik a két alapembernek. Manhercz mind a négy meccsen szerzett gólt, összesen hét találattal zárt. Fontosságát mutatja, hogy nem kapott pihenőt egyik meccsről sem. Játékpercben is megnyilvánul kiemelkedő szerepe, 25 perc körüli lehetőséget kap meccsenként. Bátori Bence is hétszer volt eredményes, kétszer is triplázott, a lőlapja az olaszok ellen viszont kevésbé szép, a már említett 6/0. Ő is sokat volt vízben, védekezésben többször követett el nagy hibát, az ő oldaláról minimalizálni kell a kapott gólok számát, ha jobbkezes pólós áll vele szemben. Brguljan távoli szabaddobásgóljánál is ő volt, aki nem figyelt oda korábbi osc-s csapattársára. Mellettük Kovács Gergő átlagban negyedórát játszott, gólt ezúttal nem szerzett. 

Rosszkézen a világklasszis Vámos Mártonra nagyon figyeltek az ellenfelek, négy gólt lőtt az FTC balkezese, nem is jutott annyiszor igazi lövőhelyzethez, mint szokott, az olaszok ellen 4/0-val zárt. Zalánki Gergő kétszer volt eredményes összesen, ezt az adagot is két meccsre osztotta el, vagyis két mérkőzésen néma maradt. Tőle is több gól kell, és pontosabb célzás. Vadovics Viktor ezúttal epizódszerephez, két meccshez jutott és egy gólig. 

Centerben Mezei Tamás erőteljes játékot nyújtott, szerzett négy gólt is Bedő Krisztián három találatával szemben, de nekik nem is ez az elsődleges, hanem az emberelőnyök kiharcolása, ami még jobban menne, ha Bedőt végre nem néznék sokszor levegőnek a játékvezetők. Nem mintha számítana, de ennek a sportágnak a sajátosságai szerint mégis, hogy személyében világbajnok középcsatárt tisztelhetünk. Legalábbis mi, mert a sporik kevésbé.

Cikkünk megjelenésének napján Spanyolországban szerepel Világliga-mérkőzésen a magyar válogatott. A 13-as keretbe a rijekaiak közül Nagy Ádám és Vadovics Viktor kivételével mindenki bekerült. A szezonban már három alkalommal nyertünk a spanyolok ellen, Hódmezővásárhelyen a Világligában 9-8-ra, Kecskeméten, az Európa-kupa selejtezőjében pedig 8-7-re, és most Rijekában nagyszerű játékkal 13-7-re

Itt tartunk most, három hónappal a júliusi, barcelonai vízilabda Európa-bajnokság előtt. 

Hozzászólások