Vízilabda - Kezdődik a világ legerősebb bajnoksága
Kezdődik a világ legerősebb bajnoksága
Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu

Kezdődik a világ legerősebb bajnoksága

Takács MártonTakács Márton
2016/09/27 15:15

Kedden tizenhat csapat részvételével elrajtol a férfi vízilabda OB I 2016/17-es idénye, amely Varga Dániel szerint a világ legerősebb bajnoksága lesz. Előzetesünk.

Nálunk három csapat esélyes a bajnoki címre, a címvédő Szolnok, az előző szezonban ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes Eger, és a hiányposztját alaposan megerősítő OSC lesz a legnagyobb harcban az első helyért. A dobogót a klasszisokat igazoló Ferencváros is elérheti.

A nagy hármas

A Szolnoktól elment három olimpiai bajnok, Varga Dániel, Madaras Norbert és Stefan Mitrovics is az FTC-hez szerződött, a világbajnok Decker Attila pedig a Honvéd kapusa lett. Az érkezési oldalon a világ egyik legjobbja, a szerb olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrija Prlainovics, a balkezes francia, Ugo Crousillat (a Ráúszás kedvenc légiósai közé tartoznak mindketten), a Honvédtól igazolt kapus, Kardos Gergely, és az UVSE-től megszerzett fiatal tehetség, Szatmári Kristóf neve szerepel. Varga Dániel sorozatban 12 (!) évet pólózott egy klubban, a Vasasban, Rijekában, majd Szolnokon öccsével, Dénessel, most különváltak útjaik. A Tisza-parti együttes már biztos résztvevője a Bajnokok Ligája budapesti hatos döntőjének. Ahogy láthatjuk, klasszisokat veszített a Dózsa, így talán nagyobb szerepet kaphatnak a magyar fiatalok, például Fülöp Bence és Jansik Dávid.

Az Eger is kevesebb lett két zsenivel, Biros Péter visszavonult és a hevesi megyeszékhely női csapatának lett a vezetőedzője, míg Szivós Márton hazatért a Honvédhoz. A saját nevelésű Zalánki Gergő is a fővárosban, az OSC-ben folytatja, Csoma Kristófot pedig Miskolcon láthatjuk a folytatásban. A Kőér utcából az előző szezon egyik legjobbja, a jövő magyar válogatottjának lehetséges nagy erőssége, Kovács Gergő érkezett Egerbe, Decker Ádám az OSC-ből tért vissza korábbi csapatához, és Eger híresen jó utánpótlásából is bővebben meríthet Dabrowski Norbert vezetőedző, akinek legénységéből Braniszlav Mitrovics és Milos Csuk is olimpiai bajnok lett Rióban. Az általuk, illetve a Hosnyánszky Norbert, Hárai Balázs, Erdélyi Balázs, Borisz Vapenszki alkotta mag által repített legénység idén is finalista lehet.

Az OSC egy önmagához képest gyengébb év után újra a döntőért mehet, hiszen a rengeteg gondot okozó centerposztra az újbudaiak megszerezték az olimpiai és világbajnok szerb középcsatárt, Szlobodan Nikicset, valamint Szegedről a bivalyerős szlovák centert, Lukas Semant. Német Tonival kiegészülve így hárman is Vincze Balázs rendelkezésére állnak ebben a pozícióban. Kevin Graham hazatért Kanadába, a 2009 óta Magyarországon pólózó balkezes szélsőt Zalánki pótolja majd. A friss házas Bátori Bence tavaly élete talán legjobb klubszezonját produkálta, ahogy Salamon Ferenc is, a centerekkel és az új balkezessel kiegészülve erős OSC-t láthatunk majd, amelyben Nagy Ádám is több lehetőséghez juthat. Érdekesség, hogy Bisztritsányi Dávid személyében három év alatt a harmadik csapatkapitányt köszönthetjük, tavaly még Gór-Nagy Miklós, előtte pedig Decker Ádám volt a cséká.

A többiek

Az FTC a Szolnok három világklasszisával, Varga Dániellel, Madaras Norberttel, Stefan Mitroviccsal és a Spanyolországból hazatérő Szirányi Balázssal erősítette meg keretét. Utóbbi Tóth Mártonnal együtt a mezőny egyik legerősebb centerpárosát alkothatja. Pohl Zoltán egyre jobb védőjátékát korábban már Benedek Tibor is észrevette, rá és a Vogel fivérerekre is érdemes figyelni a fiatalok közül.

A Szegedtől három meghatározó játékos távozott Aljosa Kunac (viszavonult), Lukas Seman (OSC) és Varga II Zsolt (Kaposvár) személyében. Centerposztra a szerb Milos Vukicsevics érkezett, aki már a kupameccseken is remekelt. Illés Sándort a Honvédtól szerezték meg, aki a Kőérben alapember volt, a Tisza partján is az lehet. A klub legfontosabb igazolása az volt, hogy Manhercz Krisztián Szegeden maradt.

A BVSC nem esett szét, Várnai Kristóf a Vasastól csatlakozott a csapathoz, amely az Európa-kupában is elindul az egyik legjobb edző, Märcz Tamás irányításával. Ahogy tavaly, úgy idén is felhívjuk a figyelmet Szabó Bencére, aki nagy erőssége lehet a Szőnyi útiaknak.

A Honvéd Decker Attila és Szivós Márton személyében két világbajnokot igazolt, Kiss Gergely is folytatja, és úgy tűnik, hogy a visszavonulását az előző idény végén bejelentő Steinmetz Barnabást is láthatjuk a vízben, a kétszeres olimpiai bajnok játszott a Magyar Kupa selejtezőin, és ha már ott volt, szórta a gólokat. Kapusposzton már harmadik éve kényszerül változtatni a Honvéd, Gergely István visszavonulása után Lévai Márton csak egy - remek - évet maradt, majd Debrecenbe szerződött, tavaly György Dávid és Kardos Gergely osztozott a terheken, idén mindketten távoztak, előbbi Szentesre, utóbbi Szolnokra. Ebben az évadban Várhegyi Dániel és Duvnjak Starcevic-Bornja lesz biztosíték Decker mögött. Kiss Gergő mellé, mögé Gyárfás Tamás jött a Vasastól.

A legjobb nyolcba ezeket a csapatokat várjuk, a maradék egy helyért nagy harcban lehet majd több együttes, így a Vasas is, amely elég jól igazolt. Babay Árpád Debrecenből, Marnitz Gergely az FTC-től, Miskolcról az OB I egyik legkiválóbb balkezese, Alekszander Njegovan érkezett. Alaposan kicserélődött a Miskolc, amely rengeteg fiatalt igazolt a nyáron, itt most csak a Debrecenből szerződtetett Halek Mártont említjük meg. Itt is teljes kapuscsere történt, a Bendes Viktor, Valics Bence párost a Kósik Soma, Csoma Kristóf duó váltja. Debrecenben Varga Tamást Komlósi Péter váltotta a kispadon, a gárdából öten távoztak, helyükre két légiós és két magyar játékos érkezett. Maradt Lévai Márton és Sergi Mora, ahogy a magyar vízilabda egyik legnagyobb tehetsége, a 16 éves Fekete Gergő is. Szécsi Zoltán Kaposvárjában nincs légiós, viszont öt kaposvári nevelés is ott van már a felnőtt keretben. A Tatabánya nagy terveket sző, Jászberényi Gábort és Szabó Botondot is hazahozták. A pécsi csapatban a Fradiból érkező Kolozsi Marcell nagy erősítés lehet rosszkézen. Szentesen új edző (Pellei Csaba) és főleg fiatalokból álló csapat alakul, György Dávid kezdőkapusként védhet, ahogy tavaly ősszel a Honvédban. Az UVSE kevesebb lett két tehetséggel, Szatmári Kristóffal és Vadovics Viktorral, a KSI tovább fiatalodott.

A világ legerősebb bajnoksága

Továbbra is itthon játszik a magyar válogatott összes játékosa, Varga Dániel és Madaras Norbert Ferencvároshoz szerződésével ráadásul tovább nőtt a döntőre esélyes csapatok száma. Az összes világversenyen (olimpia, világbajnokság, Európa-bajnokság, Világliga, Világkupa) címvédő szerb nemzeti együttesből pedig már heten (Zsivko Gocics, Milos Csuk, Slobodan Nikics, Milan Alekszics, Andrija Prlainovics, Stefan Mitrovics és Branislav Mitrovics) szerepelnek az OB I-ben. Drasko Brguljan, Uros Cuckovic és Szasa Misic személyében továbbra is itt játszik a montenegrói válogatott erősségei, ahogy az ausztrál Aaron Younger is.

A lebonyolításról

Ahogyan az előző évadban, úgy ezúttal is két nyolcas csoportban zajlanak az alapszakasz küzdelmei, amelyeket körmérkőzéses rendszerben, oda-vissza alapon vívnak a csapatok. A kiírás szerint december 10-én játsszák az idei utolsó fordulót, majd január 14-én folytatódnak a csatározások. Az alapetap február 4-án zárul, s február 22-től következik a középszakasz. Itt már a két csoport 1-4. helyezettjei játszanak majd egymással, míg az alsóházban az 5-8. pozícióban végzettek kapnak helyet. Mindkét nyolcasban körmeccses szisztémában két-két mérkőzést vívnak a gárdák, majd - a felsőházban április 15-től - jön a rájátszás, melynek végén a bajnoki finálé az egyik fél három sikeréig tart majd.

Az OB I első három helyezettje vehet részt a 2017/2018-as Bajnokok Ligájában, míg a negyedik az Európa-kupában, a második számú kontinentális sorozatban való szereplésre jogosult. Ha a Magyar Kupa idei győztese a bajnokságban az első négyben végez, ebben az esetben az 5. helyezett csapat is indulhat a második számú nemzetközi kupában.

A bajnokság 16. helyezettje kiesik az élvonalból, míg a 15. helyen végzett csapat két győzelemig tartó osztályozót játszik az OB I/B-s bajnokság második helyezettjével.

Az 1. forduló párosítása: A-csoport

Szeptember 27., kedd

ContiTech-Szeged-Diapolo–Melalcom-Szentes - 17.00

Szolnoki Dózsa-Közép–KSI SI - 18.00

A-Híd-OSC-Újbuda–PVSK Mecsek-Füszért - 19.30

Szeptember 28., szerda

VasasPlaket–Debreceni VSE - 19.30

B-csoport

Szeptember 27., kedd

FTC PQS-Waterpolo-UVSE - 19.00

BVSC-Zugló-Kaposvári VK - 20.30

RacioNet-Honvéd-Pannergy-Miskolci VLC – TV: M4 Sport

Szeptember 28., szerda ZF-Eger-EBP Tatabánya - 19.00

Kövesd a Ráúszás blogot Facebookon és Twitteren is!

Hozzászólások