Vízilabda - Eb-negyeddöntős a férfi pólócsapat, Szerbia következik
Eb-negyeddöntős a férfi pólócsapat, Szerbia következik
Fotó: LEN/Facebook

Eb-negyeddöntős a férfi pólócsapat, Szerbia következik

Takács MártonTakács Márton
2018/07/22 18:32

A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-9-re győzött Hollandia ellen, így negyeddöntőbe jutott a barcelonai vízilabda Európa-bajnokságon. A legjobb nyolc között a címvédő szerb csapattal találkozik Märcz Tamás együttese. 

A csoportjából második helyen továbbjutó magyar válogatott a hollandokkal vívott mérkőzésen már az első negyedben meglőtte a németeknek szórt négy gólt, de hátul meg is kapta, vagyis gyengébben védekezett, mint a legutóbbi meccsén. A második negyedben 5-5 után Hollandia még megszerezte a vezetést, ha nem is először, de utoljára. Vámos Mártonék egy 6-0-s sorozattal eldöntötték a lényeget, a győzelem és a továbbjutás kérdését. Bár a magyar védelem még így is sokszor egy Maasdamer-sajtra hasonlított, annyi volt rajta a lyuk, ezt mutatja az összesen kapott kilenc gól is. Szegény Nagy Viktor kapott szerencsétlen gólokat, egy holland lövés után - amely a lécet találta el a kapun, leszakadt a hátsó hálótartó vas - pedig a Szolnok világbajnoka szerelte meg a kaput. Az emberhátrányos védekezés viszonylag jól működött, az Eb-újonc Pohl Zoltán remekül teljesített, volt sok blokk, a fegyelmezetlenségek miatt begyűjtött felesleges kiállításokat el lehetne hagyni, a döntések sebességén, illetve a helyzetkihasználáson is még van még mit javítani a következő meccsig.

Főleg, hogy a magyar válogatott kedden 17 órakor az Európa-bajnoki címvédő és olimpiai bajnok szerb csapattal játszik a negyeddöntőben.

33. vízilabda Európa-bajnokság, Barcelona
férfiak, a nyolc közé jutásért
Magyarország-Hollandia 12-9 (5-4, 4-2, 2-1, 1-2)
Piscines Picornell, vezette: Paoletti (olasz), Koryzna (lengyel) 
Magyarország: Nagy V. - Vámos 4, Mezei, Jansik D., Kovács G., Erdélyi 1, Bátori 1. Csere: Angyal 1, Manhercz, Zalánki 3, Bedő, Pohl 2. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás 
Hollandia: Wagenaar - Winkelhorst 1, van der Horst, Lindhout, M. Filipovic 2, Janssen, Koopman 2. Csere: van den Burg 1, van Ijperen 1, Gottemaker 1, Muller, Lucas 1. Szövetségi kapitány: Robin van Galen

Hozzászólások