Vízilabda - 17 gólt lőttek Háraiék a grúzoknak
17 gólt lőttek Háraiék a grúzoknak
Fotó: waterpolo.hu

17 gólt lőttek Háraiék a grúzoknak

Takács MártonTakács Márton
2015/10/20 17:33

A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-10-re legyőzte Grúziát Szolnokon a Világliga A-csoportjának első fordulójában.

A Montenegró elleni elvesztett világbajnoki helyosztó után kedden vívta első tétmérkőzését a magyar férfi vízilabda-válogatott Szolnokon, a Világliga-selejtezőben a tavalyi budapesti Európa-bajnokság utolsó, 12. helyén végzett Grúzia volt az ellenfél, soraiban a szegedi Revaz Imnaishvilivel. Benedek Tibor döntésének értelmében erről a találkozóról hiányoztak az olimpiai bajnokok és a szolnoki játékosok - éppen velük kétkapuztak vasárnap óta a meghívottak -, és olyan rutinos pólós is pihenőt kapott most, mint Szivós Márton. Varga Dániel hiányában Gór-Nagy Miklós volt a csapatkapitány, Madaras Norbert és Vámos Márton távollétében pedig az egri Zalánki Gergő személyében újoncot is avattunk a balkezesek oldalán. A kapuskettősünket ezúttal a debreceni klubjában is remeklő Lévai Márton, illetve az OSC-ben parádézó Bisztritsányi Dávid alkotta, a kezdőben előbbi kapott helyet, az előzetesen megnevezett 14-es keretből az ifi világbajnok, 17 éves Nagy Ádám maradt ki. Gerendás György 19 év után ülhetett le újra másodedzőként a válogatott kispadjára.

Ahonnan azt láthatta, hogy korábbi egri játékosa, Erdélyi Balázs magára vállalja a gólszerzés nagyját, az Eb-ezüstérmes szélső már az első negyedben triplázott. Ebben a nyolc percben főleg távoli lövésekből voltak eredményesek a mieink, a grúzok előtt a legnagyobb esély az emberelőnyökből kínálkozott (5-2). A második játékrészben már egyre jobban cifrázták a játékot Salamon Ferencék, Hárai Balázstól láthattuk a szokásos csavargólt is, a nagyszünetre már tíz lőtt gólnál jártak Tóth Mártonék (10-4). A második félidőben már Bisztritsányi Dávid védte a magyar kaput, Jelaca gyorsan felavatta. A debütáló Zalánki Gergő megszerezte első találatát a nemzeti együttesben, neki van a legnagyobb esélye arra, hogy idővel átvegye Madaras Norbert helyét a válogatottban. A magyar csapat támadásban tompább játékát Hárai újabb látványos csavarral törte meg, a már igen rekedt Benedek Tibor pedig időkéréssel, ez volt a meccs legszorosabb periódusa. A záró negyedben Bisztritsányi is belelendült, elöl Hárai továbbra is tarthatatlan volt, büntetőt is kiharcolt.  Végül 17 lőtt gólig jutottak Bedő Krisztiánék, jó kezdet.

Novemberben Románia lesz a válogatott következő ellenfele a Világligában.

Benedek Tibor az M4-nek: "Az emberelőnyeink másmilyenek voltak, a szoros emberfogást pedig próbáltuk még agersszívebben játszani. Nagyon meg vagyok elégedve ezzel a három nappal, ezzel a fiatal csapattal is nagyot léptünk előre. Sok fiatal küzd, hogy bekerüljön a szűk keretbe. Meg tudtuk valósítani azokat a dolgokat élesben is, amiket előtte gyakoroltunk. Jó teljesítmény volt, ezúton szeretném megköszöni a szolnokiaknak, hogy vendégül láttak minket. Mindkét csapatnak hasznos volt ez a felkészülés, főleg nekem. A következő meccsen már lesznek szolnoki játékosok is a keretben, de nem az összes válogatott."

Zalánki Gergő az M4-nek: "Jó érzés volt, nagyon vártam ezt a mérkőzést. A Szolnok ellen jól tudtunk gyakorolni, jól

sikerült ez a meccs is. Megteszek mindent azért, hogy később is bekerüljek a csapatba. Edzek, csinálom a dolgom és várom a következő meghívót."

Tóth Márton az M4-nek: "Elsősorban 1-es pozícióban kellett játszanom, ott zavart keltenem és betörnöm második centernek. Izgalmas meccs volt, fontos volt, hogy téthelyzetben hogy tudjuk átmenteni a Szolnok elleni formánkat. Fáradtan is magabiztos győzelmet tudtunk aratni az elég jó grúz csapat ellen. Nagyon jó felkészülés volt a jövőre.

Férfi vízilabda Világliga, A-csoport, 1. forduló

Magyarország-Grúzia 17-10 (5-2, 5-2, 4-4, 3-2)

Szolnok, vezette: Savinovic (horvát), Süngü (török)

Magyarország: Lévai – Zalánki 2, Erdélyi 3, Bátori 2 (1), Salamon 2 (1), Decker Á., Hárai 4. Csere: Bisztritsányi (kapus), Gór-Nagy, Manhercz K., Angyal, Tóth M. 3, Bedő 1. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Grúzia: Strujic – Tsrepulia 1, Elez 2, Bitadze 1, Jelaca 2, Baghaturia 2, Rurua 1. Csere: Kavtaradze, Khvedeliani 1, Chikvinidze, Chikvaidze, Imnaishvili. Szövetségi kapitány: Jovan Popovic

 

Hozzászólások