Röplabda - Továbbjutott a Vasas a BL-ben
Továbbjutott a Vasas a BL-ben
Fotó: facebook.com/vasasroplabda/

Továbbjutott a Vasas a BL-ben

HosszabbitásHosszabbitás
2019/10/15 21:43
A Vasas Óbuda csapata bejutott a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójába, miután az első kör visszavágóján is 3-0-ra győzött a montenegrói Luka Bar ellen.

Az első mérkőzésen aratott fölényes győzelem után a Ludovika Arénában rendezett visszavágón is minden a magyar bajnok mellett szólt, így Jakub Gluszak, a fővárosiak lengyel vezetőedzője két helyen változtatott kezdőcsapatán az egy héttel korábbi, idegenbeli összecsapáshoz képest: ezúttal a magyar válogatott center Gyimes Zsófia és a szlovák nemzeti együttes ütőjátékosa, Maria Kostelanska játszott.

Az első szettben egy ideig jól tartották magukat a vendégek, a hazaiak 10-8 után váltottak ritmust, és végül magabiztos különbséggel kerültek előnybe. A második játszma annyiban alakult más forgatókönyv szerint, hogy rögtön a játékrész elején elhúzott a Vasas, amely előnyét végig megőrizte, 2-0-s összesített vezetésével pedig bebiztosította továbbjutását.

A záró etapra szinte teljesen sort cserélt a hazai csapat vezetőedzője, de a szettveszteség nélküli sikere így sem forgott veszélyben: a Vasas 70 perc alatt nyerte meg a visszavágót, és készülhet a következő körre.

"Mindenkinek ezek voltak az első BL-összecsapásai, így örülök, hogy mindkét mérkőzést 3-0-ra tudtuk megnyerni. Fontos volt, hogy a lányok szokták az atmoszférát, a körítést" - mondta a mérkőzés után Jakub Gluszak az MTI-nek.

A második forduló első összecsapását jövő szerdán 18 órától ugyancsak a Ludovika Arénában vívja a magyar bajnok.

A magyar bajnok piros-kékekre a második fordulóban az albán Partizani Tirana vagy a bosnyák Brcko vár, a párharc első meccsét az albánok nyerték 3-1-re, a visszavágót szerdán rendezik.

A második körben már a sorozat húszcsapatos főtáblája a tét.

MTI

Eredmény, női Bajnokok Ligája, selejtező, első kör, visszavágó:
Vasas Óbuda-Luka Bar (montenegrói) 3-0 (10, 19, 16)
Hozzászólások