Röplabda - Irán és Oroszország hasít a röplabda Világligában
Irán és Oroszország hasít a röplabda Világligában
Fotó: Europress/AFP

Irán és Oroszország hasít a röplabda Világligában

Buzás GáborBuzás Gábor
2014/06/23 16:27

Az olasz válogatott mindkét hazai meccsét 3-0-ra nyerte Irán ellen három héttel ezelőtt. Azóta Irán győzött Brazíliában, az olaszok pedig Zaytsev nélkül kikaptak Lengyelországban. Teheránba is a legjobb orosz-olasz nélkül érkezett az A csoport éllovasa. Sőt, Birarelli, Travica és Kovar is hiányzott, tehát gyakorlatilag cserecsapattal játszottak az olaszok. Az első meccset három sima szettben el is bukták (18, 20, 15) a világranglista 12-dik helyezettje ellen, és a másodikat is Irán nyerte, bár az olaszok ezúttal már fogtak egy szettet, de pontot ez sem ért a számukra.

A lengyel - brazil párharc egészen másként alakult. Az első meccsre Krakkóban került sor, és Konarski vezetésével 3-1-re győztek a hazaiak. A harmadik szett volt csak szoros, ezt 30-28-ra nyerték a brazilok, a többi három viszont simán lett a lengyeleké. A második mérkőzést Bydgoszcz-ban játszották, és a hazaiaknak ezúttal szinte semmi sem sikerült. A brazilok szinte változtatás nélkül, a Rezende, Wallace, Sidnei, Endres, Lucarelli, Saatkamp hatossal 21-re, 16-ra és 17-re hozták a szetteket. Ez volt mindössze a második hárompontos sikerük, és még így se kerültek el az utolsó helyről. Az olaszok és a brazilok 2-2 meccsel többet játszottak. Hátra van még az előttünk álló hétvégén két Irán - Lengyelország meccs, két hét múlva pedig 2-2 olasz - brazil és lengyel - iráni rangadó.

 A csoport  pontokmeccsekszettek
 1. Olaszország 19 6-4 22-16
 2. Irán 13 4-4 16-15
 3. Lengyelország 11 4-4 14-16
 4. Brazília 11 4-6 17-22

A B jelű négyesben az eddig hibátlan amerikai csapat elszenvedte első vereségét, mégpedig hazai pályán, a bolgárok ellen. Az első meccset az első játszma elvesztése után 3-1-re hozták a hazaiak, akiket ezúttal a 22 éves Taylor Sander vezetett, aki eddig is a csapat egyik legfontosabb tagja volt. A második meccs viszont kétszettes bolgár vezetést hozott. Az amik kiharcolták a döntő játszmát, amit viszont 12-re elbuktak. A bolgároknál hárman is 10 pont fölé jutottak, Todor Skrimov, Tsvetan Sokolov és a csapatkapitány Todor Aleksiev egyaránt rengeteget tett a válogatott első idei Világliga sikerért. A másik párharcban az oroszok lesimázták a szerbeket, egy-egy szoros szetten kívül nem volt gondjuk, és Muserskiy-jel valószínűleg nem is nagyon lesz a jövőben sem.

 B csoport pontokmeccsekszettek
 1. Egyesült Államok 19 7-1 23-11
 2. Oroszország 14 4-4 17-12
 3. Szerbia 11 4-4 14-17
 4. Bulgária 4 1-7 9-23
Hozzászólások