Röplabda - A sztáredző, akit senki nem ismer - interjú
A sztáredző, akit senki nem ismer - interjú
Fotó: Doba István, vasassc.hu

A sztáredző, akit senki nem ismer - interjú


2015/02/18 08:04

Tíz év, négy bajnoki cím, szombat óta nyolc Magyar Kupa-győzelem – mindezt tizenegy próbálkozásból.

Jókay Zoltán, korábbi szövetségi kapitány, a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának vezetőedzője ezzel a teljesítménnyel bármilyen országban, bármilyen sportágban az egyik legnagyobb sportsztár lenne, itthon azonban röplabdás berkeken kívül alig ismerik a nevét. Sok téma között erről, a női lélek rejtelmeiről, a saját lelkéről, módszereiről, mostani és korábbi sikereiről beszélgettünk a kiváló szakemberrel, aki amellett, hogy a vasasos lányok munkáját felügyeli immáron egy évtizede, a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékének adjunktusa is.

- Emlékszel még az első kupagyőzelemre?

(Nevet.) Nem tudom, biztos vannak foszlányok... Hol is volt, Salgótarján mellett?

- Igen.

Akkor megvan. Azok a finálék is felejthetetlenek voltak, nagyon jó hangulatuk volt azoknak is, sok néző volt kint akkor is. Ráadásul a mostani csapatom kicsit hasonlít is az akkorira: amikor igazán kell, akkor nagyon össze tudják szedni magukat. Remélem, ez megmarad a szezon további részében is, hiszen vannak feladataink bőven.

- Oké, most már bevallom, csak azért tettem fel az első kérdést, hogy megkérdezhessem: és a harmadikra vagy a negyedikre? Mert az elsőre azért mindenki emlékszik...

Na ez már fogósabb kérdés. Megmondom őszintén, most így hirtelen nem. Ha itt lenne valaki a stábból, és elkezdenénk felidézni, melyik döntő hol volt, akkor tudnék mit mondani, mert mindegyik helyszínhez kötődik valami emlék. Tudom, hogy voltunk még máskor is Tarjánban, nyertünk döntőt már a Fáy utcában is, játszottunk 3:2-es meccset Nyíregyházán… Sok szép emlék van szerencsére, de ami miatt ezek a régebbiek különlegesek, hogy azok még két napos események voltak, addig össze volt zárva a csapat, az pedig nagyon más volt.

mk_zotya2

- Igen, ha jól emlékszem, utána még évekig úgy szervezted a döntőket, hogy amikor csak egy napos volt, akkor is előtte már együtt töltötte az éjszakát a csapat. Ezek szerint jobban szeretted azt a lebonyolítást.

Igen, jó volt, hogy együtt tudott lenni a társaság, együtt vacsoráztunk, mindig volt valami közös játék, együtt beszéltük meg az aznapi tapasztalatokat, úgy készültünk fel a másnapi meccsre, aztán közösen reggeliztünk és mentünk – ilyen szempontból jobbak voltak azok a döntők. Ennek ellenére idén sem érheti szó a ház elejét, mert – bár nem tudom, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) pénzügyi számításai bejöttek-e, de – nagyon remek szervezésű finálé volt, nem hiszem, hogy bárki is elégedetlen lett volna a programokkal! Az izgalmakról a lányok gondoskodtak (a Vasas 0:2-ről fordítva, 3:2-re nyerte meg a finálét – a szerk.), és bár a fiú döntő simább volt (Kaposvár – Kecskemét 3:0 – a szerk.), jó volt látni, hogy aznap is tele volt a Fáy utcai csarnok annak ellenére is, hogy két vidéki csapat játszotta a finálét. Ebből is látszik, hogy ha kicsit megmozgatjuk az állóvizet, jó a körítés, vannak közönségjátékok, szól a zene, van szpíker, akkor röplabdára is be lehet csalni az embereket – arra a röplabdára, amit sokan azért nem szeretnek, mert kiszámíthatatlan hosszúságúak a meccsek és sok benne a játékmegszakítás.

- Sokszor, sokan írtak már a női sportolók lélektanáról, annál kevesebb szó esik viszont a női edzőkéről. Tíz nappal az MK-döntő előtt bajnoki meccsen fordított 0:2-ről a Vasas a Gödöllő ellen – hittél abban szombaton, hogy ilyen rövid időn belül ez még egyszer megismétlődhet?

Hittem, persze, mert ha már én sem hiszem, azt a lányok is észreveszik, és az azonnal átragad a csapatra. A TF-es kollégák is mondták ma, hogy látták rajtam, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy ennek már vége. Az viszont megfordult, hogy fogalmam sem volt, mit kéne csinálni… Időkérésem már nem volt, cseréltem is, de a stabilitás továbbra is hiányzott a csapatból, többen ráadásul tompák is voltak. Abban bíztam, hogy legalább egy játszmát tudunk nyerni, tudjuk húzni a meccset, és egyszer csak beindulunk. A második elvesztett szett után Balu (Buday Balázs, a csapat másodedzője – a szerk.) beszélt a lányokhoz, aztán én csak annyit mondtam nekik, hogy nem egészen egy hete bebizonyították, hogy képesek 0:2-ről fordítani, és bár most sokkal, de sokkal nehezebb lesz, meg kell próbálni, mindent fel kell tenni a harmadik felvonásra, mert az az utolsó esélyünk. Aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

mk_zotya3

- A harmadik szettben a Vasas válogatott játékosai szépen összeszedték magukat: 4:8 után Vacsi Evelin szerzett zsinórban öt pontot, a játszma végén, 19:19 után pedig Miklai Zsanett vette hátára a csapatot. A gödöllőiek ezzel szemben 23:22-nél és 24:23-nál is nyitást rontottak. Mit gondolsz, a lányaid feljavult játéka kényszerítette hibára őket, vagy egyszerűen nekik nincsenek meg azok a nyerő típusú játékosaik, akik a Vasasnak? (A Gödöllő három bajnoki és mostanival együtt négy MK-döntőt bukott el eddig, aranyérem nélkül – a szerk.)

Elképzelhető, hogy ez is benne van, hiszen ilyen helyzetben egy rutinos, sok csatát megélt játékos jobban bízik önmagában. Az biztos, hogy a meccs végén rajtuk volt a nyomás, hogy meg kell csinálniuk a pontokat, meg kell nyerniük a mérkőzést, ami sokszor nehezebb, mint meccslabdáig eljutni. Nagyon szeretem a teniszt nézni ilyen szempontból, hiszen ott sokszor hiába van valakinek labdája a győzelemhez, az nem garantálja a sikert még akkor sem, ha ő szervál. Számtalanszor előfordul, hogy az ellenfél vagy merít valami pluszt, vagy annyira lelazul, hogy az vezet eredményre. A szerváló felen meg ott a teher, hogy a másik nem fogja odaadni a meccset, neki kell megnyernie.

- Meccs közben egyébként mennyi a szerepe a taktikai módosításoknak és mennyi a pedagógiának, pszichológiának?

Mindenből van benne, az aktuális állástól és a játék képétől függően tolódnak az arányok egyik, vagy másik irányba. Ebben a döntőben például nagyon sok volt a pedagógia és pszichológia, hiszen el kellett hitetni a lányokkal, hogy ennél többre is képesek, és nincs arra idő, hogy az ellenfélnek azt sugallják, hogy nem stabilak, hogy nem olyan passzban vannak, hogy bármire képesek. Sok játékosomon láttam ezt a meccs alatt, Miklai Zsanett, Tálas Zsuzsanna, Szombathelyi Szandra és Háfra Dominika is maga alatt volt a találkozó bizonyos szakaszaiban, ráadásul centerjátékunk sem volt. Amikor lecseréltem, azt mondtam Zsuzsinak, hogy próbálja meg legalább Vacsi Evelint bevonni a játékba, mert az ő dinamikájával és rutinjával talán elindulhatunk kifelé a gödörből. Sokoldalúbb is lett a játékunk, bár játszani még mindig nem mertünk úgy, ahogy tudunk. Liberó poszton sem úgy ment Lévai Viviennek, ahogy kellett volna, de ők azért vannak ketten Tóth Andreával, hogy ha valamelyiküknek rossz napja van, a másik ki tudja húzni a csapatot a gödörből. Szombaton Andi volt a soros.

mk_zotya4

- Ilyen helyzetekben mennyire segít az, hogy tanár is vagy?

Alapvetően az emberekkel való mindennapos találkozás az, ami rutint és tapasztalatot ad a játékosok megismerésében. Mostanra már a reakcióikból, a mozdulataikból, a nézésükből tudom, mi az a pont, amikor valakinél elszakad a cérna, kinél mik a határok. Mikor kell vigyázni arra, mit mondasz; a másikat hogyan kell simogatni; a harmadiknak mit kell mondani, hogy összeszedje magát. Meg hát alapvetően én is sokkal higgadtabb vagyok, mint anno, rájöttem és beláttam, hogy nem kell minden labdamenetet olyan hőfokon megélnem, mint a lányoknak a pályán, tudom kívülről nézni a meccseket, ha arra van szükség. Valamint az is hosszas évek rutinjával alakult ki, hogy vannak helyzetek, amikor minden megteszel és az is kevés – ezt is tudni kell kezelni. Ilyenkor lehet esetleg a szabályok adta kiskapukhoz nyúlni, amivel kicsit kizökkented az ellenfelet, vagy felrázod a tieidet.

- Azon gondolkoztál már, hogy a kupában miért vagy most már pont kétszer olyan sikeres, mint a bajnokságban?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, ami persze, már bennem is felmerült, rágódtam már azon, mi lehet ennek az oka, de sok mindenre nem jutottam… Az biztos, hogy a kettő teljesen más műfaj, a kupa egy meccs, ezt most is szajkóztam a lányoknak, hisz itt nem lehet hibázni, ellentétben a bajnokság java részével, ahol mindig van egy következő meccs a javításra – itt egyetlen találkozóba kell belepréselni mindent. Egy bajnoki rájátszásban nagyon sok buktató van, és nem csak az ellenfelek. Még az sem mindig előny, ha első kiemelt vagy. Jó példa erre az előző szezon, amikor februárban hihetetlenül jól játszottunk, a nemzetközi sorozatban is arattuk a szebbnél-szebb győzelmeket, aztán mire elértünk a döntőig, igazi ellenállás hiányában teljesen leeresztettünk. Remélem, ez idén nem történik meg, hiszen ez a bajnokság jóval kiegyensúlyozottabb, mint az előző, így ha az 1-8. között nem is, az elődöntőben már szinte biztosan nagyon kemény meccsek várnak ránk. Egyébként azt kevesen tudják, de most, a kupadöntő előtt is komoly gondjaink voltak, Zsani és Evelin és napokat hagyott ki betegség miatt, ráadásul centerünk, Pekárik Eszter sem száz százalékos. Persze ezekből erőt is lehet meríteni, de azért ezek a dolgok nagyon rányomják a bélyegüket a mindennapi munkára. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg külön programmal voltunk bombázva a két Gödöllő meccs között, ezek nagyon elviszik a gondolatokat. Ilyenkor már mindenki jobban szeret elbújni a világ elől, csak magával foglalkozni, nem pedig ilyen-olyan bohóckodós edzéseken részt venni... Az élsporthoz, és egy sportág eladhatóságához viszont jól tudjuk, ez is kőkeményen hozzátartozik, bele kell férnie a fotózásoknak, a sajtótájékoztatóknak, a nyilatkozatoknak, de ezt még mi csak tanuljuk.

mk_zotya5

- Röplabdás berkekben mindenki tudja, ki az a Jókay Zoltán, a magyar sportszeretők közül viszont a sikereid ellenére szinte alig ismernek. Nem bántad meg, hogy anno röplabdaedző lettél, és nem mondjuk kézilabda? Hiszen ott egy ilyen eredménysorral nyilván miden szempontból más lenne a helyzeted.

Ez a dolog engem egyáltalán nem zavar, mert igazából nem is foglalkozom vele. Tudom, hogy van a helye Magyarországon a röplabdának, tudom, hogy mik itthon a tradicionális sportágak – foci, kézilabda, vízilabda, egy időben a kosárlabda… A röplabda sajnos jó pár évtizede lekerült a képernyőről, kikerült az újságok hasábjairól, éppen ezért is örülök, hogy a hétvégi MK-döntő ilyen hangulatú volt, hogy sok ember volt rá kíváncsi, olyanok is, akiket korábban nem nagyon láttam röplabdapályák környékén. Tőlem is kérdezhette még a TF-es portás is, hogyan lehet jegyet venni. Apró, de bíztató jelek ezek a számomra, a szövetségben is nagyon dolgoznak, hogy meglovagolják a női válogatott sikerét (a hölgyek 28 év elteltével jutottak ki az Európa-bajnokságra – a szerk.), a csinosságukat, próbálják népszerűsíteni és mindenki számára ismertté tenni a sportágat.

- Ahogy mondod, itthon most van talán éledezőben a sportág, külföldön viszont óriási sikere és közönsége van a röplabdának – a riói olimpiára a röplabda és strandröplabda jegyek fogytak el először. Felmerül a kérdés, hogy soha nem gondolkoztál külföldi munkavállaláson?

De, időről-időre felmerül ez a dolog, főleg a feleségem kérdezgeti többször, hogy nem gondolkozom-e elmenni innen (nevet). Én alapvetően jól érzem magam Magyarországon, nem vagyok az a menős típus, de persze, nem tagadom, szívesen kipróbálnám magam egyszer valódi, profi körülmények között. Azt viszont látni kell, hogy a magyar edzők után nem kapkodnak külföldön, de Hollósy László útja talán számomra is járható lenne (a korábbi magyar szövetségi kapitány immáron második szezonját tölti a finn OrPo csapatánál, első évében nemzetközi kupaszereplésig vezette az együttest – a szerk.), hiszen ő is addig-addig küldözgette az önéletrajzát, amíg egyszer csak valaki ráakadt. Én nem küldözgettem a CV-met, de nem azért, mert lusta vagyok. Az igazság az, hogy nagyon szeretek tanítani, bánnám, ha itt kellene hagynom a TF-et, de még nem vetettem el teljesen a lehetőségét egy külföldi próbának – ha jönne valami érdekes lehetőség, akkor biztosan elgondolkoznék.

mk_zotya6

- És mi a helyzet Magyarországgal? A neved ugyan már összeforrt a Vasassal, de te el tudnád magad képzelni más hazai csapat élén?

Ez is érdekes kérdés, de nem valószínű. Pest környékén nem mennék máshova, mert itt minden adott a megfelelő munkához, vidéken pedig Békéscsabán kívül nem nagyon van olyan bázis, amin érdemes lenne elgondolkodni. A Vasasban megbecsülnek, hagynak dolgozni, ezek pedig a mai világban fontos dolgok, úgyhogy a kérdésre a válasz az, hogy nem, nem tudom elképzelni.

- Az egyébként inkább pozitív vagy negatív számodra, hogy ha nem is teljesen, de szinte minden évben új csapatot kell építened?

Ez kifejezetten motivál! Tizenhárom éve edzősködöm folyamatosan, van már olyan, hogy nyáron úgy megyek el, hogy hú de jó, most jó ideig nem kell röplabdával foglalkoznom… Ha ezek után ugyanabba a környezetbe kellene visszajönni hosszú éveken keresztül, akkor egy idő után szinte biztosan nem érezné magamban a tüzet. Az viszont, hogy minden évben három-négy új embert be kell építeni a csapatba, sokszor még szeptemberben is keresünk embert magunkhoz, kifejezetten izgalmassá teszi a dolgot. Az egyik legjobb dolog az életemben, amikor látom, hogy a munka kezd beérni, a lányok formálódnak kezem alatt, szép lassan kezdik azt játszani, amit szeretnék – ez nagyon inspiráló! Az augusztusok általában döcögősen indulnak, az új lányok megismerése mindig hosszabb folyamat, mindenki más állapotban érkezik vissza a munkába, másra van szüksége. Aztán az edzőtáborokban már kiegyenesednek ezek a kérdőjelek, szeptemberben pedig, amikor jönnek a meccsek, automatikussá válik az egész, lendületből működnek a dolgok, november-decemberre alakul általában olyanra a játékunk, amire én gondolok – ezt kell utána az év végéig csiszolgatni.

mk_zotya7

- Nem csak a felnőtt csapat vezetőedzője vagy, hanem szakmai igazgató is. Másfél-két éve az akkori, azóta távozott szakosztályvezetéssel kitűztetek egy irányt, amelynek a lényege az volt, hogy – a Barcelona focicsapatához hasonlóan – minden korosztály ugyanabban a játékrendszerben játsszon, így segítve későbbi beépülésüket a felnőtt együttesbe. Ez a kezdeményezés hol tart?

Valóban ez volt a terv, de sajnos ezzel nem állunk túl jól… Olyan szempontból nincs gond, hogy az edzői stáb olyan emberekből áll, akik valamilyen úton-módon az én tanítványaim: játékosaim voltak, vagy másodedzőként dolgoztak mellettem, vagy a TF-en tanítottam őket. Sokszor belenézek a kisebbek edzéseibe, meccseibe, és azt látom, hogy alig van gyerekünk. Elsősorban azon kell dolgozunk, hogy szélesítsük az utánpótlásbázist, hogy bevigyük az iskolákba a röplabdát, hogy új gyerekeket nyerjünk meg ennek a sportágnak, legyenek olyan testnevelők, akik a mindennapos testnevelés során is tanítanak röplabdát a gyerekeknek. Ez sajnos nem megy olyan ütemben, mint ahogy elképzeltem, hiszen azt sajnos látni kell, hogy a mai fiatalok annyira leterheltek, hogy nem tudjuk őket felhozni ide edzésre. Ezért van arra szükség, hogy mi menjünk hozzájuk, hogy a szülőknek ne kelljen felhordani őket ide a kezdetekben, hanem tudja azt hogy amikor hatra érte megy az iskolába, a gyereke megtanult mindent, edzett is, így otthon már csak gyereknek kell lennie. Az, hogy így alakult, sok összetevőből áll, nyilván hibás benne kicsit a szövetség, vastagon benne van a szakosztály, de az ország helyzete is. Sajnos a csarnokunkban is szűkösen vagyunk, hiába van kevés gyerek, nem férünk el rendesen. Ez is az oka, hogy kellenek az iskolai tornatermek. Emlékszem még, hogy mikor idekerültem, minden korosztályban volt három-négy olyan kislány, akin látszott, hogy el fogja érni a felnőtt csapatot. Mára a kiválasztás, mint olyan, megszűnt, befogadunk mindenkit, akinek van kedve és szeretne röplabdázni, de ez sajnos a minőség rovására megy – és nem csak nálunk, más együtteseknél is. Egy-egy tehetség persze most is akad, rájuk próbálunk kiemelten odafigyelni, de ez elég kevés. Ezért is keressük azokat a testnevelőket, akik éreznek elég motivációt, hogy beszálljanak ebbe a mókuskerékbe, és képezzék a gyerekeket. Ez talán most a legfontosabb feladatunk.

mk_zotya8

Fotók: Doba István, vasassc.hu

Hozzászólások