Röplabda - A férfi válogatott is nyert a röplabda EL-ben
A férfi válogatott is nyert a röplabda EL-ben
Fotó: MTI

A férfi válogatott is nyert a röplabda EL-ben

HosszabbitásHosszabbitás
2019/05/25 20:42
A magyar férfi röplabda-válogatott 3-1-re nyert a bosnyák csapat ellen az Európa-liga ezüst divíziójának első, nyíregyházi fordulójában szombaton.

Részben kényszerből - sok játékos nem vállalta a szereplést -, részben okkal - a csapat nem jutott ki az idei Európa-bajnokságra, így készülhet a jövő évi Eb-selejtezőre - rendkívül fiatal kerettel vágtak neki a magyarok az Európa-ligának, melyben tavaly csoportjuk utolsó helyén zártak.

Az első szettben korán négy-ötpontos vezetést alakított ki a hazai gárda, és ezt a sok nyitásrontást hozó játékrész végéig megőrizte. A második játszmára fordult a kocka: a magyarok rontottak többet, mint vendégeik, így a bosnyákok végig vezetve egyenlítettek.

A harmadik etap hozta az addigi legnagyobb küzdelmet, mivel egyik fél sem tudott két pontosnál nagyobb előnyt kialakítani. A szett nagy részében a bosnyákok vezettek, a hajrához közeledve a magyar együttes többször is egyenlített, de a vezetést csak 23-22-nél tudta átvenni. Ez viszont elégnek bizonyult, így Bogdan Tanase tanítványai ismét jobban álltak összesítésben.

A negyedik szett a csereként beállt Bozóki Bence nyitósorozatával indult, az ekkor megszerzett előnyt a magyar csapat egészen a játszma végéig meg tudta őrizni, és megérdemelt győzelmet aratott. A meccs legjobbjának Dávid Csanádot választották.

Az El ezüst divíziójában a férfiaknál két csoportban zajlanak a küzdelmek, a kvartettek első helyezettjei biztosan bejutnak a június 29-30-i négyes döntőbe. Amennyiben a final four később kijelölésére kerülő házigazdája nem végez négyese első helyén, úgy a két csoport jobbik másodikja csatlakozik még az elődöntő mezőnyéhez.

A román Bogdan Tanase irányította nemzeti együttes szerdán Pireuszban, a görögök vendégeként folytatja a sorozatot.

Férfi Európa-liga, ezüst divízió, A csoport, 1. forduló:
Magyarország - Bosznia-Hercegovina 3-1 (22, -20, 23, 17)
a legjobb pontszerzők: Dávid 21, Horváth 14, Kalmár 10, illetve Osmanovic 16, Ristic 14, Sormaz 11
A további program:
május 29.: Görögország-Magyarország, Pireusz 18.30
június 2.: Bosznia-Hercegovina - Magyarország, Kakanj 20.00
június 8.: Magyarország-Görögország, Kaposvár 17.30
június 12.: Ausztria-Magyarország, Graz 20.25
június 15.: Magyarország-Ausztria, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 17.30

MTI

Hozzászólások