Kosárlabda - Vereség a negyeddöntőben, de még élnek az olimpiai remények
Vereség a negyeddöntőben, de még élnek az olimpiai remények
Fotó: Europress/AFP

Vereség a negyeddöntőben, de még élnek az olimpiai remények

HosszabbitásHosszabbitás
2019/07/04 15:42
Székely Norbert szövetségi kapitány szerint a britek tudták, hogy mit kell tenni a magyar csapat ellen, így 62-59-re nyertek a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság csütörtöki belgrádi negyeddöntőjében.

A szakvezető elsőként arról beszélt, hogy a várakozásoknak megfelelően szoros mérkőzésen vannak túl:

"Nagyon kevésen múlt. A britek tudták, hogy mit kell tenniük ellenünk, mi felkészültünk Fagbenléből, de nem tudtuk megállítani, ez volt az egyik kulcsmomentum. Az utolsó negyedben feljavultunk valamelyest, közelebb kerültünk az ellenfélhez, és volt esélyünk fordítani" - jelentette ki a szakember hozzátéve, nem használták ki igazán a nagy játékosokat a palánkok alatt.

A nyolcpontos Horti Dóra kifejtette, a három szünnap talán túl sok volt a csapat számára.

"Nem voltunk olyan agresszívek, mint eddig, a britek jobbak voltak, és megérdemelten nyertek. Remélem, minél hamarabb túltesszük magunkat ezen a vereségen, mert szombaton szeretnénk győzni, és kijutni az olimpiai selejtezőre" - fogalmazott a szülés után visszatért center.

A britek spanyol mestere, Chema Buceta közölte, Fagbenle remeklése mellett a fantasztikus csapatmunka volt a siker záloga.

"Az Eb előtt el akartunk érni valamit, és megcsináltuk. Tudom, hogy jó játékosaim vannak, és büszke vagyok rájuk. Amellett, hogy először jutottunk be a negyeddöntőbe, először van ennyi újságíró a sajtótájékoztatónkon is" - fűzte hozzá tréfásan.

A csapat képviseletében Johannah Leedham azt mondta, senki sem gondolta volna, hogy eljutnak a kieséses szakaszig, de most már az olimpia is reális cél lehet a számukra.

"Nem játszunk gyönyörű kosárlabdát, de nem baj, ez így jó nekünk. Soha nem volt még ennyire motiváló és pozitív személyiségű edzőm, mint Chema" - jelentette ki könnyekkel a szemében.

A magyar válogatott a szombati, olimpiai selejtezőtornáért kiírt alsóházi rájátszásban a 18 órakor kezdődő francia-belga csata vesztesével találkozik. A nemzeti csapat tagjai a csütörtöki összecsapás végén a "Nem adjuk fel az olimpiát!" kiáltással köszönték meg a szurkolók támogatását.

Az Eb-ről az első hat helyezett - azaz az elődöntősök mellett az alsóházi rájátszás két győztese - vehet részt a jövő februárban sorra kerülő, 16 csapatos kvalifikációs tornán. Ennek során négy kvartettben küzdenek majd a csapatok, és mindegyikből az első három jut ki a tokiói játékokra. Érdekesség, hogy a selejtezőtornán a tavaly világbajnok Egyesült Államok és a házigazda Japán is szerepel, noha ők már automatikusan kvótához jutottak, így a számukra nincs tétje a kvalifikációnak.

Eredmény, negyeddöntő:

Nagy-Britannia - Magyarország 62-59 (15-13, 17-9, 16-16, 14-21)

Pontszerzők: Fagbenle 29, Jones 8, Samuelson 7, Handy 6, Leedham 4, Simpson 3, Green 3, Vanderwal 2, illetve Turner 11, Studer 10, Raksányi 10, Határ 8, Horti 8, Zele 5, Varga 4, Dubei 3

A szokatlanul korai időpont miatt alig kétszáz néző lézengett az első negyeddöntőn a 18 ezer férőhelyes Beograd Arenában, a mintegy ötvenfős magyar tábor - a szövetség korábbi tanácsát megfogadva - a kedvencek kispadja mögött, a 214-es és 215-ös szektorban foglalt helyet. A brit zászlók alatt heten ültek.

A brit női kosárlabda az idén történelmet írt a 37. Európa-bajnokságon: a szigetország legjobbjai 2011-ben vettek részt először Eb-n, akkor a 11. helyen végeztek, majd 2013-ban kilencedikek, a 2015-ös magyar-román rendezésű kontinenstornán pedig huszadikak voltak, vagyis Belgrádban az első Eb-negyeddöntőjükre készültek. A nemzeti csapat a 2012-es londoni olimpián házigazdaként az utolsó előtti, azaz 11. helyet szerezte meg, majd 2015-ben Chema Buceta vette át a gárda irányítását. A rutinos spanyol szakember munkájának eredményeként a britek 5/1-es győzelmi mérleggel megnyerték selejtezőcsoportjukat, majd az Eb-n rigai csoportjukban csak a címvédő spanyoloktól kaptak ki, a hétfői nyolcaddöntőben pedig Montenegrót búcsúztatták, és kedden repültek át Szerbiába.

A magyar válogatott számára jóval simább út vezetett a nyolc közé: a szlovénok és az olaszok legyőzése után már biztos csoportelső volt Nisben, így zárásként "belefért" a törököktől elszenvedett minimális vereség. Ez egyben azt jelentette, hogy Székely Norbert együttese a csütörtöki negyeddöntő előtt hat nappal vívta az előző "éles" mérkőzését, így bőven volt ideje rákészülni-rápihenni a belgrádi folytatásra.

A magyar keretben egyetlen honosított játékos kapott helyet az amerikai Turner Yvonne személyében, míg a túloldalon hárman is a szigeteken kívülről származnak: Karlie Samuelson az Egyesült Államokban, Rachael Vanderwal Kanadában, Eilidh Simpson pedig Ausztráliában született. A válogatottból kiemelkedik Samuelson, aki WNBA- és a belga Castors Braine révén euroligás tapasztalatokkal is rendelkezik, míg Temi Fagbenle WNBA-bajnoki címmel büszkélkedhet, emellett az euroligás Polkowice légiósaként tavasszal a lengyel bajnokság legjobbjává választották.

A két válogatott első összecsapása a csapatkapitány Raksányi Krisztina négy pontjával kezdődött, majd Turner triplájával 7-0 állt a nagyórán. Az ellenfél a 9. percben, 11-11-nél érte utol a magyarokat, majd a nyitónegyed végére már vezetett. A folytatásban kilenc ponttal elhúzott a rivális (15-24), és Székely Norbert időkérése sem segített: a sokat rontó együttes 13 perc alatt 6 pontot hozott össze. Tízpontos hátrányban jókor jött Dubei Debóra hármasa, a nagyszünetben ezzel együtt 22-32 volt az állás.

A félidei statisztikából kitűnt, hogy a 11 pontos Fagbenle vezette britek jobban dobták a kétpontosokat (30/47 százalék), 19 triplakísérletükből öt volt sikeres - a magyarok hétből kettőig jutottak -, emellett a lepattanócsatát is ők nyerték (19/22).

Térfélcsere után 14 pontra nőtt a távolság, amelyet büntetőkkel sikerült tízre faragni, miközben sorra maradtak ki a magyar helyzetek. Raksányi hármasára felzúgott a "Ria, Ria, Hungária" a nézőtéren, ám Fagbenle 18. pontja gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

A 38-48-ról induló zárószakaszban hat pontra feljött a válogatott, de Chema Buceta együttese visszavette az irányítást, a tarthatatlan Fagbenle pedig már 27 pontnál járt. Öt perccel a vége előtt aztán rákapcsolt a Székely-együttes, és Turner triplájával a 40. percben 59-60 állt az eredményjelzőn. Az izgalmas hajrában a magyaroknak labdájuk volt a győzelemhez, majd az egyenlítéshez is, de Studer Ágnes távoli dobása két pattanás után lejött a gyűrűről.

A magyar válogatott a szombati, olimpiai selejtezőtornáért kiírt alsóházi rájátszásban a 18 órakor kezdődő francia-belga csata vesztesével találkozik. A nemzeti csapat tagjai a csütörtöki összecsapás végén a "Nem adjuk fel az olimpiát!" kiáltással köszönték meg a szurkolók támogatását.

Az Eb-ről az első hat helyezett - azaz az elődöntősök mellett az alsóházi rájátszás két győztese - vehet részt a jövő februárban sorra kerülő, 16 csapatos kvalifikációs tornán. Ennek során négy kvartettben küzdenek majd a csapatok, és mindegyikből az első három jut ki a tokiói játékokra. Érdekesség, hogy a selejtezőtornán a tavaly világbajnok Egyesült Államok és a házigazda Japán is szerepel, noha ők már automatikusan kvótához jutottak, így a számukra nincs tétje a kvalifikációnak.


 MTI

Hozzászólások