Kosárlabda - A Sopron közel volt a csodához, állítja a szövetségi kapitány
A Sopron közel volt a csodához, állítja a szövetségi kapitány
Fotó: Europress/AFP

A Sopron közel volt a csodához, állítja a szövetségi kapitány

HosszabbitásHosszabbitás
2019/04/13 12:43
Székely Norbert, a női válogatott szövetségi kapitánya szerint a pénteken 81-59-re elvesztett elődöntő ellenére a Sopron Basket minden eddiginél közelebb járt a bravúrhoz a kosárlabda Euroliga négyes döntőjében.

"A Jekatyerinburg játékosállományát ismerve tudhattuk, hogy nem a Sopron lesz a favorit, ezzel együtt a játékosok is hittek abban, hogy véghezvihetik a csodát" - kezdte értékelését a szakvezető szombaton az MTI-nek.

"Ez ugyan nem jött össze, de szerintem közelebb voltunk hozzá, mint a tavalyi döntőben" - közölte Székely Norbert.

Elmondta: az első félidőben bebizonyították, hogy képesek az ellenfél szintjén játszani, de idővel kiütközött a fizikális különbség.

"A Sopront olyan koncentrált játékkal darálták be, hogy az még a Jekatyerinburgtól is meglepő volt" - tette hozzá.

Székely Norbert úgy vélekedett, hogy az uráli gárda kiemelkedik a mezőnyből, emellett a szintén döntős Dinamo Kurszk kerete is erősebb a Sopronénál. A bronzmérkőzésen a hazaiakra váró USK Praha hasonló szintet képvisel, mint a Sopron.

A kapitány külön kiemelte a prágai kispadon ülő Natalia Hejkovát, akivel korábban három évig dolgozott együtt Sopronban.

"Ő egy ikonikus személyiség, akiről mindent elmond az, ahogy az elmúlt évtizedekben kormányozta a csapatait. Óriási fegyvertény, hogy idáig jutott a Prágával, és fel lehet készülni belőle, de Nata mindig tartogat meglepetéseket" - emelte ki.

A Novomatic Arénában vasárnap 17.30-kor kezdődő bronzmeccsről Székely Norbert azt mondta, hogy ugyanolyan jó csapatnak tartja a magyar és a cseh bajnokot.

"Teljesen nyílt csata lesz, ugyanakkor a Sopronnak biztosan sokat jelent majd a hazai pálya" - vélekedett.

A három éve honosított Turner Yvonne - aki 15 ponttal a soproniak legjobbja volt az Euroliga-elődöntőben - válogatott szerepvállalásáról a kapitány közölte, hogy az még várat magéra.

"Egyelőre nem tudni, hogy pályára lép-e júniusban a szerbiai Európa-bajnokságon. Fontos kérdés, hogy az NB I után elmegy-e a WNBA-be, illetve hogy vissza tud-e jönni, és ha igen, mikor. Én a csapatot tartom elsődlegesnek, de annyi bizonyos, hogy Turner személyében van egy elhivatott és motivált játékos Magyarországon, ami mindenképpen szimpatikus" - tette hozzá Székely Norbert.

MTI

Hozzászólások