Kézilabda - Rátgéber László az Euroliga legjobb edzői között
Rátgéber László is felkerült arra a listára, amelyet a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) munkatársai állítottak össze a női Euroliga legjobb edzőiről.
Fotó: Europress/AFP

Rátgéber László az Euroliga legjobb edzői között

Horváth DettiHorváth Detti
2020/07/02 11:17
Rátgéber László is felkerült arra a listára, amelyet a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) munkatársai állítottak össze a női Euroliga legjobb edzőiről.

wbasket.hu  portál tájékoztatása szerint a szakértők a sorozat négyes döntőjébe jutott trénereket gyűjtötték össze. A rangsort toronymagasan a 2003 és 2006 között Sopronban dolgozó szlovák Natalia Hejkova vezeti, aki csapataival 11 alkalommal szerepelt a Final Fourban. Ötször jutott fináléba, és mind az öt alkalommal elhódította a trófeát: kétszer a Ruzomberokot, kétszer a Szpartak Moszkvát és egyszer az USK Prahát vezette a csúcsra.

A hetedik helyen áll Roberto Iniguez, aki kétszer vitte be az Euroliga legjobb négy gárdája közé a Sopront. 2018-ban a spanyol szakember döntőbe vezette a magyar együttest. Iniguez 2012-ben a spanyol Valenciával megnyerte a sorozatot, majd Sopronba érkezéséig kétszer vívott finálét a török Fenerbahce és egyszer az orosz Orenburg alakulatával.

Bekerült a FIBA összeállításába a 11. helyen Rátgéber László is, az egyetlen magyar Euroliga-győztes szakvezető, aki 2009-ben a Szpartak Moszkvával ért fel a csúcsra a sorozatban. Ezen felül a pécsi együttest háromszor vezette a legjobb négy közé az Euroligában.

MTI

Hozzászólások