Kézilabda - Rasmussen: "A szövetség türelmetlen volt, ezért a felfüggesztés miatt feláldoztak"
Rasmussen: "A szövetség türelmetlen volt, ezért a felfüggesztés miatt feláldoztak"
Fotó: Europress/AFP

Rasmussen: "A szövetség türelmetlen volt, ezért a felfüggesztés miatt feláldoztak"

HosszabbitásHosszabbitás
2020/01/08 07:39
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott távozó szövetségi kapitánya szerint könnyű magyarázat és kifogás, hogy a nemzetközi szövetség (IHF) decemberben felfüggesztette.

A kedden menesztett szakvezető a dán TV2-nek elmondta, hogy november végén négy évvel meghosszabbították a szerződését, mert a magyar szövetség (MKSZ) illetékesei elégedettek voltak vele.

"Furcsa, hogy akkoriban még elégedettek voltak a munkámmal és a csapat fejlődésével, most pedig hirtelen nem tartják szem előtt az elvégzett munkát. Ha valami bosszant, akkor ez nagyon" - nyilatkozta.

Rasmussen úgy fogalmazott: könnyű magyarázat és kifogás a felfüggesztése, de a következő válogatott összetartás február közepén lesz, az olimpiai selejtező pedig márciusban, tehát szerinte kellett volna készíteni egy vészforgatókönyvet, és megvárni az IHF döntését.

"A szövetség türelmetlen volt, ezért a felfüggesztés miatt feláldoztak" - közölte.

Decemberben, a Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyarok a csoportkör utolsó fordulójában egy góllal kikaptak Romániától, így nem jutottak a középdöntőbe. A szövetségi kapitányt a meccsen előbb sárga lappal figyelmeztették, majd a hajrában a reklamálása miatt kétperces kiállítással sújtották csapatát. A játékvezetői tévedésekkel tarkított összecsapás után az edző sportszerűtlenül viselkedett, nem megfelelő szóhasználattal élt a sajtótájékoztatón, ezért az IHF azonnali hatállyal felfüggesztette, ám a vizsgálatot azóta sem folytatta le ellene, ezért nem tudni, milyen büntetés vár rá.

Rasmussen a keddi interjúban elmondta, tudomása szerint a történtek tisztázása már folyamatban van az IHF-nél.

A dán edzőt 2016 májusában nevezték ki, azóta a magyar válogatott története legrosszabb Európa-bajnoki, és két legrosszabb világbajnoki helyezését produkálta. A kontinenstornán 2016-ban a 12., 2018-ban a hetedik helyen végzett, a vb-n 2017-ben 15., tavaly pedig 14. lett.

A menesztett kapitány felidézte, hogy sérülések és várandósság miatt szinte soha nem tudta a lehető legerősebb összeállításban szerepeltetni csapatát, minden világversenyről kulcsemberek hiányoztak.

"Folyamatosan valami újat kellett építenem, és amikor éppen felépítettem valamit, akkor további sérülések vagy terhesség miatt újra kellett kezdeni mindent, különösen a kulcspozíciókban. A védelmet - amelynek a jelentőségével mindenki tisztában van - háromszor kellett felépítenem. Kaotikus volt, de számomra őrülten izgalmas is egyben, mert új kihívásokat jelentett" - magyarázta.

Rasmussen elárulta, hogy telefonon értesítették az elbocsátásról, miközben Ausztriában síelt. Amikor tudomást szerzett a döntésről, megszakította a pihenését, Magyarországra utazott, hogy lezárja kapcsolatát a magyar szövetséggel (MKSZ), és összecsomagoljon. Ezután visszatér Dániába, ahol már csak a jövőbe tekint.

"A kézilabda és az edzősködés az életem. Természetesen szeretnék a lehető leghamarabb visszatérni" - mondta. Hozzáfűzte, szívesen dolgozna ismét a hazájában, de készen áll egy újabb külföldi kalandra is.

"A feladat határozza meg, mit vállalok. Tíz éve dolgozom külföldön, és rengeteg nemzetközi tapasztalatot szereztem, ezeket senki sem veheti el tőlem" - vélekedett.

Az MKSZ elnöksége felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral. A tervek szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Győr, valamint a Ferencváros vezetőedzője együtt látná el a szövetségi kapitányi feladatokat a március 20-22-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtornán, valamint azt követően a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.

A magyar válogatott ellenfele Szerbia, Kína és Oroszország lesz az olimpiai selejtezőn, az első két helyezett indulhat a nyári, tokiói játékokon.

MTI

Hozzászólások