Kézilabda - Minden, amit tudnod kell a szombaton rajtoló női kézilabda világbajnokságról!
Minden, amit tudnod kell a szombaton rajtoló női kézilabda világbajnokságról!
Fotó: Europress/AFP

Minden, amit tudnod kell a szombaton rajtoló női kézilabda világbajnokságról!

Rév DánielRév Dániel
2019/11/28 14:20
Szombaton kezdődik az olimpiai kvalifikáció legfontosabb világversenye a női kézilabdában: a világbajnokság. A tornát ugyanúgy Japánban rendezik, mint a jövő nyári olimpiát, így a sikeresen szereplő csapatok már ismerős környezetbe térhetnek vissza nyolc hónap múlva. A torna mezőnyéből azonban jóval többen maradnak majd le a tokiói olimpiáról, mint ahányan részt vehetnek rajta.

Ezúttal is 24 csapat részvételével rendezik meg az aktuális kézilabda világbajnokságot, amely - mivel az év végén járunk - a nők legfontosabb tornája lesz. A két évvel ezelőtti, németországi tornához képest azonban komoly változás történt a lebonyolításban: a hat csapatos csoportokból már nem négy jut be a torna második szakaszába, hanem csak három. A második szakaszban pedig a korábban megszokott nyolcaddöntőktől kieséses rendszer helyett az Európa-bajnokságokon bevált középdöntő következik, ahonnan már az elődöntőbe és a helyosztókra lehet kerülni.

A legfőbb tét: az olimpia

Ez a lebonyolítás igazságosabbá teszi az olimpiai selejtezőtornákon való részvételért zajló harcot. Míg korábban egy erősebb csapat egy rosszul sikerült nyolcaddöntő miatt lemaradhatott ezekről a tornákról, elvileg ez idéntől már nem fordulhat elő. A világbajnok automatikusan kvalifikálja majd magát az olimpiára, míg a vb 2-7. helyezettjei jutnak biztosan a selejtezőtornákra. Ugyanakkor ha egy már biztos kvótával rendelkező csapat végez ezeken a helyeken, akkor a helyek továbbszállnak a következő szabad csapatra, úgyhogy a brazilok és a dél-koreaiak jó szereplése és a franciák újabb tornagyőzelme esetén akár még a 9-10. helyezett csapatok is jól járhatnak.

Sőt, mivel a három olimpiai selejtezőtorna közül az lesz a legkönnyebb, amin a vb-ről utolsóként odakerülő csapat szerepel, könnyebb dolga lehet márciusban a világbajnokság 9. helyezettjének, mint mondjuk a harmadiknak, de ez legyen az IHF megoldandó feladata a következő olimpiai ciklusra.

A helyszín

A világbajnokság helyszíne Japán, azon belül is Kumamoto tartomány. A legdélebbi nagy szigeten, Kyushun található tartományban nagyjából egy budapestnyi ember él, maga Kumamoto város szűk 800 ezres. A vb fő helyszíne a 10 ezres Park Dome Kumamoto lesz, a japán válogatott végig ebben a csarnokban fog játszani, és itt rendezik majd a végjáték mérkőzéseit is. A második számú csarnok az Aqua Dome Kumamoto, 6400 fős befogadóképességgel, itt rendezik a norvégok csoportjának és középdöntős ágának összes mérkőzését. A másik három csarnok jóval kisebb: a Kumamoto Tartományi Tornacsarnok 3400 fős, a Yatsushirói Általános Tornacsarnok 2500 nézőt tud befogadni, a legkisebb helyszín pedig a Yamaga City-i Sportcsarnok, 2100 fős befogadóképességgel. A magyar válogatott a csoportkörben a legkisebb kumamotói és a yatsushirói sportcsarnokban játszik majd, a középdöntőtől pedig a Park Dome lehet a csapat otthona.

A Park DomeA Park Dome Fotó: K.F. - Own work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3302144

Kumamotónak elég komoly tapasztalata van sportesemények megrendezésében, már 1997-ben ebben a tartományban rendezték a férfi kézilabda világbajnokságot (a magyar válogatott a kiemelkedő negyedik helyet szerezte meg ezen a tornán, amely a Park Dome első fontos tornája volt), legutóbb pedig a női Ázsia-bajnokságot rendezték itt tavaly.

A csoportok

A korábbi világbajnokságokhoz képest óriási változást hozhat már a csoportkörre is az új lebonyolítási rend, ami miatt a csoportkörből is minden csapat magával visz két eredményt a középdöntőbe. Még két éve is meg lehetett azt csinálni, hogy egy erősebb csapat szép lassan melegszik be, és akár csak a negyedik helyen továbbjut a csoportjából, most viszont ha valaki 0 ponttal megy a középdöntőbe, az szinte biztosan nem tud majd bejutni a legjobb négy közé. Így aztán sokkal inkább ágakat érdemes vizsgálni, csoportok helyett.

Az A-csoportban Norvégia és Hollandia kiemelkedik a hatosból, bár Szerbia válogatottja is egyre erősebb, legutóbb ezt éppen mi tapasztalhattuk meg a Szöul-kupán elszenvedett vereségből. Komoly meglepetés lenne, ha nem ez a három csapat jutna tovább, hiszen Szlovénia, Angola és Kuba sem számít igazán erősnek. Angola ráadásul már biztos olimpiai résztvevőként érkezik a tornára, úgyhogy ez a plusz motiváció sem lesz jelen a csapat játékában.

A B-csoport viszont kegyetlenül erősre sikerült. A legutóbbi két világversenyt megnyerő Franciaország mellett itt játszik majd Dánia és Németország is, két olyan európai csapat, amely mindenképpen esélyes lehet az olimpiai selejtezőtornás helyekre. De itt van az a két Európán kívüli válogatott, amelyik igazán eredményes tudott lenni a közelmúltban: a londoni olimpián még elődöntőt játszó, ám azóta sokat gyengült Dél-Korea, és a 2013-ban általános meglepetésre vb-t nyerő Brazília. Érdekesség, hogy a brazilok a csoportkört sem élték túl két éve, de leírni sosem lehet őket. Ahogy Angola, úgy ez a két csapat és Franciaország is már biztosan olimpiai résztvevő. A csoportot az Ázsia-bajnokság ötödik helyezettje, Ausztrália egészíti ki, érdemes lesz náluk figyelni a Bayer Leverkusen irányítóját, Sally Potockit, aki az Ázsia-bajnokság gólkirálya volt.

Megint lesz magyar-román, mint a tavalyi Eb-nMegint lesz magyar-román, mint a tavalyi Eb-n Fotó: Europress/AFP

A C-csoportba kapott besorolást a magyar válogatott. A továbbjutásért Romániával, Spanyolországgal és Montenegróval kell megküzdenie Kim Rasmussen csapatának, Szenegál és Kazahsztán elvileg egyik európai csapatnak sem okozhat gondot. A mérkőzések sorrendje kedvezhet a mieinknek, hiszen szombaton a kazahok ellen kezdenek, majd vasárnap jön az első éles meccs a megsérült Carmen Martín nélkül felálló Spanyolország ellen úgy, hogy a spanyolok előző este Románia ellen már egy fontos rangadót vívnak majd, így várhatóan fáradtabbak lesznek a magyar játékosoknál. Ezután egy pihenőnap, majd Montenegró következik, másnap pedig egy várhatóan könnyű mérkőzés Szenegál ellen. A csoportkört Románia ellen zárja a magyar csapat, egy pihenőnapot követően.

A D-csoport tűnik talán a leggyengébbnek, nem véletlenül választotta ezt a házigazda jogán a japán csapat edzői stábja. Az olimpiai bajnok Oroszország kiemelkedik a hatosból, a második helyért pedig a svédek csatázhatnak a japánokkal. Komoly meglepetés lenne ha Kína, Argentína vagy a Kongói DK csapata beleszólna a továbbjutás kérdésébe, a három közül talán a Debrecenben kiegészítő embernek számító Elke Karsten vezette argentin válogatott erre a legesélyesebb.

Ha egyben nézzük meg az ágakat, azt láthatjuk, hogy az elmúlt években remeklő csapatok közül Norvégia, Hollandia és Franciaország az AB-ágra, Oroszország pedig a CD-ágra került. Az erős, de inkább a nyolcba, mint a négybe jutásra esélyes csapatokat tekintve kiegyenlítettebb a helyzet, Szerbia, Dánia, Németország és Brazília található az AB-ágon, míg Magyarország, Montenegró, Románia, Spanyolország és Svédország a CD-ágon szerepel majd. Ez alapján úgy tűnik, hogy szerencsénk volt a sorsolással, de a célkitűzést, a legjobb hét közé jutást így se lesz könnyű elérni.

Az időeltolódás

Japánban nyolc órával járnak előrébb, mint itt Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy az ottani idő szerinti esti mérkőzések nálunk reggel, vagy délelőtt lesznek. Szerencsére egy-egy kivételtől eltekintve délután három óra (nálunk reggel hét) előtt nem lesznek kezdési időpontok, a legkésőbbi mérkőzések pedig már az itteni délutánba is belecsúsznak majd. A magyar válogatott első két mérkőzése nálunk délelőtt 10:00-kor kezdődik, majd jön egy reggel hetes és két 11:00-ás mérkőzés. A középdöntők időbeosztása attól függ majd, hogy mely csapatok jutnak tovább.

A csapatok

Összességében elmondható, hogy szinte minden csapat elsősorban a hazai bajnokságában játszó játékosokból áll, ám a nyolc közé jutásra esélyesek közül csak a magyar, az orosz és a román csapat visz kizárólag otthon játszó kézilabdázókat a tornára. A legtöbb játékost ezúttal is a magyar bajnokság adja a tornának, 41 olyan kézilabdázót láthatunk a világbajnokságon, akik nálunk keresik a kenyerüket. A francia bajnokság 40, a román liga 37 játékossal képviselteti magát, ezután Dánia és Németország jön a sorban.

Ha a három legerősebb csapat keretét vizsgáljuk meg közelebbről, azt láthatjuk, hogy a norvégoknál Thorir Hergeirsson ezúttal is a tapasztalt játékosokra szavazott: a 16-os norvég keretben 10-en legalább 50-szeres válogatottak. A legnagyobb gond a jobbátlövő poszton volt, ahol nincs sem Nora Mörk, sem Kurtovic, itt fiatalok bizonyíthatnak, mint ahogy nagyon hiányozhat Veronica Kristiansen is, aki nehezen épül fel ágyék- és medencesérüléséből. A kapuban Lunde hiányában a siófoki Silje Solberg lehet az első számú választás a Vipers 7-szeres válogatottja, Andrea Austmo Pedersen előtt.

Kristiansen és Mörk hiányát még a mindig erős norvégok is megérezhetikKristiansen és Mörk hiányát még a mindig erős norvégok is megérezhetik Fotó: Europress/AFP

A franciák 20 fős keretéből 16 otthon játszó mellett négy magyarországi légiós található. Nem vállalunk túl merészet azzal, hogy ők négyen meghatározzák majd a címvédő játékát, hiszen a kapuban Leynaud egyeduralkodó lehet a sérült Glauser hiányában, Edwige a világ egyik legjobb védekező játékosa, és támadásban sem rossz, Nze Minko és Niombla pedig évek óta a támadások vezérei. Öt olyan játékos van a keretben, aki 10-nél kevesebb válogatottsággal rendelkezik, de közülük valószínűleg csak a második számú balszélsőnek jelölt Bouquet, és valamelyik kapus, Franck vagy Gabriel kap majd helyet a 16-os meccskeretben. Ugyanakkor Olivier Krumbholz a többi nagy csapattal szemben megteheti, hogy kísérletezik, hiszen csapata már olimpiai résztvevő.

Az oroszok szokás szerint a BL-mezőny egyik legjobb klubcsapatára, a Rosztov-Donra alapozzák válogatottjukat, olyannyira, hogy immáron a szövetségi kapitányi poszton is a rosztovi edző, Ambros Martín dolgozik. A rosztoviakon kívül várhatóan a Togliatti-i jobbszélső Fomina, az asztrahányi irányító Malashenko, és a krasznodari kapus Kalinina számíthat kiemeltebb szerepre.

Ami a nyolc közé pályázó csapatok maradékát illeti, szinte mindenhol azt láthatjuk, hogy 3-4 játékos teljesítménye meghatározhatja az adott csapat játékát. A hollandoknál Abbingh, Snelder, Polman és a kapuban Wester, a Lekić nélkül érkező szerbeknél Lavko, Liščević és Cvijić, a braziloknál Amorim és Rodrigues, a németeknél a kapus Eckerle, elöl pedig Bölk és Naidzinavicius, a montenegrói csapatban Jauković, Raičević és K. Bulatović, a románoknál a sérüléséből néhány hete visszatérő Neagu, Pintea és a kapusok, a spanyoloknál Pena és Cabral Barbosa, a svédeknél pedig Gulldén és Hagman, valamint Idéhn kapus fogja meghatározni, hogy ezek a csapatok mire vihetik. Ha az adott csapatok felsorolt játékosai remekelnek, akkor a négy közé jutás sem elképzelhetetlen, ha viszont ők gyengébben játszanak, még a csoportkört se feltétlenül élik túl csapataik.

Kovacsics a vezérünk, de nem rajta áll vagy bukik a csapatKovacsics a vezérünk, de nem rajta áll vagy bukik a csapat Fotó: Europress/AFP

Talán a két kivétel a dán és a magyar válogatott, ahol nem néhány kiemelkedő sztár viszi majd a hátán a csapatot, hanem az egész keret elég mély és Stine Jörgensen vagy Kovacsics Anikó kiemelkedő játéka nélkül is lesz esélye győzni a két csapatnak. Szintén közös pont a két csapatban a hasonló játékstílus, ahol a kapusok és a szélsők szerepe nagyobb lesz, mint sok más válogatottnál.

Plusz egy fontos körülmény: a hangulat (hiánya)

Óriási kérdés az Európán kívül rendezett világbajnokságokon, hogy mégis hány néző előtt fognak zajlani a mérkőzések. Az már önmagában sokat elárul a várható nézőszámról, hogy a vb-t megrendező öt csarnok közül talán ha kettő rendezhetne meccseket a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi Európa-bajnokságon. Persze sokkal jobb, ha 500 néző egy 2500-as csarnokban ül és szurkol, mintha egy tízezresben tenné ugyanezt, de azért félő, hogy elég sok mérkőzést játszanak majd nagyjából csendben a csapatok. Ehhez pedig szoknia kell majd azoknak, akik hozzászoktak a jó hangulatú kézilabdacsarnokokhoz.

A magyar válogatott csoportmérkőzései (magyar idő szerint):
November 30. 10:00 Magyarország - Kazahsztán
December 1. 10:00 Spanyolország - Magyarország
December 3. 7:00 Magyarország - Montenegró
December 4. 11:00 Magyarország - Szenegál
December 6. 11:00 Románia - Magyarország

Hozzászólások