Kézilabda - Meglovagolják-e a jó vb-sorsolást a sok szempontból őskövületnek tűnő férfi kézisek?
Meglovagolják-e a jó vb-sorsolást a sok szempontból őskövületnek tűnő férfi kézisek?

Meglovagolják-e a jó vb-sorsolást a sok szempontból őskövületnek tűnő férfi kézisek?

Mártha Bence ·
2019/01/11 13:56

Magasak vagyunk, súlyosak és öregek, és a játékunk sem mondható éppen modernnek, de azért a 2019-es világbajnokság lehet egy jó torna a férfi kézilabda-válogatottnak. A jó sorsolás, illetve a betonvédekezés messzire vihet, pedig az új szabályok sem nekünk kedveznek, és persze továbbra is súlyos szerkezeti hiányosságokkal küzd a magyar válogatott. 

Amilyen izgalmas most a női szakág helyzet, annyira nehéz igazán lelkesítő fejleményt találni a férfiaknál. Míg a nőknél Görbicz Anita visszavonulása után egy ígéretes generáció bontogatja a szárnyait, addig a férfiaknál annyi lyukas generációnk van, hogy Nagy Lászlót másodszor könyörögjük vissza a nyugdíjból, ráadásul most már az sem egyértelmű, hogy a veszprémi jobbátlövő még segítséget jelent.

Visszás volt az a helyzet is, hogy Nagy kvázi felmentést kapott a közös felkészülés alól, és bár az nem kérdés, hogy a rutinja, és a játéktudása alapján még akár évekig helye lehetne a csapatban, az idei játéka nem azt mutatja, hogy nemzetközi szinten is képes meghatározó teljesítményre. 

Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy Nagy László igazi clutch player: minél nagyobb a tét, annál jobban játszik. Talán ezért is ragaszkodnak hozzá most is a kapitányok, meg azért, mert nincs más jobbátlövő, aki egy félidőn át (a hosszú oldalon) képes támadásban is helyt állni.

Milyen csapattal megyünk a vébére?

Ha a két dániai felkészülési meccs közül az elsőt nézzük, akkor rosszal. Ha a másodikat, akkor jóval. Bodó Ricsi azt mondja, a kettő között van az igazság, és az első meccsel kapcsolatban elmesélte, hogy a dánok elleni felkészülést még Vranjes kötötte le, és nem lehetett kihátrálni belőle, ráadásul az első meccsen makacsul az argentinok elleni taktikát gyakoroltuk még úgy is, hogy tudtuk, Dániával szemben nem ez lenne az üdvözítő.

Az első csúnya volt, a második gyönyörűAz első csúnya volt, a második gyönyörű Fotó: MTI

A második meccsre viszont úgy mentünk ki, hogy megmutatjuk, képesek vagyunk az elittel egy szinten játszani. Nyilván a szövetségtől is leszóltak, hogy talán nem kéne a vb előtt rommá veretni magunkat, úgyhogy mondhatjuk, beáldoztuk a felkészülési lehetőséget, és a második meccsen mindent felvonultattunk, amink csak volt.

És hogy az mennyi? Elég sok, amíg a legerősebb csapatunk van fent hátul. Ha viszont bele kell cserélni (márpedig bele kell), akkor még a mezőny alsó részén helyezkedők ellen is lesznek meleg pillanataink.

Elszaladt az idő a mi játékunk mellett

A magyar csapatnak továbbra is vannak komoly, nemzetközi szinten is komolyan vehető erényei, de sajnos a modern kézilabda nem arról szól, amiben mi igazán jók vagyunk. MI azt szeretjük, ha a jól záró hatos falunk mögött brillíroznak a kapusaink, aztán elöl néhány jó egyéni teljesítménnyel kibrusztoljuk a győzelmet. Akkor nyerünk, ha kevés gólon tartjuk az ellenfelet, és a bírók nem szórnak meg minket túlságosan.

A játék azonban magától is más irányba indult, és ehhez jöttek hozzá a szabályváltoztatások, amik mind-mind a játék gyorsítását helyezik előtérbe. Márpedig mi továbbra is két átrendeződési cserével készülünk, szélsőink pedig még mindig nincsenek, így ha nem is mondunk le eleve a gyors támadásépítés lehetőségéről, nem ez lesz most sem a fókuszban, az biztos.

Ez persze nem a kapitány(ok) hibája, hiszen pontosan láttuk Dujshebaev és Vranjes alatt, mennyire testidegen a mieinktől a reaktív, sok mozgásra épülő védekezés, illetve az abból indított gyors, 2-3 passzos támadásépítés. Ezek nem mi vagyunk, és ha őskövületnek tűnünk is a játékunkkal a világbajnokság mezőnyében, akkor is ezt kell most játszanunk. Minden más katasztrofális eredményekkel fenyeget.

Ha hátul összeállunk, nehéz ellenünk játszaniHa hátul összeállunk, nehéz ellenünk játszani Fotó: MTI

Az, hogy a kettes védő posztjára is játékost cserélünk védekezésre, szinte ismeretlen a nemzetközi kézilabdában. Illetve mégsem az, hiszen a Veszprém lassan egy évtizede csinálja, de Mirsad Terzicen kívül szinte mindenki csak belső védőket cserélget - abból is általában csak egyet. 

A mi legerősebb védelmünk a kettes-hármas posztokon így néz ki: Ligetvári, Ilyés, Nagy, Bodó - és ebből a társaságból csak ketten támadnak, és egyikük sem egy egész meccsen át.

A dánok ellen egészen jól működött, hogy a rövid oldalon kihúzódott a szélre védekezni Lékai és Balogh, de akkor még nem volt velünk Nagy Laci, akinél szintén kulcskérdés az erőbeosztás. Ne feledjük, a világbajnokság brutális torna: a január 23-án záruló középdöntőig nyolc meccset kell lejátszani, méghozzá úgy, hogy ha minden jól megy, a kilencedik lesz a legfontosabb.

Egy jó sorral semmire sem megyünk

A legnagyobb bajunk az, hogy bár a kezdő sorunk mind támadásban, mind védekezésben ütőképesnek tűnik, nemhogy egy ilyen hosszú és nehéz tornát, de három meccset sem lehet lejátszani úgy, hogy ne kerüljön sokszor pályára a második sor is. És itt már súlyos gondokkal küzdünk.

Támadásban Bánhidinek nincs cseréje, a szóba jöhető helyettesek nem nemzetközi szintű támadójátékosok, és Császár sem valószínű, hogy képes ezen a szinten irányítani, úgyhogy Lékaira is iszonyatos terhelés vár, ez kijelenthető. A második vonalunkat bántóan egydimenziós játékosok alkotják: aki jól védekezik, az támadni nem tud, és fordítva, ráadásul van néhány olyan tagja is a keretnek, aki egyikben sem erős, mégis borítékolhatóan sokat lesz a pályán.

Balogh zseni, de nem védekezikBalogh zseni, de nem védekezik Fotó: MTI

A fent citált szabályváltoztatások sem nekünk kedveznek, hiszen a nemzetközi szintet védekezésben meg sem közelítő játékosaink (Sipos, Ancsin és főleg Dzsamali) nemcsak a fal masszivitását bontják meg, hanem az új szabályok miatt sokszor taszítják emberhátrányba is a csapatot, ami végzetes lehet. Nem csak az adott meccsre, de a kulcsjátékosok energiabeosztása miatt az egész tornára nézve is.

A szlovénok elleni bravúrt kőkemény, gyakran brutális védekezésünk hozta meg idegenben, de ezt egy tornán nem tudjuk végig hozni, és amit ott mutattunk, az a 2019-es vébén kvázi egyet jelent azzal, hogy egész meccsen emberhátrányban leszünk.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy vélhetően Balogh és Lékai is lekoccolnak 1-2 napra a vébéről, mert gyermekük születik, sőt ha Bodóéknál korábban jön a gyerkőc, mint az orvosok által jövendölt január 26., akár a szegedi lövőt is elveszíthetjük egy időre. A nőknél már megszoktuk, hogy a terhesség beleszól egy nagy torna sorsába, most a férfiaknál is eljött ez az idő.

Miben bízhatunk?

Azért van miben. Először is a szegediek jó formában, komoly önbizalommal felvértezve érkeznek a válogatottba, támadásban jól dolgoznak együtt Lékaival, így a fent említett egyéni villanásokra feltétlenül számíthatunk. Lövőerővel sem állunk rosszul, még ha a jobb oldal egy kicsit lyukasabb is, Dzsamalit pedig cserélni kell védekezésben, ha jót akarunk.

A védekezésünk a legerősebb felállásban beton, ez nagyon sokat jelent nemcsak a mi, hanem az ellenfél játékára nézve is, hiszen nagyon fárasztó, és néha kimondottan fájdalmas a magyar fal ellen támadni. És persze ott vannak a kapusaink, akik egy jól záró fal mögött bármikor képesek egy meccset eldöntő, 40 százalék körüli teljesítményre. 

A szegedi kontingens remek formábanA szegedi kontingens remek formában Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A végére hagytuk az utóbbi hetekben unalomig mantrázott álomsorsolást. A magyar csapat nemcsak a leggyengébb csoportban, de a gyengébbik ágon is van, így tényleg előállt az a helyzet, hogy igazán nagy bravúr nélkül is összejöhet a 7. hely. Ha máshol nem borul a papírforma, és a csoportban - a veszprémi edző, David Davis által irányított - Egyiptomot és Katart, a középdöntőben Ausztriát legyőzzük, akkor valószínűleg játszhatunk az olimpiai selejtezőt érő hetedik helyért az orosz-macedón-izlandi trió valamelyik tagjával. De a jó sorsolás annyit ér, amennyit kihozunk belőle.

Hozzászólások