Kézilabda - Sorsoltak a kézilabda BL-ben: a férfiaknál a Veszprém, a nőknél az FTC húzta a rövidebbet
Sorsoltak a kézilabda BL-ben: a férfiaknál a Veszprém, a nőknél az FTC húzta a rövidebbet
Fotó: Europress/AFP

Sorsoltak a kézilabda BL-ben: a férfiaknál a Veszprém, a nőknél az FTC húzta a rövidebbet

HosszabbitásHosszabbitás
2020/07/01 19:50
A férfiaknál a Telekom Veszprém, a nőknél a Ferencváros került nehezebb csoportba a kézilabda Bajnokok Ligájában.

A sorozat szerdai, bécsi sorsolásán a Veszprém mellé sorolták be a német Kielt és a spanyol Barcelonát is, ezzel a 2019/20-as idény decemberre halasztott négyes döntőjének résztvevői közül három együttes is a B jelű nyolcasba kapott besorolást.

A MOL-Pick Szegednek a címvédő északmacedón Vardarral, a német Flensburggal és a francia Paris Saint-Germainnel kell majd megküzdenie az első két hely valamelyikéért.

A szegediek honlapján Szűcs Ernő Péter elnök úgy fogalmazott, a jelenlegi átalakított rendszerben már nincs könnyű ellenfél, a célok azonban nem változtak: elindulnak a BL-ben, hogy megvalósítsák az álmaikat.

"Klubunk többször megmutatta, hogy felveszi a versenyt Európa élcsapataival. Kemény küzdelem lesz, de olyan a keretünk, amely képes a feladatok megoldására" - jelentette ki az elnök.

Az európai szövetség közlése szerint amennyiben a koronavírus-járvány nem szól közbe, a férfiaknál szeptember 16-17-én rendezik a csoportkör első fordulóját. A következő idénytől szerdán és csütörtökön játsszák a mérkőzéseket 19 és 21 órától.

Megváltozott a résztvevők száma és a lebonyolítás is: az elmúlt évekkel ellentétben 28 helyett 16 csapat lesz érdekelt a BL-ben, őket két nyolcas csoportba sorsolták, azonos nemzetbeliek nem kerülhettek össze. Tizennégy fordulót követően a nyolcasok első és második helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki jut még a legjobb nyolc közé, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzik.

A csoportkör március 4-én fejeződik be, a rájátszás mérkőzéseit március végén és április elején rendezik meg, míg a negyeddöntőket május közepén. A kölni négyes döntő június 12-13-án lesz Kölnben.

A nőknél a Ferencváros került a nehezebb nyolcasba, ugyanis az előző négyes döntő négy csapatából hármat, a francia Metzet, az orosz Rosztovot és a norvég Kristiansandot is Elek Gábor együttese mellé sorsolták.

A címvédő Győri Audi ETO KC-ra két, papíron nehéz ellenfél, a román Valcea és a montenegrói Podgorica vár.

A női mezőnynél a létszám változatlan, továbbra is 16 csapat szerepel a BL-ben, de a lebonyolítás változott, és a következő évadtól a férfiakéval megegyező lesz. A csoportkör szeptember közepén kezdődik - továbbra is hétvégi játéknapokkal -, a rájátszás meccseire márciusban és áprilisban kerül sor, a budapesti négyes döntőt pedig - amely idén elmaradt - május 29-30-án tartják.

A Bajnokok Ligája csoportbeosztása
férfiak
A csoport:
Vardar Szkopje (északmacedón), Paris Saint-Germain (francia), PGE Vive Kielce (lengyel), Porto (portugál), MOL-Pick Szeged, HC Meskov Breszt (fehérorosz), Elverum (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)
B csoport:
Barcelona (spanyol), Telekom Veszprém, THW Kiel (német), Aalborg (dán), HC Nantes (francia), HC Motor Zaporizzsja (ukrán), RK Celje (szlovén), HC PPD Zagreb (horvát)
nők
A csoport:
Metz (francia), Rosztov-Don (orosz), Vipers Kristiansand (norvég), Esbjerg (dán), FTC-Rail Cargo Hungaria, CSM Bucuresti (román), Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén)
B csoport:
SCM Raminu Valcea (román), Győri Audi ETO KC, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Borussia Dortmund (német), CSZKA Moszkva (orosz), Brest Bretagne (francia), Odense (dán), HC Podravka Vegeta (horvát)

MTI

Hozzászólások