Kézilabda - Hókon nyomott a valóság, jöhet az úgynevezett stratégiai szemléletváltás
Hókon nyomott a valóság, jöhet az úgynevezett stratégiai szemléletváltás

Hókon nyomott a valóság, jöhet az úgynevezett stratégiai szemléletváltás

Mártha Bence ·
2019/01/24 13:05

Beszakadt a vékony jég a férfi kézilabda-válogatott alatt, Norvégia úgy elvert minket, mint jég a határt, és még csak nem is kellett hozzá megszakadniuk. Minden gondunk-bajunk egyszerre került napvilágra, és talán kijelenthetjük, nem csak azért ért véget egy korszak, mert annak meghatározó figurái visszavonulnak, hanem szükségszerűségből is. 

Norvégia, ne szépítsük, belerobbantotta a matériával csordultig telt bilit a magyar kézilabdázás képébe, így elszálltak a helyosztós reményei a férfi válogatottnak a vébén. Nem a vereség fáj igazán, hanem az, hogy most érzékelhettük, amit a svédek és a dánok ellen nem: hogy klassziskülönbség van a magyar válogatott és a legszűkebb elit között.

Náluk jobban senki nem bánjaNáluk jobban senki nem bánja Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Dánia és Svédország ellen meccsben tudtunk maradni, utóbbi ellen még győzelmi reményeink is lehettek, Norvégia azonban annak rendje és módja szerint feltörölte velünk a parkettet. Hogy a dánok és a svédek lazábbra vették-e ellenünk a meccset, ezért mentünk egész jól, vagy a norvégok ellen fogyott el végleg az összes tartalék, ezért nem tudtunk meccsben maradni, az tulajdonképpen mindegy is. A legfontosabb most az, hogy a megfelelő konzekvenciákat levonják az illetékesek.

Az a bizonyos vékony jég

Korábban is írtuk, hogy az aktuális magyar kapitánynak borzasztó nehéz dolga van, annyira sok mindennek kell egyszerre stimmelnie ahhoz, hogy álljuk a sarat a legjobbakkal szemben. A torna előtt elsősorban azt éreztük nagy veszélynek, hogy a cseresorunk vékonykának tűnt, és persze a szokásos problémát, miszerint nehezek és magasak vagyunk, könnyen fáradunk, és szinte nincs a csapatunkban komplett játékos, aki védekezésben és támadásban is kiváló.

A két, esetenként három átrendeződési cserénk, a szinte minden ellenféllel szemben a játék lassítására mutató törekvéseink, illetve a fenti problémák miatt írtuk azt, hogy szinte őskövületnek számít a taktikájával a magyar csapat, hiszen nemcsak a játék maga, de a szabályrendszerének változásai is mind a gyorsítás irányába mutatnak.

Ha hátul sem megy, akkor sehogy sem megyHa hátul sem megy, akkor sehogy sem megy Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A svédek ellen sok tényező klappolt, a dánok ellen pedig nagyon biztatóan szállt be a keretbe behívott fiatal, 20-22 éves korosztály. Ezek egy kicsit elaltattak minket, elhittük, hogy ez a normális ügymenet az elit ellen, hogy aztán a tévedésünkre fájdalmasan hívja fel a figyelmet Norvégia.

Az alapjátékukkal vertek meg

A norvégok semmi meglepőt nem csináltak, pontosan azzal vertek rommá minket, amire számítani lehetett, illetve amit el kellett volna kerülni. Felhúztak egy középre tömörülő, nagyon masszív falat, hiszen tudták, hogy a széljátékunktól nincs okuk tartani, és hagyták, hogy a labdát kétségbeesetten gyömöszölő magyarok rossz passzok, technikai hibák vagy a kapusuk védéseinek hála átadják nekik a labdát, hogy futhassanak.

Ez már önmagában vereséget ért volna, megalázó azért lett, mert ezúttal a felállt védekezésünk is bántóan lyukas volt. 

Kutyázhatnánk a kapusainkat is, mert nem sok labda akadt el bennük, de az az igazság, hogy őket legtöbbször a védelmük (vagy lerohanások esetén a támadósoruk) hozta nehéz helyzetbe. Különösen a beálló körül védekezett hitványul a magyar csapat, bár Myrhol Béla remeklése annak is volt köszönhető, hogy ha behúzódtunk rá, Magnus Röd távolról lőtt szét minket, vagy a szélsők zilálták szét a középen tömörülni próbáló falat.

Ebből ennyi jött kiEbből ennyi jött ki Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Lassúnak tűntünk, és úgy nézett ki, valahogy mindig úton voltak a játékosaink. Reménytelenül üldöztük az egy sebességkategóriával felettünk kézilabdázó ellenfelet, és ez egy idő után olyan frusztrálttá tette a játékosokat, hogy már tényleg csak a szívük vitte őket előre.

Balogh megint frenetikus volt, és Lékai is becsülettel ment előre, de ez még a meccsben maradáshoz sem volt elég. Ha a győzelmi remények már el is mentek, a négygólos vereség még elérhetőnek tűnt a hajrában, de gyorsan rá kellett jönnünk, hogy még a végére kieresztő norvégokkal sem tudjuk felvenni a versenyt.

Ebben ludasnak érzem a kapitányokat is, sokkal korábban bele kellett volna nyúlniuk cserékkel a meccsbe, hiszen a legerősebb sorunkkal sem ment a védekezés, a norvégok csaknem minden támadásukat góllal fejezték be. Lehetett volna korábban hozni a fiatalokat, felállni három balkezessel, vagy csak forgatni a csapatot, mert érezhető volt, hogy abban, amit csinálnak, a súlyos vereségen kívül semmi más nincs benne. Nem lett volna haszontalan keresni a padon a nyerő embert, akinek bemegy az első lövése, ehelyett fásultnak tűrtük, hogy a norvégok a térdükre fektessenek.

Együtt süllyedünkEgyütt süllyedünk Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Ez egy kicsit azért fakadt a keret összeállításából is. Császár Gábort konkrétan megalázták a kapitányok, ráadásul ha ennyire nem kellett, igazán itt lehetett volna Bartók, Faluvégi, esetleg Vilovszki. Szóval el lehet vitatkozni a keretről, még ha voltak is utóbb helyesnek bizonyuló döntései a kapitánypárosnak.

Most akkor mi van, temessünk?

Ne. Semmiképp. Csak gondoljunk újra néhány dolgot. Azt hiszem, az ilyenekre mondják, hogy stratégiai szemléletváltásra van szükség, mert a magyar kézilabda nem korszerű, és leszakadóban vagyunk.

Korábban hiányoltuk a magyar válogatottól a minden tornán bekacsintó bravúrt, de délután a cikk miatt felhívott Hajdú B. István (aki egy tévedésre hívta fel a figyelmet: itt azt állítom, a 10. helyről nincs esély olimpiai selejtezőt játszani, pedig van), és azt mondta, butaság, hogy hiányzik a bravúr, mert Szlovénia selejtezős kiejtése elképesztően nagy tett volt ettől a csapattól.

Nálam ez volt 2018 sportképeNálam ez volt 2018 sportképe Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ezt csak azért hoztam szóba, mert az a szlovéniai meccs volt ennek a mostani válogatottnak a hattyúdala. Most már leszögezhető, hogy ott tudtunk utoljára fontos meccset nyerni az agresszív védekezésre építő, komótosan pofozkodó fallal operáló játékkal. Egyrészt szükségszerű is a váltás, hiszen Nagy Laci és Ilyés Feci visszavonulnak, de ha nem tennék, akkor is alapjaiban kellene átgondolni a magyar férfi kézilabdázást a képzéstől a játékosok menedzselésééig.

Két út áll előttünk

Persze, kellenek képzett szélsők, akiket hajlandó is játékba dobni a csapatuk, vagy legalább olyanok, akik tudnak az átlövő helyén, kettes pozícióban védekezni. Nagyon kell sok-sok univerzális játékos, akit nem kell lecserélni átrendeződéskor, és vagy megtanuljuk a spanyolok labdacsapdás, proaktív védekezését, vagy - ahogy Vranjes akarta - elkezdünk futni. 

Nincs harmadik út, mert amit most csinálunk, az hazárdjáték: ha ad a gép, jól nézünk ki, de ha nem jönnek a cseresznyék, akkor baj van.

Állítólag már elindult a központosított képzési rendszer, reméljük hamarosan látszata is lesz az elképzeléseknek. Egy másik fontos feladat is lenne a szövetségnek, bár nem igen vannak eszközeik, amikkel rávehetnék a csapatokat, hogy a válogatott érdekében próbáljanak kinevelni komplett játékosokat, akiknek megfelelő mennyiségű játékpercet garantálnak. Túl sok a légiós, és ezt mindig a válogatott szívja meg.

Azért hősök vagytok, fiúk!

Őszintén megvallva én nagyon tudtam szeretni ezt a csapatot. Csupa jó szellemű, nagy harcos, akik tudják magukról, hogy nem világsztárok, de csapatként nagyon erősek. A képzésünk hiányosságai olvashatóak rajtuk, ahogy az egész kereten is, mégsem megyünk haza szép pillanatok nélkül erről a balul sikerült világbajnokságról.

Vezér!Vezér! Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Lékai és Balogh bitang jók voltak (ha tudnának mondjuk kettest védekezni, azonnal a legmagasabb polcon jegyzett játékosok közé kerülnének mindketten), a debütáló fiatalok is szépen mutatkoztak be, és voltak kimondottan jó meccseink is. 

Az akaratra nem lehetett panasz, kifutották a lelküket is a fiúk, és nem dühös vagyok, inkább sajnálom őket, mert náluk jobban senki nem akarta az olimpiai selejtezőt. 

Az olimpiai esély nem szállt el, bár elég sok a ha, azért nem tűnik lehetetlennek (sőt, elég valószínűnek tűnik), hogy még a 10. helyről is oda lehet érni a selejtezőre. De most nem ezzel kell foglalkozni, hanem holnap reggeltől az új válogatott felépítésének kell szentelni minden energiát.

Hozzászólások