Jégkorong - Nem levezetni érkezett utolsó szezonjában Magyarországra – interjú David Rutherforddal
Nem levezetni érkezett utolsó szezonjában Magyarországra – interjú David Rutherforddal
Fotó: www.deac.hu/Derencsényi

Nem levezetni érkezett utolsó szezonjában Magyarországra – interjú David Rutherforddal

HosszabbitásHosszabbitás
2019/11/14 09:08
Október 7-én jelentette be a DEAC Erste Ligás jégkorongcsapata, hogy a Martin Daloga távozásával megüresedett légiós helyre szerződtette a legutóbb a Belfast Giants csapatában szereplő kanadai támadót, David Rutherfordot. A játékossal csapata hétvégi edzése előtt beszélgettünk eddigi életútjáról, Magyarországra szerződésének körülményeiről, valamint a szezonra kitűzött céljairól.

 

Bő egy hónapja vagy a DEAC játékosa, mialatt az elmúlt heti válogatott szünetben volt először néhány szabadnapod. Sikerült egy kicsit rápihenni a szezon következő részére?

Egy kicsit, de igazából pörgősen teltek a pihenőnapok. A menyasszonyommal még az ideszerződésem előtt kitűztük a júniusi esküvőnk időpontját, amit Olaszországban tartunk majd. A szabadnapjaimat arra használtuk, hogy Firenzébe utaztunk, és lefixáltunk pár függő kérdést az eseménnyel kapcsolatban, mint például a menü, a virágok meg egyéb apróságok.

A jégkorong hazájából, Kanadából származol, nem meglepő tehát, hogy ezzel a sportággal kezdtél foglalkozni? Mesélj a kezdetekről, mikor és hogyan kezdtél el jégkorongozni?

Nagyon szerencsés vagyok, hiszen a családom jóvoltából hamar megismerkedhettem a sportággal. Édesapám, aki jégkorong játékvezető volt, másfél évesen vitt le a jégpályára, először ekkor volt a lábamon korcsolya, a nagyszüleim pedig saját költségükön vonalazták fel a helyi jégpályát, így azon már meccseket is lehetett játszani. A család miatt teljesen természetesnek éreztem mindig is, hogy jégkorongozom, ezzel foglalkoztam iskola előtt és után is, és nagyon kiváltságosnak érzem magam emiatt, hiszen ez az, amit a legjobban szeretek csinálni.

Bár kanadai vagy, három junior szezon kivételével kizárólag amerikai klubokban szerepeltél a tengerentúlon különböző bajnokságokban, mielőtt Európába szerződtél. Miért nem játszottál több hazai csapatban?

Szerettem volna, de így alakult a sorsom. Vágytam arra, hogy NHL játékos legyek, de úgy tűnik ahhoz nem voltam elég ügyes, így egy idő után amerikai farmcsapatokban játszottam az ECHL-ben, majd az AHL-ben. Juniorkoromban a Vancouver Giants csapatával megnyertük a WHL-t (Western Hockey League), majd 19 évesen, egy csereügylet keretében átkerültem az USA-ba, a Spokane Chiefs csapatába. amely ugyanebben a bajnokságban szerepelt. Ez volt az első alkalom, hogy az otthonomtól távol kerültem, de jó lehetőség volt, és végül itt is bajnok lettem a csapattal. Összességében jó emlékeket őrzök az amerikai éveimről.

Hat különböző csapattal szerepeltél az ECHL-ben, melyek közül a Florida Everblades színeiben a Kelly-kupát is meg tudtad nyerni. A Charlotte Checkersben kétszer játszottál, második ottani időszakodban a franchise akkor már az AHL-ben szerepelt. Mind a két ligára igaz, hogy a csapatai általában NHL franchise-ok farmcsapataiként működnek, elmondható tehát, hogy közel voltál az NHL-hez. Volt rá reális esélyed, hogy NHL játékossá válj?

Amikor másodszor szerepeltem a Charlotte-ban, akkor volt lehetőségem arra, hogy az NHL-es anyacsapatban, a Carolina Hurricanes-ben jégre lépjek néhány bemutató meccsen. Éles ligameccsig nem jutottam el, de ennek is örülök, hogy legalább bemutató alkalmakon lehetőséget kaptam. Úgy tudnám jellemezni ezt az élményt, hogy kaptam egy csésze kávét az NHL nevű étteremben. Charlotte-ban kerültem igazán közel a legfelsőbb szinthez, ott volt alkalmam NHL játékosok mellett játszani, amikor egy-egy sérülésből felépülve nálunk az AHL-ben lendültek formába. Érdekes volt megtapasztalni egyébként, hogy az NHL-ben mennyire „egyszerű” a játék, hiszen annyira profik a játékosok, annyira óraműpontossággal működnek a csapatok, hogy mindenki tudja, hogy a másik hova helyezkedik majd, és honnan várhatja az átadást. Minél magasabb szintű versenysorozatot nézünk, annál egyszerűbb játékot láthatunk.

74211324_455117452025515_7443511823883567104_o.jpg Fotó: www.deac.hu/Derencsényi István

2015-ben határoztál úgy, hogy kipróbálod magad Európában, és aláírtál az Edinburgh Capitals csapatához. Mesélj a döntés és a csapatválasztás hátteréről!

Úgy éreztem, hogy környezetváltozásra van szükségem, ennek érdekében több társammal együtt Európa felé vettük az irányt. Igazából semmit sem tudtam a brit hokiról és az Edinburgh csapatáról sem, egy korábbi játékostársam, az akkoriban már a csapatnál edzősködő Riley Emmerson hívására írtam alá a skót fővárosba. Visszatekintve az az idény nem a legjobban telt, azóta a csapat is megszűnt pénzügyi okok miatt, már akkoriban sem mentek jól a dolgok, amikor én odakerültem. Ami viszont kárpótolt, az a szurkolók szeretete – egy nagyon kicsi, de összetartó szurkolói mag állt mögöttünk. Jó volt továbbá együtt játszani pár kanadai sráccal, de összességében megkönnyebbültem, amikor egy félszezon után el tudtam igazolni, és Belfastba kerültem.

A Belfast Giants színeiben több mint 200 mérkőzést játszottál, megnyerted a brit elitligát és a kupát is a csapattal, egy ízben pedig a hét játékosának is megválasztottak. Miért döntöttél úgy, hogy négy sikeres idény után elhagyod Észak-Írországot?

Az elmúlt évben hoztam meg azt a döntést, hogy még egy idényt szeretnék profi jégkorongozóként eltölteni, utána megnősülök, és a feleségemmel visszaköltözünk Kanadába. A menyasszonyommal beszélgetve arra jutottunk, hogy az utolsó évben próbáljunk ki egy másik környezetet, vágjunk bele valami újba. Így kezdtem el csapatot keresni, és hamarosan meg is állapodtam a francia elitligában szereplő Lyon Lionsszal. Amikor a menyasszonyommal megérkeztünk Franciaországba, minden szépnek és jónak tűnt, úgy éreztem, jó döntést hoztam életem utolsó szerződésével.

Hogyan alakult ezután a lyoni kaland?

Ahogy mondtam, kezdetben minden szépnek tűnt, aztán egyszer csak minden összedőlt. Másfél havi alapozás után, és az előre meghirdetett kilenc felkészülési meccs helyett mindössze egy mérkőzés után kiderült, hogy a klubnak komoly anyagi gondjai vannak, és nem tud elindulni az elitligában. Nem sokkal ezután az is világossá vált, hogy a klub csődbe megy, én pedig hosszú jogi folyamatnak nézek elébe, hogy az aláírt szerződésemnek legalább valamennyi részét érvényesíteni tudjam. Ott voltam tehát Lyonban, egy nagyon szép városban, csapat és jövőkép nélkül életem utolsó szezonjában. Felmerült az is, hogy így előbbre hozzuk a hazaköltözést, de azért még körülnéztem a játékost kereső csapatok terén, bár tudtam, mivel már mindenhol tart a bajnokság, nehéz lesz csapatot találni. Aztán egyszer szólt az ügynököm, hogy egy magyar csapat szerződtetne. Az első reakcióm az volt, hogy semmit sem tudok Magyarországról, néhány társam játszott ott korábban, de ennyi. Volt két napom arra, hogy meghozzam a döntést, ami igencsak kevés. Beszéltem Jesse Dudással, aki manapság már magyar válogatott, valamint Jason Morgannel, akivel Arizonában együtt játszottam, és aki korábban edzette a debreceni csapatot. Mindketten azt tanácsolták, hogy vágjak bele. Ott álltunk a menyasszonyommal és azt mondtuk: új kultúrát és környezetet akartunk megismerni mielőtt hazaköltözünk, a francia kaland nem jött be, vágjunk bele – így kerültem Debrecenbe. 
Egy hónapja vagyunk itt, és nagyon örülök, hogy így alakult. A csarnok jóval kisebb, mint amihez szokva vagyok, de elképesztően lelkes a szurkolótábor, látszik, hogy nagyon szeretik a csapatot. Jó ilyen környezetben játszani. 

75196395_456628581874402_9169898495723700224_o.jpg Fotó: www.deac.hu/Derencsényi István

Milyen benyomás alakult ki benned az itt töltött idő alatt a liga és általánosságban a magyar jégkorong erősségét és színvonalát tekintve?

Elsődlegesen az a benyomásom, hogy nagyon más az itteni játékstílus, összehasonlítva azokkal, ahol eddig szerepeltem. A brit liga elképesztően fizikális, rengeteg az ütközés, ezzel szemben a francia stílus, már amennyire beleláttam, gyorsabb iramú, de a védekezésre fókuszál elsősorban. Az Erste Liga csapatai főleg a támadásra helyezik a hangsúlyt, több gól esik a meccseinken, mint az előző csapataimban. Az edzések intenzitása nagyon jó, a régi iskolát követve minden nap gyakorlunk, és többet vagyunk jégen, mint a korábbi csapataimnál. Személy szerint nagyon örülök, hogy minden nap van edzésünk, komoly lemaradással csatlakoztam a csapathoz, a napi tréningek azonban segítenek abban, hogy visszanyerjem a teljes formámat.

Hogyan jellemeznéd a játékstílusodat?

Fiatalabb koromban hevesebb voltam, ma már megfontoltabb vagyok. Szeretek az emberelőnyös helyzetekben a jégen lenni, és általában véve minél több időt tölteni a támadó harmadban. Ezen kívül, mivel nyertem már néhány bajnokságot, tudom, hogyan kell nyerni, és ezt a tudást szívesen adom át a fiatalabb társaknak is. Fontos tisztában lenni az apró részletekkel is, mert az apró elemekből áll össze a nagy kép a végén.

Észak-Amerikában nagy hagyományai vannak az egyetemi élsportnak, bevett szokás, hogy a különböző intézmények csapatai külön bajnokságban versengenek egymással. Magyarországon egyedi jelenség, hogy a Debreceni Egyetem sportklubja profi sportcsapatot versenyeztet a jégkorong ligában. Milyen érzés az egyetemi klub tagjának lenni?

Összességében nagyon menő, hogy az egyetem mögöttünk áll, rengeteg segítséget kapunk például a fizikai felkészülés során, hiszen használhatjuk az intézmény gazdag eszközparkját. A fő különbség az otthoni és az itteni helyzet között, hogy Észak-Amerikában az egyetemi sportolók nem kapnak fizetést. Én személy szerint nem szerepeltem otthon egyetemi csapatban, úgyhogy ez az első ilyen élményem, és még mindig szokatlan számomra, amikor egy-egy újságcikk egyetemisták-ként hivatkozik a csapatunkra. Nagyon jó, hogy az egyetem mögöttünk van, és támogat minket a céljaink elérésében. Lehetőségünk van például arra, hogy a DEAC többi szakosztályának mérkőzéseire is kijárjunk. Idő hiányában én még személy szerint nem tudtam ezzel a lehetőséggel élni, de a célom mindenképpen az, hogy kilátogassak ilyen eseményekre, és megismerkedjem a klubtársaimmal.

74470671_455117115358882_4838461631685984256_o.jpg Fotó: www.deac.hu/Derencsényi István

Meggyőző teljesítménnyel indítottad debreceni időszakodat, hiszen az első 8 EL meccseden 8 pontot termeltél (5 gól+3 gólpassz). Kijelenthető, hogy sikerült beilleszkedned a csapatba?

Nem rossz a kezdés, de úgy érzem, hogy sok van még bennem, és ezt nem csak úgy mondom. Mint említettem, komoly lemaradással érkeztem ide a balul sikerült lyoni kitérő után, időbe telik, mire újra topformában érzem magam. Örülök, hogy most már Kyle is nálunk szerepel (Kyle Essery), vele korábbról ismerjük egymást, többször játszottunk már együtt, tehát már megvan köztünk az összhang. Az Erste Ligában olyan helyzetekben is kapura lőnek, amelyeket más ligákban nem vállalnának be, hiszen amikor kapura lősz, kockáztatsz is egyben, mert az ellentámadásból az ellenfél már a Te kapudat veszélyeztetheti. Fontos, hogy az itt honos offenzív hozzáállás mellé oda tudjuk tenni a tudatos védekezést is, mivel a bajnokságot a védelmek nyerik. Ha megfelelően játszunk, meglesz a jutalmunk.

Melyek a szezonra kitűzött személyes- és csapatszintű céljaid?

Ez az utolsó évem aktív játékosként, mi más is lehetne a célom, mint megnyerni a bajnokságot? Ennek érdekében a személyes ambícióimat teljes mértékben háttérbe tudom szorítani, ha én nem szerzek pontot, de a csapat nyer, szó nélkül elfogadom és örülök neki. Támadóként ezzel együtt természetesen szeretnék eredményes lenni, de a csapatérdek minden esetben felülírja az egyéni motivációt.

Sikerült-e felfedezni egy kicsit Debrecent a megérkezésed óta?

Nagyon kevés a szabadidőm, így csak minimálisan barangoltuk be a várost a menyasszonyommal, de amit láttunk, az nagyon tetszik. Látszik, hogy tipikus egyetemi város, teljesen más képet mutat hétközben, mint hétvégén. Az emberek, akikkel találkoztunk, kivétel nélkül nagyon kedvesek, ki kell, hogy emeljem a klub dolgozóit, akik nagyban megkönnyítették a berendezkedésünket.

73197098_455116548692272_4015256172163497984_o.jpg Fotó: www.deac.hu/Derencsényi István

Egy nem reprezentatív Youtube keresés alkalmával számos bunyós videót találtunk rólad. Gyakran kerülsz ilyen szituációba a jégen?

Észak-Amerikában és az Egyesült Királyságban a verekedés tulajdonképpen a játék része – ha már egyszer kialakult egy nézeteltérés két játékos között, a játékvezetők hagyják, hogy eldöntsék, ki az erősebb, s aztán mindketten a büntetőpadra kerülnek. Európában igyekeznek elejét venni ezeknek az eseteknek. Én nem ijedek meg senkitől, akár nagyobb vagy erősebb tőlem, ha kialakul egy ilyen helyzet, akkor beleállok. Nem keresem a lehetőséget, a jelek szerint inkább a lehetőségek találnak meg engem.

Hasonlóan a korábbi csapataidhoz, a DEAC-ban is a 91-es számot viseled a mezeden. Mi áll a számválasztás hátterében?

Két fő oka van annak, hogy ez lett a mezszámom: egyrészt édesapámnak játékvezetőként is ezt volt a száma, másrészt pedig gyerekkorom kedvenc jégkorongozója, Szergej Fjodorov is a 91-est viselte a mezén. Ezen kívül az összes bajnoki címemet ezzel a számmal nyertem, úgyhogy most már semmiképpen sem változtatok rajta.


Szerző: Nánási Antal

Hozzászólások