Jégkorong - Díjazták az Erste Liga legjeit – mérlegvonás a hazai jégkorongidény végén
Díjazták az Erste Liga legjeit
Fotó: ersteliga.hu

Díjazták az Erste Liga legjeit – mérlegvonás a hazai jégkorongidény végén

Nánási AntalNánási Antal
2020/06/01 12:20
Mozgalmas napokat tudhat maga mögött a magyar jégkorong, hiszen az elmúlt héten tisztújítás zajlott a szövetségben, valamint díjazták az Estre Liga mögöttünk hagyott csonka szezonjának legjobbjait. A hat kategória díjazottjai között mindössze két játékost találunk a megosztott ligabajnok Ferencváros-Csíkszereda párosból, három győztest a playoff első körében búcsúzó csapatok delegálnak, míg egy kategóriát olyan csapat játékosa nyert, amely nem volt érdekelt a rájátszásban.

Mint ismert, a koronavírus-járvány idén a tervezettnél rövidebbre szabta a magyar bázisú nemzetközi jégkorong bajnokság, az Erste Liga küzdelmeit. A bajnokságot az elődöntők első két mérkőzése utána felfüggesztették, majd hamarosan le is fújták, a megosztott bajnoki címet pedig a párharcokat egyaránt két győzelemmel kezdő Ferencváros és Csíkszereda csapatai érdemelték ki.

A Magyar Jégkorong Szövetség május 27-én tartott tisztújító közgyűlése újabb négy évre a hivatalban lévő elnöknek, Such Györgynek szavazott bizalmat, aki hatalmas szavazati fölénnyel utasította maga mögé kihívóját, a szapporói hős Szuper Leventét. Az elmúlt hét végén pedig kiderült az is, kik kapták a liga legjobbjainak járó posztonkénti elismeréseket, valamint a főszponzor által alapított különdíjakat.

A legjobb kapus: Hetényi Zoltán (DEAC)

A debreceniek kapusa megvédte címét, amivel második DEAC-os idényében a második egyéni elismerését is megszerezte. A kapus egyértelműen csapata egyik legfontosabb láncszeme, az alap-és a középszakaszban 93% körüli hatékonysággal védett, amit a rájátszásban tovább javított. Hetényi továbbra is marad a debreceniek kötelékében, sportpályafutása mellett pedig egyetemi tanulmányait is folytatja a civisvárosban.

A legjobb védő: Jere Pulli (FTC Telekom)

A finn védő, aki június 17-én ünnepli majd huszonkilencedik születésnapját, első szezonját húzta le Magyarországon, belépője pedig jól sikerült, hiszen 47 mérkőzésen 37 pontot termelt (13 gól + 24 assziszt), emellett pedig a Fradi kétkörös európai kalandjában, a Kontinentális Kupában is volt két gólpassza. Jó védőmunkája mellé tehát eredményesség is párosult, ez pedig egyéni díjat is hozott a számára.

A legjobb csatár: Joshula Shalla (CAN, SC Csíkszereda)

A Csíkszereda huszonnyolc éves kanadai csatára szintén debütáló szezonját töltötte Erdélyben és az Erste Ligában, tette mindezt elképesztő ponterősséggel. Összesen negyven EL mérkőzésen lépett jégre, ezek alatt majdnem két pontot átlagolt meccsenként (31 gól + 44 gólpassz), mindezt úgy, hogy a középszakaszban egy sérülés miatt mindössze egyszer állhatott a szeredaiak rendelkezésére.

Különdíjak:

Mr. Rising Star: Szűcs István Gábor (Hokiklub Budapest)

Az év felfedezettje a HKB huszonkét éves támadója lett, aki remek idényt tudhat maga mögött, hiszen a lejátszott negyvenhárom alap- és középszakasz mérkőzésén huszonkét gólja mellett tizennyolc gólpasszt is kiosztott, remek teljesítménye azonban így sem ért playoff helyet csapatának. Szezon közben, köszönhetően a két klub közötti kapcsolatnak, a MAC Újbuda színeiben a szlovák Extraligában is megmutathatta magát, ahol hasznos tapasztalatokat szerzett. Már a díj odaítélése előtt eldőlt, hogy a következő szezont már Debrecenben, a DEAC-ban kezdi ─ személyében egy igencsak ponterős, fiatal játékost sikerült igazolnia a debreceni egyetemi csapatnak.

Mr. Spirit: Azari Zsolt (DAB)

A díj a példamutató hozzáállást, magatartást és munkavégzést ismeri el, általában tehát inkább egy tapasztalt játékos érdemli ki. Az elmúlt szezon értékelésekor a döntéshozók Azari Zsoltnak, a Dunaújvárosi Acélbikák csapatkapitányának teljesítményét díjazták ezzel az elismeréssel. Az újvárosiak kapitánya karrierje során már 485 Erste Liga meccsen lépett jégre, melyek alatt pont/meccs feletti teljesítményt nyújtott. A pályán kívül is jó példával jár fiatalabb társai előtt, hiszen sportolói karrierje mellett két diplomával is rendelkezik.

Mr Fai Play: Léránt René (DEAC)

A DEAC védője éppen Dunaújvárosból igazolt Debrecenbe az elmúlt szezon előtt, új klubjánál pedig a jelek szerint abszolút megtalálta a számításait. Sokatmondó adat, hogy egy annyira fizikális kontaktsportban, mint a jégkorong, védő létére mindössze huszonnégypercnyi büntetést ítéltek ellene a bírók, miközben negyvennyolc mérkőzésen lépett jégre a ligában. Léránt Renére továbbra is számítanak Debrecenben, hiszen már korábban eldőlt, hogy a klub és a játékos újabb egy évvel meghosszabbította az együttműködést.

Innen is gratulálunk valamennyi díjazottnak és kívánjuk, hogy a következő szezonban kerüljék el őket a sérülések.

Hozzászólások