Ausztrál foci - Ausztrál foci forevör
Ausztrál foci forevör
Fotó: Europress/getty

Ausztrál foci forevör

Buzás GáborBuzás Gábor
2016/09/10 15:24

Tegnap, majdnem egy év után, ismét láthattunk ausztrál focit az Eurosport 2-n. Nem biztos, hogy tömegek nézték pénteken déltájban ezt a meccset, pedig bődületes élmény volt. A Geelong és a Hawthorn csapott össze, az alapszakasz második és harmadik helyezettje, az a két csapat, mely az elmúlt kilenc esztendőből összesen hétszer szerezte meg a bajnoki címet.

A rájátszás első fordulójában találkoztak, a "dupla esély" keretében, ami azt jelenti, hogy a vesztes sem esik ki, csak éppen egy meccsel többet kell játszania az elődöntőbe jutásért, míg a győztes pihenhet egy fordulónyit. Azt gondolhatnánk, hogy ez tán nem olyan erős motiváció, pedig az, hiszen minden extra pihenő sokat számít ebben a rendkívül megerőltető sportban, egy rendkívül megerőltető alapszakasz után. Arról nem is beszélve, hogy a párharc vesztesének a jövő héten le kell győznie egy valamivel alacsonyabban rangsorolt, de sikeréhes, és győzelemmel a tarsolyában érkező csapatot.

Szenzációs meccs volt, mindent megadott, amit az ausztrál focitól várni lehet, és ez nem kevés. Rengeteg földharc és ütközés, főleg a meccs elején. Gyönyörű elkapások, precíz, rövid kézpasszjáték, néhány szépséges gól, hatalmas vetődések, és persze vérző fejű játékosok. A háromszoros címvédő Hawthorn számított ezúttal valamivel esélytelenebbnek, mégis ők húztak el 17 ponttal, és ők vezettek a meccs nagy részében. Gyenge kezdés után rendezték a soraikat, és olyan szinten uralták a meccs közepén a középpályát, amilyet ritkán látunk két hasonló erősségű csapat meccsén. Volt például egy 8-10 perces szakasza a meccsnek, amikor nemigen láthattuk a tévéképernyőn a Hawthorn 50-es vonalát, és ez bizony nagyon komoly dominanciát jelent.

No de a Geelong nem véletlenül a legerősebb gárdák egyike. Hiába volt rajtuk nagy a nyomás, és ennek következtében hiába követtek el egyre több hibát, a negyedik negyedre mégis összeszedték magukat, és remek focival fordítani tudtak. Az utolsó negyed órában gólonként változott, hogy éppen melyik csapat vezet, fél perccel a vége előtt éppen a Geelongnál volt az előny. A Hawthorn az előző percekben szenvedett, alig tudta átvinni a labdát a (képzeletbeli) felezővonalon, és ebben a szituációban szinte lehetetlennek tűnt, hogy megszerezzék a győzelmet. Ehhez képest (némi védekezési hibáknak is köszönhetően) mégis sikerült felvinni a labdát az ellenfél 50-es vonalán belülre. Isaac Smith időntúli jutalomrúgást kapott, nem túl messziről és nem túl nehéz szögből.

Itt vetném közbe, hogy a Hawthornnak idén öt olyan meccse volt, amely egy gólon, azaz hat ponton belüli különbséggel ért véget. Mind az ötöt megnyerték, köztük az alapszakasz utolsó fordulójában a Collingwood ellenit is, mégpedig egy 60 méteres gólnak köszönhetően. Ehhez képest Smith feladata egészen egyszerű volt. Vajon sikerült neki? Az alábbi videó végén kiderül :)

Ami a folytatást illeti: az előttünk álló három hétvégén láthatunk egy-egy AFL-meccset az Eurosport 2-n, és nagyon remélem, hogy minél többen meg fogják nézni ezeket, mert az igazán nagy csaták, a szoros, magas színvonalú összecsapások, mint amilyen a tegnapi is volt, egészen egyszerűen kenterbe verik a legtöbb többi sportág legtöbb mérkőzését ... szerintem.

Hozzászólások