NHL - A kiesés szélén a címvédő
A kiesés szélén a címvédő
A Kings nyerte a negyedik meccset (Fotó:Europress/Getty)

A kiesés szélén a címvédő


2014/05/27 10:36

Magyar idő szerint hétfőn hajnalban rendezték meg az NHL nyugati főcsoport döntőjének negyedik mérkőzését. A Los Angeles Kings egy meccset (a másodikat) ellopott Chicagóban, majd az első hazai meccs megnyerése után már 2-1-es előnnyel várta a Staples Centerben a címvédő Blackhawks elleni csatát. A Kings remekül kezdte a meccset, mert már az első harmadban (egy hétperces periódus alatt) háromgólos előnybe került. A rajt alapvetően meghatározta a meccs további alakulását, a Chicago küzdött, de csak 4-2-ig tudott felzárkózni, így nem is forgott veszélyben az újabb hazai siker.

A Kings az első harmadban két emberelőnyös gólt is szerzett, az idei play-off első köre óta pedig 56/16-os (28,6%-os) emberelőny kihasználási hatékonysága van a csapatnak. A Los Angeles két éve is remekül gazdálkodott a létszámfölényes helyzeteivel, akkor 20 meccsen 12 emberelőnyös gólt ütöttek a Stanley Kupa győzelemmel véget ért rájátszás során.

A meccs nem csak a pályaelőny visszaszerzése miatt lett volt fontos a Chicago számára, hanem azért is, mert az aktuális NHL bajnok a legutóbbi hét rájátszásbeli párharcát megnyerte 2-2-es állás után. Igaz a mostani 1-3 sem reménytelen szituáció számukra, hiszen tavaly a Detroit Red Wings ellen ilyen hátrányról tudtak végül továbbjutni a második fordulóban.

A Los Angeles Kings 5-2-es győzelme után elmondhatja, hogy ha a főcsoportdöntő ötödik meccsén is győz idegenben, akkor bejut a Stanley Kupa döntőjébe. Érdekesség, hogy az NHL-ben utoljára a Detroit Red Wings tudott címet védeni 1998-ban, a Blackhawksnak egyre csökkenő esélye van ennek a megismétlésére.

Hozzászólások