NFL - Van élet kezdő irányító nélkül: újoncok, akik éltek az eséllyel
Van élet kezdő irányító nélkül: újoncok, akik éltek az eséllyel
Fotó: Europress/AFP

Van élet kezdő irányító nélkül: újoncok, akik éltek az eséllyel

HosszabbitásHosszabbitás
2019/10/03 13:11
Ha az NFL-ben hamar megsérül, vagy gyengén szerepel a kezdő irányító, az a legtöbbször egy csapat szezonjának végét jelenti. Ritka és szerencsés esetben azonban ül a kispadon egy fiatal és tehetséges csere, aki csak a lehetőségre vár. Az idei szezon váratlan eseményei miatt négy újonc irányító kapta meg az esélyt a bizonyításra és eddig úgy tűnik, mind élni is tudott vele.     

Ugyan még csak 4 fordulót játszottak le, de már javában zajlanak az események az NFL 100. szezonjában. Az elmúlt hetek sérüléseit és irányítócseréit követően négy, közel újonc QB kapta meg a lehetőséget, hogy kezdőként vezesse pályára a csapatát. Bár a körülmények mindegyikük esetében eltérőek, egy dolog közösnek tűnik: korábban  gyengén teljesítő csapataik javulni látszanak irányításuk alatt, az eredmények pedig jönni kezdtek. Épp ezért érdemes megnézni, ki is ez a négy fiatal irányító, akikből könnyen sztárt csinálhatnak a váratlan körülmények. 

Gardner Minshew (Jacksonville Jaguars)

Az idén váratlanul pályára lépő újonc irányítók közül messze a Jaguars 6. körben draftolt QB-ja, Gardner Minshew kapta eddig a legtöbb időt a bizonyításra. Nick Foles, a floridaiak frissen igazolt, Super Bowl-győztes kezdő irányítója ugyanis már a legelső meccs első negyedében súlyosan megsérült, a legtöbb Jacksonville-szurkoló pedig ekkor valószínűleg eltemette a csapat szezonját. Nem kellett volna.

Minshew hátsó körös újonc létére hihetetlenül gyorsan felvette a ritmust, és már első meccsén 25 passzából 22 sikeres volt, 2 touchdown-átadás mellett. Egyszer ugyan eladta a labdát, erre azonban az azóta lejátszott 3 meccsen nem került sor, az eredmények pedig lassan jönni kezdtek. A liga egyik legjobb csapatának számító Chiefstől ugyan még viszonylag simán, a Houston Texanstól pedig egy szoros meccsen kikapott a csapat, a csoportrivális Titanst már legyőzte, a hétvégén pedig egy denveri győzelemmel egyenlítette ki negatív mérlegét. 

063_1172305646.jpg Minshew különös megjelenésével hamar az NFL drukkerek kedvence lett -- Fotó: Europress/AFP

Bár az újonc irányítónak természetesen akadnak hibái, összességében remekül olvassa a játékot és elképesztő magabiztossággal vezet egy nem túl acélos nevekből álló támadósort. Emellett nem hétköznapi megjelenésének és kisugárzásának köszönhetően nagyon hamar megkedvelték őt nemcsak a Jaguars-drukkerek, hanem a liga szinte összes rajongója. Ha teljesítménye nem esik vissza, könnyen lehet, hogy Foles a felépülését követően is a padon ragad, Jacksonville-ben pedig kezdetét veszi az NFL legújabb sztárjának karrierje. 

Kyle Allen (Carolina Panthers)

A harmadik héten szintén sérülés miatt kapott lehetőséget a Panthers fiatal irányítója, Kyle Allen. A kezdő QB, Cam Newton a holtszezonban sokadik sérülését szedte össze, és bár két fordulón át erőltette a játékot, látszott, hogy nincs százszázalékos állapotban, a csapat pedig gyenge játékkal és két vereséggel kezdett. Az edzői stáb és Newton belátta, hogy nem érdemes sérülten erőltetni az irányító játékát, az Arizona elleni mérkőzésen inkább Allen kapott bizalmat.

A fiatal irányító nem először kezdett NFL-meccsen életében, hiszen tavaly, draftolatlan újoncként már pályára lépett az utolsó fordulóban, ahol korrekt teljesítményt nyújtott. Idei első fellépésén azonban valósággal berobbant a ligába remek teljesítményével, 4 TD-passzt kiosztva vezette győzelemre csapatát. Mivel a meccs után kiderült, hogy Newton legalább további 4 hétig harcképtelen, Allen a következő fordulóra is maradt a kezdőben, a Panthers-drukkerek pedig reménykedni kezdtek, hogy a csapat szezonja talán mégsem reménytelen.

063_1176416580.jpg Allen remekül játszott a Cardinals ellen -- Fotó: Europress/AFP

A Texans elleni mérkőzésen a fiatal irányító ugyan jóval gyengébben teljesített, (232 passzolt yarddal, TD nélkül zárt) a houstoniak védelme, és különösen az irányítóra komoly nyomást gyakorló védőfala, a liga elit egységei közé tartozik, így érthető a visszaesés. A csapat a nagyszerű futó, Christian McCaffrey vezetésével azonban kisegítette Allent, a Panthers így 16-10-re behúzta a mérkőzést, négy fordulót követően pedig 2-2-es mérlegével újra versenyben van a csoport első helyéért. Jelenleg valószínűbb persze, hogy felépülését követően Newton visszatér majd a kezdőbe, a fiatal QB azonban ígéretes játékot mutat, ez pedig komoly lökést adhat a karrierjének. 

Daniel Jones (New York Giants)

A New York-i kékek újonc irányítójának esete több lényeges dologban különbözik a fentebb leírt két fiatal QB történetétől. Jones egyrészt nem sérülés miatt vehette át a kezdő pozíciót, a Giants stábja két vesztes találkozót követően maga döntött úgy, hogy padra ülteti a klubikon Eli Manninget, és megadja a lehetőséget a franchise jövőjének tartott fiatalnak. Ez tehát a másik lényeges eltérés: Jones nem egy kényszermegoldás, egy sokadik körben draftolt tehetséges csere a csapat számára, a Giants az idei draft első körében választotta ki az irányítót. A kérdés nem az volt, hogy megkapja-e majd a kezdő pozíciót, csak az, hogy mikor.

A lehetőség talán a vártnál előbb érkezett, ez azonban cseppet sem zavarta meg Jonest, a fiatal irányító 300 yard felett, eladott labda nélkül zárta első meccsét, a csapat pedig nyerni tudott a Tampa Bay ellen. A csoportrivális Washington elleni találkozón ugyan valamivel gyengébben játszott, amikor kellett, így is mozgásba lendítette a legnagyobb sztárját, a futó Saquon Barkleyt nélkülöző támadósort. Ez, és a védelem kitűnő munkája bőven elég volt a győzelemhez a gyenge ellenféllel szemben, a sikerrel pedig újra harcba szállhat a rájátszást érő helyekért a Giants. Jones helye a kezdőben megkérdőjelezhetetlen, a következő hetek komolyabb erőpróbái (Vikings, Patriots) pedig megmutathatják, mire képes igazán a fiatal irányító. 

063_1177924028.jpg Jones futásaival is veszélyes -- Fotó: Europress/AFP

Mason Rudolph (Pittsburgh Steelers) 

Az összes felsorolt újonc irányító közül minden bizonnyal Mason Rudolph, a Pittsburgh Steelers tavaly draftolt fiatalja van a  legnehezebb helyzetben. Ben Roethlisberger, a csapat kezdő irányítója egy vesztes meccset követően az egész szezonra megsérült a Seattle elleni találkozó közben, így Rudolph nyakába zuhant a teher, hogy megfordítsa a komoly elvárásokkal induló, de gyengén kezdő csapata szezonját.

Bár Rudolph a meccsbe beszállva nem játszott rosszul, az edzői stáb mintha nem bízott volna a fiatal QB-ban, aki így jobbára csak rövid passzokat dobott, a csapat pedig zsinórban második meccsén is vereséget szenvedett. Furcsa mód azonban a pályán kívül teljes volt a bizalom a fiatal irányító teljesítményében, hiszen másnap a Steelers elcserélte jövő évi elsőkörös draft pickjét Minkah Fitzpatrickért cserébe. A safety ugyan remek játékos lehet, de a csapat ezzel lemondott a lehetőségről, hogy egy gyenge szezon esetén kiválassza idős és sérüléssel bajlódó irányítója utódját. 

063_1176438812.jpg Fotó: Europress/AFP

A csere még inkább rossz lépésnek tűnt azután, hogy a csapat a következő fordulóban szoros meccsen ugyan, de San Franciscóban is kikapott. A Steelers így 0-3-as mérleggel várta a csoportrivális Cincinnati Bengals elleni meccset, ami az utolsó lehetőség volt a szezon megmentésére. Ideje volt, hogy Rudolph szintet lépjen, a fiatal irányító pedig nem is okozott csalódást. Ugyan továbbra is főleg rövid passzokkal próbálkozott, ezt gyakorlatilag hiba nélkül tette, az edzői stáb pedig végre kreatív játékhívásokkal könnyítette a dolgát. A QB 200 passzolt yard felett, eladott labda nélkül zárta a meccset, a Steelers pedig könnyedén húzta be a találkozót.  Bár a következő meccseken valószínűleg ennél is jobb teljesítményre lesz szükség tőle, Rudolph-fal a csapat egyáltalán nem tűnik reménytelennek, ez pedig alighanem így is több, mint amire a legtöbb Steelers-drukker számított Big Ben kidőlésekor.

Ez a négy fiatal irányító tehát, bár a szezon előtt nem számított csapata kezdőjének, váratlanul (vagy a vártnál gyorsabban) megkapta a lehetőséget a bizonyításra, és eddig úgy tűnik, mind a négyen élni is tudtak vele. Az út, hogy stabil kezdőirányítóvá válhassanak persze még mindannyiuk előtt hosszú, a lehetőség, hogy sztárrá váljanak azonban mindegyikükben ott van.   

Szöveg: Szabó Bence

Hozzászólások