NFL - Ultimátumot adott Goodell a térdelőknek
Ultimátumot adott Goodell a térdelőknek

Ultimátumot adott Goodell a térdelőknek

Hosszabbitás ·
2018/05/24 10:05

Az amerikai himnusz alatt állni kell a játékosoknak, illetve a liga alkalmazottjainak, vagy pedig választhatják azt is, hogy az öltözőben maradnak, de nem térdelhetnek le - döntöttek az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) klubtulajdonosai.

Roger Goodell, az NFL elsőszámú vezetője szerdán közleményben jelentette be, hogy a klubtulajdonosok elfogadták a himnusz alatti viselkedésre vonatkozó kódexet. Ezek alapján most már minden mérkőzés előtt a himnusz alatt állni kell a játékosoknak, klub és liga alkalmazottaknak, vagy pedig bennmaradhatnak az öltözőben vagy más, a pályától félre eső helyen tartózkodhatnak.

Amennyiben játékos vagy klubalkalmazott megsérti a szabályt, akkor a klub bírságot kap. Ha ligaképviselő vét a himnuszra vonatkozó rendelkezés ellen, akkor az NFL fegyelmi eljárást indít vele szemben.

A játékos-szakszervezet (NFLPA) elöljárói szerint a mostani döntés előtt nem konzultáltak velük, pedig ezt a kollektív szerződés értelmében meg kellett volna tenniük. Így aztán azon az állásponton vannak, hogy további egyeztetések szükségesek.

A térdelés két szezonnal korábban kezdett elterjedni a ligában, első ilyen tiltakozó a San Franciscó-i Colin Kaepernick volt. A színes bőrű játékosok egy része így próbálta kifejezni azt a véleményét, hogy az országban erős rasszizmus tapasztalható. Később Donald Trump amerikai elnök is felszólalt a tiltakozók ellen, szerinte a csapattulajdonosoknak szerződést kellene bontaniuk azokkal a játékosokkal, akik a meccsek előtt a himnusz alatt letérdelnek, és nem tisztelik az amerikai himnuszt, illetve a nemzeti zászlót.

(MTI)

Hozzászólások