NFL - Ő az NFL korszakos zsenije és ügyeletes partiarca egyszerre, de a gronkság ennél többről szól
Ő az NFL korszakos zsenije és ügyeletes partiarca egyszerre, de a gronkság ennél többről szól
Fotó: Europress/AFP

Ő az NFL korszakos zsenije és ügyeletes partiarca egyszerre, de a gronkság ennél többről szól

Csatári FlóraCsatári Flóra
2018/10/15 13:21
Bárkinek, aki nem az USA-ban nőtt fel, de látott legalább egy olyan filmet, sorozatot vagy könyvet, ami amerikai középiskolában játszódik, van egy képe az izomagyú rögbijátékosról focistáról. Arról, akinek az élete a buli, a népszerűség, a győzelem, a macsóság és persze a csinos pomponlányok kőrül forog. Általában nem ezek az izomagyak az ilyen történetek főhősei. Nem véletlenül. Egyszerűen nehéz őket szeretni.

És nehéz szeretni Gronkot is. Legalábbis azt a Gronkot, aki a New England Patriots kétszeres Super Bowl-győztes tight endjének tavaly magyarul is megjelent önéletrajzában sokszor tűnik annyira üres sablonfigurának, hogy az ember el-elgondolkodik rajta, hogy vajon nem ennek az izomagyú karaktertípusnak akar-e szándékosan a paródiája lenni.

Sajnos nem. Sokkal inkább azon igyekszik, hogy teljes életnagyságban testesítse meg azt. De erre legalább jó oka van.

Ne értsétek félre, nem azt akarom mondani, hogy Rob Gronkowskit nehéz lenne szeretni. Ezt honnan is tudathatnám? A pályán azt a Gronkot látjuk, aki sportolóként vitathatatlanul eredményes, a könyvében meg arról a Gronkról olvashatunk, aki saját állítása szerint sorsszerűen kötött ki abban az életben, amit túlnyomórészt „móka és kacagás”-ként fest le. Én pedig azt hiszem, hogy ezek együtt sem felelnek meg az „igazi” Robert James Gronkowskinak.

 „Mióta az eszemet tudom, nem akartam mást, csak jól érezni magam a tesóimmal (…) Így neveltek, ez vagyok én, és az egész nem is alakulhatott volna másképp.” 

Ez a két mondat keretezi az Én, Gronk első oldalát és tulajdonképp az egész történetet is, amit maga a könyv megír.

Család, sorsszerűség, sport és buli, amennyi csak belefér.

1.jpg Fotó: instagram/Gronk

Ebben könyvben megvan minden kilóra, ami egy klasszikus sportolói önéletrajz receptjében szerepel: tehetség, küzdelem, dráma, siker és néhány viccesnek szánt anekdota.  De a története valahogy mégis túl pozitív, túl súlytalan, túlságosan az izomagyú srác összességében könnyűnek tűnő sikersztorija marad.

Persze mesél Gronk a kevésbé pozitív élményeiről is, a kemény munkáról és a szó legszorosabb értelmében a vérről meg a verejtékről, ami középsuliból az egyetemen át az NFL-ig vezetett, ott pedig Super Bowl-győzelemmel teljesedett be. 

De amikor ezekről ír, akkor mi, az olvasók nem tudunk azonosulni a testi és lelki fájdalmaival.

Pontosan azért nem, amiért nem tudunk azonosulni a tinifilmek ügyeletes bunkóival sem. Mert a legtöbbször nem ismerjük meg, hogy hogyan érez a sztárjátékos a keménykedős imidzs mögött.

063_462644434.jpg Fotó: Europress/AFP

A könyv talán legdrámaibb története arról szól, hogy az alig 19 éves Robnak hogyan kellett még szinte gyerekfejjel meghoznia élete legnehezebb döntését. De hiába olvassuk, hogy egy egyetemi sérülés és egy 4 millió dollárt érő biztosítás kapcsán akkor kellett a gyors meggazdagodás és az NFL-es álom beteljesítése között választania, amikor még abban sem lehetett biztos, hogy képes lesz-e egyáltalán valaha normálisan mozogni. Hiába, mert nem láthatjuk őt vívódni. Nem ír álmatlan éjszakákról, félelemről, kínzó kétségekről, bizonytalanságról. 

Egyszerűen tényeket közöl. Mintha minden magától értetődő lenne.

Az önéletrajz szövege is reflektál helyenként arra, hogy kívülről könnyűnek tűnhet Gronk Super Bowl-győzelemig vezető útja, de a könyv lapijain megszólaló játékos igyekszik elérni, hogy olvasói is a kemény munkájának gyümölcseként tekintsenek sikereire:

„A csapattársaim úgy vélték, hogy a termetemnek, a gyorsaságomnak és a mozgáskoordinációmnak köszönhetően vagyok jobb, mint ők – írja Gronk az egyetemi éveiről. „Talán igazuk volt, talán nem. Szerintem azonban azzal emelkedtem ki, hogy többet edzettem mindenkinél. Ezt (...) apámtól és a tesóimtól tanultam.”

2.jpg Fotók instagram/Gronk

A szigorú munkamorált és a sikerig vezető rögös utat mindenesetre sokszor zárójelbe teszi és talán hitelteleníti is a Pats 87-ének partiállat énje, akinek legalább olyan hangsúlyos szerep jut a könyvben, mint a klasszikus értelemben vett sportemberi Gronknak.

Mi több, a partiállat észjárását, belső – nem túl összetett – gondolatait sokkal, de sokkal gyakrabban és részletesebben osztja meg a könyv, mint az edzésen vagy meccsen izzadó, esetleg a kórházi ágyon vagy rehabilitáción szenvedő sportolóét.

Épp ezért figyelemre méltó, hogy hogyan kíséreli meg a partiállatot sportolóként hitelesíteni a szöveg és hogy hogyan próbálja meg koherens identitásba olvasztani az eszelten bulizást és a fegyelmezett sportolói munkát. Ez a két magatartásforma ugyanis nem ellentétként van jelen a könyvben, épp ellenkezőleg. 


Rob Gronkowski a bulizást is egyfajta felkészülésnek tekinti. Bármilyen nevetségesen is hangzik ez a kontextusából kiemelve, egy ponton konkrétan kardióedzésként hivatkozik arra, ahogy a bulikban táncol a tesóival. A sport és a buli összeegyeztetéséről a könyvében így vall a tight end:

„A kételkedők valamiért képtelenek megérteni, hogy én így működöm. Azért vagyok képes hajnalban kimászni az ágyból és keményen dolgozni egész nap, mert dolgozik bennem az a megállíthatatlan belső késztetés, hogy jól akarom érezni magam. A munkakedvem mindenkiénél nagyobb, ennek viszont az az ára, hogy a mókakedvem is páratlan."

És van itt még valami, amiről beszélnünk kell, ez pedig a család. Ugyanis a sport és a bulika is fontos Gronk könyvében, az életrajz legfontosabb eleme mégis a család. A szöveg elsősorban az idősebb Gordie Gronkowsi, azaz az apa meg a három báty, (Dan, Glen, Gordie Jr) illetve az öcs (Chris) szerepére koncentrál. 

Egy szóval a gronkságra.

Mert bár az amerikai foci kedvelői számára, Rob „a” Gronk, az ő neve forrt össze a gronsággal, az ő TD-öröme lett a gronkolás, a valóságban Gronkowskiéknál mindenki Gronk. És minden, amiről feljebb már szó esett, ami jellegzetes Gronk-vonás, a kemény munkától az arcon pörgésig, az családi örökség.

063_135505899.jpg Fotó: Europress/AFP

Nem a sorsnak vagy a vakszerencsének köszönheti Rob a sikert saját bevallása szerint. A családjának hálás, mert a fivéreit és az apját tartja feleősnek azért, hogy olyan magától értődő, már-már egyszerű volt az útja a családi fészekből az NFL csúcsára:

„Egész életemben erre a feladatra képeztek ki. Gyerekkoromtól fogva arra készítettek, hogy erős legyek, kemény és kitartó, és ne féljek semmitől. Engem sportolónak neveltek.”

063_148172401.jpg Gronkok (Fotó: Europress/AFP)

És a családja az is, ahonnan az eszeveszett bulizást és a féktelen jókedvet, azaz a parti énjét is hozza, mert a Gronkok, így többesszámban, ahogyan többször is hivatkozik a tesóira, meg az édesapjára, már csak ilyenek:

„Senki sem tökéletes, és mindenki tett már olyat, amire nem büszke, nekem pedig semmi különösebb titkolni- vagy szégyellnivalóm nem akad. Persze nem vagyok mintagyerek, hiszen mégiscsak egy Gronk vagyok.”

Szóval akik arra vágynak, hogy közelebb kerülhessenek az „igazi” Rob Gronkhoz, netán meg is kedvelhessek őt, azok nem biztos, hogy megtalálják az első magyarul is kiadott könyvében azt, amit keresnek. Mégis azt hiszem, hogy érdekes olvasmány lehet az Én, Gronk.

Rob Gronkowski önéletrajza ugyanis nem arról szól, hogy kicsoda Rob Gronkowski, és hogy hogyan lett belőle az elmúlt évtized legmeghatározóbb NFL csapatának sztárjátékosa. 

Ez a könyv a gronkságról szól.

A gronkságról, ami családi örökség. Ami móka is, de munka is, vagy talán még inkább, örökös, de szórakoztató küzdelem. Az eredeti angol cím azt mondja, hogy jó Gronknak lenni, ennél talán csak az lenne kifejezőbb, ha azt írná, hogy egy Gronknak lenni. Persze azzal lehet, hogy a könyv előre leleplezné magát.

3.jpg Fotó: Europress/AFP

Hozzászólások