NFL - Az imádat és utálat megtestesítője - Tom Brady ismét a csúcson
Az imádat és utálat megtestesítője - Tom Brady ismét a csúcson
Fotók: Europress/AFP

Az imádat és utálat megtestesítője - Tom Brady ismét a csúcson


2017/02/08 11:24

Nézzetek csak rá, olyan kedvesnek tűnik. Pedig két órával ezelőtt Tom Brady még utasításokat kiabált és izzadt a pályán. Most már nincs rajta a meze, a 12-es dresszt túl sok időre tette le, hiszen valakik ellopták. Most azonban, ahogy áll a csinos ruhájában, nyugodtan, úgy néz ki, mint egy üzletember, aki éppen egy lezárt ügyletet ünnepel. Ingben, nyakkendőben ölelget mindenkit, pacsikat osztogat, mosolyog a főnökre, Robert K. Kraftra, a New England Patriots tulajdonosára, aki éppen győzelmi szivarokat osztogat.

Tom Brady, a New England Patriots irányítója 39 esztendősen a sportág őskövületének számít, de ő minden idők legjobbja a posztján. Egyetlen másik QB sem nyert öt Super Bowlt, és egy sem lett négyszer a nagydöntő legjobb játékosa (MVP).

Csodáljátok. Vagy ne. Brady, ugyanúgy, mint más amerikai sporthősök, akik rekordokat döntenek és dinasztiák épülnek köréjük, néha hibázik. Ez a csillogás velejárója. Ugyanúgy, mint sok más nagyszerű sportoló, mint mondjuk Tiger Woods, Pete Rose vagy Barry Bonds, Brady sem csak az, hanem emberi lény is. Márpedig az emberek hibáznak.

Talán pont ez a tulajdonságuk az, ami miatt annyira jók voltak - illetve ami miatt Brady még most is az. Talán mindannyian tudják, kik ők, és megvan az az adományuk, hogy annyira csőlátásúak, hogy semmi mással nem foglalkoznak, csak azzal, hogy mindig még jobbak legyenek, míg a többieket, a kevésbé jókat elviszik az egyéb gondolatok. Elképzelhető, hogy sok ember ezért gyűlöli őket legalább annyira, mint amennyire a többiek szeretik.

És talán ez az oka, hogy ha az ilyen embereknek rosszul is megy a sora, mint ahogy Bradynek és a Patriotsnak ment a vasárnapi Super Bowl első három negyedében, akkor nagyon tudnak örülni a szerencsétlenségének. Ebből megérezhetett valamit a legendás 12-es. Hogy megérdemelte-e? Talán. Ugyan nem egy Lance Armstrong, de ne legyen kétségünk afelől, hogy New Englanden kívül ősellenséggé vált.

Beszélhetett volna az ellenfelek levideózásáról - már ha feltételezzük, hogy tudott róla. Nem kellett volna megsemmisítenie a telefonját a labdaleeresztéses botrány után. Nem kellett volna olyan távolságtartónak lennie a nyomozás során, és úgy tennie, mintha rejtegetnivalója lenne. Nem kellett volna piros "Tegyük naggyá újra Amerikát" ("Make America Great Again" - ez Donald Trump kampányszövege a választások előtt - a szerk.) baseballsapkában megjelennie 2015 szeptemberében az öltözőben a demokrata Massachusetts-ben, amikor az ország a közelgő kampány miatt éppen közeledett a valaha volt talán legnagyobb megosztottság felé, aztán meglepődnie, amikor néhányan csalódottak voltak emiatt. Nem kellett volna reagálnia a Donald Trumppal való viszonyával kapcsolatos kérdésekre, és nem kellett volna gyerekesen, amatőr módon viselkednie, amikor ezeket a kérdéseket neki szegezték.

De Tom Brady nem azért érkezett múlt héten Houstonba, az 51. Super Bowl helyszínére, hogy az emberek haragját elégítse ki, hogy az elmúlt szezonokban átélt frusztrációikra, vereségeket tegye jóvá. Csak azért jött, hogy nyerjen. Ahogy mindig.

Tom Brady celebrates the winning touchdown during Super Bowl 51 played at NRG Stadium Houston Texas on February 5, 2017 - Photo Dave Shopland / Backpage Images / DPPI

Vasárnap este azonban úgy tűnt, ezúttal Brady is megtudja, amit mindenki más tud: néha teljesen mindegy, mit csinál, hogy készül, a foci törvényszerűségeit még ő sem tudja megváltoztatni.

"Elég jók voltunk az elmúlt néhány évben. Tavaly AFC-döntőt játszottunk, előtte évben Super Bowlt nyertünk, úgyhogy nem hiszem, hogy bárki is sajnálná a Patriotsot" - mondta az Atlanta hosszabbításos legyőzése után TB12. Azonban ezúttal nem volt igaza. Vasárnap egy jó ideig teljesen érthető volt, ha valaki sajnálta Bradyt.

Ő és a csapata le volt győzve. Sőt, meg volt verve. A mélypont az volt, amikor a Falcons-védő, Robert Alford kezébe dobta a labdát, az atlantai cornerback pedig az interceptiont egészen touchdownig hordta vissza 82 yardért. 0-21 volt az állás nem sokkal a félidő előtt. Ez volt Brady pályafutásának első picksixe a rájátszásban, azaz olyan rossz passza, amiből a védelem hatpontost (azaz touchdownt) ér el. Ugyan a rossz átadás után megpróbálta szerelni a védőt, de esélye sem volt. Hosszú pillanatokig a földön feküdt az eset után, teljesen letaglózva. Teljesen megverve.

Ez nem az a Brady volt, akit mindenki ismer: aki akkor is szórja a passzokat, ha a fő elkapói megsérülnek, és rendet vág egész Amerikában. Nem sokkal ezután, 3-28-nál huszonöt pontos hátrányba került a Pats, úgy, hogy a Super Bowlok történetében soha egyetlen csapat sem jött még vissza tízpontosnál nagyobb hátrányból. De soha nem kellett még senkinek, aki olyan kaliberű játékos lenne, mint Tom Brady.

Ekkor kezdődött az, amit a szurkolók látni akarnak, ha odakapcsolnak egy sporteseményre. Igen, néha arra vágynak, hogy kárörvendhessenek valakin. De az igazat megvallva a szurkolók nem azért ülnek le meccset nézni, mert adott játékosok különösebben szerethetőek, vagy mert mintapolgárok. Azt akarják látni, hogy a pályán elképesztő dolgokat művelnek.

"25 pontos hátrányban elég nehéz volt elképzelni, hogy nyerünk" - mondta a mérkőzés után Brady, majd hozzátette, hogy a csapattársai hittek benne. Miatta.

Julian Edelman emberfeletti elkapása aztán Brady számára is megmutatta, van keresnivalójuk. Ez volt az egyik kulcsmozzanat abban a drive-ban, amellyel a Patriots két pontra zárkózott, és ami után a sikeres kétpontos kísérlettel kiegyenlítette az állást. A Super Bowlok történetének első hosszabbításában pedig már nem adta ki a kezéből az irányítást. Passzolt, passzolt, megint csak passzolt, 75 yardon keresztül, amíg el nem érték az Atlanta célterületét, és meg nem nyerték a meccset. A Falcons, amely sokáig hibátlanul játszott, hozzá sem ért a labdához. Csakúgy, mint mindenki, ők is csak nézték, amint a mester dolgozik.

Amikor megerősítették, hogy megvan a mindent eldöntő TD, Brady térdre rogyott és sírt. Nagyon nehéz és nagyon hosszú idény volt ez számára, ami a négymeccses eltiltásával kezdődött, amiben belekeverték a politikai csatsározásokba, amiben édesanyja, Galynn az életéért küzdött a rák ellen immáron 18 hónapja, kemoterápiával, besugárzással. Nem véletlen, hogy a kezdőrúgás előtt neki ajánlotta a meccset TB12. És az sem véletlen, hogy a mérkőzés után vele és a családja többi tagjával ünnepelt.

"Sok mindenen ment keresztül az elmúlt időszakban, sokkal nehezebb dolgokon, mint én vagy a csapatunk vasárnap este. Egész évben nem tudott meccsre jönni. Micsoda találkozó volt, amire aztán végül el tudott jönni" - mondta meghatódottan Brady hétfő reggel.

Szeretik vagy nem szeretik, ez az este mindenki számára jó kellett, hogy legyen. Hihetetlen, felejthetetlen, csak úgy, mint Brady, aki még ennyi teherrel a vállain is megmutatta, ki az úr a háznál, és végérvényesen legenda lett.

És még három-öt évig tervez játszani...

Az írás a The New York Times Tom Brady, the Future Hall of Famer Some Love to Hate című írásának fordítása.

Hozzászólások