Amerikai - NCAA kedvcsináló I.
NCAA kedvcsináló I.
Fotó: Europress/Getty

NCAA kedvcsináló I.

HosszabbitásHosszabbitás
2014/11/14 06:22

Minden évben rácsodálkozik a kedves NBA rajongó, hogy milyen tehetséges újoncokkal bővül a liga. A tavalyi év két kiemelkedő rookie irányítója, a képen látható Michael Carter-Williams és Trey Burke az NBA parkettái előtt már egyetemi szinten is összecsaptak egymással - róluk már pár meccs után sejtettük, hogy az egyetem után nem fogorvosnak vagy építészmérnöknek állnak, hanem a kosárlabdát, mint foglalkozást űzik majd. Rajtuk kívül évente 100-150 egyetemista próbálkozik meg hasonlóval, és ha a nagy álom (az NBA) nem is mindegyiküknek teljesül, kisebb bajnokságokban vagy épp Európában így is tudnak fizetésért játszani.

Aki viszont azt hiszi, hogy az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) csak és kizárólag ezen fiatalok játéka miatt élvezetes, az hatalmasat téved. A több mint 350 egyetem játékosai közül természetesen nem mindenki áll profi kosárlabda karrier előtt, ám a közhit ellenére a mérkőzések színvonala nincs sokkal az NBA-ben megszokott átlag alatt. Ennek bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok első számú, kizárólag sporttal foglalkozó csatornája (ESPN) egy hét leforgása alatt több egyetemi találkozót közvetít, mint teszi azt a profi liga meccseivel.

Azért le kell szögezni, hogy az átlag (NBA meccseken edződött) nézőt meglepetésként érheti néhány alapvető dolog:

- Az egyetemi mérkőzéseket nem négy negyedre osztják (mint mindenhol a világon), hanem két 20 perces félidőre.

- A támadóidő a megszokott 24 helyett 35 másodperc, a labdát a félpályán 8 helyett 10 másodperc alatt kell átvinniük. Ezek persze azt sugallják, hogy a játék sokkal monotonabb a kelleténél, ám a kevésbé képzett játékosok és a módosított szabályokból adódó védelmi változtatások (rendkívül gyakori az egész meccsen tartó egész pályás letámadás vagy épp a zónavédekezés) miatt ez gyakorlatilag fel sem tűnik.

- Néhány kisebb szabályváltozás, melynek hatása nagy befolyással bír:

A játékosoknak mindössze öt személyi hibájuk van az NBA-ben tapasztalható hat helyett (persze 8 perccel kevesebbet is játszanak).

A feldobás-szituációknál (pl. két játékos egyszerre fog rá a labdára) a bírók nem dobják fel a labdát, ehelyett a pálya mellett lévő jegyzőkönyvasztalon található nyilacska mutatja meg, hogy melyik csapat kapja meg a bogyót. A nyíl a kezdő feldobást elvesztő csapat felé mutat először, majd feldobásonként fordul, így ezekben a helyzetekben a játékszer felváltva kerül a csapatokhoz.

Az NBA drámai befejezéseit szeretjük, ráadásul szoros találkozók utolsó percében az időt kérő csapat (indokolatlanul) a félpályáról kezdheti meg támadását. Az NCAA maradt a konzervatív úton, így időkérés után az alapvonalról támadnak a csapatok az utolsó másodpercekben is - ám ez a megoldás is vad végkifejleteket szokott szülni.

A szurkolókat legjobban megosztó szabályeltérést hagytam a végére. Az NBA-ben megszokhattuk, hogy negyedenként öt darab csapatfault után az ellenfél nem csak dobás közben elkövetett, de bármilyen szabálytalanság esetén büntetőzik. Az egyetem 2x20 perc játékideje miatt a "bonus" 10 faultnál kezdődik, azaz 10 csapatszabálytalanság után minden esetben két büntető következik. Az extra csavar a hetedik és a tizedik szabálytalanság között történik, itt lép életbe az ún. "one-and-one", ami annyit takar, hogy a játékos csak akkor dobhat második büntetőt, ha az elsőt bedobta. Izgalmasan hangzik? Nos, természetesen az is! Mondanom sem kell, hogy a one-and-one-ra általában mindig a találkozó legkiélezettebb pillanataiban kerül sor, ráadásul a csapatok olykor szeretik kihasználni a szabály adta kiskaput szándékos faultokkal.

- Az egyetemi találkozók nézőterén látható atmoszféra kenterbe veri az NBA meccsek hangulatát. Ennek fő oka, hogy amíg a profi liga csarnokaiban az amerikai középosztály szórakoztatása folyik (kevés fanatikus ultrával), addig az egyetemek lelátóin jelenlegi és egykori diákok ezreivel telnek meg a székek. Az időkérések alatt az intézmény zeneszakos hallgatói csinálják a hangulatot hangszeres indulókkal, a szurkolók pedig nem egyszer egész meccsen talpon maradva, gyakorlatilag extázisban szorítanak sulitársaiknak.

A tavalyi egyetemi bajnok Connecticut Huskies alapembere, a már Miami Heatet erősítő Shabazz Napier

- Az egyetemi bajnokság legnagyobb varázsa a felépítésében rejlik. Természetesen egy suli sem játszhat mind a 350 másik egyetemmel, így kis konferenciákban kell megmérkőzniük 10-15 csapattal. Ettől függetlenül van konferencián kívüli találkozójuk is, de az igazi megmérettetés a saját csoport megnyerése. A mérkőzések rugalmasan vannak beosztva, hiszen a vizsgaidőszakokban és szünetekben kevesebb találkozót láthatunk.

Az igazi őrület márciusban kezdődik - szó szerint, hiszen ilyenkor veszi kezdetét a March Madness. A mezőny a 31 konferencia győzteséből (melyek minitornáit februárban kezdik el), illetve 37 az NCAA bizottsága által beválasztott csapatból tevődik össze. A bizottság tagjai a csapatok győzelem-vereség mutatója mellett az ellenfelek erősségét, az aktuális formát, és egyéb különböző faktorokat (sérülések, utazások) mérlegelve jutnak döntésre, így állítva össze a lehető legerősebb mezőnyt. A 68 csapatból 8 (ez lenne a 4 leggyengébb konferencia győztes, illetve a bizottság utolsó négyesként bejuttatott csapatai) a torna előtti két napon selejtezőt vív az utolsó négy helyért. Ezek után a 64 csapat 4 régióba osztva küzd egyenes kieséses alapon az NBA-ben megismert párosítási minta alapján. A négy régió első kiemeltje (gyakorlatilag az ország 4 legerősebbnek vélt csapata) a régiók tizenhatodik helyezettjével játszik, a másodikok a tizenötödikekkel, a harmadikok a tizennegyedikekkel, és így tovább, egészen a nyolcadik kontra kilencedik párosig. A továbbiakban is ügyelnek az erősségi sorrend megmaradására, hiszen a régió első két csapata a tábla két végén foglal helyet, így ha a papírforma teljesül, akkor a régió megnyeréséért (illetve a Final Fourba kerüléséért) ők csaphatnak össze.

Természetesen aki papírformát vár, az könnyen meglepődhet, hiszen itt nem a többi amerikai sportban (kivételt képez az NFL) megismert 4 győzelemig tartó párharc él, szimplán egy mérkőzés dönt a továbbjutásról - ezért is hívják az amerikaiak őrületnek, hiszen gyakorlatilag mindenkinek megvan az esélye a végső győzelemre. Szemléltető példaként itt van a két évvel ezelőtti Madness, ahol már az első körben bombameglepetések születtek. A 15. kiemeltként induló, mindenki által lesajnált Florida Gulf Coast például a legjobb 16-ig (Sweet Sixteen) jutott, miután kiverte a második kiemelt (egyben sokkal esélyesebbnek tartott) Georgetownt, majd a hetedik kiemelt (szintén erősebb) San Diego St.-en is átjutott.

Noha a March Madness izgalma szívja be igazán a nézőket, az "alapszakasz" is rendkívül szórakoztató meccseket ígér. Természetesen nem lehet több száz egyetemet napról-napra követni (hacsak a kedves olvasó nem akkora fanatikus, mint ezen sorok írója), ám a nagyobb sulik és NBA-be készülő játékosok figyelése bárkinek elérhető (és ajánlott) kihívás.

Aki pedig nem hiszi, hogy az NBA utánpótlásának (és semmiképpen sem másodosztályának) találkozói lehetnek annyira szórakoztatóak, mint a világ legnagyobb kosárcirkuszának... nos, járjon utána!

A vasárnap megjelenő második részben az idei egyetemi szezon legfigyelemreméltóbb csapatait és játékosait mutatom be! 

Kun Zsolt twitter

Hozzászólások