NBA - Westbrook dominancia, OKC egyenlítés
Westbrook dominancia, OKC egyenlítés
Kiegyenlített az Oklahoma City (Fotó: Europress/Getty)

Westbrook dominancia, OKC egyenlítés

Rév DánielRév Dániel
2014/05/28 10:33

Az NBA nyugati főcsoport-döntőjének negyedik mérkőzését rendezték kedden. Az első két meccset óriási fölénnyel nyerte a San Antonio Spurs hazai pályán, a harmadik mérkőzésre azonban visszatért Serge Ibaka, az Oklahoma City Thunder játékosa, és az ő kiváló védőmunkája győzelmet hozott a párharc első oklahomai meccsén.

Nem úgy tűnt a mérkőzés elején, hogy most is hasonló lehet az eredmény, mint két nappal korábban, a Spurs Leonard két triplájával 8-0-val kezdte a mérkőzést. A hazaiak azonban viszonylag hamar felzárkóztak, és már az első negyed végén átvették a vezetést, 12 perc után 26-20 volt az állás. A második negyed bizonyos szakaszaiban szenzációsan játszott a Thunder, az inkább a támadójátékáról ismert Russell Westbrook négy (!) labdát lopott el a negyedben, Kevin Durant két triplája pedig már 14 pontos hazai előnyt jelentett. A hajrában Lamb betalált a vonalon túlról, míg Ginóbilinek ez nem sikerült, így 58-43 volt az állás a szünetben.

Scott Brooks, az Oklahoma City edzője azt kérte csapatától a félidei pihenő során, hogy ugyanúgy játszanak tovább, mint ahogy a második negyedben tették, a csapat pedig teljesítette az edző kívánságát, Durant három elcsent labdája után 25 pont fölé nőtt a Thunder előnye. A harmadik negyed vége felé egy kicsit közelebb tudott jönni a Spurs, a játékrész végén 83-67-re vezettek a hazaiak. A második félidőben a legközelebb a negyedik negyed elején, 83-71-nél volt egymáshoz a két csapat, de a hajrában is végig kontrollálta a meccset az Oklahoma City, amely 105-92-re győzött.

Durant és Westbrook együtt: 71 pont, 15 gólpassz, 10 lepattanó, 8 lopás

A hazaiaknál Westbrook és Durant kiemelkedett a csapatból, előbbi 40 ponttal, 10 gólpasszal, 5-5 lepattanóval és lopással zárt, míg Durant 31 pontig és 5-5 lepattanóig és gólpasszig jutott. A két sztár dominanciája mellé az is belefért, hogy senki más nem jutott el a Thunderből 10 pontig sem. A túloldalon a két francia, Parker és Diaw 14 pontja jelentette a csapatcsúcsot, Duncan 9, Ginóbili pedig mindössze 5 pontig jutott, semmilyen statisztikai mutatóban nem találni kiemelkedő játékost a Spurs részéről.

A folytatás két nap múlva következik, ismét San Antonióban, jó esély van rá, hogy ha a Spurs nem nyeri meg az ötödik mérkőzést, az idei szezonra elbúcsúzhat a közönségétől. Ne feledjük: két éve, a két csapat előző párharcában, a Spurs 2-0-ra vezetett a két hazai meccsét követően, utána viszont zsinórban négy mérkőzést nyert a Thunder, és bejutott a döntőbe.

Hozzászólások