NBA - Warriors-Cavaliers: jön a harmadik felvonás!
Warriors-Cavaliers: jön a harmadik felvonás!
Fotó: Europress/AFP

Warriors-Cavaliers: jön a harmadik felvonás!


2017/06/01 10:44

A rájátszás eddig túl sok izgalmat nem hozott az NBA-rajongók számára, a két konferenciában a két szupercsapat, a Cleveland Cavaliers és a Golden State Warriors is gond nélkül jutott döntőbe – ilyen jó összesített rájátszásbeli mérleggel (24-1) még sosem érkeztek meg a döntőbe a résztvevők. Lássuk, mire számíthatunk a ma éjjel három órakor elstartoló szériában!

Az esélyes természetesen a két egykori MVP-t is soraiban tudó Warriors, mely első csapatként hozta le 12 rájátszásmeccsét veretlenül, de egyébként is, március 14. óta 27-1-es mérleggel bír. A PO-ban gyakorlatilag egy necces meccsük volt, a San Antonio elleni első találkozó, de Kawhi Leonard kiválása után nem volt kérdés többé, ki nyeri azt a meccset és azt a párharcot sem összességében. A 12 meccsből mindössze 3 volt szoros (5 ponton belül) az utolsó öt percben, a Warriors végül Curry és Durant vezetésével magabiztosan hozta ezeket a végjátékokat is.

A túloldalon a Cleveland kezdetben kevésbé volt meggyőző (az Indiana ellen gyakorlatilag csak szoros meccseket játszottak, melyeken a végjátékokban bizonyultak jobbnak), a Toronto és a Boston ellen azonban támadásban már valóságos mészárlást rendeztek. Ezekben a párharcokban a LeBron James vezette támadógépezet még a Dubs szintjét is felülmúlta, a Boston ellen például kiemelkedő 126,9-es offensive ratinget szorgoskodtak össze. Szintén figyelemreméltó, hogy triplák számában és hatékonyságában is felülmúltak a döntőbeli riválist: meccsenként 33,6 dobást emelnek rá a vonalon túlról, 43,5 százalékos pontossággal csapatszinten! Tulajdonképpen egy valószínűtlenül jól dobó Marcus Smart (7/9 tripla a keleti döntő harmadik meccsén) választotta el a Cavset a tökéletes mérlegtől!

LeBron Jamesre minden bizonnyal élete legnehezebb feladata előtt áll

A nagy kérdés, hogy védekezésben is képesek lesznek-e felnőni a Lovagok a Warriors szintjére, ebben a tekintetben ugyanis jócskán Duranték javára billen a mérleg a nyelve. A rájátszásban ugyanis még egy szintet emelt a Golden State a védekezésük intenzitásán, így 99,1-es defensive ratinget tudnak felmutatni. A Cavs védekezése ellenben csak az utóbbi hetekben bukkant fel: az alapszakaszbeli 22. helyezés után az Indiana ellen sem pörögtek fel túlságosan, a Raptors és a Boston azonban már megmutatták milyen az, ha megerőltetik magukat – igaz, sérülések miatt ezen párharcok jó részében nem kellett aggódniuk az ellenfelek sztárirányítói, Kyle Lowry és Isaiah Thomas miatt.

Azért is ígérkezik kiválónak ez a döntő, mert a két csapat teljes kerettel, lényegében előzetes kifogások nélkül vág neki a szériának, a sztárok pedig gyakorlatilag egytől-egyig csúcsformát futnak. Steph Curry és Kevin Durant úgy átlagolnak mindketten 25 pont fölött, hogy mezőnyből 50, tripláról pedig 40 százalék fölött céloznak, és a döntő pillanatokban rendre csapatuk élére tudtak állni. Draymond Green egyelőre balhémentesen hozza a tőle szokásos sokoldalú játékot és masszív védekezést,  a nagy négyesből egyedül Klay Thompson van viszonylag messze csúcsformájától. Ami jó jel lehet a Cavsnek, hogy André Iguoadala sem nagyon érzi eddig a rájátszásban a dobást, mindössze három triplát értékesített az elmúlt tizenkét meccsen – ő pedig biztos sok időt kell hogy a pályán töltsön James ellen.

Steph Curry és Kevin Durant

Ha esetleg a Warriors nem húzza be a döntőt, előreláthatóan az egyetlen dolog, amire szurkolóik hivatkozhatnak az Steve Kerr sajnálatos távolmaradása – a hátbántalmakkal küszködő tréner az edzéseket és a csapatmeetingeket látogatja, ugyanakkor a meccselés arra a Mike Brownra maradt az utóbbi időben, akit a Cavs három éve menesztett, és még további egy évig fizet is.

A Clevelandnél természetesen a fő téma LeBron James esetleg trónfosztása, az amerikai szaksajtó legalábbis az utóbbi hetekben attól hangos, hogy a Király előzheti-e a közeljövőben Michael Jordant minden idők legjobbjainak listáján, amennyiben legyőzi azt a Warriost, melyet nem kevesen minden idők legerősebb csapatának kiáltanak ki. Ehhez persze valószínűleg az kell, hogy a döntőben is élete formájában játsszon LBJ, ahogy azt eddig a PO-ban tette nagyjából.

Szerencséjére legkedvesebb szárnysegédjei, Kyrie Irving és Kevin Love is önbizalomtól duzzadva érkeznek meg a döntőbe. Utóbbi sokak szerint szintén élete formáját nyújtja, a PO-ban 50% fölött triplázik, miközben dupla-duplát átlagol, elképzelhető, hogy a döntőben ő jelenti majd a mérleg nyelvét. Nagy szó ez egy olyan játékosnál, akivel kapcsolatban tavaly még az volt a legfőbb beszédtéma a finálé előtt, hogy pályán tartható-e a Golden State ellen. Love egyébként sokat szerepelt az utóbbi meccseken centerként, ez az alacsony felállás pedig eddig telitalálatnak bizonyult a keleti riválisok ellen. Ki kell emelni továbbá azt a Tristan Thompsont, akinek a fontosságáról a napokban Zach Lowe írt bővebben. Amennyiben a Cavs szürke eminenciása (és esetleg Kevin Love) képes dominálni a támadó pattanóknál, elveheti a Warriors legnagyobb fegyverét, a small ball-felállást.

Kevin Love élete formáját futotta a rájátszásban

Összességében minden adott ahhoz, hogy fantasztikus finálét lássunk: remekül szervezett, parádés támadójátékra képes csapatok, erejük teljében levő, életük formáját futó szupersztárok, nagy kérdések és valódi rivalizálás. Amennyiben a Cavs képes lesz dominálni a palánkok alatt, és védekezésben tudja azt hozni, amit a tavalyi döntőben, lehet esély a címvédésre, ugyanakkor a jelenlegi Warriors éppen a világ talán legjobb scorerével jobb, mint a tavalyi, így a hibahatár nagyon vékony a Lovagok számára. Tűzerőben ugyanakkor méltó vetélytársai a Dubsnak, így alighanem lesz olyan meccs, amit ezzel be tudnak majd húzni, egy hét meccses szériában ugyanakkor a papírforma azt diktálja, ki kell majd ütköznie a Warriors fölényének.

Tipp: Warriors, 4-2, MVP: Kevin Durant

Hozzászólások