NBA - "Az igazi Michael Jordant soha nem ismerjük meg, csak a sportolót"
"Az igazi Michael Jordant soha nem ismerjük meg, csak a sportolót"
Fotó: Europress/AFP

"Az igazi Michael Jordant soha nem ismerjük meg, csak a sportolót"

Takács MártonTakács Márton
2020/05/21 14:15

A Könyves Magazin alapító főszerkesztőjével, a Margó Irodalmi Fesztivál alapító-főszervező-fesztiváligazgatójával, a gyerekkora óta kosárlabda-rajongó, a sportágat űző (BEAC-Kobak), és edzőként (ELTE-BEAC) is tevékenykedő Valuska Lászlóval az óriási érdeklődést kiváltó The Last Dance című dokumentumfilm-sorozatról és Michael Jordanről beszélgettünk.


Valuska László három évvel ezelőtt szerepelt Tesis a világ-interjúsorozatunkban, amelyből most felidézzük a Chicago Bullsról és a Michael Jordanről szóló mondatokat:

"A Chicago Bullson nőttem fel, imádtam a bevonuló zenéjüket, a DSF-en meg itt-ott néztem néha a meccseket, később Micheal Jordan utolsó meccsét VHS-re is felvettem, a mai napig megvan Uj Péter kommentárjával. Jordan elvarázsolt, amiket és ahogy csinált, és hogy verhetetlen és érinthetetlen volt egy olyan korszakban, amiben még nagyon más volt a játék a maihoz képest, rengeteg, a korszakot meghatározó játékossal (Pippen, Barkley, Bird, Magic). És ez volt a barcelonai olimpia időszaka is, amikor az NBA az egész világon vírusként kezdett terjedni.

Valuska László: "Van, aki Magdi anyussal éli az életét, én LeBron Jamesszel" | Eurosport

Tesis a világ című sorozatunk ötödik részében - egy Liverpool-drukker zenész, egy Arsenal-szurkoló szerkesztő, egy korábban 11 éven át vízilabdázó képzőművész, egy arsenalos és Zidane-rajongó zenész, Lázár Domokos után a gyerekkora óta kosárlabdázó újságíró, szerkesztő, Valuska László szerepel.

Jordan megváltoztatta a játékot, a médiateret, a kereskedelmet és a marketinget is azzal, ahogy játszott és ahogy viselkedett. Az első, zsinórban elnyert három bajnoki cím után az apja halála miatt visszavonult, megcsinálta a mára szinte kultikussá váló Space Jamet, előkészítve a visszatérését, majd újra zsinórban három bajnoki címet húztak be, a legutolsót az említett dobással. Azt hiszem, arról az utolsó egy percről doktorit és operát is tudnék írni. Hajnalban nézem a meccset, rosszul játszik a Bulls Utahban. Az utolsó egy percet úgy kezdik meg, hogy Jordan dob két büntetőt, amivel kiegyenlítenek. Stockton-trojka, Jordan-ziccer, mínusz egy. Leadják Malone-nak a labdát, Rodman lökdösi kifele, de az alapvonalat nem zárja. Onnan érkezik Jordan és labdát szerez, húsz van hátra, szétrebbennek a játékosok, Bryon Russellre vezeti a labdát Jordan, kitámasztás jobbra, crossoverrel vissza balra, Russell elcsúszik, tempó, bamm. Életemben először voltam jelen egy korszak végénél, mintha felnőttem volna annál a dobásnál."

Még a Last Dance utolsó két része előtt kértük fel Valuska Lacit, hogy mondja el véleményét a sorozatról, amelyet a doksi befejezése után meg is tett, itt vettük fel három év után a beszélgetés fonalát.


Mit vártál a Last Dance-től annak elkészültének hallatán, a promó megtekintése után? És mit kaptál tőle ahhoz képest a tíz rész alatt?
Őszintén mondom, hogy nem voltak nagy elvárásaim, sejthető volt, hogy nagy titkok nem fognak kiderülni, hiszen minden jog és döntés Michael Jordannél volt, aki egyszerre volt főszereplő és elbeszélő is. Azt se vártam, hogy ellentétben az eddigiekkel, teljesen máshogy fogom látni és értelmezni a Bulls akkori nagy menetelését. Amit viszont vártam a sorozattól, hogy bizonyos értelemben ezt a mágikus utolsó pillanatot ne csak újraélhessem, hanem árnyalni is tudjam. 1998-ban még nem voltak közösségi oldalak, nem jött napi szinten egymillió blogposzt arról, mi történik az amerikai kosárlabdában, viszont annyi információm pont volt, hogy tudtunk a pippenes sztoriról, a problémákról Rodmannel, Phil Jacksonról és hogy valószínűleg ez lesz az utolsó közös turnéja ennek a csapatnak.

Ez Jordan sorozata, az ő történetének az elbeszélése, hiába vitatkoznak az amerikai sportsajtóban arról, hogy Jordan ellopja-e a show-t a csapat elől vagy sem. Ez egy csapatjáték, Jordan se lenne hatszoros bajnok a társai, az edzők vagy a szervezet nélkül. De azt sem szabad elfelejteni, hogy kevés olyan forradalmi személy van a sportban vagy a művészetekben, aki teljesen újraírja a játékszabályokat, a lehetőségeket. Nem ugyanaz volt a kosárlabda, amikor Jordan elkezdett kosarazni, mint amikor másodszor visszavonult. 

A sporttörténelem legszebb dobása - Maradj otthon #36 - Könyves magazin

Egy szobában alszunk, én a nyitott ablak alatt, ő a fal mellett. Beállítottam az órát, de a csörgés előtt kinyomom, mert úgy is felébredtem már, vagyis el sem aludtam igazán. Egész nap egy dolog izgatott, a Chicago Bulls a Utah Jazz pályáján játszik a döntő hatodik meccsén. Nagyon halkan kikelek az ágyból.

Azt vártam, hogy az utolsó pillanat nagy drámáját tíz részen keresztül felépítik, és ezt értelemben megkaptam. A barátnőm is nézte velem a sorozatot, mint a Tiger Kinget, vagyis egy ilyen vad, egzotikus világba nézhetett bele, aminek az alfahímje egy fura, sárgás szemű mágikus alak, aki nemcsak uralja a játékot, de folyamatosan újabb és újabb motivációkat talál magának, miközben például apja meggyilkolását vagy az óriási médiafigyelmet is fel kell dolgoznia. Jordan kizárólag a játék által lett világszerte ismert sportoló, majd termék, de a magánéletéről, személyiségéről sokkal kevesebbet tudunk. Látszik, hogy iszonyatosan jó fej az újságírókkal, ráadásul azok egyáltalán nem akarják kellemetlen helyzetbe hozni soha, mert mindenki jóban akar lenni vele, hogy legyen egy quote a nap végén, amit berakhatnak a cikkbe. Az igazi Jordant soha nem ismerjük meg, csak a sportolót, illetve azt, akit most az 57 éves Jordan a dokumentumfilm-sorozatban megteremtett nekünk.

Ebben az értelemben nem csak a saját sportágát értelmezte újra, hanem a sportolói létet is egy egészen másik dimenzióba helyezte.
Most nem tudsz ilyen sportolót mondani. Mondhatod a nagyok közül Roger Federert, Lionel Messit, Cristiano Ronaldót vagy akár LeBron Jamest, akik a saját korszakuk meghatározó játékosai, de nem írták újra a szabályokat. Nekem épp ezért elfogadható volt, hogy most se menjünk a családi élete mélyére, ez nem a The Last Dance feladata, de ami a sportolói sikereit meghatározza, például az apja tragikus halála, azt feldolgozzák. Jordan még mindig egy titokzatos figura, aki azért nem engedi közel magához a nyilvánosságot, mert a pályája eleje óta elvárják, hogy Jordan ne önmaga, hanem a csapata, az NBA, a fekete kultúra, a siker vagy Chicago képviselője legyen, vagyis mindig önmagán túlmutató jelenségként kezelték. A nyilvánosság hozta létre a mindenki által ismert Jordant, és valószínűleg pont ez tette lehetetlenné, hogy jobban megismerjük. Ne felejtsük el, minden önéletrajz, vallomás fikció, és mivel Jordannél volt minden fontos jog a filmmel kapcsolatban, ezért ez az a történet, ahogy ő láttatni akarja. Ha én szobrot állíttatnék magamról, én is beleszólnék, hogy nézzen ki.

Michael Jordan lánya 10 évesen „ráguglizott" apjára, mert nem értette mire ez a nagy felhajtás | Eurosport

Hétről hétre rekordokat döntöget a Michael Jordan fémjelezte Chicago Bulls utolsó szezonját bemutató sorozat, a The Last Dance. A tíz epizódból álló alkotás betekintést nyújt a színfalak mögé, eleddig nem ismert részleteket mutat be minden idők legnagyobb kosárlabdázójának pályafutásáról és magánéletéről. Utóbbival azért az alkotók finoman bántak, gyaníthatóan a főszereplő Michael Jordan kérésének eleget téve.


Az egyik kedvenc sportkönyvem Lance Armstrongról, a doppingról és a kerékpározásról szól, amit profi oknyomozó újságírók írtak. Nyilván tökre bírnék egy sorozatot, ami belemenős, ami minden feszültséget és konfliktust megmutat, de tudtuk az első pillanattól kezdve, hogy ez valójában egy memoár, és innentől kezdve nem azt kell nézni, hogy mit nem árul el magáról Jordan, hanem azt, hogy ő hogyan akarja építeni tovább ezt az imidzset. Innentől kezdve engem tényleg nem izgat az, hogy Luc Longley mennyit szerepel a sorozatban, miközben olyan mániákusan érdekel ez a csapat, hogy róla is külön epizódot néznék. 

Ahogy Uj Péter írta kiváló cikkében a hatodik rész után, a Last Dance "műfaja nem oknyomozó riport, hanem tömegszórakoztató emlékmű: piedesztál, trón, titánhősistenhérosz, minden, ahogy fenn. Abban csimborasszó." Tőrös Balázs kifogásolta, hogy a cím alapján mást várhattunk a sorozattól, mint amit végül kaptunk, ő ezt még körülbelül a sorozat felénél mondta. És bár mindig jelen van a fő szál, de végig ugrálunk az időben, és a ‘98-as utolsó táncról teljes egészében csak az utolsó, 10. rész szól. Ezzel kapcsolatban nem volt hiányérzeted közben?
Egyáltalán nem. Fontos, honnan nézzük ezt a történetet: huszonkét év telt Az utolsó dobás óta, felnőtt egy generáció, aki Jordant már csak highlithsokból ismeri. Több ismerősöm nem követi az NBA-t, de elragadta a sorozat, mert a Netflix forradalmasította a tényalapú elbeszélést, és mennek a magányos hős történetével, izgulnak, hogy mi fog történni az új részekben, mire megy ki a játék. Nekik is sokat ad a sorozat, miközben számomra semmi spoiler nincs benne, hiszen pontosan tudjuk, hogy mi a végeredmény, pontosan emlékszem az utolsó 30 másodpercre, semmi meglepetés nem történhet. De nem is az a lényeg, mert ez mindenki számára sejthető, hogy egy sikertörténetet beszélnek el, hogy mi lesz a vége. Sokkal fontosabb, hogyan mesélik el. A krimiben sem az a lényeg, ki a gyilkos, hanem az a nyomozás, megismerési folyamat, amin végig kell mennie a nyomozónak, aki a nyomozással együtt változik is. Itt is valami hasonló játszódik le. A nyomozás tíz részen keresztül történik, megpróbáljuk megérteni a titkokat, felfedni a sikerhez vezető nyomokat, megismerni a tettestársakat, hogy az utolsó dobás ne csak egy dobás legyen, hanem sporttörténelmi csúcspont, sokunk emlékezetének közös pillanata. 

Melyek voltak a kedvenc pillanataid a doksiban? 
Amikor Jordan arról beszél, hogy ő ezt a játékot így szereti játszani. Ezt a részt azzal vezették fel, hogy elmondják a csapattársai, milyen rohadt nehéz karakter volt, folyamatosan cseszegetett mindenkit. Jordan hirtelen nem jut szóhoz, nagyon, kicsit könnybe lábad a szeme. Ott nem a kosárlabda történetének egyik, ha nem a legnagyobb játékosa érzelgősködik, hanem az a játékos, aki mindig, minden helyzetben győzni akart, annyira imádta a játékot. Jordan és a többiek nem ugyanarról a játékról beszélnek, az tisztán látszik, utóbbiak sportként, előbbi a létezésként tekint a versenyzésre és a kosárlabdára. Ráadásul játékával a sportbizniszt, a marketinget, az NBA-t mint üzletet és a fekete fiatalok lehetőségeit is megváltoztatta. 

A "michaeljordanség" és a Last Dance esszenciája - MJ elképesztő vezér, de gyarló kapitány volt | Eurosport

E sorok írójánál a Last Dance a hetedik - és nyolcadik - résszel érte el az eddigi csúcspontját. A Chicago Bulls és Michael Jordan közösen nyert utolsó NBA-bajnoki címéről szóló dokumentumfilm-sorozat 7. epizódjának utolsó négy percét tartjuk a szenzációs doksi esszenciájának, és a michaeljordanség legkiválóbbösszegzésének.


Árnyalt valamennyit a film a Michael Jordanről kialakított képeden?
Nekem sok szempontból árnyalódott a kép róla. Eddig egy hősies, gépszerű játékost láttam, akinek megvannak a drámái, de alapvetően nem társítottam a sebezhetőséget és a gyengeséget vele. 1998-ban, 16 évesen azt érzékeltem, hogy itt van a világ legjobb kosárlabdázója, aki azt csinál a pályán, amit akar, és ezt olyan színvonalon teszi, hogy a mai napig szívesen nézek highlight-okat a zsákolásairól, meg az utolsó dobásairól. Az derült ki ebből a sorozatból, ami nagyon sokkoló volt, hogy milyen óriási nyomás alatt játszott. A ‘92-es barcelonai olimpián már lehetett azt érzékelni, hogy valami őrület történik. Van egy pillanat, amikor talán edzőcuccban, melegítőben ül, fekszik a hotelszobájában, szivarozik, és mondja, hogy ő nem megy sehova, végre egyedül van. 

És hozzáteszi, hogy ne akarjunk a helyében lenni, mert nem tudjuk, mit jelent Michael Jordannek lenni. Éppen a Last Dance-ben látjuk, hogy ez mivel járt.
És itt kimondja, hogy valóban különböző szerepelvárásoknak kellett megfelelnie. Onnantól, hogy A Michael Jordanné vált, megszűnt valójában Michael Jordannek lenni, jelenségként működött, amit folyamatosan a sporttal táplált. De emiatt kis túlzással fel kellett függesztenie a magánéletét. Ez nagyon érdekes volt, és sokat segített megérteni abból, hogy a mostani sportolók miken mehetnek keresztül, és ez milyen hatással lehet az egyes játékosok teljesítményére. Sokféle vezér van, de aki a kritikus szituációkban mindig a csapat élére tud állni, és nem csak úgy, hogy ő sokkal jobban játszik, hanem másokat is be tud vonni, abból kevés. És még kevesebb, aki minden emberi kapcsolat fölé helyezi a csapatsikert, és ha kell, bárkibe beleköt, hogy jobb teljesítményre sarkallja őket. Ebben a történetben fontos, amire kevés szót vesztegettek, hogy Phil Jacksonnak meg kellett tanítania, hogy nem az a vezér elsődleges szerepe, hogy megy elöl, a többiek meg követhetik. 

Michael Jordan és Benedek Tibor is két korszakos edző hatására lett világklasszisból legendás nyerőember | Eurosport

A bámulatos The Last Dance dokumentumfilm-sorozat negyedik részében olyan mondatok hangoztak el Michael Jordan játékának és a Chicago Bulls csapatában betöltött szerepének változásával kapcsolatban, amelyek kísértetiesen hasonlítanak Benedek Tibor '90-es évekbeli helyzetéhez, amely a válogatottban volt érvényes. Párhuzamosok találkozása a végtelenben.

Miközben volt külön szegmense, kicsit ő is háttérbe szorult, szinte mindent csak kommentált, és főleg reagálásra kérték.
Ő tényleg csapatot épített. Felismerte azt, hogy Michael Jordan mindenki felett áll, de kizárólag csapatként érhetnek el sikert. Ezt Jordannel elfogadtatta, Tex Winter segédedzővel olyan rendszert találtak ki, ami úgy épült föl, hogy mindenkit be lehessen vonni. John Paxsonnak és Steve Kerrnek is van kulcsfontosságú, bajnokságot eldöntő dobása, óriási. Az antihősként bevezetett Toni Kukocból nagyon keveset kaptunk, miközben döbbenet, hogy milyen győztes kosarai voltak. Csapatjátékosként a sorozat legérzelmesebb pillanata az volt, amikor az utolsó tánc végén elégetik a játékosok egyéni üzeneteit, amelyek így kizárólag az övék marad, senki nem tudja elvenni tőlük. 

Hiányoltál valamit a Last Dance-ből? Legyen az sztori, történetszál részletesebb kibontása, játékos, edző, vezető több szereplési lehetősége?
Ez azokkal az elvárásokkal függ össze, amelyekről az elején beszéltünk. Az nyilván sokkal izgalmasabb lett volna, ha odaadták volna nekem az összes nyersanyagot, és azt mondják, hogy vágjak belőle olyan sorozatot, amilyet én szeretnék, és enyém a végső vágás joga. Akkor az biztos, hogy egy másik film lenne. Nem tudok példákat mondani, mert alapvetően nem úgy kezelem, mint egy klasszikus dokumentumfilmet, aminek bizonyos értelemben komoly tétje van. Két szélsőséges példát említenék az utóbbi időből. 
Megnéztem
A létezés eufóriája című dokumentumfilmet, amiben egy 90 feletti holokauszttúlélő néni, Fahidi Éva elkezd táncolni, és előadást csináltak a történetéből. Az egy döbbenetesen erős és szép film, és szerintem sokkal jobb, mint a Last Dance, mert igazi tétje van annak, hogy ő megmutassa és elmondja a saját történetét. 
A másik, döbbenetes élmény a
Tiger King, ami meg a maga módján a világ legszórakoztatóbb és legbetegebb sorozata. Tényleg olyan, mintha Tímár Péter a Zimmer Feri után elkezdene egy tigrises filmet forgatni. Annak is van tétje, mert megmutat egy olyan világot, ami önmagába záródik. Ezzel szemben a Jordan-filmnek igazi tétje nincs, de nekem fontos volt, hogy el lehet meséltetni vele ezt a történetet végre egyszer kereken, megismerhetünk részleteket, meg lehet látni azokat az összekapcsolódásokat, amiket eddig nem annyira láttam. Ez az egész baseballozás például úri huncutságnak tűnt csak annak idején, de most látszódott, hogy komoly személyes motivációja is volt. 

Te hol voltál, amikor Michael Jordan bejelentette a visszavonulását? | Eurosport

Rengeteg olyan emlékezetes pillanat van az életünk során, amelyek valamely oknál fogva kiemelkednek a többi közül. És vannak az igazán különleges momentumok, azok az emlékek, történetek, események, amelyek kitörölhetetlenül megmaradnak bennünk. Földindulás-szerűek, amelyek, ha szóba kerülnek, akkor rögtön tudjuk, hogy hol voltunk, mit csináltunk abban a szent pillanatban.

És volt valami, ami konkrétan hiányzott, és kíváncsi lettél volna rá, hogy kibontsák?
Ami nekem hiányzott - bár semmi köze a Last Dance-hez -, az a második visszatérése volt. Amikor bevásárolta magát a Washingtonba, majd leszerződtette a Phil Jackson előtti chicagói edzőjét, Doug Collinst, majd visszatért a pályára. Engem nagyon érdekelne, hogy mi az úristen volt ott a motivációja. Most a tíz rész alapján lehet sejteni, hogy ennek az embernek iszonyúan szüksége van a versenyzésre. Látszik, hogy az első pillanatban, amikor lehetőség van fogadni, versenyezni, akkor rögtön megteszi. Ha meg nincs lehetőség, akkor rögtön kitalál magának bizonyítási feladatokat. “Oké, ez a játékos most nagyon tiszteletlenül beszélt velem, úgyhogy a következő meccsen akkor 77 pontot fogok a nyakába varrni”. A Black Jesus visszatér. A hiány inkább abban van, hogy vajon el lehet-e mesélni ezt a Jordan-történetet reálisabban akkor, ha nem Jordané a final cut joga. Nyilván érdekelne, de úgy gondolom, hogy ez egy kerek történet. Én az összes bunkóságával, szemétkedésével együtt tudok élni. Érdekes módon ez nem rombolja a karaktert, hanem árnyalja. És nem azért, mert ha valaki sikeres ember, akkor elfogadunk tőle ilyeneket, hiszen ezeket nagyjából közben is lehetett sejteni, hanem azért, mert 10 részen keresztül rengeteget tanultam a kudarcról, a sikerről, az áldozatokról.

Michael Jordan után az élet - döcögős újjáépítés egy ideig Dávid Kornéllal a csapatban | Eurosport

Tegnap befejeződött a The Last Dance, a Michael Jordan fémjelezte Chicago Bulls utolsó szezonját bemutató dokusorozat. Az utolsó epizód utolsó nagymonológjából megtudhattuk, hogy Michael Jordan kész lett volna a folytatásra és gyaníthatóan meg tudta volna győzni a társakat, még talán Scottie Pippent is, hogy fussanak neki a hetedik bajnoki címnek.


Az ő példája hatott Kobe Bryantre mint játékos, és LeBron Jamesre mint brand.
Lassan két hónapja olvastam a LeBron-vállalat című könyvet, ami nem a kosaras, hanem az üzleti vállalkozói énjét mutatja be, és abban nagyon sok szó esik arról, hogyan építi 16 éves kora óta a brandjét LeBron James. Az entourage-át elszórta a Nike-nál, egy másik játékosügynök lett, valakiből meg médiavállalkozó. Ő már így szerződik. Ha nem jönnek hozzá játszani Clevelandbe, akkor elmegy Miamiba, mert az egy kicsit nagyobb piac. Majd elmegy Los Angelesbe, de nem feltétlen a bajnoki címért, hanem Hollywood és a médiapiac közelsége miatt. Nyilván Jordannek is megvannak ezek a történetei, de közben meg azt mondta, hogy Phil Jacksonnal hajlandó játszani, mással nem. De ő nem vállalta, így Jordan sem. Érdekes, hogyan alakul át a kosárlabda Jordan hatására. 

A társadalmi szerepvállalására talán nem is láttunk példát a filmben.
A nyolcvanas vagy a kilencvenes évek alapvetően más társadalmi helyzeteket hozott, mint a kétezres évek. Például megválasztották Barack Obamát, a közösségi média iszonyú erős, könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb fontos ügyeket kommunikálni. Jordan híres mondása, hogy "a konzervatívok is vesznek cipőt", de az talán még fontosabb, hogy nem nagyon állt bele olyan ügyekbe, amelyeket nem ural. Ilyen szempontból érdekes lett volna, ha ehhez hasonlókat is megismerünk, amikben kvázi elbukik. Neki nagy mondása, ami a sorozat végén is elhangzik, hogy ha meg se próbálod, akkor vagy vesztes, mert az elviselhetetlen, azt nem lehet feldolgozni, hogy meg sem próbálod, hanem azt mondod, hogy itt van vége. 

Lásd a hatodik bajnoki cím utáni szezont, amiről most is elmondja Jordan a doksi végén, hogy ő nekivágott volna szívesen a hetedik gyűrű megszerzésének is, de mivel Jerry Krause még az előző idény előtt kijelentette, hogy akkor sem Phil Jackson marad az edző, ha 82 meccset nyer az alapszakaszban, és mivel MJ meg azt mondta, hogy ő csak Jackson irányítása alatt hajlandó játszani, eldőlt a dolog. Itt derült ki, hogy vannak dolgok, amelyekre még ilyen kaliberű embereknek sincs ráhatása, mint Jordan és Jackson.
Így van. Azt mondta, hogy sokkal rosszabb dolog, ha el se dobod a labdát, mint ha kihagyod, mert akkor meg se próbáltad. Ilyen szempontból érdekes, hogy a Last Dance nem kizárólag sportfilm, hanem - és ez egy erős és szélsőséges mondat - kicsit olyan, mint ha az amerikai kultúra egyik vezető gondolkodója elmondana egy önismereti és "hogyan változtassuk meg az életünket"-típusú beszédet. Miközben nyilván nem erről szól, de az egyik üzleti lapban olvastam, hogy üzleti vállalkozások, menedzserek mit tanulhatnak belőle. 

The Last Dance: első ránézésre kosárlabdasorozat, valójában ingyenes coaching mindenkinek, aki jobb akar lenni | Forbes.hu

A világjárvány által kiéheztetett sportrajongók számára kiváló sorozatot vetít napjainkban a Netflix „The Last Dance" címmel. A tízrészes anyag a Chicago Bulls és Michael Jordan diadalmenetét dolgozza fel, különös hangsúllyal az utolsó, 1997/98-as szezonra. Túl Michael Jordanen sok kiválóságot mutat be a sorozat és mondanivalója messze túlmutat a kosárlabdán.



Hozzászólások